A ​sértett 73% 22 csillagozás

A könyv elején az író Géczi Jánostól idéz:
Ennyi vagyok. Ennyi vagy.
Markába szorít a pillanat
ujját torkodra teszi, hogy időben
a lélegzetnek útját állja.
és elkezdődik a történet, amit Csányi Vilmos (valahol olvastam), hogy egy sváb embertől hallott. Ha nem néznénk a történelmi időt, akkor mindenki tudna beszélni a maga sértettségéről. Többnyire arról, ahogy őt sértették meg és kevésbé arról (mert az olyan elfelejtős dolog), ha mi sértünk meg valakit. Őrizgetjük, dobozoljuk, polcra tesszük a gyötrelmeket. Aztán jön vagy jöhet egy helyzet, egy alkalom, amikor elővesszük – előkerül és eldönthetjük, mit kezdünk vele. Úgy gondolom, a történet erről szól. Erről is szól, hogy mennyinek látom a másikat és mennyinek magamat. Csányi nem csak az állatokkal van tisztában, nem csak őket látja és mutatja meg nekünk nagyon bölcsen a könyveiben, hanem az emberi viselkedésben is járatos. Mi az, hogy megbocsájtás? – kérdezett vissza szintén egy interjúban az író. Talán az, mondom én kölcsönvéve a fenti vers sorait, ha engedjük, hogy a markába szorított pillanat kinyissa tenyerét, hogy levehesse ujját a torkunkról és lélegzethez jussunk. Ha ez megtörténik, akkor van esély arra, hogy az ennyi vagyok és az ennyi vagy mást jelentsen.

Mi, magyarok a sértettek országa lehetünk. A történelem során többször fordult a kerék, és a győztesek sohasem voltak restek ugyanazokat a bűnöket elkövetni az éppen vesztes pozícióba kerültekkel, vagy újabb bűnöket kitalálni és kipróbálni. Csányi Vilmos etológus az emberi fajt ugyanolyan érdeklődéssel, alapossággal szemléli, mint az összes többit. A megállapításai tanulságosak, fájdalmasak, nem kertel, mintha szikével vágna. Emberek élete, egymás mellett élése, tevékenykedése, és a kert (kertbarátság) a központi témája a kötetnek. A lakosságcserékről, kitelepítésekről persze eddig is olvastam már (Závada Pálnál például a szlovákokról), szerencsére az érintettség nem befolyásolja a véleményemet, a kitelepítéssel kapcsolatban legalábbis nem, de persze nem nagyon van olyan család, amelyet valamilyen mértékben ne ért volna sérelem. Az anya szerepe, mint mindig meghatározó ebben a történetben is, de a fia életét nem tette könnyebbé az engesztelhetetlensége, női sértettségében a partnerkapcsolatait teljesen tönkretette, sajnos ilyen példát is láttam már, nem is kell ahhoz ekkora sérelem, mint amekkora ezt a két embert egymáshoz láncolta. http://moly.hu/idezetek/417654 egy fontos idézete a könyvnek. Szépirodalmat még nem olvastam Csányitól, és meg is lepett, hogy több ilyen kötete is van. Olvasását ajánlani tudom minden kortárs irodalom iránt érdeklődőnek.

A sértettség lelkiállapot. Van, aki túllép sérelmeken, nagyon nagyokon is, és van, aki dédelgeti őket, a kisebbeket is, és a sértettség lesz élete alapvonása, szinte célja és értelme.
Ó, ismerek én ilyen sértetteket. Még olyat is, akinek a ténylegesen meghurcolt nagyszülei és szülei túlélték lelkileg is saját súlyos meghurcoltatásukat, az unoka/fiú viszont egész életét a sértettség állapotában töltötte, mint aki visszamenőleg akar törleszteni, jóformán mindenkinek, aki „szembejött”. Közben meg csak jól elbaltázta a saját életét.
Tulajdonképpen ha nagyon vakargatjuk, nagyon sokaknak lett volna/lenne okuk a sértettségre. Mert nekik meg esetleg az előző rendszer(ek)ben járt ki a sértés, vagy csak rossz helyre/időbe/családba születtek.
A másik vonal a könyvben az, hogy akit a barátodnak tekintesz, lehet, hogy viszont csak kertbarátnak (sakkbarátnak, sétabarátnak, koncertbarátnak, könyvbarátnak stb.) tekint téged, és ezen nem segíthetsz, bármit is teszel. Ha meg alá-fölé rendeltségi viszony van köztetek, és a másik alapjáraton sértett meg gyanakvó, még kényesebb ez a helyzet. Lehetsz bármilyen segítőkész, baráti, szeretetteli, a másik szemében a főnök maradsz, sőt, a komcsi, kizsákmányoló, gonosz főnök.
A megvalósítás volt az, ami nem tetszett a regényben. Néhol szájbarágós, felmondós, történelemleckés, néhol meg felszínesnek érződik. A rövidsége egyszerre volt előnye és hátránya.

…És vannak történetek, amelyekről már nem kell (http://moly.hu/ertekelesek/1687034), vagy nem lehet (http://moly.hu/ertekelesek/1687032), és éppenséggel olyan is amelyről nem akaródzik hosszasan írnod. Amikor a jó, a rossz és a közepes vadnyugati címkézésen belül, valamiféle szenzitív bírálathoz nincsenek szalonképes, hibákat semlegesítő szavaid. Csak vad-közép-keletiek. Azt meg nem akarod . És máris kipukkadásra kész az általad szándékosan kicsire szabott szövegbuborék. Mert tudod, hogy az eredetieskedés sehova nem vezet, hacsaknem sértettségbe. Egy önként cipelt és örökkön visszahúzó tehernek élethosszig való cipelésébe. Az engesztelhetetlen viselkedés pedig minden korban megbocsáthatatlan…

Már-már mesebelin keletközép-földi vagyok, írtam is meg nem is. :-)

Tetszett. Rövid, szerteágazó, az élettörténet egy-egy részletét más-más személy szemszögéből láttató, ezáltal pro és kontra árnyaló, mégis egyértelműen kinek merevségét generációs tehertételként beállító, enyhületre, változásra csakis a sértettek oldaláról igényt tartó mű. Eszmefuttatást mégsem írhattam, mert szerencsére nem az. Egy életutat leíró, a sérelmes tényeket felsorakoztató, a következményeket bemutató, de megérteni mégsem tudó, a végére éppen ezért mégis csak világos állásfoglalás, ami számomra csak azért megdöbbentő, mert én még fiatalabb generációhoz tartozom, mint a szerző, elvileg tehát a tolerancia oltárán áldozó, rugalmasabb ebadtának illene lennem, mégis a sértettek világát érzem át zsigerileg. Pedig nem vagyok sváb, sem zsidó, sem kulák leszármazott, sem…, sem… Koromból adódóan voltam kisdobos és úttörő, noha az egyik avatást orvosi ügyből kifolyólag megúsztam, de attól még azzá vált az ember, porszemmé a fogaskerekek közt, de tudom, milyen gyűlöletes volt anyám szemében a párttagsági igazolvány. És akkor lapoznék is, szerintem a mi fiatalabb generációnknak nem az a problémája, hogy a jelenlegi baloldaliaknak milyen érintettségük van a régi komcsi világból, sokkal inkább az, hogy a jobboldalon szárnyalók hogy-hogy olyan magasan és régóta szárnyalhatnak, noha ennek ára volt, mint mindennek. És akkor már megint a tűlevelűek metszésénél tartunk.

Bocsánat, itt a téves vásárlás esete forgott fenn nálam, gondolom megnéztem a borítót, az írót, az árat és futottam tovább, bogozgatom visszafelé abból, hogy cseppet sem erre számítottam. További nehezítő körülmény, hogy kétoldali és egyre súlyosabb politika-undoritiszem van kialakulóban, olyan heveny kiütéssel, amitől egyes jeleneteknél alig lehetett tartani a könyvet, és ami lassan a történelmi regény kategóriára is átkúszik, így aztán ez most egy nehéz, kínos olvasás volt. Azért kapott tőlem ennek ellenére ilyen sok csillagot, mert kifejezetten hálás voltam a rövidségéért. A szegény „bennemaradt” főkertész egyre élesebb kirohanásai közben az emlékezetem homályos széléből Popper Péter sorai sutyorogtak arról, milyen komoly munka, hogy a sértettségünket mások ellenünk elkövetett bűneinek gyakori ismételgetésével folyamatosan fenntartsuk…

Csányi jó, Csányi jó, Csányi nagyon jó.
De ez most nem tetszett annyira.
Pedig a témája olyan húsba, családba vágó.
Hiánypótló lett volna egy olyan regény, ami beépíti azoknak az embereknek a sorsát, tragédiáját kicsit tágabban, árnyaltabban (amiről én is oly' sokat hallottam otthon, és láttam 50 év után a gyermekkori házuk kerítését szorongató, zokogó idős embereket), akiket kitelepítettek, meghurcoltak, jogtalanul megaláztak.
Persze ez a könyv egy barátság(?) történetét villantja fel, és igazából a korrajz nem rossz, de mondatai néha túlontúl szájbarágósak. Dániel pedig nagyon egysíkú.
Azért örülök ennek az írásnak, bár kicsit meg vagyok sértve.

A történet érdekelt, de a kivitelezés valahogy nem fogott meg.

Könnyed, érthető nyelvezete van. Olvastatja magát, mondjuk ezek az időben ugrálások nekem annyira nem jönnek be. Viszont kellettek a háttérsztorik, hogy fel lehessen építeni az egészet. Az idősek, vagy az ő gyerekeik még néha mondogatják: ti nem éltetek akkor, azt sem tudjátok mi volt. Valóban nem. Ez a kisregény egy apró szeletet ad abból az időkből. Ma is vannak azért olyanok akik olyanokat komcsiznak, vörösöznek, kapitalistáznak le aki nem azok. Mai világban, számomra szinte elképzelhetetlennek tűnne egy ilyen szintű népüldőzés, mint amit itt leírtak.

A feleségem @HalmiBettina küldte el a borítóját és egy idézetet, ami alapján megtetszett. A szerzőre való tekintettel is nagyon érdekelt. Nagyot csalódtam.

Érdekes történelmi helyzet nagyon egyoldalúan bemutatva, és bár a két-három fő karakter jó, különösen Dani, a sértett, de a többi karakter nevetségesen rosszul van megírva, illetve borzasztó mondatokat ad a szájukba. Még szerencse, hogy nem hosszabb, egy napot megért, többet nem érne.

Ami plusz volt benne, az a kertészet, az itt-ott felbukkanó biológia.

Nagyon nagy dolognak kéne történni ahhoz, hogy Csányitól mégegyszer „szépirodalmat” olvassak.