Csapody Kinga (szerk.)

Szakítós 68 csillagozás

novellák, életek, könnyek
Csapody Kinga (szerk.): Szakítós

19 ​kiváló szerző, 19 remek novella

„A könyvben összegyűjtött, érzékenyen megírt történeteken keresztül mintha egy filmet néznénk, úgy követhetjük e pillanatokat a főhős szemszögéből, és tekinthetünk be ennek a lelki folyamatnak olyan árnyalataiba, amik óhatatlanul felidézik saját emlékeinket is.”

Dr. Almási Kitti

A nagy érzelmi viharok ideje a kamaszkor, a fellángolásoké és a nagy csalódásoké, a heves vitáké – nemcsak a szerelemben, de barátainkkal, családunkkal is. Szakíthatunk szülőföldünkkel, kultúránkkal, kedvenc sportunkkal vagy hobbinkkal, és persze azzal is, akiről azt hittük, hogy maximum az ásó, a kapa és a nagyharang választhat szét minket.

Balázsy Panna, Bencze Blanka, Berg Judit, Dragomán György, Erdős Zsuzsa, Garaczi László, Háy János, Horányi Hanna Zelma, Kalapos Éva Veronika, Karafiáth Orsolya, Király Anikó, Lakatos Levente, Makai Máté, Mészöly Ágnes, Molnár T. Eszter, Nagy Ildikó Noémi, Szabó T. Anna, Tasnádi István, Totth Benedek… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2018

A művek szerzői: Balázsy Panna, Bencze Blanka, Berg Judit, Dragomán György, Garaczi László, Háy János, Horányi Hanna Zelma, Kalapos Éva Veronika, Király Anikó, Lakatos Levente, Makai Máté, Mészöly Ágnes, Molnár T. Eszter, Nagy Ildikó Noémi, Szabó T. Anna, Tasnádi István

Tartalomjegyzék

>!
Menő Könyvek, Budapest, 2018
376 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634034766
>!
Menő Könyvek, Budapest, 2018
376 oldal · ISBN: 9789634035275

Kedvencelte 4

Most olvassa 3

Várólistára tette 57

Kívánságlistára tette 66

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

Lillsz P>!
Csapody Kinga (szerk.): Szakítós

Csapody Kinga (szerk.): Szakítós novellák, életek, könnyek

"Jogosan vagyok felháborodott, mégis mi ez a kevés csillagozás? Én teljesen megértem és tiszteletben tartom mások véleményét, ha van véleményük. De ha csak random megnyomják a 3 vagy 2 csillagot, és annyit se írnak, hogy fabakukk akkor gáz van. Szomorú, mert egy embernek kell, hogy legyen véleménye. Az én véleményem tudod mi? Hogy ez a kötet fantasztikus volt! Szívfacsaró, lélekbe gázoló, szomorú, de élvezetes! Nem szabad, sőt tilos egyszerre, egyben elolvasni, időt kell hagyni egy-egy novella után, de érdemes belekezdeni! Imádom ezt a fajta „sorozatot” a kiadónál, remélem lesznek még hasonlók, kíváncsian várom őket!" <3 5/5
Bővebben: https://lillszinbookland.blogspot.com/2018/04/csapody-k…

Niitaa P>!
Csapody Kinga (szerk.): Szakítós

Csapody Kinga (szerk.): Szakítós novellák, életek, könnyek

A teljes értékelés elérhető a blogomon:
http://niitaabell.blogspot.hu/2018/05/szakitos-novellak…

„A Szakítós egy nagyon jó ötlet volt, melyre érdemes odafigyelni. A tinédzserek tágabb képet kaphatnak arról, milyen érzések cikáznak keresztül rajtunk az utolsó pillanatokban, s ezzel is passzív módon segítve, hogy ne hozzanak rossz döntéseket, amiket később megbánhatnak. De csak akkor, ha képesek más hibájából tanulni. Szórakoztat, s kellően leköt. Lehet egyben is, de akár részletekben is olvasni, hiszen a novellák nem függnek össze. Biztos vagyok benne, hogy sokszor le fogom kapni a polcról, hogy a kedvenceimet újraolvassam. Imádom a sokszínűségét. Aláírom, vannak benne unalmas és nagyon elszállt irományok is, de minden olvasó, legalább egy novellában magára fog ismerni.
Több új magyar szerzőre is felhívta a figyelmemet, akiknek utána fogok járni, miket írtak még, hátha találok magamnak megfelelő olvasmányt a repertoárjukban. Egy élmény volt 19 írónak a stílusába kicsit belekóstolni, s látni, ők miként gondolkodnak. Így, egy kötetben látva őket, sokkal szembetűnőbb voltak a jellemvonásbeli különbségek.
Örülök, hogy elolvastam, s hogy ennyi sok élménnyel és gondolkodnivalóval gazdagodhattam.”

2 hozzászólás
csucsorka IP>!
Csapody Kinga (szerk.): Szakítós

Csapody Kinga (szerk.): Szakítós novellák, életek, könnyek

Dragománé volt az első jó novella, erre 79 oldalt kellett várnom és három rossz íráson kellett átverekednem magam.
Aztán jött Erdős Zsuzsa, és azt mondtam magamban, pontosan erre a színvonalra számítottam (és megjegyzem, vágytam) Az első után.
Háy-t imádom-szeretem, de az őt megelőző Garaczi Lászlóval alaposan összezavartak, hogy “ácsi, srácok, akkor ez most nem egy ifjúságnak szánt gyűjtemény?” És ha nem, akkor meg mekkora ciki már erre a 123. oldalon rájönni, nem pedig az Almási Kitti előhang közben…
Ha a Szakítós pályázat lenne, nálam Kalapos Éva lenne a győztes, az egyedi megközelítésével – meg a tőle megszokott minőséggel.
Karafiáthtal meg màr teljesen on-off kapcsolatom van és most nem is akartam szeretni – mert aktuálisan épp nem bírom-, erre meg nem tök jó a novellája!?
Lakatos Levente után megint meg kellett állnom, teljesen döbbenten olvastam a történetét. Nagyon jól áll neki a rövidpróza. A sok jó K betűs lány után – akik felhúzták (magasra!)a kötet szívonalát – nagyon jólesett egy férfihang.

Bár a Szakítós ijesztően rosszul indult, végül valami elképesztőbe (egészen pontosan az általam baromira nem kedvelt Totth Benedekbe és a lélegzetelállítóan jó novellájába) magaslott.

Középtájt lassítottam az olvasással, hogy tovább tartson, de végül – mint mindennek- ennek is vége lett.

Molymacska>!
Csapody Kinga (szerk.): Szakítós

Csapody Kinga (szerk.): Szakítós novellák, életek, könnyek

A borító
Imádom a borítót, mert nagyon modern. Azt hangsúlyozza, hogy vérbeli modern novellák vannak a kötetben (ami nem mindig jött be sajnos. Én azért a szelektálásnál kevesebb történelemhez közeli novellát válogattam volna bele) Nagyon menő egyszerűen ahogy kinéz. A belső illusztráció is ilyen kicsit, olyan szabados, lendületes, fiatalos.

A kötetről
Nagyon jó volt benne, hogy sokféle novella került bele, bár van, amit úgy érzem, kihagytak belőle, és van olyan, amire többször is szó kerül. Az elbeszélési módok is változatosak, amik számomra még jobbak voltak. Összességében, bár voltak nem tetsző novellák, de az egész kötet tetszett.

Balázsy Panna: Békakirályfi
Hát ez eléggé bénácska volt. Kezdetben nagyon tetszett, hogy idegen hely, de valahogy a nyelvi különbséget a novella nem tudta átadni, aztán pedig a randizgatás se volt olyan… olyan… olyan? Nem tudom… se nem romantikus, se nem valódi szakítós. A végén a csattanó a békával pedig eléggé gáz volt, hiszen itthon is ismert a mese. Nem lett a kedvencem de nagyon jó benne, hogy nem átlagos történet.

Bencze Blanka: Szembesítés
Tipikusan olyan történet, aminél már a csaj első gondolatánál tudtad, mi fog történni. Ez amúgy nem volt baj, mert nagyon jól felépített volt a novella, bár néhol nekem túl laza volt a szöveg (igen, a sok szóismétlés kikergetett a világból, de tudom, hogy így beszélnek az emberek) Amit sajnálok, hogy az érzelmi hatás picit kevesebb volt, mint amire vártam DE ettől még elég jó novella volt. Egészen tetszetős.

Berg Judit: Űr
Ebben voltak a földtől legelrugaszkodottabb szakítás utáni reakciók (a hányás nagyon durva, de nem tudom elképzelni, hogy tényleg megtörténik egy érzelmi sokk miatt) A történet felszíne nem nagy dolog, ellenben a mögöttes dolgok, amiket átél, ahogy gondolkozik, az nagyon érdekes, és emiatt mégis összességében tetszett a novella. (mondjuk számomra a cigi és a drog is sok volt, főleg úgy, hogy a kötetet ifjúsági besorolást kapott, de… egy fecske nem csinál nyarat. Remélem)

Dragomán György: Soha többé
A kötetben az első, de nem utolsó olyan novella, amely kicsit kilép a kapcsolatban lévő szakítás álcájából és valami mást is ad hozzá. Az, hogy a szakítás egy teljesen végleges dolog, és bárkivel és bármivel megtörténhet. Szépirodalmi volt, ezért a szöveg nagyon szép, ahogy olvastam, a szívem is beleremegett.

Erdős Zsuzsa: Nem bánom
Eléggé kettős élmény: egyrészről maga a kapcsolat nagyon szépen ível, és jól mutatja be a gyermekkori szerelmet. Igazán érzelmes volt, olyan különleges, ahol nem feltétlen a szőke herceg lesz a királykisasszony férje. Másrészről vannak benne korra való utalások. Ez nem lenne baj, de amennyi van, azt már nem értheti az ifjúság (anélkül is olvasható a lényeg, de kizökkent szerintem) ellenben annyi nincs benne, hogy tényleg egy korlelet legyen, és visszaemlékezzen az, aki élt már abban az időben. Nem rossz, de valahogy sokkal jobb is lehetne, pici apróságokkal.

Garaczi László: Hasítás
Nagyon erős novella, mert egyszerre mindenről szól és mégis semmiről. Az első mondatokkal már sokkol az író, hogy úristen, ez egy alkoholista párról fog szólni. Aztán halad a történet, és megjelenik a bántalmazás, a féltékenység, és a szerelem is, de nem olyan szerelem, mint amire elsőre gondolunk… valamiért más, teljesen, és ezért a leírásért olyan szép, és mégis szomorú az egész novella.

Háy János: hazánk és a nagyvilág
Míg a nem bánomban mondtam, hogy nem szerettem a kor leírását, mert kevés, ebben a novellában egy picit sok is volt. Jók a kor leírásai, a küzdés, a szabadság elvesztése, és újra megérzése, de közben úgy éreztem, nem is a két szereplőről szól, hanem a szabadságról. Ezt az is erősítette, hogy a két szereplő mintha elbeszélt volna egymás mellett. A nőknek köze nem volt a férfihoz, a férfi meg szeretett volna kapcsolatot de… Érdekes, de nekem nem nyerte el a tetszésem.

Horányi Hanna Zelma: Aztán eljött (még sose hallottam Zelma névről, de az biztos, hogy ha az írónő publikál, tuti követni fogom. Ilyen név után az a lehetetlen, ha nem :D )
Megint egy olyan novella, amely nem a kapcsolatból való kilépést jelenti. Felüdülés volt, és nagyon tetszett amiatt, hogy leírta azokat az érzéseket, amiket ilyenkor egy tini érezhet. A kétséget, a félelmet, a fájdalmat, a ragaszkodást. Zseniális volt, bár sok novellánál sokkal nyomottabb.

Kalapos Éva Veronika: Majd hívlak
Nagyon pozitív csalódás volt Kalapos Éva novellája. Egyrészről, mert a történet és a mellette lévő érzelmek magukkal sodortak, másrészről, mert a főszereplő egy anya. Valahogy ez a szemszög teljesen másmilyen hatással volt rám. Nagyon erős volt az érzés, hogy a saját szakítására is reflektált, miközben próbált anya lenni, de ember is. Szerintem egyik se könnyű…

Karafiát Orsolya: Nem tökéletes…
Ez a novella tökéletes példa arra, hogy egy kapcsolat fizikai bántalmazás nélkül is mennyire ártó lehet. Egy egyedi és színes lány története, akit a „pasija” divatosabbá akar tenni. Már ez is túl sok volt nekem, de az anorexiás szál már végképp olyan, amitől egyszerre sírtam, és pofoztam volna fel a lányt, hogy igenis álljon talpra, hagyja ott és menjen tovább. Bár az élettől megkapta ezt a pofont, a vége így is szomorú egy kis reménnyel a végén… Egy picikével…

Király Anikó: A kék zsiráf
Hát jaj de cuki :D Ebben a novellában nem a szakítás, hanem az életút keresés volt a lényeg, ami valami iszonyú cuki környezetben van csomagolva. Sőt nem is a környezet a cuki, inkább a lány. Ami negatívum volt számomra az a végén hagyott levél: csak nekem tűnt egy éjszakás kaland keresésnek? Így eléggé csalódtam benne, de ettől még a novella többi részét imádtam :)

Lakatos Levente: Egyszer biztosan elmúlik
Hát hmm… Levente és traumái már megint. Nem volt rossz, de számomra a két idősík felesleges volt. Egy (a jelen) bőven elég lett volna. Picit szívszorító, picit más, hiszen nem szakítás hanem elszakadás van benne, emiatt tetszett, de nagyon sok apróság miatt viszont nem.

Makai Máté: Koptatott póló
Fogalmam sincs miről olvastam, de nem volt izgalmas, az biztos.
vagyis volt két srác, akiket az élet elválasztott, de nem értem, miért volt fontos, és miért volt ennyire elszállt az egész novella. Valahogy nem értettem, hogy két barát elválása miért ilyen dolog, és hogy az, hogy az egyik fél belőle hogyan nőtt fel, miért jó számunkra. Eddig szerintem a legrosszabb novella a köteteben.

Mészöly Ágnes: Egészpályás indítás
Amennyire Lakatos Levente mániája a mentális problémák, annyira Mészöly Ágnes kattja a rossz tanárok. (úgy tudom, tanárként dolgozik, de biztosíthatom, vannak jó iskolák. Tényleg) Az egész novella roppantul idegesített: nem azért, mert ne lenne ilyen tanár, hanem azért, mert más lépést is lehetett volna tenni.
A másik probléma ezzel, hogy mint tudjuk, Feribá szóbeli bántalmazott. Ellenben egy párhuzamot von a szerelem alapú kapcsolat és Feribá edző/diák kapcsolatához. Igen, álljunk ki a szóbeli bántalmazás ellen, de ne úgy, hogy közben mindent a szerelmi kapcsolatokhoz hasonlítunk. és ne úgy oldjuk meg a problémákat, hogy felállunk oszt' cső, mert a probléma nem oldódik meg.
Szerintem a kötet legrosszabb novellája.

Molnár T. Eszter: A turné
Valahogy ez a novella se kapott el. A végén megvan az az érzés, ami már jó, de az eleje, amíg megtudjuk, mi is történt, elég szenvedős. Nagyon kettős érzések kavarognak bennem emiatt, és persze amiatt, mert a főszereplő megvakult a szerelemtől és túl későn ébredt fel. Furcsa volt, mindenképpen…

Nagy Ildikó Noémi: Guruló koporsó
Lehet a kötet végére már nehéz valami újjal előállni, és ez a novella ezt jól bizonyítja. Nem rossz, de előtte már volt több hasonló is (a kultúra más, de az idegenség és az utazás maradt) és emiatt tudtam pozitívan értékelni. Sajnálom, pedig jó lett volna..

Szabó T. Anna: Szakítás és megismerés
Bár ez is történelmi alappal rendelkezik, de a novella sokkal több mindennel rendelkezik, sokkal kortalanabb, sokkal általánosabb és rövid. Nagyon rövid, mégis benne van a szabadság és a szakítás kvintesszenciája. Nagyon tetszett ez az élő szöveg, ami magával ragadt.

Tasnádi István: Szűzapa
A hangulata nagyon magával ragadott. Az egész, hogy a fiú mennyivel érzelmesebb és rendesebb volt, hogy mindent megtett és igazából a semmiért. Ha valós az alapja, akkor csak remélni merem, hogy azóta Gábor megtalálta az igazit, akivel nem csak öt perc…

Tothh Benedek: Kedves Rohadék (tudom, hogy a Tóth írásmód nem egyértelmű, mert van Tót is, de akkor is furcsa a Tothh vezetéknév…)
Jó volt a váltott szemszög benne, hogy minden oldalról láthattuk, mit éreznek az emberek, és hogy szépen, lassan alakult ki, mi is történt az ördögi hármasban. Igazából már az elején is utáltam a női karaktert, egyszerűen, mert ilyet nem lehet csinálni! A vége pont emiatt lett számomra szomorú…

kormix P>!
Csapody Kinga (szerk.): Szakítós

Csapody Kinga (szerk.): Szakítós novellák, életek, könnyek

Az első után örültem, hogy majdnem ugyanazoktól a szerzőktől összeválogatnak még egy kötetnyi novellát, nem volt kérdés, hogy sort kell rá kerítenem. Sajnos a Szakítós már nem tett rám olyan mély benyomást, de szerencsére ebben is voltak olyan novellák, amik miatt azt mondhatom, hogy bőven megérte elolvasni. De lássuk bővebben:
– akiket nem szerettem: Balázsy Panna (akinek tragikusan gyenge volt ez a novellája), Garaczi László, Nagy Ildikó Noémi (aki már Az elsőben sem írt számomra maradandót) és Szabó T. Anna (akinek pedig nem is értettem ezt a pár oldalas irományát..)
– akik alapvetően tetszettek, csak valami még hiányzott: Bencze Blanka (élveztem az írását, de a csavar nem volt csavar), Dragomán György (a forma tetszett, de annyira random volt az egész, hogy nem láttam az értelmét), Erdős Zsuzsa, Háy János (az eleje nagyon lefárasztott, de a sztori maga utána rendben volt), Horányi Hanna Zelma (a más szemszögből való megközelítése a szakításnak frissítő volt, a kivitelezés kevésbé jött be), Makai Máté, Mészöly Ágnes*, Molnár T. Eszter és Totth Benedek**
– akik szerintem a legjobbat hozták ki magukból: Berg Judit (hihető volt a történet és a vége nagyon kellett), Kalapos Éva Veronika, Karafiáth Orsolya (aki hozta a tőle megszokott minőséget), Király Anikó (novellája a humora miatt a kötet egyik gyöngyszeme), Lakatos Levente (aki Az elsőben is meglepett és most is remekül írt) és Tasnádi István

*Mészöly Ágnest kiemelném, ugyanis Az elsőben az ő novellája volt a kedvencem és nagyon vártam ezt az írását is, de nem volt olyan ütős, mint a múltkori
**Totth Benedek pedig szintén várós volt a Holtverseny után, és bár azt a szintet nem hozta, de végül is rendben volt a novellája, zárásként is megállta a helyét, jó szájízzel zártam be a könyvet

Összességében így annyit mondhatok, hogy arányaiban tényleg jó írásokban bővelkedik a kötet és örülök annak, hogy megismertem új neveket is a kortárs magyar szerzők közül. Mókás egyébként, hogy itt is jobbára a névsor közepén lévők okozták a jobb pillanatokat. Aki pedig most a kedvencem volt, az Király Anikót egy nyúlfarknyival megelőzve Kalapos Éva Veronika.

Szédültnapraforgó>!
Csapody Kinga (szerk.): Szakítós

Csapody Kinga (szerk.): Szakítós novellák, életek, könnyek

Érdekesek voltak ezek a rövid történetek. Talán 3 olyan novella volt, amiken unatkoztam. Több ismeretlen név is van a szerzők között, akiket nem tudok hová tenni. Ezekre rá fogok keresni. Mindegyiknek van tanulsága. Bár nem kifejezetten házasságokról van szó, inkább fiatalkori együttjárások végkifejletéről kapunk képet. Hogyan is működnek a szakítások.

Linszyy P>!
Csapody Kinga (szerk.): Szakítós

Csapody Kinga (szerk.): Szakítós novellák, életek, könnyek

Az első című gyűjtemény után nem volt kérdés, hogy a Szakítóst is rögtön el fogom olvasni. Csakhogy ennél a kötetnél már nagyon vegyesek az érzéseim. Valahogy nem kötött le annyira, sok novella nem is a párkapcsolatokról szólt, ami persze nem baj, csakhogy én arra számítottam. A borító nagyon nem tetszik, le is szedtem rögtön, a belső piros kicsit jobb. De egyszer megérte elolvasni.

Bencze Blanka novellája, bár kiszámítható volt, de arról szólt, amiről kell, egy kapcsolat nem túl kellemes véget éréséről. Dragomán Györgynél várható volt, hogy máshonnan közelíti meg a témát, érdekes szösszeneteket olvashattunk a novellájában. Garaczi László írása is furcsa volt, rávilágított, hogy a szakítás nem csak a gimis fiataloknál gyakori, hanem családos emberek között is előfordul, és valóban sokkal érdekesebb is volt ez a megközelítés. Jó néhány szimpla szakításról is olvashattunk, de azok nem annyira érintik már meg az olvasót, a szerelmes sztorik tele vannak ilyenekkel, és ezeket nem is vesszük túl komolyan.

Kalapos Éva Veronika novellája igazán jó oldalról fogott meg egy átlagosnak számító gimis szakítást. Tetszett, ahogyan a sarokba szorított anyuka szemével követjük az eseményeket. Karafiáth Orsolya novellájánal egy bajom volt: hogy először azt hittem, mindegyik rész más történet, de aztán rá kellett jönnöm, hogy ez egy nagy egész, így újrakezdtem. Ez a novella volt az egyik legjobb a kötetben, nagyon jól mutatta, hogy hová sodorhat egy érzelmi megrázkódtatás, vagy néhány becsmérlő szó akárkit, nem csak a kamaszokat.

Lakatos Levente története nagyon élvezetes volt. Nála úgy éreztem, hogy igazán nekifeküdt a feladatnak, nagyon szépen ki volt dolgozva az egész, örültem, hogy ez a történet kapott nagy helyet a kötetben, és nem valami kevésbé fantáziadús sztorit kell végigszenvednem ennyi oldalon keresztül.

Molnár T. Eszter novellája is tetszett, és itt sem a szakítás része, hanem maga az, hogy hogyan alakul a főszereplő sorsa egy ilyen balszerencse után. Sokszor eljátszottam már én is a gondolattal, hogy mit csinálnék, ha elfogyna a pénzem, rossz vonatra szállnék vagy nem is jönne több vonat aznap, és lemerülne a telefonom. Volt egy jó hangulata a történetnek. Ehhez hasonló volt Tasnádi István története is, ő is mindig az egyik színfoltja a novellásköteteknek, vártam, hogy olvashassam.

Az utolsó pedig Totth Benedek története volt, ami tetszett, örültem, hogy az egy fiúra két lány felállás után láthattunk egy egy lányra két fiú felállást is, aminek főszereplője egy érzelmileg nagyon labilis lány volt. A résztvevők tudta nélküli hármas párkapcsolatok kimenetele persze sosem happy end, de maga az egész kötet is elég szomorú volt az adott téma miatt.

Bővebben: https://pergamenrehanytszavak.wordpress.com/2018/04/28/…

Réna>!
Csapody Kinga (szerk.): Szakítós

Csapody Kinga (szerk.): Szakítós novellák, életek, könnyek

Nem csak remek novellák ha nem vicces és szívmelengető. Egyébként az író neme meg egyezik a főszereplő nemével, kivéve A turné. Ha esetleg csak csajos vagy fiús írásokat szeretnétek olvasni. Mennyünk szépen sorjában…
A Békakirályfi-nál már fogtam a fejem: hogy itt aztán mi ért történt ez? Második olvasásra felfogtam ezt a egyáltalán nem nagy fordulatot. Kedvencek amiken fel röhögtem: Majd hívlak 8 tini novella után már üdítő volt egy normális, értelmes, kiváló humorú anyuka szemszögéből olvasnom egy történetet. Annyira valóságos és humoros volt a fia karaktere (Marci) és amit csinált, hogy érdemes el olvasni. A kék zsiráf Igazi bele való csaj aki be akarja bizonyítani, hogy ő bizony nem unalmas, egy reálisan előfordulható nem minden napi történetével sikerült neki. Plusz egy kis tanulság, meg egy pasas. Kedvenc szívmelengető novellák: Lakatos Levente: Egyszer biztosan elmúlik novelláját minden kinek ajánlott, minden egyes oldalát megérte elolvasnom. Társadalmi probléma is megjelenik benne. Aztán eljött mint egy tündér mese, de mégsem. Nosztalgikus élményt ad a okostelefonok előtti időkről. Ezért szerettem. Nem tökéletes… Hasonló ok miatt szerethető, plusz tanulság. Egy ledöbbenés: Mészöly Ágnes: Egészpályás indítás novellában nem csak, hogy a főszereplőt Rékának hívják, de a beceneve is Copfos megegyezik amit én kaptam a tesi tanáromtól. Vagy a tesi tanárom ismerte a novellát, vagy az univerzum akar így üzeni nekem vagy minden edző és tesi tanár így hívja a Rékákat. Boom! Ez aztán a nem véletlen!

Barbara_Kundrák P>!
Csapody Kinga (szerk.): Szakítós

Csapody Kinga (szerk.): Szakítós novellák, életek, könnyek

Ez a kötet régóta várt, most egy kihívás miatt eljött az ideje.
Valahogy a novellás kötetekkel nem szeretek gyorsan haladni, mert még ha egy témára íródott teljesen egyértelműen más a hangulata.
Amik nekem kiemelkedően tetszett Király Anikó és Lakatos Levente novellája. Pattogós volt és a téma is nagyon tetszett, összeszedett volt, ami nem mindegyikről mondható el.
Mészöly Ágnes novellája teljesen megragadott, mintha a tini koromat élném. Kézilabda kapu… Nálunk mindenki Jolán volt meg hercegnő… Az első komolyabb sérülésem után nem is siettem vissza.
Az eleje nekem sajnos döcögősre sikerült, nem igazán tudtam felvenni velük a vonalat, de örülök, hogy nem hagytam hogy elkeserítsen.

magas_regina>!
Csapody Kinga (szerk.): Szakítós

Csapody Kinga (szerk.): Szakítós novellák, életek, könnyek

Ritkán olvasok novellákat, de ezt a kötetet nagyon élveztem. Persze nem mindegyik történet nyerte el a tetszésemet, de a többségük tényleg jó volt. Akadt olyan is, amit nem értettem, de ez nyilván az én hibám. Tetszett, hogy minden történet más-más nézőpontokból mutta be a szakítást, különböző módokon értelmezve azt, mégis akadtak hasonlóságok, amelyek összefogták és egyben tartották az összegyűjtött novellákat.


Népszerű idézetek

Lillsz P>!

[…] nem az a nagy ő, akit meglátsz, ideges leszel, hanem az, akivel tökéletesen nyugodt vagy mindig.

40. oldal

Csapody Kinga (szerk.): Szakítós novellák, életek, könnyek

2 hozzászólás
Lillsz P>!

Egy életet kaptál, és csak rajtad áll, hogy mit kezdesz vele. Hülye vagy, ha tönkreteszed, miközben akár élvezhetnéd is.

75-76. oldal

Csapody Kinga (szerk.): Szakítós novellák, életek, könnyek

Lillsz P>!

A lányok mindig pontosan tudják, hogy mennyi ideje tart a kapcsolat, hónapra, napra, percre…

26. oldal

Csapody Kinga (szerk.): Szakítós novellák, életek, könnyek

Lillsz P>!

– A te legnagyobb bajod az, hogy mindenkinek meg akarsz felelni, csak magadnak nem.

206. oldal

Csapody Kinga (szerk.): Szakítós novellák, életek, könnyek

Lillsz P>!

A suli kegyetlen hely, elég, ha az ember egyszer csinál valami baromságot, és egy életre leírja magát.

361. oldal

Csapody Kinga (szerk.): Szakítós novellák, életek, könnyek

3 hozzászólás
Lillsz P>!

[…] csak azon gondolkodom, hogy mikor fogok legközelebb hinni valakinek, mikor engedem majd meg, hogy valaki közel kerüljön hozzám, mikor lesz újra, amikor nem azt fürkészem majd egy fiúban, hazudik-e vagy sem.

54. oldal

Csapody Kinga (szerk.): Szakítós novellák, életek, könnyek

Lillsz P>!

Mostantól semmi nem úgy lesz, mint eddig. Rosszabb lesz, jobb lesz, más lesz.

119. oldal

Csapody Kinga (szerk.): Szakítós novellák, életek, könnyek

6 hozzászólás
Lillsz P>!

A szakítás: lehetőség. Tanulj meg élni vele.

330. oldal

Csapody Kinga (szerk.): Szakítós novellák, életek, könnyek

Lillsz P>!

A legtöbb szerelem akkor ihleti meg a művészt, amikor vége szakad.

213. oldal

Csapody Kinga (szerk.): Szakítós novellák, életek, könnyek

Lillsz P>!

Nem kell mindenkinek izgalmasnak lennie ahhoz, hogy a kapcsolataik azok legyenek.

209. oldal

Csapody Kinga (szerk.): Szakítós novellák, életek, könnyek


Hasonló könyvek címkék alapján

Turi Tímea (szerk.): Körkép 2016
Álmodnak-e a normális emberek könyvesboltokkal?
Zsoldos Árpád – Zsoldos Adrienn (szerk.): A tavaszi szél titkai
Bíró Gergely – Erős Kinga (szerk.): Az év novellái 2023
Szilágyi István: Bolygó tüzek
Bazsányi Sándor (szerk.): Szivárványbaleset
Zsoldos Árpád – Zsoldos Adrienn (szerk.): Lakótelepi Hófehér
Zsoldos Árpád – Zsoldos Adrienn (szerk.): Az élet határai
Bakos József (szerk.): Útravaló
Láng Zsolt: Kovács Emma születése és más elbeszélések