Alföldi ​színháza 96 csillagozás

Öt nemzeti év
Csáki Judit: Alföldi színháza

Nemzeti Színház, 2008–2013. Sokunk színházi és színháztörténeti ismerete nem tud fölidézni még egy ennyire sikeres és tartalmas öt esztendőt a Nemzeti Színház történetéből.
Csupa remek előadás? Egy frászt. Ilyen meg olyan. Csupa rendkívüli színész? Egy frászt. Ilyen meg olyan.
Új közönség? Igen. Nemzetközi terep? Igen.
Milyen igazgató Alföldi? Hogyan változott az extravagáns celeb megfontolt, érett vezetővé?
Botrányok? Dögivel. Parlamenti szereplés? Szinte „repertoárdarab”.
Csúcsok? Szép számmal. Bukás? Akad.
Bánk bán, Csongor és Tünde, Az ember tragédiája. Moliere, Shakespeare, Schiller. Heiner Müller, Klaus Mann, Martin Sperr, John Osborne.
És mit mondanak mások? Írók, rendezők, színészek, bentről és kintről. Megszólalnak – van véleményük.
Nevek. Udvaros, Závada, Serban, Rába, Sinkó, Törőcsik, Ascher, Térey, Mohácsi, Esterházy, Znamenák, Parti Nagy, Nádasdy, Gergye, Radnay – és sokan mások.
Csáki Judit írja, Alföldi Róbert kommentálja. Alföldi színháza – öt nemzeti év.

>!
Libri, Budapest, 2013
426 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633102053
>!
Libri, Budapest, 2013
ISBN: 9789633102794

Enciklopédia 17

Szereplők népszerűség szerint

Csankó Zoltán · Nádasdy Ádám · Alföldi Róbert · Mohácsi János · Stohl András


Kedvencelte 9

Most olvassa 21

Várólistára tette 41

Kívánságlistára tette 42

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

pannik>!
Csáki Judit: Alföldi színháza

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy anno Alföldi Nemzetis évei alatt több előadáson is lehetőségem volt ott lenni, mondhatom azt, rendszeres látogatója voltam a Nemzetinek, így személyes tapasztalataim is vannak azokból az időkből.
Az Alföldis években bizony nagyon nehéz volt jegyet szerezni, mert folyamatos telt ház előtt mentek a darabok (szinte mindegyik), óriási volt az érdeklődés és miután az ember megnézte valamelyik nagy sikerű előadást, megértette miért. Mert friss volt, megmozgatott, gondolkodtatott, újat mutatott, ríkatott és kacagtatott, fájóan vagy édesen mutatott rá mai is élő, magyarságunkat érintő dolgokra, másként értelmezett és ez mind jó volt, érdekes volt, értékes volt.

Valamint Vidnyánszky Attila nekem földim, felvételiztem is hozzá a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházba anno (az első köröm sikeres volt nála, a másodikra nem mentem el). Ezt azért írom le, hogy látható legyen, ha lenne személyes töltetű részrehajlás bennem, az nyilván Vidnyánszky irányába lenne, lehetne.

Szóval voltam én a Nemzetiben a viharos igazgatóváltást követően is, fillérekért vettem Shakespeare darabra, erkély első sorba jegyeket (ez meglepett), a nézőtér fele üres volt (ez megdöbbentett), és kissé szégyenkezve, életemben először, a szünetben eljöttünk az előadásról, mert nézhetetlenül rossz volt, értelmezhetetlen, erőltetett, csapnivaló volt és ettől nagyon szomorú és csalódott lettem. Mert nem akartam hinni amit mondtak sokan, hogy a Nemzetiben az összes korábbi darabot levette Attila és a helyettük futó újak közelükbe sem érnek a régieknek. Miután személyesen is meggyőződtem róla, mondhatom, bizony a váltás utáni Nemzeti közelébe sem ér a korábbiakban felsorakoztatott jelzőknek. Egyszerűen sivár, unalmas, erőltetett, akart modern lenni az a darab, de bárcsak ne akart volna, akart friss lenni, de nem tudott, akart mondani de egy büdös szó nem jött át, azóta is gondolkodom rajta, mi a fenét láttam, lőttek benne folyamatosan, ami annyira zavaró volt, hogy kb. ott tartottam, hogy a szünetet sem bírom kivárni ha még egyet lőnek kimegyek. És nem ez volt az egyetlen próbálkozásom, de ez volt a legpocsékabb.

A könyvet olvasva főként szomorú lettem. Szomorú amiatt, hogy ez megtörténhet, hogy itt történik az életemben, hogy itt tartunk demokrácia, elfogadás és értékítélet terén. Fájdalmas, dühítő, szánalmas.
Csáki Judit jól írja le az 5 év történéseit, részletes és teljes körű, nagyon sok színészt, rendezőt megszólaltat, helyenként egy-két darabnál vannak ismétlések, a fontosabb dolgokat többször körbe járja, de belefér ez is. Leírja az 5 évadot részletesen, Alföldi Róbert végig kommenteli a könyvet ahol úgy érzi, hogy van mondanivalója.
Alföldi Róbert sorait meghatottan olvastam, eddig tiszteltem a munkásságáért, azért amit tapasztaltam a rendezései és játékai során, most már az emberségéért is tisztelem, mert állta a sarat és viselte a mocskolódást.
A könyvet olvasni kell ahhoz, hogy ezt a botrányoktól sem mentes időszakot kicsit jobban megérthesse az ember, főként azok szempontjából akik benne voltak, akik „csinálták” úgy mond, mert aki érintett volt azok megszólalnak a könyvben.
Kár érte, kár, hogy így lett vége és főként döbbenetes, hogy a hatalmon lévők ilyen mértékben félnek a színház „hangjától” ennek okán tapossák, gyomlálják azokat, akik meg mernek szólalni. És a Nemzeti kiherélésével nem ért ám ez véget, jöttek a független színházak lassú kivéreztetései (ez még most is tart), majd a legújabb a Színművészeti Egyetem „tisztogatása”. Aki nem áll be a sorba, nem fütyül úgy, nem mondja, nem játssza azt amit hallani akarnak, az mehet, vagyis az megy. Itt tartunk, erre tartunk Európa szívében 2020-ban.
Komolyan,1984 érzésem volt olvasás közben és félelmetes, hogy 2008–2013-ban jártunk Magyarországon, Budapesten…

2 hozzászólás
Marcsi P>!
Csáki Judit: Alföldi színháza

Már gyerekként is imádtam Carter doki hangját Vészhelyzet, bár akkor még fogalmam sem volt ki is Alföldi Róbert.
Első „találkozásom” vele 12 évesen az Új Nemzeti átadó előadásán, Az ember tragédiájában volt. Volt valami a játékában, ami annyira megfogott, hogy a mai napig, ha újranézem az előadást, vagy csak eszembe jut, megborzongok. Ő volt a tökéletes Lucifer!
Nagyon sokrétű ez a könyv, pont, mint Alföldi. Láttam már őt színészként és ültem nézőként általa rendezett, teljesen egyedi és új látásmódból rendezett darabján. Mindet imádtam. Ahogy a könyvben is sokszor leírják, Alföldi rendezései és úgy általában az akkori Nemzeti a nyitottabb közönségnek való. Azoknak, akik nem botránkoznak meg, ha egy 200 éves darabot kiforgatnak és teljesen átalakítanak, hanem kíváncsiak. Nekem sem tetszik az összes darabja, sőt még azt is megértem, ha valaki az általam kedvelt művet bírálja.
Ő maga is elmondja a könyvben, hogy lehetséges, nem minden színdarab volt Nemzeti nagyszínpadra való, de pont ezért is döntött úgy, hogy csak azért is ott fogják bemutatni, mert ezeknek a daraboknak soha nem lenne esélyük más igazgatása alatt megmutatkozniuk. Volt, ami nagy bukás lett, volt, ami viszont hatalmad siker.
Nagyon őszinte könyv ez. Nem hazudik benne senki felhőtlen kapcsolatokat színészek- rendezők-igazgató között. Rengeteg kép van benne darabokból, amik még színesebbé teszik a könyvet.
A végén található egy amolyan záró interjú Alföldivel könyvben, végig vannak kisebb hozzászólásai, amiben annyira emberi, teljesen mindennapi, semmi flanc…
Szép évek, szörnyen csúnya lezárással. :(

csucsorka IP>!
Csáki Judit: Alföldi színháza

Ejj, de nehéz volt ezt így olvasni.
Hogy nekem kimaradt a Nemzeti ezen érája két okból kifolyólag is: az egyik, hogy akivel akkor színházba jártam, bojkottálta Alföldit – az igen csak felejthető Szigligetre mondjuk elvitt, szabályt erősítő kivétel volt ez. És ha nem akarom az egészet egykori lovagom nyakába varrni, ott van a tény is, hogy én ekkortájt tizenéves voltam, sem a véleményalkotásom, önálló hangom nem volt azon a szinten, mint most, sem az ízlésem, nyitottságom, felfogásom.
Szóval bánom is meg nem is, hogy kimaradt nekem Alföldi színháza, legjobban talán mégis az fáj, hogy nincs egy klasszul bejáratott rendszer, egy videótár (felőlem kerülhetne egy vagyonba is, örömmel perkálnék) ahol ezek az említett darabok megnézhetőek volnának.

A darabok ismerete nélkül viszont megterhelően nehéz olvasmány ez a könyv, bennfentesek közt ülni kívülállóként – fülelsz, fülelsz, nem érted, elfáradsz.
Csáki Judit stílusa nagyon nem talált meg, a törekvését nem teljesen értem – szerettem ugyanakkor Alföldi dőlt betűs felbukkanásait, kommentárjait, a bitang erős fotókat és az interjúkat is.

Hogy a színházi világunk mennyit fordult 2013 óta, az szintén szívet tépő; és nyekken az ember azon is, mikor olyan neveket lát, akik pár éve erejük teljében alkottak, ma pedig már nincsenek közöttünk.

olvasóbarát>!
Csáki Judit: Alföldi színháza

Most éppen 2 színházról szóló könyvet olvasok egyszerre, az egyik Honti Katalin Színház című, típusokkal és alapfogalmakkal foglalkozó kötete, a másik pedig ez, a Nemzeti Színház elmúlt 5 évét tárgyaló, a tényleges színházcsinálással foglalkozó mű. Kíváncsian vártam és nem is okozott csalódást. Csáki Judit bemutatja a színházi műhelymunka bonyolult folyamatát, a társulatépítést, és azt is, hogy baj, ha a politika játéktérnek tekinti a színházat. Ha a szerző, a rendező, a társulat és a nézők együtt gondolkodnak, közösen valósítják meg az előadást, akkor hatásos produkciók születnek.
Jó ötlet az a szerkesztésmód, hogy Alföldi belebeszélhet, kommentárjai végigkísérik a szerző szövegét, elmondhatja a saját érzéseit, gondolatait egy – egy szövegrészhez és ehhez kapcsolódnak a színészekkel, rendezőkkel készített interjúk, többek között Udvaros, Závada, Serban, Rába, Sinkó, Törőcsik, Ascher, Koltai, Térey, Mohácsi, Esterházy, Znamenák, Parti Nagy, Nádasdy Ádám. Így több nézőpontból láthatjuk az eseményeket, ez nekem szépirodalom esetében is szokott tetszeni, itt még inkább a helyén van. Alföldi pályázatából idézve fogalmazza meg Nemzeti Színhát feladatait: http://moly.hu/idezetek/323550
Fontos fejezet a függelék az előadások adataival.

cseri>!
Csáki Judit: Alföldi színháza

Nem voltam túl motivált ennek a könyvnek az elolvasására, lévén nekem az Alföldi-féle Nemzeti szinte majdnem teljesen kimaradt. Annak idején elég sokat jártunk az általa vezetett Bárkába, a Jordán-féle Nemzetibe meg még többet, de amikor ő 2008-ban átvette a Nemzetit, akkor nekem épp egy egyéves gyerekem volt, és még évekig nem volt megoldható a színházba járás. Azért az utolsó évadban még sikerült elcsípni egy-két előadást, köztük az Alföldi rendezte Hamletet és Tragédiát és később már igaz, a Vígszínházban, és ami a lekettőzött szerepeket illeti, víges színészekkel, a Mephistót. Ennek nagyon örülök, de egy-két dolgot még szívesen megnéztem volna, az Egyszer élünket és a Vadászjeleneteket mindenképp.
Hát most már nem fogom. És már itt vagyunk annál a pontnál, ami nem tetszett a könyvből, Csáki Judit retorikája (@Gregoria_Hill :), ami azért olykor eléggé túlzó és demagóg. Igen, értjük és úgy is gondoljuk, hogy nem jó az, hogy a továbbiakban Alföldi nem kapott lehetőséget a Nemzetiben, de minden oldalon kétszer leírni ezt, már túlzás. Meg ilyenek.
De ami miatt mégis magával ragadott ez a könyv, hát, elsősorban az, hogy imádom amúgy a színházat (most nem pont Alföldi színházáról beszélek, hanem úgy általában), és mindaz, amit egy színházban folyó munkáról meg lehet tudni a könyvről, pl. egy társulat szervezése, darabok kiválasztásának szempontjai, a színházi munka, egy-két kulisszatitok-féleség, az nagyon-nagyon érdekes volt.

1 hozzászólás
n P>!
Csáki Judit: Alföldi színháza

Kedvelem Alföldit, és sajnálom, hogy egyelőre még nem volt lehetőségem egyik darabját sem megnézni. Meg úgy általában azt, hogy vidéki lévén, nem jutok el egykönnyen a főváros színházaiba. Persze, itt is mehetnék, de az előadások kezdése a munkám miatt nem jó időpont. Viszont @Gregoria_Hill egyszer felajánlotta, hogy ha szeretnék vele színházba menni, akkor ő szívesen fogadja a vendégeskedésem. Majd így is lesz, ha áll még a dolog. :)

1 hozzászólás
angelmanna>!
Csáki Judit: Alföldi színháza

Alföldi Róbert kamaszkorom óta jelen van az életemben. Sajnos csak a munkásságát ismerem, személyesen, az embert magát, nem.
Szeretem az alkotásait, az orgánumát, a merész, és egyedi ötleteit, és látásmódját. Fontos volt számomra ez a könyv abból a szempontból, hogy olvashattam gondolatait. Persze jó érzés volt elmerülni a színházban, magában a folyamatokban, kulisszatitkokban, és olvasni a riportokat, de számomra, az igazi tartalma ennek a könyvnek azok a gondolatmenetek voltak, amiket a Nemzeti színház rendezője írt a szövegvégekhez kiegészítés képpen.

angelahegedus>!
Csáki Judit: Alföldi színháza

Már írta valaki lejjebb, hogy várta, hogy befejezze a könyvet. Én is így voltam, és nem azért, mert rossz volt. Sőt. Épp ellenkezőleg. Annyi kis kósza gondolatfoszlányt keltett életre az agyamban, amelyek ott szaladgáltak, hogy most is nehéz lesz őket elkapni és összekötni őket, hogy valami egészet alkossanak. De ebben az egészben nem lesz túlzott objektivitás, sem logika, sem szövegkohézió. Mert nem tudok nem elfogult lenni valami iránt, ami nevezetesen a Nemzeti Színház és valaki iránt, akit történetesen Alföldi Róbertnek hívnak.
Lehet, hogy ugyanolyan szánalmas így imádni valamit, amihez nem túl sok közöm volt, mint utálni valamit, amit nem ismerünk. Nem láttam sok előadást a Nemzetiben, főleg nem az összeset, de azt a keveset, amit láttam, a mai napig a szívemben őrzöm. Az egyik ok, amiért örülök, hogy láttam azt a pár előadást a Nemzetiben, az Alföldi-félében, az az, hogy elindított bennem valamit, ami egykor, megszületése pillanatában csak egy kis gondolatserke volt, most viszont céllá, álommá és motivációvá nőtte ki magát. Hogy én is valami ilyet szeretnék alkotni, vagy ha nem alkotni, de legalább aktív részese lenni az alkotásnak. Nem, én nem tudnék rendezni, ahhoz nincs olyan személyiségem, mint amilyen Alföldi Róbertnek van. Nem tudnék színész lenni, ahhoz én túl gátlásos vagyok. De vannak még egyéb járható utak, és én hiszem, hogy az egyik az én utam. Májusban nem sikerült, ami – minden önszuggesztió ellenére – fájt és még most is fáj néha, főleg, mikor ott járok az Uránia környékén, de talán most még nem értem meg a feladatra. Mindegy, ez már egészen nem a könyvhöz kapcsolható gondolatok. Mondtam, hogy nem lesz logika benne.
Én őszintén tisztelem és csodálom Alföldi Róbertet, mindazért, amit tett. A Nemzeti Színház, azaz a nemzet színháza sosem volt nemzetibb, mint az ő öt éve alatt. Hiába döngeti az új igazgató a mellkasát a magyar előadásokra, a homoszexualitás mentességre… ez már sosem lesz ugyanolyan. Közvetlen környezetemben is megbélyegezték Alföldit, s én erre mindig hevesen reagálva védem meg őt. Miért ne lehetne haladni egy kicsit a korral? Mi szükség van arra, hogy mindig az archaikus, az ősi, az original legyen a legjobb? Lázadás nélkül pedig nincs változás. És a változás az, amire ennek az országnak szüksége van. Egy kicsit nyitni nyugat felé, ahol már nem bűn és nem erkölcstelen az, ha két azonos nemű egybekel és gyereket szeretne. És ha ehhez a változáshoz az kell, hogy meleg szerepeljenek a színpadon, vagy az, hogy orális szexet imitáljanak a szereplők, akkor azt meg kell lépni. Rettentően sajnálom, hogy nem lehettem ott az utolsó előadásokon, de akkor még más volt a helyzetem, mint most. Most várom a Mephistot, vártam a Danton halálát és várok minden Alföldi rendezést. (Én rendezőként jobban szeretem, mint színészként, egyébként.)
Ami a legmegdöbbentőbb, abba belegondolni, hogy e mögött a komplexum mögött, amely megvívta a csatáját mindennel, ott áll ez a férfi, Alföldi Róbert, és minden visszavágás nélkül, intelligensen kezelt és kezel minden támadást, ami őt éri. Ezért is tisztelem, én sosem tudtam volna ilyen erős lenni, bár bizonyos, hogy megedződött az évek alatt, és saját bevallása szerint sokat segített neki a társulat, a munkatársak, hogy ne legyen gyenge.
Undorító, hogy a politika belefolyik a művészetbe, sajnos annak okán, hogy az finanszírozza a színház megélhetését és rajta áll vagy dől el a folytatás. Hát itt eldőlt, decemberben lesz egy éve, hogy nyilvánosságra került: Alföldi Róbertet Vidnyánszky Attila váltja az igazgatói székben. Nem hibáztatom Vidnyánszkyt, illetve igen, de nyilván az ember a saját érdekeit nézi és hát ő ott volt a húsos fazék mellett, jó közel. Azért hibáztatom, nem is hibáztatom, inkább sajnálom, hogy nem vette észre, hogy a társulat, a darabok mennyi embert vonzott estéről estére a Bajor Gizi parkba. Sajnálom, hogy ilyen szűk látókörű, hogy ennyire manipulálható. S mérges vagyok rá, hogy csak úgy a kukába hajít 5 év fáradtságos munkáját, népszerű előadásokat, még népszerűbb színészekkel együtt.
S aki azt mondja, hogy Alföldi egoista, vagy hogy a saját ízlését érvényesítette a Nemzetiben, hát annak azt ajánlom, hogy nézze meg most a Nemzetit. 3 rendező, abból egy maga az igazgató. A másik 2 rendező 2 – 1 arányban rendez a színházban, a repertoáron lévő darabok összes többi maradéka az igazgató munkája. (Itt még egy kis egyéb adat. A ma esti, nagyszínpadi [november 4, Fodrásznő] így az előadás kezdése előtt 2 órával is, több mint 100 {100-ig számoltam, a felett nem láttam értelmét}, szabad hely van. Egy másik, ami engem megdöbbentett: Alföldi Róbert pályázata 332, míg Vidnyánszkyé 39 oldal…)
Sajnálom, végtelenül sajnálom, hogy Alföldi nem kapott lehetőséget arra, hogy folytathassa. A pályázatát olvasva pedig egy újabb és biztos, hogy sikeres évadot nyithatott volna, ha már csak abból indulok ki, miket tervezett még bemutatásra. Ezért vagyok nagyon hálás Eszenyi Enikőnek és úgy amblokk a Vígszínháznak, hogy átvették a Mephistot és bemutatták a Danton halálát, illetve jó pár Nemzetis színész most azon a színpadon látható. Így kicsit, csak éppen, pótolva érzem azt az űrt, ami a Nemzeti Alföldi korszaka után keletkezett.
Nem akartam többé a Nemzetibe menni, de jövőre 3 darabot tervezek ott megnézni. (Ahogy tetszik, Psyché és Boldogságtöredék). Mindezt csupán azért, mert ezek közül két darabban, két általam nagyon kedvelt és tisztelt fiatal színész látható benne (igaz, olyan, mintha egyfajta büntetésként, de csak mellékszerepeket kaptak… Alföldi főszerepeket is osztott rájuk.), név szerint Farkas Dénes és Fehér Tibor. A harmadikat, a Psychét pedig Weöres Sándor iránti tiszteletemből.
Lassan gondolataim végéhez érek, így szólok egy pár szót a könyvről is. Valaki írta, hogy olvasta valahol, hogy nem élvezhető a könyv azok számára, akik nem láttak egyes előadásokat. Hát, én ezzel nem értek egyet. Nyilván jobb lett volna úgy olvasni, hogy ismerem és emlékszem a darabra, de így például kedvet csinált jó néhány mű (újra)olvasásához. Ha pedig történetesen láttam a darabot, akkor pedig adott volt egy újfajta értelmezés vagy megértés. Tetszettek azok a jegyzetek, amelyeket maga Alföldi Róbert biggyesztett egy-egy fejezetbe, mert így egy kicsit jobban megismerhettem őt. Egy fantasztikus, csodálatos és különleges művészt.
Tetszettek az interjúk a színészekkel, akiknek ugyanazok a kérdések voltak szegezve, mégis más és más formában. Hasznosnak találom a függeléket, amelyben a költségvetések és minden egyéb információ megtalálható az egyes előadásokról. Az is tetszett, hogy Csáki Judit – kritikus lévén – megmondja, hogy mi az, ami tetszett neki vagy amivel éppen nem ért egyet Robival, vagy a vezetéssel vagy akármivel. Mégis olyan intelligens stílusban teszi ezt, hogy egyáltalán nincs meg az az érzés, amely némelyik kritikus körbeveszi: az az agresszivitás, amellyel a torkunkon próbálja meg lenyomni a saját, természetesen szubjektív véleményét, elmosva a néző/hallgató/élvező/műkedvelő önálló gondolatait.
A fotók is tetszettek, bár jobb lett volna, ha színesben kerülnek kiadásra, de úgy gondolom, még drágább lett volna a könyv. Igen, szívtam egy kicsit a fogam, mikor megláttam az árát, de nem bánom egyáltalán, hogy végül megvettem. Tartoztam ennyivel Alföldi Róbertnek és a Nemzeti Színháznak.
Remélem, hogy Alföldi majd, valahogy, egyszer… visszakerül ennek a színháznak az élére, bár most egyelőre erre nem látok még sok esélyt. Bízni lehet benne.
Motivált lettem, ahogy olvastam. Ráébredtem, hogy sokat, nagyon sokat kell még tanulnom, sokat kell hallgatnom, figyelnem, tapasztalatot gyűjtenem, hogy elérjem azt, amit szeretnék. De semmi nem megy könnyen az életben. Köszönöm Alföldi Róbertnek, hogy nemcsak a kommentárjaival a könyvben, de a múlt heti X-Faktorban egy elejtett mondatával is megerősítette ezt a tudatot bennem. Hogy menni kell, hogy csinálni kell, akkor is, ha a környezet nem ezt akarja, ha a világ ellenünk fordul. Hiszen annál csodálatosabb nincs is, mikor az ember munkáját elismerik, és hiszem, hogy Alföldi Róbertet minden, a közönségtől, a szakmában kapott szeretet kárpótolja.

korkata>!
Csáki Judit: Alföldi színháza

Szerintem ez egy jól megírt könyv a Nemzeti Színház öt évéről. Egyrészt kedvet kaptam minél előbb színházba menni, másrészt egy eddig általam ismeretlen világba kalauzolt el.
Sajnos a könyvben említett előadások közül egyet sem láttam.
Az olvasás közben úgy éreztem, hogy itt mindenki őszinte, a szerző, Alföldi Róbert és a megszólaltatott színészek, színházi emberek. És ez így jó volt, jobban átéltem a történteket.
Tetszett a könyv felépítése. Az évadok bemutatása néha száraznak tűnt. Ebben az is közrejátszott, hogy hiányzik a személyes élményem a darabokról. Csáki Judit elég sok kritikai részletet rakott ezekbe a részekbe. Így többet megtudhattam az előadásokról.
A leginkább Alföldi Róbert kommentárjai és a színészekkel, a rendezőkkel történt beszélgetések tetszettek. Ezek hozzá segítettek, hogy még jobban megismerjem ezeket az embereket.
Sajnálom, hogy a politika ott van a kultúrában és nem hagyja, hogy minden menjen a maga útján.

bonnie9 P>!
Csáki Judit: Alföldi színháza

Bajban vagyok az írással. Mikor letettem a könyvet, zsongott a fejem a sok összevissza gondolattól. Azt gondoltam, ha hagyok neki időt, helyreáll a fejemben a rend…de még mindig kusza.
A könyv összességében:
Ha azt vizsgálom, milyen a cím és a tartalom viszonya, akkor azt kell mondjam a könyv a végletekig kimerítő és teljes. Végleteket értsd úgy, hogy az öt évad repertoárján végigvonul, a kulissza anekdotáktól az előadás megvalósításán át az interjúktól a pontos költségvetésig. Ez nyilván azt is eredményezte, hogy voltak számomra kevésbé érdekfeszítő részek az emberek, a hangulatok mindig is jobban érdekeltek, mint az adatok, de nem lehet mindenkinek száz százalékig megfelelni. Mindent lehetséges témát érintett, még akkor is, ha bizonyos esetekben én másképp súlyoztam volna.
Csáki Judit stílusa:
Nyilván minden író a maga szájíze szerint ír. Kritikát, életrajzot is. Nekem az ő stílusa
sokszor volt erősen szájbarágó. Ezenkívül továbbra sem rajongok a tipikus színház/film/könyv/bármilyen művészeti alkotás kritikákért. A 5 soron át tartó mondatokért, melyekbe annyi jelző és ritkán használt vagy környezetidegennek tűnő szó van belezsúfolva az egyedi hangzatosság kedvéért, amit adott kritikus nem szégyell beletömni a hozzáértés nevében. És ez nemcsak a szerzőre, hanem az általa idézett összes kritikusra igaznak tartom.
A színház belső működése:
Most volt alkalmam először ilyen mélységekben belelátni egy színház rejtett világába, az ott zajló hétköznapokba és különleges alkalmakba. Az előadásokkal úgy vagyok, mint a könyvekkel. Sokfelé visz az érdeklődésem és ugyanazt nyújtja számomra. Majdnem mindegy, hogy végül jó vagy kevésbé sikerült darab-e, a fontos, hogy élményt adjon. Közönségként már sok darabot láttam, örültem, hogy most alkalmam nyílt csendes megfigyelőként belelátni a színészek, rendezők és a színház dolgozóinak munkájába. Utólag sajnálom, hogy abban az időben csupán Az ember tragédiáját volt alkalmam megnézni. A kötetet olvasva több darabhoz is kedvet kaptam.
Alföldi, a színész és igazgató:
Színházi közegben csupán két alkalommal volt alkalmam látni. Az első nemzetis tragédiában Luciferként és a saját rendezését. A rendezésről egyszer már írtam pár sort http://moly.hu/hozzaszolasok/3745629.
A könyvből megismertem Alföldit, az igazgatót. Szerettem volna jobban megismerni, Alföldit, az embert.
Pozitív apróságok:
A sok fénykép és Alföldi közbeiktatott hozzászólásai.


Népszerű idézetek

olvasóbarát>!

Nádasdy Ádám:
Gondolatok a színházban

Nehéz volt megszokni a csúnya házat,
a pláza-szerű, felfújt hólyagot,
de lám: a korcs kutyában megtaláltuk
a hűséges és okos állatot.

Nehéz volt megszokni a faluvéget,
szűk megállót, nyomasztó parkolót,
hogy színház után nincs, ahol bekapjunk
egy borjúlábat vagy egy habrolót,

és szokni kellett az akusztikát,
vagy mondjam inkább úgy: beletörődni,
hogy fürkésszük a többi néző arcát,
hogy tudjuk, mikor kell nevetni, bőgni.

Szóval semmi se stimmelt – csak a színház;
az pörgött, zakatolt és működött,
nem tolt nagy eszméket maga előtt,
se szentelt vizeket, se mű-ködöt,

fölment a függöny, bejött a színész,
és esténként megtörtént valami,
hol jó, hol nem jó, s mi drukkolni kezdtünk,
mint műjégen toporgó nagymami:

aggódva lestük: buknak? Nem nagyot?
Jöttünk ki, ide, a halál nyakára,
a jelenet művészi erejétől
megtisztulni, mint bűnbánó garázda,

hogy a két szót, mely ősi és dicső
– bár tartalom ma már alig fedi –,
örömmel ízlelgessük (persze halkan);
ez a két szó: „magyar”, és „nemzeti”.

Tán nem is baj, hogy csúnya ez a színház:
maga a nemzet se valami szép.
Így jó, köszönjük: retusálni bűn;
ha sértő is, legyen valós a kép.

De ilyen színház csak mesébe’ van,
ahol a kurtafarkú malac túr.
Tessék fölébredni! Álmodni tetszett,
hogy Kulka volt a Lear, s Blaskó az Úr,

hogy János vitéz színét és fonákját
előadták egyazon színpadon,
vízbe ugráltak Bánk címén a srácok,
s meleg angyal jött puha szárnyakon…

Aki marad, majd más szépet csinál,
kíváncsiság övezze s ne harag;
az elmenők szaga itt marad úgyis,
mint menzán szívós kelkáposzta-szag.

És bár kesergünk kárról, veszteségről,
ha el is tűnik, ami itt honolt,
egy régi kollégám üzeni nektek:
ez jó mulatság, férfimunka volt!

320-321. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Nádasdy Ádám
2 hozzászólás
Bartha_Helga>!

Nincsen „remény színháza”, mert a jó színház maga a remény, amelyik kérdez, tűnődik, dilemmázik, megmutat, fölvet és – mint fentebb írtam – provokál. A jó színháznak nincsen vége a tapsrenddel, hanem folytatódik hazafelé, a villamoson, a kocsiban, a fejekben.

pannik>!

Ne sírj, hogy vége, hanem örülj, hogy megtörtént!

338. oldal

kovtomi>!

Egyébként az öt év alatt – Molnár Piroska a Nemzet Színésze lett, de ezenkívül – egyetlen állami szakmai díjat kapott a Nemzeti Színház társulata: Szarvas Józsi kapott Érdemes művész-díjat. Nem Józsi tehetségét minősítem, amikor azt mondom, szerintem ebben inkább a politikai szimpátiája játszott szerepet, mint az egyébként valóban meglévő képességei. Sem Söptei, sem László Zsolt, sem Nagy Mari, sem Radnay Csilla, sem Szabó Kimmel Tamás, sem Bánfalvi Eszter, sem Hevér Gábor, sem Vörös Robi nem kapott semmit. Senkit nem találtak érdemesnek az öt év alatt arra, hogy állami kitüntetéssel ismerjék el a munkáját – azért, mert hozzám tartozott. Még azt sem sikerült elérni, hogy a Frici kapjon valamit hetvenedik születésnapján! Szégyen! Dühös vagyok, mert ezzel nem engem büntettek, hanem ezeket a fantasztikus művészeket. Akik persze nem az elismerésért voltak ilyen fantasztikusak, de mégiscsak lehetetlen, hogy öt év alatt senki nem volt érdemes semmire. Más szemszögből nézve talán ez volt a legnagyobb elismerés, hogy nem kaptunk semmit. Na, savanyú a szőlő…

46

pannik>!

Én kevésbé hiszek a másik ember megváltoztathatóságában.

88. oldal

2 hozzászólás
BoneB P>!

Aki azt hiszi, hogy Şerban a melegekről és a melegekért rendezett előadást, az ne menjen színházba, mert nem neki való, hiszen neki nyilván a III. Richárd is a púposokról szól.

Az ötödik évad (Libri, 2013)

olvasóbarát>!

Alföldi a pályázatában ezt írja: „ A nemzeti Színház feladata, hogy nyitottságra, toleranciára és kíváncsiságra nevelje nézőit, különös tekintettel a fiatalabb generációra, mert rájuk valahogy nem jutott idő a rendszerváltás óta. Most kell tehát számukra új és valóban átélhető magyar kulturális közeget teremteni.Ehhez egyszerre van szükség a máshol már tradicionálissá lett értékek itthoni megmutatására, és arra, hogy egy, a mi megváltozott magyar életünket felmutató kultúrát hozzunk létre. Azaz a művészet alapgondolataként – tükröt tartani, hogy lássuk benne magunkat.”

277. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Alföldi Róbert · Nemzeti Színház
pannik>!

Azt hiszem, féltem. Nem mertem bevallani. Most is nehezen. Gyűlölök félni, illetve kikérem magamnak, hogy félek.

105. oldal

kovtomi>!

Hollósi hirtelen halála nemcsak azért fordította föl az egész színházat, mert a személyisége egyszerre integrált és szórakoztatott mindenkit, és mert szeretetre méltó volt az állandó zsörtölődésével, megannyi mániájával, olthatatlan információ-éhségével, hanem azért is, mert alapköve, oszlopa, tartópillére volt sok előadásnak, amelyekben sosem állt középen a tapsnál. Mert sosem állt középen: nem volt főszereplő-fajta, hanem az a bizonyos karakterszínész, akinek mindig jut egy-egy emlékezetes jelenet vagy mondat, mert a játékával teszi emlékezetessé. És akkor hozzáteszem: hiánya eleven, nem tompul – és nem korlátozódik a Nemzetire, hanem globàlis hiány.

35

Marcsi P>!

Ugyanez a döntés üzen a közönségnek is: hagyjátok otthon az előítéleteket. Menjetek nyugodtan haza a szünetben, ha nem tetszik – de gyertek legközelebb is, hátha az tetszeni fog.

12. oldal - Első évad


Hasonló könyvek címkék alapján

Lakner Lívia: Lakner bácsi és száz gyereke
Nánay István: Tanodától – egyetemig
Nánay István: Profán szentély
Presser Gábor: Presser könyve
Ignácz Rózsa: Róza leányasszony
Rátonyi Róbert: Mulató a Nagymező utcában
Cserna-Szabó András: Az abbé a fejével játszik
Gobbi Hilda: Közben…
Harsányi Gábor: Botrány a sportcsarnokban
Bános Tibor: Regény a pesti színházakról