Leona ​és Leó 9 csillagozás

Csaplár Vilmos: Leona és Leó

Csaplár Vilmos új novelláskötete az emberi természet rejtett erőit fürkészi. Éles, groteszk, megrendítő történetek életünkről.

>!
Kalligram, Pozsony, 2017
256 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634680031

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

Kuszma>!
Csaplár Vilmos: Leona és Leó

Nem sok rosszat tudok mondani erről a kötetről, de nem sok jót se. Határozottan az volt a benyomásom, hogy Csaplár regényeket akart írni, neki is ült, aztán egy idő után úgy döntött, hogy ennek úgysem jut el a végére, és lezárta őket, hol három, hol ötven oldal után. A félbehagyottság érzete lengi be ezeket az elbeszéléseket – szinte az összes történetben van valami, ami felkeltette az érdeklődésemet, és szinte az összes történetben ez a felkeltett érdeklődés hoppon maradt*. Ezt csak erősíti, hogy a kötetben ismétlődő motívumok (a vetélések, vagy a @ppeva által is említett autóbalesetek) valahogy nem állnak össze egységes ívvé, hanem csak úgy fel-feltünedeznek, mintha Csaplár kísérletezne velük, próbálkozna, ki lehet-e hozni belőlük valami termékenyt a jövőre nézve. A félbehagyott regényre emlékeztető novellákon kívül akadnak még itt szocioportrék is, de itt is olybá tűnik, mintha az író csak gyakorolna: vajon be tudok-e bújni egy hajléktalan bőrébe? Be tudok. De azért az eredmény milyenségével kapcsolatban helyenként akadhatnak kétségeink. Összességében én ezt egy meglehetősen egységes (egységesen közepes) kötetnek érzékelem – nem mondom, hogy létének indoka pusztán az, hogy Csabai és Csányi között azt a másfél centis rést betömjük a könyvespolcunkon, mert nyilván Csaplár életművében a Csaplár írásait szeretők megtalálják majd a helyét. Ugyanakkor én semmit sem láttam benne, ami kiemelné az idei szépirodalmi mezőnyből. Kivetem hát a számból, mert langyos.

* Van persze olyan, hogy a kielégítetlen érdeklődés izgalmas rétegeket applikál hozzá az olvasási élményhez – itt ennek árnyékát sem érzékeltem.

1 hozzászólás
olvasóbarát>!
Csaplár Vilmos: Leona és Leó

„Ez a könyv típusok, karakterek albuma.” (Fülszövegből)

Második kötet a szerzőtől. Szeretem a novellákat, elbeszéléseket. Nem sorban olvastam az írásokat, először a címadó novellát, egy férfitól egy nőről, aki először nem akarja megtartani a gyermekét, majd felvállalja a sérülten született kisfiút.
Emberi történetek, nőkről, akik elveszítik gyermeküket (magzatukat), férfiról, aki névházasságra beszéli rá a feleségét, majd egy csík fenyegetésében él (Major csíkja), férfi és nő különös találkozása (Történet egy ajtóról) apa és lánya megromlott kapcsolata tragédiához vezet (Tímea szerelmes). Vannak olyan írások a kötetben, amelyek nem igazán tudtak közel kerülni hozzám, mert kevésbe jól szerkesztettek, karakteresek.
A Major csíkja és a Tímea szerelmes a kötet nekem leginkább tetsző darabjai.
Több írásában a rendszerváltás témájával foglalkozik, Egy tücsök és egy nagy hangya, A boldogság újraelosztása. Nem egységes színvonal, de ez minden gyűjteményes kötetre elmondható.

Ibanez P>!
Csaplár Vilmos: Leona és Leó

A legnagyobb bajom azzal volt, hogy szinte minden történet végén dühös lettem, hogy most mi van, hol a vége? Mert nincs vége… a legtöbbször valahol a történet közepén megszakad az egész, nem tudjuk, mi lesz a szereplővel, mi fog történni. Néha egy történetben két, teljesen különágazó szál is megjelenik (például Majornál, ahol először a távol élő feleség-gyerek kapcsolat kerül előtérbe, majd átmegy teljesen más vonalra, én meg lestem ki a fejemből, hogy most mi lesz itt még…)… Nagyon kíváncsi lettem volna a törpés történet végére is.. még talán a címadó novella és a khm… igencsak szókimondó stílusú prosti története volt kerek, illetve a Tímeás történet. De sokszor azt éreztem, hogy a szerző elkalandozik, elviszi a szereplőt olyan mellékvágányra, ami csak rosszat tett a történetnek. Kár, mert egyébként az írásmód olvasmányos volt, lekötött, gyorsan megtalált szinte minden történet.

ppeva P>!
Csaplár Vilmos: Leona és Leó

Szinte már hiányérzetem volt, ha egy-egy novellában nem hal szörnyet valaki egy autóbalesetben…

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

olvasóbarát>!

– Ne kínozza! – tiltakozott Leona.
A doktornő – nyugalomra intette. Sokkal kegyetlenebb dolgokat is csinálunk majd vele, közölte, csakhogy ez a gyereknek nem rossz, hanem jó, még ha tiltakozik is ellene. Remélem, próbál még Leó kapaszkodva, rugdalózva kimászni a maga karjaiból.

239. oldal, Leona és Leó

olvasóbarát>!

Kenu maga előtt látta, akkor is, később is, a lány mézesen kedves, utolsó pillantását, amellyel hívta őt.

253. oldal, Rezonanciák

Goofry>!

Fölfigyelt rá, hogy Zsoltnak a járása többet jelent egyszerű haladásnál. Mozgás és monológ egyszerre. Újabb és újabb közléseket tett, ahogy letette csizmája talpát az aszfaltra, meg ahogy fölemelte. Annak, ami ismétlődött, nemcsak a ritmusa jelentett valamit. A ritmus váratlanul, többször is változott. Egyszer ringatta a derekát, máskor mereven tartotta. A vállmozgásában is több stíluselem követte egymást. Olykor jobban előre dőlt, és kisebbet dobott a kulcscsontján, mint amikor egyenes háttal végezte ugyanezt.
Kenu sejtelmesnek találta Zsolt meséjét. Sejtelmesnek és izgalmasnak. Talán lebecsülte a fiút. Mi vár rájuk, ha így mennek, ahogy mennek a cél felé? A következő állomás felé. De nem kívánt visszajelezni Zsoltnak. Gondolta, jobb, ha terepszínt vesz föl. Meglátja majd, kikkel kerül még kapcsolatba.

249-250. oldal, Rezonanciák


Hasonló könyvek címkék alapján

Békés Pál: Csikágó
Lázár Ervin: Csillagmajor
Tóth Krisztina: Pillanatragasztó
Ella Steel: Öröm a köbön
Moskát Anita: A hazugság tézisei
Tar Sándor: Ennyi volt
Ruby Saw: Beleszeretni
Győrffy Ákos: Akutagava noteszéből
Olivia Brice: No para
Gaby Roney: A szerelem útvesztője