Az ​emberi viselkedés 21 csillagozás

Csányi Vilmos: Az emberi viselkedés

"Megkísérlem legyűrni a szakmai zsargont, és egy esszéláncolattal lefedni mindazt, amit én az emberi természet biológiai tényezőiről fontosnak tartok.
Mellőzöm a szakmai hivatkozásokat, a részletekbe menő magyarázatokat. Fontosnak tartottam viszont néhány, az emberi természeten túlmutató
kérdést, mint például a tudományos megközelítések módozatait, az evolúciót, a genetikai meghatározottság problémáját is röviden érinteni, mert ezek
feltétlenül szükségesek az emberi természet megértéséhez." (A szerző)

>!
Sanoma, Budapest, 2006
390 oldal · ISBN: 9639710075

Enciklopédia 4


Kedvencelte 6

Most olvassa 3

Várólistára tette 30

Kívánságlistára tette 35

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

DaTa>!
Csányi Vilmos: Az emberi viselkedés

Nagyon szerettem. Sok tárgyalt témát és konkrét kísérletet, példát tanultam kísérleti és általános lélektanból, szociálpszichológiából, kutatásmódszertanból, vagy éppen evolúciós pszichológiából, de jó volt ezeket is átismételni, a maguk összefüggéseiben olvasni Csányi professzor tolmácsolásában. A könyv nagy erőssége, hogy közérthetően tárgyal komoly tudományos kérdéseket, és végig izgalmas, érdekfeszítő marad. Bátran ajánlom mindenkinek, aki jobban szeretne megismerkedni fajunk történetével, aki jobban szeretné megérteni, milyen evolúciós folyamatok formáltak olyanná, amilyenek ma vagyunk.

kaporszakall>!
Csányi Vilmos: Az emberi viselkedés

Csányi Vilmos az egyik kedvenc professzorom (mármint: ismeretterjesztő professzorom) – ám ez a kötete némileg csalódást okozott. Húsz fejezetből áll, s az első tíz klasszikus ismeretterjesztő munka: a fejezet a címében foglaltak közérthető ismertetésére szorítkozik, s valóban teljes mértékben az etológus szemszögéből tárgyalja az embert. Aztán a kötet második fele kezd szétzilálódni: egyrészt elkalandozik más tudományterületekre (szociológia, társadalompszichológia, sőt, helyenként morálfilozófia), másrészt a forma az esszé irányába tolódik, és erősen szubjektívvé válik. Oké, a szerző figyelmeztet, hogy ez egy szubjektív írás; a könyv két felének különbsége mégis szembetűnő. A második rész inkább egyfajta cikkgyűjteménynek tűnik; akad benne önismétlés, amellett a hangjából némi professzori zsörtölődést is kihallani vélek… Mindemellett pl. a 18. fejezet (Van ott valaki?), ami az állatok személyiségét (ha úgy tetszik: lelkét) feltételezi, s egyben védelmezi, a kötet egyik legfontosabb mondanivalóját fogalmazza meg. Bár idézetbe kívánkozna, hadd rakjam direktben ide az értékelés végére:

’A bioszféra számtalan hozzánk hasonló, csak más, esetenként kisebb „valakiket” hozott létre (bár a delfinekről még alig ejtettünk szót), itt nyüzsögnek körülöttünk, őket öljük halomra a sportos vadászaton, ezeket mészároljuk le a vágóhidakon, ilyenbe rúgunk bele, ha megharagszunk a kutyára stb. Hozzá kell szoknunk a gondolathoz, hogy a „van ott valaki” kérdésre nem lehet igennel vagy nemmel válaszolni. Egészen széles tartománya van ennek az állapotnak, mi magunk valószínűleg a tartomány felső szélén állunk, de nincs szakadék közöttünk és a hozzánk legközelebb állók között, fokozatok vannak, mértékek, de nem biztos, hogy ezek egyben kategóriák is.’

Ahogy József Attila írta: gondoljátok meg, proletárok

És olvassátok el hozzá ezt a könyvet, amit stílusbeli egyenetlenségei ellenére is jó szívvel tudok ajánlani.

Sytka MP>!
Csányi Vilmos: Az emberi viselkedés

Felmérhetetlen szemszögből felbecsülhetetlenül sokoldalú választ lehet adni arra az egyszerű kérdésre, hogy „kicsoda az ember?”. Foglalkoznak vele biológusok, szociológusok, pszichológusok, teológusok és más tudományterületek képviselői. Válaszaik saját kutatási zónájuk antropológiai jellegzetességeit viseli, de talán együtt sem tudják mindent kielégítően megválaszolni ezt a nagy kérdést. Ahogy egy teológiai antropológiai könyv megjegyezte, az ember maga igazából mindig is misztérium marad, önmaga előtt is titok.

Ez azonban nem jelenti, hogy semmit ne lehetne mondani az emberről, Csányi Vilmos könyve pedig – mely a kérdést (humán)etológiai oldalról ragadja meg – érzésem szerint egy nagyszerű és erőteljes próbálkozás a lepel lerántására. Tizenhét fejezet boncolgatja az emberi viselkedés mikéntjét a biológia talaján állva, s olyan esszenciális töménységgel, kiváló meglátásokkal, hogy tulajdonképpen legalább tizenhétszer tizenhét idézetet is hozhatnék belőlük. Kiderül miben hasonlítunk és miben különbözünk az állatokhoz (sok-sok meglepő ténnyel az állatok viselkedését illetően – talán mégsem olyan sötét buták, mint gondoljuk?), megtudhatjuk miért elengedhetetlenül szükséges a rangsor és agresszió akár az emberi közösségekben is, s talán tisztábbá válik hogyan és miért szeretünk együtt élni tömegtársadalmakban, még ha ez fájdalmakkal is jár. Igazából körömfeketényi sincs, amit ebben a rövid értékelésben megpendítettem, az érdekesnél érdekesebb és sokszor konkrét kutatási anyagokra hivatkozó tényanyag valóságos arzenálja ez a könyv.

Protestáns teológusként még egy rövid kiemelést tennék, mely a rítusok fogalmáról és gyakorlatáról szól. Ez a szó egyes keresztényekben a fennkölt vallásosság liturgiáját, más keresztényekben a kiüresedett hitet jelenti. Pedig a helyzet az, rítusaink – vallástól és hittől függetlenül – mindannyiunknak vannak. És Csányi azt írja, ez jó. A rítusképzésre nagyon erős a genetikai hajlandóságunk. Rítus alakítja ki, hogyan nézünk ki aznap, hogyan és mikor mosunk fogat, milyen műveleteket hajtunk végre naponta, milyen sorrendben, s ezekhez milyen érzelmeket kötünk. Önmagában persze nincs jelentősége mikor isszuk meg a reggeli kávét (mosakodás előtt vagy után), mégis megvannak a bejáratott útjaink, azaz rítusaink. A rítusok óriási előnye, hogy nem igényelnek erőfeszítést, minden magától jön és működik – s persze a jó rítusokon lehet változtatni, lehet optimalizálni őket, hogy még jobbak legyenek. (Egyébként mindezt emberszabású majmoknál is leírták – mármint nekik is vannak egyfajta rítusaik, melynek segítségével megjósolhatóvá válik a másik példány viselkedése és ezáltal harmonikusabb az egyedek közötti kapcsolat). Röviden: a jó rítus jó, nem teher, hanem akár – keresztény szóval élve – áldás lehet.

Érdekes: a kötetet a Nők Lapja Műhely gondozta – de ez legyen a legkisebb probléma. :-)

cinkos>!
Csányi Vilmos: Az emberi viselkedés

Megáll az ész, hogy ez egy milyen bölcs könyv! A legizgalmasabb az egészben az a megrendítően következetes, szabadelvűen konzervatív (!) etikai alapú világnézet, amely pontosan érzi és érti kultúra és tudomány, hiedelmek és elméletek, közösségi lét és egyéni szabadság helyét és viszonyait az evolúciós kontextusban és a jelenben. Amit az ún. „egyszemélyes csoportokról” ír (a közösségi alapú csoporttársadalmakat felváltó mai, atomjaira szóródott társadalmi rend alapjáról), cáfolhatatlan és rávilágít egy sor „válságelemére” a mai társadalmainknak. Megkapó, ahogy a valláshoz közelít: nem azzal az elutasító szarkazmussal, mint Dawkins, hanem belátó türelemmel, ami azonban nem jelenti saját szigorú tudományos elveinek feladását. Különösen izgalmas, ahogy a tudományt mint olyat mutatja be: hiedelmek és pontosságon alapuló megfigyelések, elszállt képzetek és szigorú gyakorlatiasság kölcsönhatásaiból létrejött kulturális konstrukcióként. Rendkívüli emberi élményekről mesél bizalmasan, mintegy baráti hangon – ettől rendkívüli élmény ez a kötet is.

Sai_home>!
Csányi Vilmos: Az emberi viselkedés

Ez egy igen jó könyv, nagyon olvasmányos, sok témakört érintve ír az állati viselkedésformákról, valamint a csak az emberre jellemző fajspecifikus viselkedési mintákról. Mindezt úgy, hogy a szakzsargont szinte teljesen mellőzi, így ténylég szinte bárkinek érthető olvasmány lehet.
Bevallom kevesebb csillagot akartam adni a könyvnek, de a hátlapon észrevettem, hogy az író bevallottan szubjektív látásmódját tükrözi, így emiatt végülis nem kötnék bele, mindenesetre több helyen is olyan „tényeket” látni, amik nincsenek megfelelően alátámasztva, vagy éppenséggel már a könyv irásának idején is elavultak voltak. Kicsit önellentmondásos is a könyv, az egyik fejezetben még arról ír, hogy a természettudományokban egy működő modellt csak akkor lehet lecserélni, ha az új modell jobb annál (több dolgot magyaráz meg, jobban alá van támasztva, stb.), egy másik fejezetben pedig a Dawkins által több helyen leírt elméleteket említi negatív felhanggal (amelyek egyébként matematikailag szépen alá vannak támasztva), de a saját alternatív elméletei a közelébe sincsenek azoknak…
A modern emberek párkapcsolatáról is nagyon elavult nézeteket vall, már szinte vártam egy „nőnek a konyhában a helye” kijelentést, de ilyen messzire végül nem ment. A könyv alapján sajnos ő is azon emberek közé tartozik, akik az extrovertáltakat tartják „normálisnak” és az introvertáltak csak valami hibás egyedek, ez sem tetszett.

Pár éve sajnos végighallgattam az író egy előadását is, ahol világossá tette számomra, hogy a kutatásai többsége amolyan „brit tudósok” színvonalon folyik (minden szakterületen cikk-kényszere van a kutatóknak sajnos), tehát a könyvben lévő „kísérleteink megmutatták” címkével ellátott „tényeket” is erős fenntartásokkal kell kezelni.

Az értékelésem ellenére bárkinek bátran ajánlanám a könyvet, a leírt negatívumok a könyv 1-2%-át érintik csak, nagy általánosságban nagyon megéri elolvasni :)

pulse>!
Csányi Vilmos: Az emberi viselkedés

Túl hosszú ideig olvastam, hogy összefüggő maradjon, mégis úgy gondolom, az utolsó negyedénél a többi sem lehetett rosszabb.


Népszerű idézetek

DaTa>!

A koreai háború idején lett ismert az „agymosás”-nak elnevezett pszichológiai technika. Az észak-koreai fogságba esett amerikai katonák egy kis részét különleges táborokba vitték, ahol viszonylag jó körülmények között, de egymástól izoláltan éltek, angolul beszélő fiatal koreai aktivisták társaságában, akik szinte folyamatos „szemináriumot” tartottak nekik a kapitalizmus szörnyűségeiről és a kommunizmus felsőbbrendűségéről. A hadifoglyok egy darabig vitatkoztak, majd sorra belátták, hogy partnereiknek igazuk van, nem kellett ehhez néhány hónapnál több idő. Ekkor az átnevelt katonát hadifogolycsere során átadták az amerikaiaknak, akik hazaküldték. Otthon egy darabig semmi különös nem történt, de később a családok panaszolni kezdték, hogy volt katonafiuk baloldali szervezetekhez csatlakozott, elhagyta gazdag családját, nem fogad el anyagi támogatást és fura, kommunistra elveket vall, sokan pszichológiai zavarokkal kórházba kerültek. A katonai hatóságok később kiderítették, hogy az ilyen katonák valamennyien egy bizonyos koreai fogolytáborból szabadultak, és így derült fény az „agymosásra”. Az emberek, ritka kivételektől eltekintve, két-három hónap alatt „átállíthatók” egy hiedelemrendszerre, ha a környezetükben mindenki azonos nézeteket vall. Ez a tulajdonság magyarázza például sok szekta feltűnő sikerét tagjainak gyors átnevelésében. Diktatúrákban is nagy lehet a hatása, ezért olyan tudatos a propagandapolitikája minden diktatúrának.
Magyarországon nem sokat kell bizonygatni azt, hogy az emberek kisebb csoportjai milyen gyorsan elfogadnak leegyszerűsített, a kritikai környezettől elkülönített, különös ideológiákat. Sok példáját láttuk és látjuk ma is ennek a politikában, a sokszínű politikai életnek a rendszerváltozás utáni megindulásával.

5 hozzászólás
DaTa>!

Sok ember gondolja azt, hogy az ember az élőlények osztályozása során nem is kerülhet az állatokkal egy osztályba, mert az egész élővilágtól elkülönül. Sajnos a modern tudomány ezt a nézetet semmivel sem tudja alátámasztani. Az elővilág egységes, és az ember is az állatok birodalmának tagja, az emberszabású majmok pedig a legközelebbi rokonaink.

16. oldal

almamag>!

A felnőttek idegenek jelenlétében igyekeznek érzelmi állapotukat elkendőzni, nyugodtnak és visszafogottnak tűnni. Nagyvárosokban például minden kultúrában kialakultak sajátos szokások, amelyekkel a mások testi közelségének vagy pillantásának negatív hatását igyekszünk ellensúlyozni. A villamoson az ülő emberek nem azért néznek kitartóan az ablak felé, hogy ne kelljen helyüket az idősebb néniknek átadni, mint ezt az álldogálók gondolják, hanem, hogy elkerüljék a szemkontaktus felvételét. A néhány másodpercnél hosszabb szemkontaktus ugyanis megszólításra invitál, az ennél is hosszabb pedig kifejezetten agresszív cselekedet ("rám meredt"). Jól ismert a szemkontaktus elkerülésének taktikája a zsúfolt felvonókban is, ahol az emberek kényszerűen szembe kerülhetnek egymással. Általában mindenki igyekszik a hátát a biztonságos falnak támasztani, és közben az ismeretlenek tekintetét elkerülendő, a felvonó valamelyik sarkát fürkészi nagyon alaposan.

101. oldal

DaTa>!

Érdekes jelenség, hogy az emberek általában elítélik az agressziót, a tömegfogyasztásra szánt média mégis tele van ilyen cselekedetekkel. Ennek nem az az oka, hogy fajunk annyira szereti az agressziót, hanem éppen ellenkezőleg; rendkívül érzékeny annak különböző megnyilvánulásaira. Még a képernyő előtt is aktiválódnak biológiai ösztönei, szurkol az agresszió áldozatáért vagy éppen ellenkezőleg, a jogosnak ítélt ügy érdekében a támadóval érez egyet. Ezt az érzékenységet használják ki a média szerkesztői, írói a figyelem felkeltésére. A valóságban az emberi agresszió az állatokhoz viszonyítva rendkívül ritkán előforduló jelenség. Ha a kedves olvasó elgondolkozik azon, hogy egész eddigi életében hány esetben látott személyesen is agresszióból eredő gyilkosságot, nagyobb verekedést vagy csak akár egy pofon csattanását, valószínűleg nagyon kicsi szám fog kijönni, pedig iszonyúan zsúfolt társadalomban élünk. Ha mondjuk egy városi autóbuszt 150 felnőtt, egymást nem ismerő csimpánzzal töltenénk meg, a végállomásra valószínűleg már egyik sem érkezne meg élve. Ilyen mértékű zsúfoltságot nem lennének képesek agresszió nélkül elviselni, és ekkora tömegben agressziójuk tömegverekedéssé és gyilkossággá fajulna. Sokan úgy érzik, éppen a média hatására, hogy állandóan agresszív fenyegetettségben élnek, és mindennapi életünk tele van agresszióval. Ez azonban csak a látszat, a média csalása. Az ember az egyik legbékésebb állat, az agressziós cselekedetek száma naponta, egy főre számítva egészen biztosan az embernél a legalacsonyabb a majmok között.

139. oldal

1 hozzászólás
DaTa>!

Az ember tulajdonságai úgy alakultak, hogy bármiféle kulturális eszmét képes legyen elfogadni. A csoportok szintjén kialakult szelekciónak, a kulturális szelekciónak éppen ez biztosítja a szükséges változatosságot, ez tette lehetővé, hogy az ember evolúciós története során olyan sokféle csoportformációt kipróbálhatott. Nincsen, nem működik semmiféle magasabb rendű mechanizmus, általános erkölcs, morális érzék, amely az embercsoportokat a káros eszméktől megvédené. Az ember alapjában véve se nem jó, se nem rossz, a kultúrája teszi ezzé vagy azzá, de maga a jó és a rossz fogalma is mindig az adott kultúra függvénye.

108-109. oldal

DaTa>!

A hím-nőstény, anya-kölyök, domináns-alárendelt kétszereplős kapcsolatok mellett, megjelennek a háromszereplősek is, a rokonsági és játszótársi kapcsolatok formájában. Például a makákó anyák aktívan irányítják kölykeik játszótársi kapcsolatait. Megfigyelték, hogy gyakran kapnak fel egy, a saját kölykükhöz hasonló életkorú másik kölyköt, és kettőjüket együtt ölelgetik egy darabig. Kimutatható, hogy ennek hatására a két kölyök között egész életre kiható kötődés jöhet létre, továbbá, hogy az anyák az esetek 90%-ában a dominanciarendben jóval felettük álló nőstények kölykeit választják erre a kettős ölelésre.

14. oldal

Andaxin>!

Az egytagú csoport nem azért szavaz erre vagy arra a pártra, mert vannak vele közös hiedelmei, közös akciói, családjában tradíció erre vagy arra szavazni, részt venni az adott párt belső konstrukciójában, hanem azért, mert pillanatnyi meggyőződése alapján ezt vagy amazt jobbnak gondolja. Meggyőződése persze gyorsan változik, holmi apró, kellemetlen intézkedések könnyen azok ellen fordítják, akikre lelkesen szavazott. Nincs tisztességesen kimunkált belső hiedelemrendszere, amely egyik vagy másik politikai erő mellé állítaná. A mára már általában negyvenszázaléknyi bizonytalan szavazó főleg az egytagú csoportokból kerül ki. Őket kell fényes ígéretekkel, azonnal bekasszírozható előnyökkel megnyerni a választási kampányok során, és ők ábrándulnak ki a választottjukból napok alatt.

219. oldal Az egytagú csoportok és a politika

Kapcsolódó szócikkek: politika · szavazás · választás
kaporszakall>!

A különböző társadalmak bonyolult szervezőideákat alkottak a szabálydominancia minél simább érvényesítésére. A társadalom normális működését általában az teszi lehetővé, hogy a szabálydominanciák szocializálása már a korai gyermekkorban megtörténik. Ha a korai szocializáció nem megfelelő, megjelennek azok a tömegek, amelyek nem, vagy csak részben fogadják el az adott szabályrendszert, és ez a fennálló társadalom lassú felbomlásához vezethet. A szocializáció hiányosságait vannak hivatva kiigazítani az erőszakszervezetek is, amelyek mindig a brutális dominancia alkalmazásával fenyegetnek, de még ezek eredményes működése is bizonyos szabályok elfogadásán alapszik. Ezek tehát csak javításra képesek, nem helyettesíthetik a szocializációt. Az ember tanulóképessége a felnőttkorban is rendkívül nagy, ezért a korai szocializáció után is el lehet fogadtatni szabályokat, egyszerű tanítás-tanulás révén. A felnőttkori tanuló mechanizmusok érzelmi, motivációs töltöttsége és ezeken keresztül hatásfoka azonban meg sem közelíti a korai szocializáció hatásfokát.

131. oldal (6. Rangsor, agresszió, együttműködés)

kaporszakall>!

A konformitásra való készség megjelenik egy másik tulajdonságban is, amit Eibl-Eibesfeldt „indoktrinálhatóságnak” nevez. Magyarul talán ”rábeszélhetőségnek” nevezhetnénk.
A kisebb-nagyobb közösségek belső normáinak, hiedelemrendszerének tanulmányozásából arra következtet, hogy az egy közösséghez tartozó emberek nagyon könnyen elfogadják, elhiszik olyan leegyszerűsített elvek, magyarázatok, kijelentések rendszerét, amely a csoport életét, tevékenységének lényegét, értelmét, a csoport közösségi eszméit foglalja össze. Értéksarkítási készség és vakhit néven is emlegetik ezt a tulajdonságot. A fentiek mellett abban is megnyilvánul, hogy elfogadnak egyfajta értéksarkítást, amely szerint minden, amit a csoport vagy annak tagjai tesznek, helyes és igazságos, míg a külső egyének vagy csoportok megítélése egyértelműen negatív. A leegyszerűsítések elfogadása nem függ a csoporttagok egyéni intelligenciájától. A közösséghez tartozás érzése, elkötelezettsége hozza létre az ehhez szükséges tudatállapotot és ez külső érvekkel nem, vagy csak nagyon nehezen változtatható meg. A rábeszélhetőség nagymértékben megkönnyíti a beilleszkedést, és lehetővé teszi a csoport kulturális normáinak gyors kialakulását és megszilárdulását. Egyben azt is biztosítja, hogy ezek ne könnyen változzanak valamiféle belső kritikai analízis hatására.
[…]
Magyarországon nem sokat kell bizonygatni azt, hogy az emberek kisebb csoportjai milyen gyorsan elfogadnak leegyszerűsített, a kritikai környezettől elkülönített, különös ideológiákat. Sok példáját láttuk és látjuk ma is ennek a politikában, a sokszínű politikai életnek a rendszerváltozás utáni megindulásával.

106-107. oldal (5. Az emberi közösségek)

almamag>!

Fontos fajspecifikus jellegzetessége az emberi agressziónak az a tény, hogy a tanulás és a kultúra igen nagymértékben meghatározza gyakoriságát és formáját. Az etnográfusok a mai társadalmak közül a dél-amerikai yanomamókét tartják a legagresszívebbnek. A kis yanomamo csoportok vadászatból élnek, és folyamatosan harcolnak egymás ellen. A yanomamo harcos vad, kegyetlen és agresszív. Ezzel szemben a busmanok igen szelíd nép, közöttük gyilkosság ritkán történik, személyes érintkezéseikben udvariasak, ritkán agresszívek.
Eibl-Eibesfeldt a két társadalomban élő gyermekek viselkedését és nevelési körülményeit hasonlította össze. A yanomamo anyák és apák arra tanítják gyermekeiket, hogy mindenfajta sérelmet azonnal toroljanak meg. Időnként összehívják a játszó gyerekeket és hangos biztatással egymás megtámadására, verekedésre késztetik őket. A kicsik eleinte sírnak, ezeket kinevetik, megszégyenítik. A szülők biztatására, meg azért, hogy a megalázó helyzetet elkerüljék, egyre aktívabban verekszenek kézzel, lábbal, harapásokkal, botokkal. A rendkívül fogékony szocializációs periódusban a gyermek megtanulja eltűrni a fájdalmat és megtanul bizonyos agresszív viselkedésmintákat. A buzdítás, dicséret révén az agresszív viselkedés a legfontosabb értékmérővé válik számára.
A busman társadalomban a szülők éppen ellenkezőleg viselkednek. A verekedő gyerekeket szétválasztják, megfeddik, kibékülésre biztatják, így az együttműködő, engedékeny viselkedésmintázat válik számukra értékessé. Mindkét viselkedésforma kifejlődésének megvan a maga társadalomtörténeti gyökere. A vadász yanomamók a brazil őserdőkben nagy populációs nyomás alatt élnek, szűkösek a kihasználható erőforrások. A busmanok is szegényes területen élnek, de a népesség ritka, és csak a közös tevékenységet kívánó növényápolással tudják magukat fenntartani.
E két szélsőséges példa azt mutatja, hogy az agresszió egyes formái, gyakorisága, megjelenési módja tanult viselkedési mintázatokon alapszik, bár biológiai tényezői mindkét esetben egyformán adottak. Ezt érdekes új adatok is alátámasztják. Sikerült a busmanok korábbi történelméről adatokat szerezni, és kiderült, hogy egy jóval korábbi időben nagy harcos nép voltak és sokat háborúztak egymás ellen a rokon törzsek. Majdnem kipusztultak. Ekkor kibékültek és olyan szabályokat fogadtak el, amelyek a mai békés társadalomhoz vezettek.

137-138. oldal

Kapcsolódó szócikkek: etológia

Hasonló könyvek címkék alapján

Desmond Morris: Babafigyelőben
Desmond Morris: Bensőséges kötelékek
Desmond Morris: A boldogság természete
Desmond Morris: A csupasz majom
Desmond Morris: Az emberállat
Jared Diamond: Miért élvezet a szex?
Desmond Morris: Kisbaba
Csibra Gergely – Gergely György (szerk.): Ember és kultúra
Jane Goodall – Phillip Berman: Amíg élek, remélek