Jeromos, ​a barátom 90% 77 csillagozás

Az én Zsuzsikám nem egy észlény, szoktuk neki mondogatni, hogy hát nem az eszéért szeretjük, mégis annyi jelenetnél ráismertem, mintha az én kis tacsimról írt volna Csányi Vilmos. Meggyőződésem, hogy isten azért teremtette a kutyát, hogy az ember még akkor is tudjon mosolyogni egy olyan igazit, olyan szívből jövőt, ha minden szürke, mitöbb fekete is körülötte. Mert az az önzetlen szeretet és ragaszkodás, ami a négylábú barátjából felé árad, minden helyzetben megmarad. Történjen is az életünkben egyébként bármi. Akik a kutyájukra valóban családtagként tekintenek, azoknak ez a könyv kötelező darab.

Az első kutyám egy fekete pumi lány volt és Jeromos volt a neve. Az, hogy lány csak akkor derült ki mikor világra hozott egy kosár kiskutyát. De akkor olvastam A beszélő kutyát, és máshogy nem nevezhettem el.
Eddig azt hittem csak az én kutyáim voltak rendkívül okosak. Most már úgy tűnik: ez fajta jelleg. :)

Nincs kutyám. Egyszer volt, de alig négy hónaposan elpusztult. Nagyon nehezen tettem magamat túl rajta. Egyszer még biztos lesz kutyám. Tudom, mert titkos vágyam.
Ha majd végleg le tudok költözni vidékre. Addig készülök rá.
Csányi könyve is csak erősíti bennem ezt az érzést.

Egy véletlen folytán a családhoz kerül egy puminak csak felettébb jóindulattal (sem) nevezhető kutya. Ő a címadó Jeromos, azaz Jerke. A kutató mi mást csinálhatna, tudományos szemmel vizsgálja az új állat viselkedését, tanulási folyamatait, rítusait, szocializálódását. Mindez így leírva nagyon érdekes, és tényleg egy darabig én is élveztem a könyvet. De egy idő után már feszengtem, és alig vártam, hogy vége legyen. A föld nem hordott a hátán még egy ilyen okos kutyát, mint Jerke. Még, ha így is van, akkor sem vette be a gyomrom ezt a töménységet. Pedig nagyon sokat lehetett volna ebből kihozni.

Jeromos/Jerke (pumi – husky keverék) Csányi Vilmosék második ebbéli családtagja lett Bukfenc után. Okos és aranyos kölyök, ezt rögtön az elején leszögezi a szerző. Etológiai megjegyzésekkel kísérve végigvezet a tanulási folyamaton, amivel a kutyus a beilleszkedést gyakorolhatta és a feladatmegoldási készségeit fejlesztette. Anekdotikus az elbeszélési stílus, de nem elkalandozós – van egy határozott menete, ami az állat fejlődését követi, hatásos ismeretátadó. Szép pillanatokat mutat be a közös életükből, ahogy a kezdettől megmutatkozó önálló, független személyiség dacára egyre szorosabb kapcsolat, barátság, odaadó szeretet alakult ki közöttük. Tetszett, hogy a szerző maga olvasta fel a művét a hangoskönyv változatban.

Ez kevésbé tetszett mint a Bukfenc mindent tud.
Itt több a tudományos megközelítés. Természetesen itt is vannak anekdoták. Leginkább azok tetszettek.
A szerző előadásában most sem csalódtam.

Sok érdekes információhoz juthat az ember Jeromos történetei kapcsán.
A végére azért kicsit elkezdtem aggódni, hogy a professzor urat csak a szerénysége tartja vissza attól, hogy elárulja nekünk, bizony a reggeli kávéját is Jeromos főzi.

Bár nagyrészt könnyed anekdotázás, olvasmánynak nem olyan könnyű, mint a Segítség, kutyás lettem! A szociális kötődésről és a nyelvről írott fejtegetései becsempészik a tudományt is, bár lényegesen fogyaszthatóbb szinten, mint A kutyák szőrös gyerekek. A nyelvről, „nyelvhasználatról” írottak miatt szerintem valamikor még egyszer újra elő is veszem. Nyelvtanórára, az állati és emberi kommunikáció összehasonlításához kifejezetten használhatónak is tűnik.

Azt hiszem rossz a címe a kötetnek.
Ha a címből indulunk ki, azt hihetjük, hogy egy kutya sztorival van dolgunk. Pedig nem. Egy professzor elmélkedésével van dolgunk etimológiáról állatpszichológiáról és néha saját magunk viselkedéséről, tanulási mechanizmusunkról. Mindebbe Jeromos mint egy kísérleti alany jön a képbe, az ő példáján mutatja be fejtegetéseit Csányi.
Nagyon jó olvasni ezt a könyvecskét, okos, intelligens írás. Annak ellenére, hogy nem kedvelem a kutyákat, Jerke nagyon szimpatikus kis ebbé avanzsálódott a szememben. Na jó, ez így ebben a formában nem igaz, hogy nem kedvelem a kutyákat, inkább csak úgy, hogy nem tartanék már többet kutyát. Mert volt kutyám, a világ legszebb, legokosabb kutyája. Életem egyetlen kutyája.
A könyv sajnos elég rövid, de mindenkinek ajánlom, aki úgy sejti, hogy az emberhez szoktatott állatoknak ( kutya, macska ) nem csak bundája, négy lába, hanem Tudata, Lelke van.

Ez a könyv a Jankáról szólóhoz képest szerintem tudományosabb volt. Nekem nagyon érdekes volt és továbbra is tartom magam ahhoz, hogy Csányi nagyon jól és érthetően ír. Azért volt a fél csillag levonás, mert szerintem a Jankás könyve sokkal élvezhetőbb mint ez.

Tudtam, hogy Csányi Vilmos etológus és érdekes dolgokat tud/ír az állatok viselkedéséről. Most, mint kutyarajongónak, (aki nemrég veszítette el kedves kutyabarátját, „aki” tizenegynéhány éven át élt velünk) nagyon érdekes volt számomra, ahogy a saját kutyájával illetve kutyáival kapcsolatos tapasztalatait megosztotta az olvasókkal. Lehetetlen volt meg nem szeretnem az okos, szemfüles Jerkét, „aki” sokszor épp. hogy csak meg nem szólal, illetve meg is teszi ezt, a maga nyelvén, a saját vakkantásaival, gesztusaival. A kedves, öreg Bukfencet is szívesen megdögönyöztem volna.
Tetszettek a jópofa, humoros rajzok is.