1 ​420828 0076 2 csillagozás

Közelkép Szilágyi Tiborról
Csáki Judit: 1 420828 0076

– Ma már tudom, hogy az örökös változásaimban mindig magamat kerestem. A hozzám való otthont, a hozzám való környezetet. S ha úgy láttam, hogy nem igazán az enyém, vagy nem igazán jó nekem az, amiben élek, rögtön továbbálltam. A gyerekkoromból persze mindez szépen levezethető. És az is biztos, hogy lecsapódik a pályán. Nemcsak azért, mert végül is nem mindegy, honnan jön az ember.Hanem azért is, mert amilyen én ma vagyok, abban mindez benne van.
SZILÁGYI TIBOR

>!
220 oldal · ISBN: 9633161525

Enciklopédia 11


Várólistára tette 1


Kiemelt értékelések

gesztenye11>!
Csáki Judit: 1 420828 0076

Csáki Judit: 1 420828 0076 Közelkép Szilágyi Tiborról

Ritkán olvasok színészportrékat, de most néhányat örököltem, így Szilágyi Tiboré is sorra került. Nem portré ez igazából, hanem egy beszélgetés sorozat leírása. A szerző egy éven át követte a főhőst szinte mindenhova, főleg színházba és forgatásokra, és nagyon sokat beszélgettek. Ezért sok mindent megtudunk Szilágyiról – és Szilágyitól magától. Érdekes módon a gyerekkori emlékek csak a könyv vége felé törnek elő, mi rögtön a főiskolával és a pályakezdés nehézségeivel találkozunk az elején. És jönnek a szerepek, a híresebbek – és a kevésbé híresek. Sok színdarabban nem láttam Szilágyi Tibort, inkább csak a tévéből ismerem, és nekem egészen más ugrik be, mint amit ő és a szerző fontosnak tart. (Például a Kántor, ahol Csupati főnöke volt, illetve néhány kabarészerep. spoiler). Ezért most hallottam először Csurka Deficitjéről, ahol állítólag nagy alakítása volt „X”, valamint a Don Carlost sem igazán ismertem, ahol Fülöp királyt játszotta. De a beszélgetés íve, ahogy a színész gondolkodik, szerepekről, színházakról, fizetésről, színésztársakról, rendezőkről – érdekes. Főleg úgy, hogy ők is megszólalnak, mint például Bánsági Ildikó és Dömölky János.
Azt is érdekes olvasni, milyen elképzelései voltak neki például a színházi struktúra megváltoztatására a 80-as évek közepén – nem hiszem, hogy ezt azóta is bevezették volna, bár közelről nem ismerem a színházi életet. Az egyik legizgalmasabb fejezet a filmről, tévéről szól – miért nem lett ő „filmszínész”?
A könyv olvasmányos, nem hosszú – és legközelebb jobban odafigyelek, hogy miben láthatom – persze, újra a tévében:-) – nem tudom, játszik-e még valahol színházban. De a könyvet elolvasva – azt a Deficitet lehet, hogy jó lenne megnézni!


Népszerű idézetek

gesztenye11>!

Fegyverrel kezdtem. Fegyver volt a kezemben. Azt mondták, tegyem le, vigyem a zászlót. Vittem. Tegyem le, építsek házat. Építettem. Romboljam le, leromboltam. Építsek börtönt, építettem. Üljek bele, beleültem, fogjam be a pofám, befogtam. Ne csináljak semmit, minden nagyon szép, minden nagyon jó, higgyem el. (Ordít.) Nem hiszem !…

55. oldal - X.

Csáki Judit: 1 420828 0076 Közelkép Szilágyi Tiborról

gesztenye11>!

Az ok – nem én találom ki, csak magam is tapasztalom, de egyébként is rengeteget beszélnek már róla – az, hogy ez az államilag dotált művészeti ág heterogén képességű emberek hitbizománya.

162. oldal - Álom a színházról

Csáki Judit: 1 420828 0076 Közelkép Szilágyi Tiborról

gesztenye11>!

Színész van – játékban, vagy két játék között.

69. oldal - Civilben (?)

Csáki Judit: 1 420828 0076 Közelkép Szilágyi Tiborról

Kapcsolódó szócikkek: játék · Szilágyi Tibor (színész) · színész
gesztenye11>!

Egyoldalúan csak addig vagyok szerelmes, míg valamiféle esély van a dologban. Ha nincs, akkor én egyik napról a másikra nem vagyok szerelmes.

79. oldal - Civilben (?)

Csáki Judit: 1 420828 0076 Közelkép Szilágyi Tiborról

Kapcsolódó szócikkek: dolog · esély · szerelem
gesztenye11>!

És ezek a színészhalálok mindig nagyon összerántják a szakmát. Lehet, hogy csak órákra vagy napokra. De akkor mindenkiben felötlik, hogy mi a fenének cirkuszolunk mi egymással, amikor nem ez kell, mert hiszen másról szól az egész pálya meg az élet. És aztán megint megy minden tovább, ugyanúgy. ilyenek vagyunk.

97. oldal - Civilben (?)

Csáki Judit: 1 420828 0076 Közelkép Szilágyi Tiborról

Kapcsolódó szócikkek: élet · halál · színész
gesztenye11>!

Ő már komoly színésznek számított, s a József Attila Színházban, a Makrancos hölgyben ő volt Petrucchio, én meg Kata. Katát felváltva játszottam Margitai Ágival, hát az is éppen elég stressz volt. Tibor viszont már másodszor játszotta Petrucchiót, és rendre felmosta velem a színpadot. Én meg még azt se tehettem, hogy a „felmosás” után elengedek egy levesestálat.

101. oldal - A partner

Csáki Judit: 1 420828 0076 Közelkép Szilágyi Tiborról


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Tóth Júlia Éva: Borikönyv
Müller Péter: Anyám titkos könyve
Király Jenő: Karády mítosza és mágiája
Bérczes László – Mucsi Zoltán: Mucsi Zoltán
Darvas Iván: Lábjegyzetek
Ablonczy László: Latinovits Zoltán tekintete
Kelecsényi László: Latinovits Zoltán
Sal Endre: Mi, magyarok a színpadon
Ruttkai Éva: Parancsolj, tündérkirálynőm!
Bujtor István: Ezt megcsíptük, Oszi.!?