Istennel ​a semmiből a végtelen felé 5 csillagozás

Böjte Csabával beszélget Csengey Ágota
Csengey Ágota: Istennel a semmiből a végtelen felé

Azt szeretném, hogy az emberiség megértse, jót tenni, irgalmasnak lenni másokhoz, ez Istenhez tesz hasonlóvá minket. Istennek a csodaszép vonásai akkor ragyognak föl bennünk, ha irgalmas szeretettel le tudunk egymáshoz hajolni. Nagy szeretet és hála van bennem azok iránt, kik vállukat vállam mellé téve vállalják a legkisebbeknek szolgálatát. Vállalják a munkát,akár mint nevelő vagy tanár, vagy mint a krónikás, ki elkisér útjaimon, és egy jobb világról szóló álmaimat feljegyezte és elhozta Önöknek. Isten áldása legyen az Isten nevében végzett munkájukon, egész életükön, családjukon.
Csaba testvér

Róla szól: Böjte Csaba

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Miért hiszek? Kairosz

>!
Kairosz, Budapest, 2006
130 oldal · ISBN: 9639642843

Kedvencelte 1

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

Dölfike>!
Csengey Ágota: Istennel a semmiből a végtelen felé

Csengey Ágota: Istennel a semmiből a végtelen felé Böjte Csabával beszélget Csengey Ágota

Ez egy összefoglaló könyvecske Csaba testvér munkásságáról. Nagyon jó alkalom, hogy megismerjük tevékenységét, hogy képet kapjunk, hol- milyen munka folyik az ő neve alatt, de Isten dicsőségére. Mert „jót tenni jó”.

Filippino>!
Csengey Ágota: Istennel a semmiből a végtelen felé

Csengey Ágota: Istennel a semmiből a végtelen felé Böjte Csabával beszélget Csengey Ágota

Ez a pici kötet a szívet melengeti, meghatódik tőle az ember, és elhiszi, igazán elhiszi, hogy legbelül mindnyájan egy anyagból lettünk gyúrva, és ha hallgatunk a lelkiismeretünk hangjára, akkor nem tévelyedünk el olyan sokszor, vagy ha mégis, visszatalálunk.


Népszerű idézetek

Dölfike>!

Aki gyerekekkel foglalkozik, az hosszú távon kell hogy gondolkozzon. Sok türelem kell ahhoz, hogy a nevelés meghozza gyümölcsét. Meg vagyok arról győződve, hogy minden egyes jó szó, kedvesség megtérül, mert aki szeretetet vet, az szeretetet arat.

64. oldal [Kairosz, 2006]

Csengey Ágota: Istennel a semmiből a végtelen felé Böjte Csabával beszélget Csengey Ágota

Dölfike>!

– A gyerekeimnek én nem azt mondom, hogy ne élj nemi életet házasság előtt, hanem elviszem őket az anyaotthonban levő anyákhoz …

27. oldal [Kairosz, 2006]

Csengey Ágota: Istennel a semmiből a végtelen felé Böjte Csabával beszélget Csengey Ágota

Dölfike>!

Én hiszem azt, hogy bármilyen nehéz is, kell tennünk a jót. […]
Nem az emberi bűn fogja világunkat szebbé tenni, hanem a szeretet. Én nem hiszek abban, hogy bárkit jobbá lehet pofozni!

16. oldal [Kairosz, 2006]

Csengey Ágota: Istennel a semmiből a végtelen felé Böjte Csabával beszélget Csengey Ágota

Dölfike>!

Ha az Istennel élő kapcsolatunk van, akkor bármilyen gond van vagy nehéz az élet, van erőnk talpra állni, van erőnk újrakezdeni.

19. oldal [Kairosz, 2006]

Csengey Ágota: Istennel a semmiből a végtelen felé Böjte Csabával beszélget Csengey Ágota


Hasonló könyvek címkék alapján

Böjte Csaba – Karikó Éva: Ablak a végtelenre
Elizabeth Mittelstaedt: Poros úton mezítláb
Bajzáth Mária (szerk.): A rabbi és az oroszlán
Versegi Beáta-Mária: Lehetőségek a kiégésen innen és túl
Sükös Pál: A keskeny úton
Szalézi Szent Ferenc: Filótea
Luther Márton: Luther megmondja
Sudár Balázs (szerk.): A honfoglalók műveltsége
Szentmártoni Mihály: Istenkeresésünk útjai
Réti József: Örömet hozzak, hol gond tanyázik