Csanád Béla (szerk.)

Hitünk ​és életünk 3 csillagozás

Csanád Béla (szerk.): Hitünk és életünk

Szeretettel ajánlom ezt a könyvet minden leánynak és fiúnak, aki meg akar ismerkedni azzal az örömhírrel, melyet Jézus jelent minden jóakaratú és igazságkereső ember számára.

Egyházmegyétek püspöke

>!
Szent István Társulat, Budapest, 2017
290 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633616147
>!
Szent István Társulat, Budapest, 2003
290 oldal · puhatáblás · ISBN: 9633614767 · Illusztrálta: Lampert János, Bajcsy Lajos
>!
Szent István Társulat, Budapest, 1993
290 oldal · puhatáblás · ISBN: 9633607337 · Illusztrálta: Lampert János, Bajcsy Lajos

6 további kiadás


Most olvassa 1

Várólistára tette 2


Kiemelt értékelések

bmgrapes I>!
Csanád Béla (szerk.): Hitünk és életünk

Ezt a könyvet már olvastam gyerekkoromban, bérmálkozás előtt. Mit olvastam? Meg kellett tanulnom a fejezetek végén levő összefoglalást, de amilyen furán működik az emberi agy, már sok dolgot elfelejtettem.
Nagyon jók a vallással kapcsolatos alapgondolatai, bár ezek már nekem nem sok újat mondtak, de nyilván nem én vagyok a célközönség.
Viszont fedeztem fel benne olyan értékeket, amiket megpróbálok jó mélyen bevésni, és ha legközelebb ateistákkal találkozok, vitatkozok, akkor ezekre is hivatkozhatva megvédhetem hitemet. Mert csak azt kell megvédeni, a Jóisten nem szorul védelemre.
http://moly.hu/idezetek/179457

5 hozzászólás

Népszerű idézetek

bmgrapes I>!

Ha sokan lesznek, akik nem ütnek vissza, akkor elfogynak azok, akik ütnek.

204. oldal

bmgrapes I>!

Történelmünk utolsó 5000 évében csaknem 15 000 háború dúlt a földön. Ezeknek árából (és az okozott kár összegéből) 10 méter vastag és 8 km széles aranypánttal lehetne körülövezni a Földet az Egyenlítő mentén.

205. oldal

bmgrapes I>!

Utánam is nemzedékek jönnek majd. Ma még nem léteznek, de egy szép napon bejárják a Földet, városaink utcáit, falvainkat. Megszámlálhatatlanul sok ember él majd vidáman vagy szomorúan, de én nem leszek többé itt, hogy láthassam őket.

10. oldal

bmgrapes I>!

Alaptörvény a nyolc boldogság…
… Olyanokat boldogítanak, akiknek nincs vagyonuk, akiknek könnyel teli a szemük, akik az élet tolongásában hátul maradnak, akik akkor örülnek, ha adhatnak.

71. oldal

bmgrapes I>!

Sokan nem találják meg Őt, mert mint valami dolgot keresik, amit látni és hallani lehet, vagy ami műszerrel kimutatható. Isten nem úgy van,mint a dolgok, a hangok, a színek, az elektromágneses mezők, az emberek. Ezért nem láthatjuk és mérhetjük Őt,nem szemlélhetjük mikroszkóp alatt, vagy csillagászati távcsőben és nem láthatjuk az űrhajóból. Sohasem mondhatjuk: most végre megfogtalak. Különben nem Isten volna, hanem csak közönséges dolog.

23. oldal

bmgrapes I>!

Nem régen még különösen az Egyházat találtam bosszantónak. Mert azt, hogy Istenben higgyen valaki,még talán megbocsáthatónak tartottam, de végleg nem értettem, hogy lehet mai embernek szüksége ókori vallási ceremóniákra, meg templomokra, meg papokra…. Most azonban világos számomra, hogy az örömhír, amit Jézus hozott, csak emberek által terjedhet. Ezért választott ki munkatársakat.

254. oldal

bmgrapes I>!

Akit az Úr valamilyen feladattal megbíz, azt az Ő Lelke, ereje vezeti.

93. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Dani László: Hittan 10.
Kósa Zoltánné – Lukácsné Dákos Ibolya: Hittan 5. tankönyv
Fodorné Ablonczy Margit: Hittan 9. – Tankönyv
Benke György: Hittan 7. – Tankönyv
Magyar katolikus katekizmus
Bindes Ferenc: Válaszol az úr
Kérdezzük meg a Szentírást
Peter Kreeft: Vissza az erényhez
Boda László: Adjátok meg Istennek, ami Istené
Boda László: Isten országa közöttünk