A huszonegyedik század elején a Földön egy minden eddiginél kegyetlenebb háború söpör végig, a pusztulás küszöbére sodorva az ismert civilizációt.
Egy felderítő misszió során Szalai Dávid tizedes és társai a megszállt Ukrajnában rekednek ellenséges vonalak mögött. Az orosz erőktől körülzárva, minden kommunikációs eszköztől megfosztva lehetetlennek tűnik a küldetés: egy Borisz nevű fiút kell a NATO erők kezére juttatni. Borisz furcsa szerzet, és az együttműködés leghalványabb jelét sem mutatja, de Szalaiék még nem sejtik, milyen fontos szerep vár rá az elkövetkező napokban. Ahogyan azt sem, hogy nem ők az egyetlenek, akik parancsba kapták a felkutatását…
Időközben az egész Földet felégető háború újabb fordulatot vesz, és a maroknyi csapat megkezdi versenyfutását az idővel a hazajutásért, a túlélésért, a becsületért és a megváltásért.
Isten feketében 20 csillagozás
Enciklopédia 2
Kedvencelte 6
Most olvassa 1
Várólistára tette 22
Kívánságlistára tette 38
Kiemelt értékelések
Nemigen voltak prekoncepcióim, az íróval egy ideje figyeljük egymást, és rokonszenves, intelligens embernek tűnt, így amikor hírét vettem, hogy hamarosan megjelenik az első regénye, ráadásul egy pályázati győzelem folytán, azonmód kívánságlistára is került. Már csak azért is, mert a háborús irodalom mégiscsak a profilomba vág, a szakralitás meg még inkább. Nem az én tisztem hozzáadni a vallás, kereszténység címkéket, de indítványozom, mert relevánsak.
A közeljövőbe helyezett harmadik világháborúban hőseink istenkeresését követhetjük nyomon. Katonáknál nem túl meglepő módon mindannyian sérültek, változatos múltbeli traumák terhét cipelik. Két szálon fut a történet: a felszínen egy feszes tempójú, háborús regényt kapunk, a világépítés és a kvázi világvégéhez vezető erkölcsi kérdések kidolgozottak, és rendben vannak a díszletek is. Az életveszélyes sérülésekről és a sugárfertőzés tüneteiről hitelesen ír, bár az utóbbival kapcsolatos ismereteimet jobbára Szvetlana Alekszijevicsnek köszönhetem, az előbbieket meg egy ezer évvel ezelőtti elsősegélytanfolyamnak, ismereteim szerint azonban a szerző megállta a helyét a részletek kidolgozására nézvést is. Ugyanakkor botorság volna csupán akcióregényként olvasni, mert az üzenet messze túlmutat az emberiség menthető részének megmentésén, sőt, ez mintha csak apropóként szolgálna annak lefestésére, hogy múltja és személyisége fényében ki miként jut el végül Istenhez.
A szereplőgárdában van többek között egy Ezékiel, egy Dávid (aki talán inkább Mózes, bár értem, hogy miért lett Dávid), egy Noel (jelentése: az Úr születésnapja), és egy Fiú is, aki hivatását és hitvallását tekintve is gyógyító, és a tisztaság szimbóluma. A főszereplők mindegyike plasztikusan ábrázolt, és bármilyen vásott, megátalkodott alakok is, bizony a szívünkhöz nőnek. Legtöbbjük traumatizált, feldolgozatlan bűntudat, önvád, szégyenérzet, kisebbrendűségi komplexus, és még ki tudja, mi minden hatja őket előre, mindegyiket a maga útján.
Hogy sikerül-e megmenteni a menthetőt, nem spoilerezem el, de ez másodlagos is. A cselekmény a pusztába vezettetik ki, ahol a nép bolyongása végén letáborozik, s megváltást várva, keresve reménykedik, bizakodik vakon, míg azon néhányak, kik vezetésükre rendeltettek, megjárják saját Gecsemánéjukat. Ezékielünk a pusztába vonul elmondani utolsó imáját, Éli, éli, lamá szabaktáni, kiált a pusztába a szava – igaz, magyarul –, midőn kálváriájának végéhez érkezik. A földi élet végének közeledtével a legerősebb hívő is meginog, a meggyőződéses ateistából viszont felszínre buknak bűnei, és sürgető vágyat érez a feloldozásra.
Velejéig keresztény regény, ugyanakkor feszes tempójú, hiteles háborús mű, mely nem mentes a szükséges mértékű trágárságtól és egyéb, a témához szükséges elemektől sem. S hogy mi az üzenete? Értelmezésem szerint az, hogy a Seól nem más, mint saját fejünkbe bezárva szembenézni tulajdon rémeinkkel. Szabad utat hagy az értelmezésnek, ugyanakkor kimondja, hogy a bűneinktől való megváltás csak engesztelő áldozat révén nyerhető el, hívővé pedig akkor válik az ember, amikor nem próbálja többé racionalizálni a gyengeségeit, hanem elismeri azok létét, és kész szembenézni velük. Merthogy gyarlóságaink, bűneink mindannyiunknak vannak, aki ezt tagadja, az egész egyszerűen hazudik. Az első lépés a legyőzésük felé pedig a felismerésük: a hit ismérve az önkritika. Mások szemében a szálkát…
Csakis akkor születhetünk újjá, ha előbb felismerjük ennek nélkülözhetetlenségét.
Vegyétek! Olvassátok!
Csanda Gergő elsőkönyvesként nagyon odatette magát.
In medias res csöppenünk egy éppen ki tudja melyik szakaszában lévő világháború kellős közepébe. Sok az ismeretlen tényező, balladai homály fed sok apró részletet. A kép megfelelő lassúsággal tisztul, a történet főbb szereplői jó sokan vannak ahhoz, hogy le lehessen osztani a szerepeket és lehetősége legyen egyik-másiknak idővel fűbe harapnia. Ez nem egy tündérmese.
Olyannyira nem, hogy hamar elfelejtettem, hogy elsőkönyves író történetét olvasom, annyira könyörtelenül és ellentmondást nem tűrően csapott arcul az elém tárt világ valósága.
A hangulat teljesen átjött, ahogy a reménytelenség és a kétségbeesés is. Hőseink kapnak egy feladatot, amit el kell végezni. Az egymást követő események rendkívül hitelesnek hatnak, az akciók se nem eltúlzottan brutálisak, se nem naivan megúszósak. A dramaturgia is nagyon rendben van. De a sztorit főleg a karakterek viszik el a hátukon.
Noel és Lábnap, Dávid és Ezékiel, Dávid és Totya párosa nagyon jól működnek. Nem tudnék olyan karaktert mondani, aki kilógna az illusztris társaságból. Inkább éreztem azt, hogy néhányan kaphattak volna több játékidőt. A váratlanul elhangzó poénok is a megfelelő helyen, a megfelelő erővel hatnak.
Gergő nem félt a karaktereit veszélybe sodorni, vagy kritikus helyzetbe keverni, és minden alkalommal rendkívül intelligens megoldással rukkolt elő. A színvonal végig töretlen, a végkifejlet talán sejthető, részleteiben mégis egyedi, bátor és váratlan.
Ha negatívumot kellene mondanom, az inkább külsőségekben található. Gyakran zökkentettek ki hosszú körmondatok, illetve oda nem illő, terjengős hasonlatok.
Maga a könyv küllemében egy kissé furcsa. A hófehér A5-ös lapoktól olyan érzésem volt, mintha tankönyv lenne a kezemben, nem pedig regény. A puha borító nekem nagy kedvencem, de ekkora méretnél, amit a lapátkezeim se tudtak átfogni, az olvasás végére kissé elrongyolódott.
Várni fogom Gergő következő könyvét, amiben remélhetőleg már nem akar ennyire sok mindent megmutatni magából, és visszafogottabban, mértékletesebben fogja majd fűzni a mondatait. Mert tartalmilag már most is nagyon rendben van.
„Örülök, hogy mertem ismét kilépni a komfortzónámból, mert enélkül az élmény nélkül most kevesebb lennék. (…)
Köszönöm az élményt, és azt, hogy ismét egy tehetséges magyar író első könyvét olvashattam!" :)
Az Isten feketében egy ma nagyon is aktuális helyzetet dolgoz fel: az ukrán-orosz háborút, mely bár fikciós történetként és még a háború kitörése előtt íródott, számomra teljesen reális képet fest le a lehetséges jövőről és az események esetleges alakulásáról.
A szerző első és (bánatomra) eddig egyetlen megjelent kötete, mely szól hazafiasságról, hűségről, becsületről, bajtársiasságról, önfeláldozásról és hitről – mindezeket tökéletesen összehangolva.
A cselekmény pörög, az események logikusan követik egymást, az erkölcsi és morális kérdések elgondolkoztatnak, a humor átlendít a borúsabb részeken, a végcél pedig abszolút reális – hogy Happy End lesz-e, azt döntse el mindenki maga…
A Második Szakasz tagjai mind külön egyéniségek, akik tökéletesen kiegészítik egymást és egy hihetetlen csapattá sikerült összekovácsolódniuk. Az oroszok mellett viszont saját démonaikkal is meg kell küzdeniük, miközben talpon kell maradniuk és az életbenmaradás mellett még a küldetésüket is teljesíteniük.
Jól kidolgozott, életszerű és szerethető karakterek, izgalmas cselekmény és fantasztikus írásmód!
Összességében egy nagyon is elképzelhető jövőképet bemutató háborús történet mély mondanivalóval, nagyon kevés vallással és jó adag humorral fűszerezve.
Ajánlom a műfaj kedvelőinek és nem kedvelőinek is!
Köszönöm, hogy olvashattam! Kedvenc lett!
Kicsit bővebben: https://brigeri.blog.hu/2023/02/14/csanda_gergo_isten_f…
Azt, hogy elolvastam ezt a könyvet, @E_K_Mindaleth ajánlásának köszönhetem.
Alapjáraton nem vagyok oda a háborús sztorikért, de Klaudia felkeltette az érdeklődésem a könyv iránt a véleményével. Arról nem is szólva, hogy már a borítóban is van valami, ami nem hagyja nyugodni az embert, ami arra készteti, hogy kinyissa a könyvet, és felfedezze a mögötte rejlő történetet, ami több, mint egy egyszerű háborús regény.
Megmondom őszintén, hogy az első néhány oldal után felvetődött a gondolataimban, hogy bármennyire is akartam kedvelni ezt a könyvet, de nem biztos, hogy ez menni fog.
Aztán talán úgy a 20. oldal környékén valami megváltozott, egyre többet mutatott magából a történet, és én is kíváncsian folytattam az olvasást a fejemben azzal a gondolattal, hogy vajon mi lesz ebből?
Folytattam a könyvet, bár magamhoz képest lassan haladtam vele, mert számomra nem volt könnyen emészthető. Illetve arra jöttem rá, hogy én nem tudok gyorsan végezni ezzel a regénnyel. Apránként, mindig csak egy kis részt olvasva tudtam csak haladni. És ahogy szép lassan egyre előrébb jutottam a könyvben, úgy nyílt ki számomra szépen a történet, úgy mutatta meg egyik rétegét a másik után. Mire a végére értem, már csak a hűha érzés zakatolt bennem.
Összességében azt mondhatom, hogy jó volt olvasni, mert csodásan megmutatta a lélek mélységeit és magasságát. Így nem vitatom érdemeit. Sőt! Szerintem később visszatérek még a regényhez.
Teljesen véletlenül akadtam rá erre a könyvre, a címe és a borítója fogta meg a szememet, noha nem szoktam háborús könyveket olvasni. Nem tűnt rossznak a fülszöveg alapján, így gondoltam, adok neki egy esélyt. És milyen jól tettem. Előttem már nagyon jól kifejtették a saját gondolataimat is a könyvről. Filmszerű, pörgős, nem túlírt, komoly felvetésekkel és nagyon is emberi szereplőkkel. Velük nevettem és sírtam, egyesekkel könnyen azonosultam is off.
Reflektálva a szerző kis bemutatására a könyv hátán, ezt a történetet akár játék formájában is simán el tudom képzelni. Biztosan játszanék vele. Ha pedig ez nem jön össze, megelégszem azzal is, ha még olvashatok a szerzőtől a jövőben :)
Az Isten feketében nem egy szokványos kalandregény, fanyar humorral megszórt fikció, amely filozófikus háttérrel viszi magával az olvasót a történésekbe. A karakterek ábrázolása során minduntalan érződik Gergő intellektusa, mint amikor egy zenészre azt mondják tűélesen érzi a ritmust, nem tud mellétrafálni játék közben.
Megízlelve a leírások szellemességét folyamatosan vártam a kitérő értekezéseket, a szereplők visszatérő bemutatását, ahogy lassan leolvadt a máz a marcona fickók durva énjéről. Éppen a regény végére értek össze a szálak, a hősök szerethetőségét az író a személyes tragikumokon keresztül érte el teljesen. Itt éreztem az egyedüli hiányosságot is, még lubickoltam volna a civil élet párhuzamában, Nyilván a mű terjedelme ennyit engedett meg. Na meg több verset a könyv elejére, akár első soraiként is.
Akaratlanul is kedvenc könyvem, Kenneth Roberts Északnyugati átjárója jutott eszembe, ahol talán az érzékletesség miatt, de gyakran voltak az elcsigázottság leírásaként számomra unalmas részek, ahol kedvem lett volna kicsit előrelapozni.
Gergőnél „tilos pislogni”, annyira hektikusan jönnek a fordulatok, helyenként kapaszkodni is kell, hogy képben maradjunk. Végül amitől igazán szomorú lettem, hogy nem tudtam csemegézni a könyvből esténként, lefekvés előtt, rövidebb szakaszokat ízlelgetve. Szinte egyhuzatra ledaráltam a 240 oldalt
Gratulálok a szerzőnek, ajánlom mindenkinek.
Ismét egy szuper könyv! Éppcsak letettem, úgyhogy még kissé csapongóak a gondolataim, de igyekszem összeszedetten írni róla.
Nagyon összetett mondanivalójú regény (és csak sejteni tudom, hogy nem is sikerült mindet megfejtenem). Még nekem is emésztenem kell sok dolgot, amit olvastam, és az író is olvashatja e sorokat, úgyhogy ezeknek a fejtegetésébe nem mennék bele, nehogy úgy járjak, mint Arany János állítólagos elemzője. :D link
Viszont a történetről pár szót: az elején aggódtam. Az első pár oldalon csak Dávid volt szimpatikus, aztán nem sokkal később már ő se. Tartottam tőle, hogy senkit nem fogok kedvelni, de aztán valahogy az események sokasága közben, magam sem tudom, mikor, mégis megkedveltem mindenkit, az egész Második Szakaszt spoiler. Nagyon tetszett emellett a katonai humor is, amivel ugyan tapasztalatom nincs (remélem nem is lesz), de ilyesminek képzelem el. A komoly téma és hangulat ellenére volt, hogy én is hangosan nevettem a szereplőkkel.
Olvasás közben nagyon sok dolog volt még, amit ki akartam emelni, de még annyira a könyv hatása alatt állok, hogy szégyenszemre ennyi jut eszembe. off
Összességében nagyon jó könyv, komoly kérdésekkel és felvetésekkel, ajánlom mindenkinek!
Népszerű idézetek
Az ember akkor ismerszik meg, amikor nincsenek korlátai. Amikor bármit megtehet. Amikor hatalma van mások felett.
49. oldal
…félek.
Ahogy kimondta ezt a szót, a feszítő érzés megszűnt, és a helyét melegség vette át. Hát ennyit segít, ha az ember őszinte magával. És az istenével.
208. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Matthew J. Kirby: Assassin's Creed: Valhalla – Geirmund sagája 87% ·
Összehasonlítás - S. A. Locryn: Gyufaláng 94% ·
Összehasonlítás - B. E. Belle: Megtörtek 94% ·
Összehasonlítás - William Wharton: Éjfélre kitisztul 90% ·
Összehasonlítás - Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara 96% ·
Összehasonlítás - Eric-Emmanuel Schmitt: Oszkár és Rózsa mami 96% ·
Összehasonlítás - Tomcsik Nóra: Tél Berlinben 96% ·
Összehasonlítás - Szaszkó Gabriella: Végtelen 94% ·
Összehasonlítás - Karády Anna: A füredi földesúr 92% ·
Összehasonlítás - Debbie Macomber: A karácsony ígérete 85% ·
Összehasonlítás