A ​sértett 18 csillagozás

Csányi Vilmos: A sértett

„Évek ​teltek el csendes kertbarátságban .”

Csányi Vilmos kisregénye egy szövevényes barátság története, amelyet lehetetlenné nehezít a magyar történelem. Két főszereplőjének élethelyzetét és lelkiállapotát alapjaiban meghatározzák a második világháború utáni időszak eseményei. Dániel a főkertésze annak az intézetnek, amelyet Géza, az idős professzor vezet. A kertész sváb családjának tagjait kitelepítették a háború után, édesapja elmenekült a németekkel való kollaboráció vádja elől, édesanyját és őt magát pedig kicsi gyerekként meghurcolták. Ezzel a bélyeggel élt – és él a lelkében még jóval a rendszerváltozás után is. Géza vele ellentétben munkáscsalád sarjaként futhatott be komoly értelmiségi pályát: a rendszernek köszönhetően. Kettejüket életre szólóan összeköti a kert iránti szerelem, ugyanakkor a kertész embergyűlöletét és keserűségét sem a baráti jó szándék, sem a hálás növények illata és éltető ereje nem enyhítheti.

„Édes szívem, minden kerti növény gyomként… (tovább)

>!
Libri, Budapest, 2014
144 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633104026

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

>!
n P
Csányi Vilmos: A sértett

A könyv elején az író Géczi Jánostól idéz:
Ennyi vagyok. Ennyi vagy.
Markába szorít a pillanat
ujját torkodra teszi, hogy időben
a lélegzetnek útját állja.
és elkezdődik a történet, amit Csányi Vilmos (valahol olvastam), hogy egy sváb embertől hallott. Ha nem néznénk a történelmi időt, akkor mindenki tudna beszélni a maga sértettségéről. Többnyire arról, ahogy őt sértették meg és kevésbé arról (mert az olyan elfelejtős dolog), ha mi sértünk meg valakit. Őrizgetjük, dobozoljuk, polcra tesszük a gyötrelmeket. Aztán jön vagy jöhet egy helyzet, egy alkalom, amikor elővesszük – előkerül és eldönthetjük, mit kezdünk vele. Úgy gondolom, a történet erről szól. Erről is szól, hogy mennyinek látom a másikat és mennyinek magamat. Csányi nem csak az állatokkal van tisztában, nem csak őket látja és mutatja meg nekünk nagyon bölcsen a könyveiben, hanem az emberi viselkedésben is járatos. Mi az, hogy megbocsájtás? – kérdezett vissza szintén egy interjúban az író. Talán az, mondom én kölcsönvéve a fenti vers sorait, ha engedjük, hogy a markába szorított pillanat kinyissa tenyerét, hogy levehesse ujját a torkunkról és lélegzethez jussunk. Ha ez megtörténik, akkor van esély arra, hogy az ennyi vagyok és az ennyi vagy mást jelentsen.

6 hozzászólás
>!
olvasóbarát P
Csányi Vilmos: A sértett

Mi, magyarok a sértettek országa lehetünk. A történelem során többször fordult a kerék, és a győztesek sohasem voltak restek ugyanazokat a bűnöket elkövetni az éppen vesztes pozícióba kerültekkel, vagy újabb bűnöket kitalálni és kipróbálni. Csányi Vilmos etológus az emberi fajt ugyanolyan érdeklődéssel, alapossággal szemléli, mint az összes többit. A megállapításai tanulságosak, fájdalmasak, nem kertel, mintha szikével vágna. Emberek élete, egymás mellett élése, tevékenykedése, és a kert (kertbarátság) a központi témája a kötetnek. A lakosságcserékről, kitelepítésekről persze eddig is olvastam már (Závada Pálnál például a szlovákokról), szerencsére az érintettség nem befolyásolja a véleményemet, a kitelepítéssel kapcsolatban legalábbis nem, de persze nem nagyon van olyan család, amelyet valamilyen mértékben ne ért volna sérelem. Az anya szerepe, mint mindig meghatározó ebben a történetben is, de a fia életét nem tette könnyebbé az engesztelhetetlensége, női sértettségében a partnerkapcsolatait teljesen tönkretette, sajnos ilyen példát is láttam már, nem is kell ahhoz ekkora sérelem, mint amekkora ezt a két embert egymáshoz láncolta. http://moly.hu/idezetek/417654 egy fontos idézete a könyvnek. Szépirodalmat még nem olvastam Csányitól, és meg is lepett, hogy több ilyen kötete is van. Olvasását ajánlani tudom minden kortárs irodalom iránt érdeklődőnek.

>!
ppeva P
Csányi Vilmos: A sértett

A sértettség lelkiállapot. Van, aki túllép sérelmeken, nagyon nagyokon is, és van, aki dédelgeti őket, a kisebbeket is, és a sértettség lesz élete alapvonása, szinte célja és értelme.
Ó, ismerek én ilyen sértetteket. Még olyat is, akinek a ténylegesen meghurcolt nagyszülei és szülei túlélték lelkileg is saját súlyos meghurcoltatásukat, az unoka/fiú viszont egész életét a sértettség állapotában töltötte, mint aki visszamenőleg akar törleszteni, jóformán mindenkinek, aki „szembejött”. Közben meg csak jól elbaltázta a saját életét.
Tulajdonképpen ha nagyon vakargatjuk, nagyon sokaknak lett volna/lenne okuk a sértettségre. Mert nekik meg esetleg az előző rendszer(ek)ben járt ki a sértés, vagy csak rossz helyre/időbe/családba születtek.
A másik vonal a könyvben az, hogy akit a barátodnak tekintesz, lehet, hogy viszont csak kertbarátnak (sakkbarátnak, sétabarátnak, koncertbarátnak, könyvbarátnak stb.) tekint téged, és ezen nem segíthetsz, bármit is teszel. Ha meg alá-fölé rendeltségi viszony van köztetek, és a másik alapjáraton sértett meg gyanakvó, még kényesebb ez a helyzet. Lehetsz bármilyen segítőkész, baráti, szeretetteli, a másik szemében a főnök maradsz, sőt, a komcsi, kizsákmányoló, gonosz főnök.
A megvalósítás volt az, ami nem tetszett a regényben. Néhol szájbarágós, felmondós, történelemleckés, néhol meg felszínesnek érződik. A rövidsége egyszerre volt előnye és hátránya.

4 hozzászólás
>!
Ross P
Csányi Vilmos: A sértett

Ebben a könyvben emberek beszélgetnek. Úgy, ahogy emberek sosem beszélgetnek.
Hát… jó. A bácsi alapvetően biológus, etológus, annak biztos kiváló, ezt a kis félresikerült kirándulást a szépirodalom területére meg lehet bocsátani, legyünk megértőek, kedvesek és… De BASSZUS!

Ebben a könyvben nincs élet.
A szereplők, a szituációk, az események döglöttek. Főhősünk anyja, bizonyos Janka asszony például beszámol hányattatott életéről, a mocskos kommonistákról, meg mind a borzalmakról, amik vele történtek.
Csak hát hiába ismételgeti papagáj módra a mantrát (Szörnyű volt. Borzalmas volt. Rettenetes volt. Szörnyű volt. Borzalmas volt. Ret…) ha ez megmarad a szavak szintjén, és amúgy az írói eszközökkel képtelen bármiféle érzelmet közvetíteni.
A monológgal amúgy is vigyázni kellene, egy valóban élő ember önmagáról nem beszél ilyen irodalmi távolságtartással:
Tudod, milyen a természetem, sírok sokat, de csak a bajok után, mert amikor éppen történnek, bármi fájdalom, csalódás, veszteség ér, megkeményedek, józan maradok, és csak a kiutat keresem.
Ezt így nem.
Meg 30 év távolából szó szerint idéz párbeszédeket és mind az apró kísérő gesztusokat, persze.
A legjobban azonban az verte ki a biztosítékot, amikor a megerőszakolására emlékezik vissza.
Felnőtt tartalom!
spoiler
Az egyik legnagyobb szörnyűség ami egy nőt érhet, erre hazatérve mi a legfontosabb? A villanyszámla.
Prioritások!
Ezek után én már meg sem lepődtem, hogy a virág árus kertész néni egyik oldalról a másikra átmegy társadalomtudósba, egy pillanat alatt átlátja a rendszer problémáit, a felsőbb néposztályok, orvosok, ügyvédek, egykori arisztokraták világába is teljes bepillantást nyer, és azonnal egyetemi keretszámokról meg tudástartományok közötti mozgékonyságról kezdi osztani az észt.
Hosszú lenne ideidézni, pedig a 43-tól a 47-ig oldalig legszívesebben az egészet ideraknám, mert gyönyörűen látszik, hogy konkrétan belemásolta a vonatkozó történelmi-társadalomtudományi definíciókat a vénasszony szájába.

Arról meg, hogy a nyelvet hogy gyötri, meg nem is mesélek. De az olyan kifejezések, mint a „fölvidámodtam” meg az olyan mondatok, hogy „az árát a te réveden szerzett pénzzel kiegészítve vettem ezt a kertet meg ezt a házat”, elmondhatatlan viking-berserker-dühbe kergettek.
Hát mi a kutyaúris…?

A könyv utolsó harmadát szinte teljes egészében dialógokkal oldotta meg.
Az életszerűtlen, magyartalan mondatokon, a droidszerű önreflexiókon már fenn sem akadtam, de az, hogy az elbeszélés ideje teljesen indokolatlanul csap át egyszer csak jelenbe, majd minden látható ok nélkül tér vissza múltba, valamint hogy két egymást követő sorban ugyanaz a szereplő beszél, ám már idő- és térbeli eltérés van, és közben partnert is vált, hát ezt én nem tudom felfogni.

Tökéletes időpocsékolásnak érzem, sematikus, hótegyszerű, szájbarágós.
Fájt.

6 hozzászólás
>!
Goofry P
Csányi Vilmos: A sértett

…És vannak történetek, amelyekről már nem kell (http://moly.hu/ertekelesek/1687034), vagy nem lehet (http://moly.hu/ertekelesek/1687032), és éppenséggel olyan is amelyről nem akaródzik hosszasan írnod. Amikor a jó, a rossz és a közepes vadnyugati címkézésen belül, valamiféle szenzitív bírálathoz nincsenek szalonképes, hibákat semlegesítő szavaid. Csak vad-közép-keletiek. Azt meg nem akarod . És máris kipukkadásra kész az általad szándékosan kicsire szabott szövegbuborék. Mert tudod, hogy az eredetieskedés sehova nem vezet, hacsaknem sértettségbe. Egy önként cipelt és örökkön visszahúzó tehernek élethosszig való cipelésébe. Az engesztelhetetlen viselkedés pedig minden korban megbocsáthatatlan…

Már-már mesebelin keletközép-földi vagyok, írtam is meg nem is. :-)

>!
Ciccnyog IP
Csányi Vilmos: A sértett

Aki nem engedi, azon nem lehet segíteni.
Még a történet hagyján, azzal nem is volt bajom, @ppeva értékelése nagyjából le is fedi, amit gondolok erről, de a megvalósítás botrányosan iskolás, hiteltelen, halott, felszínes, több helyen magyartalan. Bőven lehetett volna még dolgozni rajta. Így kell elrontani egy ígéretes történetet. Sajnos, ez nekem erősen felejthető kategória.

1 hozzászólás
>!
Kek P
Csányi Vilmos: A sértett

Tetszett. Rövid, szerteágazó, az élettörténet egy-egy részletét más-más személy szemszögéből láttató, ezáltal pro és kontra árnyaló, mégis egyértelműen kinek merevségét generációs tehertételként beállító, enyhületre, változásra csakis a sértettek oldaláról igényt tartó mű. Eszmefuttatást mégsem írhattam, mert szerencsére nem az. Egy életutat leíró, a sérelmes tényeket felsorakoztató, a következményeket bemutató, de megérteni mégsem tudó, a végére éppen ezért mégis csak világos állásfoglalás, ami számomra csak azért megdöbbentő, mert én még fiatalabb generációhoz tartozom, mint a szerző, elvileg tehát a tolerancia oltárán áldozó, rugalmasabb ebadtának illene lennem, mégis a sértettek világát érzem át zsigerileg. Pedig nem vagyok sváb, sem zsidó, sem kulák leszármazott, sem…, sem… Koromból adódóan voltam kisdobos és úttörő, noha az egyik avatást orvosi ügyből kifolyólag megúsztam, de attól még azzá vált az ember, porszemmé a fogaskerekek közt, de tudom, milyen gyűlöletes volt anyám szemében a párttagsági igazolvány. És akkor lapoznék is, szerintem a mi fiatalabb generációnknak nem az a problémája, hogy a jelenlegi baloldaliaknak milyen érintettségük van a régi komcsi világból, sokkal inkább az, hogy a jobboldalon szárnyalók hogy-hogy olyan magasan és régóta szárnyalhatnak, noha ennek ára volt, mint mindennek. És akkor már megint a tűlevelűek metszésénél tartunk.

4 hozzászólás
>!
labe
Csányi Vilmos: A sértett

Csányi jó, Csányi jó, Csányi nagyon jó.
De ez most nem tetszett annyira.
Pedig a témája olyan húsba, családba vágó.
Hiánypótló lett volna egy olyan regény, ami beépíti azoknak az embereknek a sorsát, tragédiáját kicsit tágabban, árnyaltabban (amiről én is oly' sokat hallottam otthon, és láttam 50 év után a gyermekkori házuk kerítését szorongató, zokogó idős embereket), akiket kitelepítettek, meghurcoltak, jogtalanul megaláztak.
Persze ez a könyv egy barátság(?) történetét villantja fel, és igazából a korrajz nem rossz, de mondatai néha túlontúl szájbarágósak. Dániel pedig nagyon egysíkú.
Azért örülök ennek az írásnak, bár kicsit meg vagyok sértve.

>!
lizke
Csányi Vilmos: A sértett

A történet érdekelt, de a kivitelezés valahogy nem fogott meg.

>!
cukkini
Csányi Vilmos: A sértett

Könnyed, érthető nyelvezete van. Olvastatja magát, mondjuk ezek az időben ugrálások nekem annyira nem jönnek be. Viszont kellettek a háttérsztorik, hogy fel lehessen építeni az egészet. Az idősek, vagy az ő gyerekeik még néha mondogatják: ti nem éltetek akkor, azt sem tudjátok mi volt. Valóban nem. Ez a kisregény egy apró szeletet ad abból az időkből. Ma is vannak azért olyanok akik olyanokat komcsiznak, vörösöznek, kapitalistáznak le aki nem azok. Mai világban, számomra szinte elképzelhetetlennek tűnne egy ilyen szintű népüldőzés, mint amit itt leírtak.


Népszerű idézetek

>!
Kek P

– De gyomokat is ápolsz.
Többször panaszkodott.
– Gyomokat? Édes szívem, minden kerti növény gyomként kezdte, valaki meglátta, megtetszett neki, kiemelte, ápolta, termesztette, és idővel nevet is kapott, katalógusba került, kertészeti objektum lett. Az a görögországi papsajt például, amit majdnem kitépett, mert csúnya gyom, milyen szép kék virágokat hoz minden évben. Én szeretem. Nekem a növényekhez van valamiféle barátságos viszonyom, és nem a kertészeti katalógusokhoz. Biológus vagyok szerencsére, nem kertész.

96-97. oldal

>!
Kek P

A történelmi sebeket személyes szinten lehetetlen orvosolni, inkább azon kell igyekezni, hogy ne ismétlődjenek meg. Ehhez nemcsak a bűnök feltárása, de a sértettek megértése, némi nagyvonalúság is szükséges.

105. oldal

>!
olvasóbarát P

A II. VILÁGHÁBORÚ BEFEJEZÉSE után a szövetséges négy nagyhatalom engedélyével, bátorításával és logisztikai támogatásával példátlan méretű etnikai tisztogatást hajtottak végre Kelet- és közép-Európában. Mintegy 12-14 millió, valamiféle helyi kategorizáció alapján német eredetűnek tekintett embert áttelepítettek Lengyelországból, Csehszlovákiából és Magyarországról a lerombolt, megszállt Németországba.
A szövetségesek potsdami egyezménye korábban az esetleges áttelepítés humánus és rendezett végrehajtásáról rendelkezett.
A gyakorlatban ez nem valósult meg.

7. oldal

>!
Goofry P

– Itt is kamatoztattad írói vénádat, vagy egyéb módon ártottál az ellenségnek?

69. oldal

>!
Kek P

– Hát azt tanultam, hogy Németországot a háború után kettéosztották, és voltak nyugatnémetek a kapitalistáknál, meg keletnémetek a másik oldalon. Melyik volt a sváb?
– Kisasszony, a svábok ősei több száz évvel ezelőtt telepedtek le ebben az országban, szerencsétlenségükre. Annak idején a földesurak, ha dolgos, szorgalmas, igyekvő parasztokat akartak a földjeik művelésére, németeket hoztak. Ezek utódait nevezik Magyarországon sváboknak. A sváb falvak azonnal felismerhetőek, tiszták az utcák, a házak, gondozottak a kertek, szépen műveltek a körülöttük elterülő földek. A svábok évszázadok óta őrzik germán kultúrájukat, gazdagítva helyi szokásokkal. Szépen beilleszkedtek a magyar társadalomba.
– Érdekes, erről sohasem hallottam, pedig nemcsak gimnáziumot, de főiskolát is végeztem, igaz, ott már nem volt történelem, csak társadalmi ismeretek.
– Nem hallott az elhurcolásokról, deportálásokról, vagyonelkobzásokról?
– Arról igen. A nácik üldözték a zsidókat, kifosztották, elhajtották őket, sok milliót megöltek gázkamrákban, több mint félmillió magyar zsidó is így pusztult el. Borzalmas lehetett.
– Az is volt, de ezzel nem fejeződött be. A háború után a vörösök az itt élő svábokon bosszulták meg. elvették a vagyonukat, házukat, földjüket, és vagonokba zsúfolva deportálták őket Németországba. Aki meg valahogy itt maradt, azt figyelték, üldözték, lehetetlenné tették.

16-17. oldal

>!
Goofry P

Tudod, vannak történetek, amelyekben mindenféle szörnyűség esik meg, és egy idő után az ember már csak azért hallgatja őket, hogy jöjjön végre valami megoldás, legalább a vége legyen jó.
Hát ez nem ilyen.

37. oldal

>!
Kek P

Másnap átszaladtam Vargháékhoz, az ügyvéd úr nagyon elcsodálkozott, „kevesen tudnak visszaszökni”, mondta. „De minket jogtalanul vittek el!” „Drága Janka, a többieket talán jogosan? Ugyan. Politika ez, nem jog. Utánanézek, mit lehet tenni a házzal, szerencsére rendes lakókat kapott.”

38. oldal

>!
Kek P

Voltak vidám napjaink is, amikor vasárnap reggel felébredtünk Danival, és se katona, se rendőr, se párttitkár nem volt a közelünkben, csak egy mókus a nagy fenyőfán. Ezen aztán jókat kacagtunk.

42. oldal

>!
Kek P

A kommonisták megint! Elüldöztek, megerőszakoltak, kifosztottak, tönkretettek. Gyűlölöm őket. Sokszor zokogtunk ezen Danikával.

38. oldal

>!
Kek P

Az iskolában mindig osztályelső volt, de a komcsik őt is kikezdték. Megalakult a kommonisták gyerekszövetsége, úttörőmozgalom néven, és az osztályfőnöknő tanácsára, aki elég jól ismert engem, bár nem sváb volt, én is beírattam Danikát. Egyik nap kétségbeesve jött haza: „Mama, vasárnap a templomnál a Szabad Népet kell árulnia minden úttörőnek.” Ez a komcsik lapja volt, szörnyűségekkel tele. „Nem mész, kisfiam, te sehova”, mi amúgy is egy távolabbi templomba jártunk. Ezért megrovást kapott, amit kitettek a faliújságra. Képzeld el, egy tizenhárom éves kisfiút kitesznek a szégyentáblára, mert nem árulja a pártlapot. Nem árult pártlapot, nem ment házi agitációra, nem gyűjtött bélyeget valami ismeretlen ország vöröseinek, és hasonlók. Meg is büntették ezért: avatást rendeztek nagy csinnadrattával, a szülők is ott voltak, én is. Szavaltak, énekeltek, a végén mindegyik gyerek nyakába kötötték a piros nyakkendőt, kivéve az utolsót, Haás Danit, aki ezt nem érdemelte meg. Kizsákmányolók gyereke volt, akit most az úttörőszervezetből is kizártak. Csend lett, Danikám zokogva hozzám rohant, átöleltem, és eljöttünk.

42-43. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. – Remény
Anita Gayn: Senkinek sem kellesz!
Varga Katalin: Barátom, Bonca
Lilian H. AgiVega: Az elveszett tündérfalu
Leiner Laura: Bábel
Bóna László: Illatos kikötő
Maros Edit: Hűvösvölgyi suli 5.
Tavi Kata: Ballépések
Janković Nóra: Árnyékok illata
Vámos Miklós: Szitakötő