A ​kutyák szőrös gyerekek 92% 102 csillagozás

Ahol tudom, megnézem professzor urat, és örömmel olvasom könyveit. Nincs minden bokorban olyan magyar tudós, aki itthonról indít útjára egy új, önálló tudományágat. A kognitív etológia érdekes, újszerű és izgalmas, érdemes drukkolni neki. A könyvet érdeklődéssel olvastam, kutyásként és kutyás-könyv olvasóként is találkoztam benne újdonsággal. Különösen figyelemreméltó a kutyakiképzők és a kognitív etológia művelői között nyíló olló a falkaelmélet és a dominancia kérdése tekintetében. Az ad neki különös ízt, hogy míg a laboratóriumi körülmények között végzett kísérletek ellentmondanak a kiképzők elméleti alapvetésének, a mindennapi gyakorlat lépten-nyomon igazolja annak helyességét. A kutyák beszélni tanítása viszont nekem egy kicsit sok… Most éppen vacsoraidő van Minni kutyánk számára, én pedig ezt az értékelést írom ahelyett, hogy enni adnék neki. Ahogy most rám néz, szerintem jobb, hogy nem tud beszélni :)

Ps.: Ezekben a napokban bull típusú kutyák tulajdonosai éppen szét akarják tépetni ebeikkel Tóth Krisztina költőnőt egy gyerekverse miatt, ami bekerült valamelyik alsó tagozatos tankönyvbe, és első olvasatra az a mondanivalója, hogy a pitbull „harapós”. Mi lesz itt széttépetésileg, ha ezek a gazdák egyszer Csányit is olvasni fognak…? Márpedig jelen pillanatban nem sok ember él a világon, aki Csányi Vilmosnál többet tud a kutyák viselkedéséről és genetikájáról. Kár lenne érte, ahogy a költőnőért is.

Előítéletesen, anekdotázós könyvnek gondoltam, ezért sokáig el sem akartam olvasni. Úgy vagyok a mások unokás, háziállatos történeteivel, mint az elmesélt álmokkal. Neki biztos érdekes, izgalmas. Én csak kínosan vigyorgok. (Épp ezért kínosan vigyázok rá, hogy ne essek ebbe a hibába. ha mégis, és észreveszem, gyorsan abbahagyom.)
Pont annyira adomázós, ami még nem kínos. Pont annyira tudományos, amit egy átlagos, mondjuk kb. érettségizett ember még gond nélkül megért és tud követni.
Szeretem Csányit olvasni, nézni, hallgatni.

Néhány hete online követtem a kutyaetológia konferenciát, a családom nagy bánatára, mert egész nap alig tudtak hozzám szólni. Hihetetlenül érdekesek voltak az előadások és közben döbentem rá, hogy ez a könyv már régóta várólistás nálam. Nem csalódtam, még az elméleti részt is alig tudtam letenni, pedig az nem csúszott annyira könnyen, mint Bukfenc és Jerke anekdotái. Kíváncsi lennék, hogy a tenyésztőknek mi lenne a véleményük arról az új irányról, amit Csányi Vilmos a végén bemutat (intelligencia/viselkedés alapú tenyésztés és a hibridek), szerintem egyértelműen van benne valami. A friss kutatási eredményekről pedig akár évről-évre szívesen olvasnék valami kiadványt :)

Megnyugtató, hogy a modern kognitív tudományok már elvetik azt az elavult nézetet, miszerint kell, hogy legyen a családban falkavezér, mert az úgy működik kutyáknál. (Farkasoknál igen, kutyáknál viszont már nem.) Ez nem ilyen száraz és katonai! A kutya úgy működik, mint egy gyerek ilyen szempontból, minél következetesebb vagy, és minél jobban szereted, annál inkább hallgat rád. Ilyen egyszerű. Eszébe sincs, hogy harcoljon veled, a legjobb barát, aki feltétel nélkül elfogad. A kutya és a homo sapiens egyidős, vannak olyan elméletek, miszerint a kutya segítette hozzá az emberiséget az intelligencia fejlődéséhez. Az állatvilágon belül a kutyának vannak a legkimagaslóbb kognitív képességei, vannak érzelmei, gondolatai, intenzíven kommunikál, és egyáltalán nem mindent csak ösztön vagy tanulás miatt csinál meg (lásd vakvezető kutyák).

A könyvben nem csak a kutyák etológiájáról és pszichológiájáról van szó. Egyéb állatok is felbukkannak: pl. farkas, ló, delfin, majmok, sok érdekes kísérletről és esetről olvashatunk. Illetve az emberi fejlődéslélektanba és a kommunikációelméletbe is belepillantunk, igényes tudományos szinten.

Ha most nem vigyáztam volna majd' két hétig egy cuki, de eléggé fárasztó kis mopszra, akkor simán elhinném Csányinak, hogy a kutyák tényleg olyan hihetetlenül intelligensek és imádnivalóak, mint ahogy ő azt leírja.

De sajnos a kutyavigyázás ráébresztett arra, hogy nem nekem való ez az állat. Egy kicsi, (rosszabb esetben nagy) büdi szőrtömeg, aki 0-24-ben a sarkadban van, és a gazda engedélye – asszisztálása nélkül a legalapvetőbb szükségleteit se tudja kielégíteni. Nem vagyok én erre kiképezve :D Persze a viselkedésük és a kommunikációjuk – pláne az emberrel való kapcsolatukban – nagyon is érdekes, így a könyvet is nagy lelkesedéssel olvastam. De önmagában a jó kommunikációs készség, meg a hűség nem ellensúlyozza a fenti negatívumokat.

Az 5. fejezetben pedig volt egy-két tanács, amit nem nagyon akartam elhinni, pláne nem egy etológustól… Sózzunk oda a kutyának, ha nem viselkedik rendesen? Ilyet lehet?! Mert az, hogy az orrára koppintasz, oké, bár azt is csak a pimaszabbjánál használnám nevelési módszernek, de ez kb. olyan, mintha én fejlődés-pszichológusként azt tanácsolnám, hogy pofozd fel a gyereket, ha szemtelenkedik. (Nem tanácsolom, mielőtt még…)
Kíváncsi lennék egy tapasztalt kutyás véleményére is ezzel kapcsolatban.

Vitathatatlanul a tudós tudományos munkája. A kutatások szakszerű ismertetése korrekt, de olykor olvasmánynak nehéz. Mégis ki kell emelni, hogy ez a könyv sok ismeretet ad a kutyákról, sok kedves történetet is tartalmaz és áthatja a kutyák iránti szeretet. Minden kutyabarátnak el kell olvasnia, sok hasznos dolgot, érdekes tulajdonságot, lehetőséget lehet belőle megismerni.

Mindig örömmel olvasom Csányi Vilmos kutyákról szóló írásait. Ebben a könyvben is nagyon élveztem a saját történeteit ,majd később a tudományos részét. Őszintén szólva, azt ami emberről ,majomról szólt azt nagyon gyorsan átfutottam. Értettem ,hogy kell a lényeghez az az információ is,de akkor is nehezemre esett azokat a részeket jólesően olvasni. De ez az én hibám és nem a szerzőé. Továbbra is ajánlom mindenkinek a munkásságát! Gazdiknak pedig főleg.

Tömény tudomány, viszont nagyon alapos munka a kutyák „működési hátteréről”. Nem egy nosztalgiázós, anekdotázós könyv, hogy „nézd kedves olvasó, ilyen kutatásokat végeztünk, és ezeket a tanulságokat szűrtük le belőle, ami alapján a te kutyád is működhet”, hanem a kutyaetológia tudományának tudományos, de olvasható formában tálalt összefoglalója, benne itt-ott humoros anekdotákkal. Viszont, ahhoz hogy teljességében megértsük négylábú élettársainkat, ahhoz kellenek a többiek is: majomféléken, egyéb állatokon és embereken végzett kutatások bemutatása is komoly szerepet kap a könyvben. Ez lehet sokak számára felveti a kérdést, hogy miért kell ennyi mellékszál, ha a kutyákról beszélünk? Pontosan ezért, mert ahhoz hogy igazán teljes képet kapjunk, kellenek a többiek, hogy megértsük a nagyobb képet. Mert bizony ennyi összefüggést kell megvizsgálni, hogy kiskedvenceink viselkedését megértsük. Hogyan legyen jobb, tartósabb a kapcsolatunk a kutyákkal, akiket egy életre társul választunk, ezért is érdemes elolvasni a könyvet.

Aranyos könyv, tele bájos játékokkal, megmosolyogtató történetekkel, és remek példákkal, hogyan dimenzionálja túl egy gazda a saját állata (legyen az macska, kutya, vagy ló) „okosságát”. A könyv szerint a német juhászkutyám bár okos kutya, egy 4-5 éves gyerek intelligenciájával rendelkezik. Szerintem ez nem igaz. Szerintem okosabb. Szóval ennyit rólam. Sablonos, átlag állattartó vagyok. :) A könyv persze sokkal több ennél, nem csak ezt a felismerést adta nekem. Ha valaki igazi „feel-good” meséket akar olvasni arról, mit és miért tesznek az állatok, akkor érdemes kézbe vennie.
Én pedig holnap kipróbálom, hogy reagál Mancs a pokrócozásra. Élvezi-e majd, miközben keresem, majd megtalálom a takaró alatt. :)

Kíváncsi voltam, hogy az első kiadáshoz (Bukfenc és Jeromos) képest milyen új eredményeket értek el a kutyaetológia területén. Érdekes a „do, as I do” , az utánzásos viselkedés vizsgálata. Illetve a dominanciáról szóló rész. A könyv jelentős hányada azonos az eredeti kiadással, ebből is következtethetünk arra, hogy a kutya viselkedéstanáról és a szociális képességeirők még mindig inkább csak sejtéseink vannak.