Szindbád ​Szibériában (Szindbád 2.) 27 csillagozás

Csabai László: Szindbád Szibériában

Szindbád, ​a detektív szovjet fogságba esik, és egy hosszú, a rabokat megtizedelő vonatút után egy szibériai munkatáborban találja magát, a Bajkál-tó közelében. A láger borzalmas körülményei közt küzd az életben maradásért, amikor is egy rejtélyes bűntény a segítségére lesz: valaki ellopja a lágerparancsnok, Grecki őrnagy rendkívül értékes távcsöves puskáját – és Szindbád rájön, ki a tettes. Ettől pedig gyökeresen megváltozik az élete.
A szovjet rendőrség alkalmazásába lépő Szindbád életveszélyes vizeken kénytelen lavírozni, hiszen ebben a végletekig átpolitizált, a mindennapi rettegésre épülő rendszerben soha nem lehet tudni, hogy ki kicsoda, de páratlan nyomozó ösztöne és emberismerete segítségével legyőzi az akadályokat.

Csabai László nagyregényében feltárulnak a negyvenes évek Szovjetuniójának hétköznapjai, a sztálini rezsim működésének elképesztő, már-már mulatságos abszurditása, a kontinensnyi Szibéria lenyűgöző tájai, ősi kultúrája, s mindezt jellegzetesen… (tovább)

>!
Magvető, Budapest, 2013
596 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631430417
>!
Magvető, Budapest, 2013
ISBN: 9789631430974

Kedvencelte 4

Most olvassa 1

Várólistára tette 23

Kívánságlistára tette 23


Kiemelt értékelések

>!
Turms P
Csabai László: Szindbád Szibériában

Az első résznél is jobban tetszett. Ott nem tudtam mit kezdeni Szindbád figurájával (gyanítom, az író előtt sem volt kristálytiszta a koncepció), folyton kizökkentettek a visszaemlékezések Szindbád bagdadi gyerekkorára, és úgy általában nem volt olyan egységes a színvonal, mint a második kötetben. Itt jóval kevesebb a visszaemlékezés, és azok is főleg Magyarországra fókuszálnak. Jót tett a könyvnek az is, hogy rövidebb időtávot fog át, így feszesebb a történetvezetés, nem annyira széttartó, még ha a sok apróbb nyomozásból álló szerkezet itt is megmaradt.
Szindbádtól ott búcsúztunk el, hogy orosz fogságba esett 1944-ben, innen folytatódik most a történet. Megjárjuk a hírhedt szibériai lágert, ahonnan Szindbád egy szerencsés véletlen folytán megszabadul, és a helyi rendőrségnél kap nyomozói kinevezést. Innentől pedig az előző könyvhöz hasonlóan hősünk bűnügyeket old meg, igaz, ezek egymástól nem mindig függetlenek, a történetek alatt végigvonul egy összekötő szál.
Legjobban talán a könyv groteszk humorát szerettem, amivel az író remekül tudta érzékeltetni a sztálini terror mindennapjait. Persze már önmagában groteszk az egész szituáció, amelyben Szindbád kisstílű bűnözőket üldöz (többnyire), miközben a feje fölött érinthetetlen tömeggyilkosok irányítják az országot. Amikor egy fél fejezet erejéig magához a mindenható spoiler Papához, azaz Sztálinhoz is bepillantunk, nálam az volt (humor terén) a könyv csúcspontja.
Én elhittem Csabainak Szibériát is, nyilván összehasonlíthatatlanul többet tud róla nálam. Persze a tudása nem hibátlan, akadt, amibe én is bele tudtam volna kötni: Szibériában például nincsenek mérges kígyók, a németeknek nem voltak nehézbombázóik, és egy tapasztalt vadász nehogy már csak az állat fejét látva tudja eldönteni, hogy jávor- vagy rénszarvasról van-e szó! De ezeket megtartom magamnak. Éppúgy nem hozom fel, ahogy az előző kötet balkáni gerlés bakiját sem tettem szóvá Csabainak, pedig ez a madár a század elején még nem élt Magyarországon.
Összességében ez egy remek könyv, nagyon örülök, hogy időközben megjelent a harmadik rész is.

3 hozzászólás
>!
pepege MP
Csabai László: Szindbád Szibériában

Az első részben (Szindbád a detektív) megismert és megkedvelt nyomozónk története ezúttal Szibériába visz minket. Nem vagyok Szibéria-kutató sem pedig Szibéria-tudós, nyilván nem vagyok tisztába sok mindennel, emiatt aztán biztosan abba a csapdába estem, hogy többnyire elhittem Csabainak, amiket erről a térségről mesélt. Bár, én nem érzem csapdnának. Minek kellene egy-egy fikció esetében keresni az igazságtartalmakat? Szórakozni akarunk és – jelen esetben – izgulni. Mert igen, ebben a részben sok érdekes, izgalmas bűnügyet kellett a lágernyikből igen hamar nyomozóvá avanzsált Szindbádnak megoldania. (Köszönhetően egy lágerbeli ügy gyors és hatékony felgöngyölítésének, a szovjet rendőrség alkalmazásába került. Na, azért itt ez mondjuk eléggé hihetetlen, de ki bánja?!)

Nekem ez a rész sokkal-sokkal jobban tetszett az előzőnél. Nem volt azzal sem túl sok bajom, talán csak az, hogy ott sokkal inkább lehetett érezni a regény „novellaízét”, nem voltak a fejezetek olyan összefüggőek mint ebben, illetve a megoldásra váró bűnesetek sem voltak annyira egetverően figyelemreméltóak, érdekesek. Őszintén szólva, picit félve is kezdtem bele a szibériázásba, mert tartottam tőle, hogy 600 oldalnyi zűrzavaros nyomozást fogok kapni. És mit kaptam? 600 oldalnyi zűrzavaros nyomozást! :) :) Lehet, hogy a helyszín, a környezet, a kor, az ősi kultúra tette meg a hatását, nem tudom. Egy biztos, Szindbád zseniális detektív, kifejezetten öröm volt követni a logikáját. Most már sokkal bátrabban nyúlok a sorozat következő részéhez és biztos vagyok benne, hogy nem fogok csalódni Csabai László legújabb írásában.

>!
Cipőfűző P
Csabai László: Szindbád Szibériában

Bár ez még csak a harmadik könyv, amit olvastam Csabaitól (spoiler), eddig mindig megjegyeztem, és most is ezzel kezdeném, hogy a Szindbád Szibériában egy olyan regény, amely duzzad a vitalitástól, vibrál. Én ezt az író azon kvalitásának tudom be (a remek hangulatfestés mellett), hogy Csabai szövegei meglehetősen diverzívek. Kezdve azzal, hogy detektívregény, kézzel fogható krimi attribútumokkal. A nyelvezet egyértelműen szépirodalmi, kimunkált, néhol talán adott karaktert illetően túl szofisztikált is. A kerettörténet, a lényeg, a korfestés kellően elmélyített és részletes. Ehhez szorosan kapcsolódik az, hogy Csabai temérdek ismeretet halmozott fel a Szovjetunióról, amit szeretne kiírni magából, és hát erre tökéletes platformot nyújt egy regény (szerintem ez regény, legalábbis az előző Szindbád-könyvhöz képest mindenképp), még némi pontatlanság is megengedhető, és megfelelő számú szereplőt vonultat fel ahhoz, hogy ne életszerűtlenül néhány agytröszttel mondassa fel. Egyébként meg elhiszem neki, hogy ilyen volt Szibéria. Én nem érzem túlírtnak sem, szerintem nincs amorf kidomborodó része, ami esetleg nagy gáncsot adna a sztori menetének. A történelmi kontextus adta lehetőségekkel ugyan a határokat feszegette, de teljesen kihasználta az író, hogy egy diktatórikus állam groteszk működéséből, egy háború, kizsákmányolás, politikai csatározások által megnyomorgatott nép ingereiből sokfelé el lehet indulni, sok mindent lehet taglalni, és Csabai fantáziája szabadjára lett engedve, de maga ez a történelmi kontextus, amely rendkívül bonyolult, megteremti a kohéziót. Tehát a történelmi kohézió az, amely által működőképes Grecki hadnagy részletes története, vagy hogy van egy Sztálin fejezet. Az írónak egy jó arányt kellett eltalálnia. Szerintem éppen eltalálta.

Nekem a részben krimisen epilógusszerű befejező rész nem tetszett teljes mértékben, hogy meg lettek magyarázva az előbb még nyitva hagyott, és szerintem a könyv egészét nézve korántsem lényeges kérdések. A központi nyomozati szál, amit azért e nélkül is össze lehetett rakni. Én már elkönyveltem magamban, hogy nem lesznek lezárva bizonyos bűnügyek. Persze megértem, hogy erre szükség lehet olvasói igények kiszolgálása végett, ez az én heppem, nem vagyok kibékülve a krimi-epilógusokkal. Ezért egy negyed csillagot levonok. Ja, hogy azt nem lehet, akkor mindegy.

>!
cseri P
Csabai László: Szindbád Szibériában

Talán egy kicsit szigorú vagyok mostanában*, így ennek a könyvnek is csak négyest adtam, pedig ez egy jó könyv. Igaz, egy kicsit túlírt, ahogy azt többen megállapították már előttem, és emiatt néhol azért kicsit nehezebben olvasható, de amúgy meg tényleg jó. Az első résznél az volt a benyomásom, hogy nagyon elegáns a könyv stílusa, erről nem az jutna eszembe, ez egy nagyon más világ.
Nekem tetszett a szerkesztése, ahogyan megvariálta az eseteket, és nem annyira lezártak és különállók. spoiler Kicsit olvasószívatás, de életszerű ettől szerintem, fogjuk rá.
spoiler
A detektív nem egy Wallander, de azért szeretjük. És szerencsére nem is kell érte négy évig izgulni, mert megjelent az újabb könyv is azóta.
*Finnyás olvasó lettem, nehéz már nekem megfelelni, azt vettem észre magamon, és ez tökre nem azt jelenti, hogy nem szeretek olvasni, meg nem élvezem, csak nem nagyon megy a négynél több csillag osztogatása újabban.

7 hozzászólás
>!
egy_ember
Csabai László: Szindbád Szibériában

Kedves Elvtársak!
Nem fogom hosszan rabolni az idejüket, de azért engedjenek meg nekem is néhány megjegyzést. Először is: osztom @Csabi és @Pável elvtársak lelkesedését, valóban olyan regény született itt, ami új szintre emelheti irodalmunkban a nyugaton csak olcsó szórakozásként létező krimiirodalmat. De! Szeretném az említett elvtársaknál erősebben hangoztatni azokat a kritikai észrevételeket, amik a terjedelmet és a szerkezet érintik. Csabai elvtárs 114%-ra írta meg ezt a regényt, és ez a plusz 14% szép dolog birkában vagy kalapácsban, de regényben fölösleges.
Abban a reményben, hogy Csabai elvtárs megszívleli baráti észrevételeinket, átadom neki a szót, hogy elmondhassa a véleményét az elhangzottakról.
Köszönöm! Tiéd a szó Csabai elvtárs.

7 hozzászólás
>!
ppeva P
Csabai László: Szindbád Szibériában

Elolvastam. Hát, hol is kezdjem…
Csabai Lászlóval az a közös bennünk, hogy én is minden lehető és lehetetlen dolgot összeolvasok Szibériáról. A különbség (többek között), hogy nekem nincs (még!) szibériás adatgyűjtő füzetem, és nem írok könyveket (csak olvasom őket, és ez vitathatatlanul a dolgok könnyebb megközelítése).
Csabai László merész és bátor – olyan közegbe helyezi hőseit, amit maga is csak olvasmányokból, történelmi adatokból, képekről ismer.
Én, a nagy amatőr Szibéria rajongó eleinte annyira megettem azt, amit írt, hogy néhol azon töprengtem, hogyan is mondhatták ezt vagy azt oroszul az eredetiben. Ja, hogy ez az eredeti…. Az más. Biztos nagyon ismerheti az író a terepet. De minimum azért egy Szibériát járt nagypapát, nagybácsit, vagy néprajzi/történeti gyűjtőúton járt barátot sejtettem a háttérben.
Aztán később már jöttek a csalódások és pontatlanságok. (És persze utánanéztem a könyv hátterének.) A fő botlókövek a hegyibeszédek, a felhalmozott ismeretanyag szinte kényszeres besűrítése és a távolságok hibás megítélése voltak.
Hegyibeszédek: Az egyszerű paraszt/munkás/erdőlakó emberek olyan szónoklatokat vágtak ki, hogy csak na! Tájidegen volt, tisztára olyan, mint mikor a magyar értelmiség összejön, hogy leeressze a gőzt (hangoskodó szomszédunktól szabadon átvéve). Képzeljük már el a Tüskevár Matula bácsiját, amint történelmi összefoglaló-székfoglaló beszédeket tart – na ugye… Nem beszélve Szindbád barátunkról, aki hiányos orosz tudásának fittyet hányva tart hasonló előadásokat, választékosabbnál választékosabb kifejezéseket használva.
Ez már át is csap a második botlókőbe, az ismeretanyag kényszeres besűrítésébe. A könyv vége felé már alig vártam, hogy az író információgyűjtő füzetének valamennyi pontja ki legyen végre pipálva (és megszabaduljak…). Eszembe jutott, hogy boldogult gimnazista koromban volt egy olyan vetélkedő, hogy „Ki tud többet a Szovjetunióról?” Csabai László nagyon sokat tud róla, de nem kellett volna kitömni a fejünket ennyi részlettel. Az információ nagy részét nyugodtan meghagyhatta volna a következő könyveibe, jobban jártam volna, és jobban élveztem volna a könyvet. Mert volt ebben a könyvben minden, mint a falusi boltban. A Grecki(j) szál például (nekem) 2-3 bekezdésben is bőven elég lett volna, na de akkor kimaradt volna a leningrádi blokád, a front és sok-sok szörnyűség! És volt olyan tekervényes körmondat, amiben – kötőjelek, zárójelek, lábjegyzeti csillagok hivatkozásaival – hemzsegtek az információk, pedig csak kortyoltak egyet a teából…
A távolságok hibás megítélése pedig lehet, hogy nem mindenkinek szúr szemet. De Szibériáról (a II. világháború utáni Szibériáról) írva nem szabadna elfeledni az akkori útviszonyokat, valamint az azóta is érvényes távolságokat. Ha egy színjátszó csapat egyik fele repülővel, a másik fele egy fagázzal hajtott autóval indul el Szibériába haknizni, nehogy már az autó néha hamarabb érjen a célállomásra, mint a repülő… És ha ülnek a vonaton, éppen Novoszibirszkben vannak, akkor hogy lehetnének másnap délután már Moszkvában?! Ez mégiscsak 3335 km…
http://hu.wikipedia.org/wiki/Transzszib%C3%A9riai_vas%C…
Úgy hozta a véletlen (amiben azért némi részem nekem is van), hogy nagyjából egyszerre kezdtem el olvasni két szibériás könyvet. Az egyiket Vera Ketlinszkaja írta Komszomolszk város építéséről a tajgában, és 1938-ban jelent meg. A másik Csabai László könyve volt. Mindkét könyvnek megvan a maga bája és problémás oldala. Ketlinszkaja ismerte ugyan a terepet, orosz volt, bár leningrádi újságíró – de neki alapjában véve „hősi könyvet” kellett írnia. Csabai jócskán kritikus könyvet írt ugyan, de Oroszországot csak olvasmányaiból, adatgyűjtésekből ismerte. Néha érdekesen összefonódott a két könyv, néha olyan érzésem volt, mintha Csabai Ketlinszkaja könyvét (vagy hasonló szocreál komszomol irodalmat) is olvasta volna. De azért az igazság (már ha van olyan) és az igazi Szibéria valahol a két könyv között középen, vagy esetleg egészen máshol van.
És hogy mire fel a négy csillag? Mert eltekintve attól, hogy Szibéria néhol papírmasé díszletnek látszott, az emberek pedig újra és újra átalakultak az író ismeretközlő szócsövévé – alapjában véve tetszett. Ami ennyi finnyogás után akár meglepő is lehet…
Várom a következőt! :)

>!
modus_operandi
Csabai László: Szindbád Szibériában

Nekem ez a könyv a személyes kedvencem a trilógiából. Bár tragikusan indul, a lehangoló, végtelennek tűnő lágerélettel, de Szindbád itt válik igazán emberivé a nagyszerű zsaru géniusza mögött. És bár minden oldalon, amelyen keresztülvezet minket Csabai, lehangolóan sivár a táj, az emberek épphogy túlélték a háborút, de az azt követő idő sem hoz megváltást, ahol mindenkinek megvan a saját vesztesége, valahogy mégis az életigenlés süt a szövegből. A 3. kötetből tisztán világossá válik, hogy bár egy kényszerhelyzet sodorta ide nyomozónkat, de igazi otthonává vált és emberként is itt teljesedett ki igazán.

>!
Juci P
Csabai László: Szindbád Szibériában

(Először is: Rudolf, a medve! <3 (Lásd itt: http://moly.hu/idezetek/240452 – vigyázat, poénlelövős idézet!) Igazán lehetett volna komolyabb szerepe.)
Az első Szindbád-kötet annyira tetszett, hogy nagyon nagyok voltak az elvárásaim a másodikkal szemben – főleg hogy valamiért az volt a benyomásom, hogy az első csak bemelegítés, és majd a második lesz az ezaztán –, és ehhez képest picit csalódás volt. Pedig pl. regényszerűbb volt, mint az első rész, és én azt szeretem (bár teljesen ki voltam békülve az elsőnek a novellisztikus szerkezetével is), a lágernyiklét letükrözése még akkor is hátborzongató, ha ezeket már „tudjuk” például Kertész Imrétől és másoktól; a diktatúra működése és a benne élő emberek elmeműködése nemkülönben. (És a vége! OMG!) De valahogy nem éreztem azt a szerves összetartozást szerző/elbeszélő és téma/helyszín között, mint ami az első kötetben megvolt. Egyszerűbben mondva: Nyárligetet (Nyíregyházát) jobban elém tudta idézni Csabai, mint Szibériát, ami talán nem meglepő. De ez nem csökkentette hódolatomat a szerző és feltétlen érdeklődésemet a következő munkája iránt. Addig is előkerítem valahonnan a novelláskötetét :)

>!
Csabi P
Csabai László: Szindbád Szibériában

Mivel az első Szindbád kötetet kedvencnek jelöltem, ezért alig vártam, hogy kézbe vehessem a folytatást is. Nem csalódtam, mert nagyszerű könyv ez is, lenyűgöző az a tudáshalmaz, ami erről a korról és helyről megjelenik a lapokon. Ott érezhetjük magunkat mi is a háború utáni Szibériában, annyira életszerű a környezet lefestése, a hétköznapi élet bemutatása. De a könyv minden nagyszerűsége ellenére is van bennem hiányérzet. Nem véletlenül írok könyvet és nem regényt. A szerkezet nagyon hasonló az első Szindbád könyvéhez, ami felvállaltan novelláskötet, csak itt nem 25 hanem 3 évet ölel fel a cselekmény. Akármennyire is regénynek van eladva a mű (ma a regény, amit el lehet adni, tudjuk jól), azért ez mégis csak egy novella füzér, lazán egymáshoz kapcsolódó történetekkel. Habár van egy végig húzódó szál, ami igazán csak a végén tisztul ki, de csak az olvasónak, mert Szindbád ezt a rejtélyt nem fejti fel. És persze sok kis történet megfejtését is csak az utolsó lapokon kapjuk meg, mint egy poirot-i utolsó nagy leleplezésen a szalonban összegyűlt szereplők előtt, csakhogy itt nem a nyomozó mondja el a végszót, hanem az író. Van egy olyan érzésem, vagy inkább félelmem, hogy a szerző még most sem meri felvállalni a krimi címkét, távol tartja magától, mint párttitkár a szenteltvizet, és direkt épít bele a történetbe a krimi szabályait megszegő elemeket, hogy mondhassa, pardon, ez nem az, aminek látszik. Igazán sajnálom, mert éhezzük egy igazi magyar krimiszerző felbukkanását.

5 hozzászólás
>!
Zsolt_Lánczi
Csabai László: Szindbád Szibériában

Különös könyv Csabai László regénye. Egyrészt azért, mert a hasonló közegben játszódó krimik ritkák, másrészt pedig azért, mert a stílusában sokkal inkább a szépirodalomhoz húz, mint a hagyományos értelemben vett krimikhez. De pont ez az érdekes kettősség adja a kötet olvasása közbeni óriási élményt.
Nagyon pontos képet kapunk a negyvenes évek Szovjetuniójának mindennapjairól, a sztálini rezsim abszurd működéséről, de lélegzetvisszafojtva járhatjuk be Szibéria hatalmas tájait, ahol ősi kultúrájával is megismerkedhetünk.

Bővebben a linkeknél!


Népszerű idézetek

>!
Szelén P

– Nem a kolhoz érdekel. Hanem az, hogy milyen az utolsó tunguznak lenni.
– Nem tunguz. Mi úgy mondjuk: evenki.
– Milyen az utolsó evenkinek lenni?
Az öreg nem válaszol. Búcsúznak és indulnak. Szindbád van leghátul. Vissza-visszanéz. Az öreg is őt figyeli. Köp egyet.
– Milyen? Ha nincs vodka, akkor rossz! – mondja Udigir és félrecsapja a sátorbejáratot.

244. oldal

>!
Szelén P

– Bivalyerősek vagytok, ti burjátok – mondja Bajárnak. – Én vacogtam, míg átmentem az egyik jurtából a másikba, valaki meg kint aludt a szabadban.
– Kicsoda?
– Az arcát nem láttam. Fekete bundakabát volt rajta.
– Az Rudolf, a medve. Valódi bundában. Néha lejön és összeszedi az ételmaradékot. Ha van valamelyik jurta alján szellőzőnyílás, odafekszik. A melegre.
Szindbád megállítja a lovát.
– És ez senkit nem zavar?
– Miért zavarna? Nem horkol!

104. oldal

>!
pepege MP

A magyarokat nem kedveli. Vagyis a magyar kommunistákat. Sok velük a gond. „Megérdemlik, hogy egy majom vezesse őket. Rákosi.”

281. oldal

1 hozzászólás
>!
Juci P

Csájt isznak, gazdagon. Ami leforrázott tűlevél. Azért „gazdag”, mert már a forró vízre is rámondják, hogy csáj.

32. oldal

>!
egy_ember

A detektív megsuhogtatja a vastag fűzágat. Van tartása, de nem recseg. Megfelelő. Benyújtja a patak közepéig. Lenyomja a víz alá, míg a medret nem érzi. Kiveszi.
– Egy méter mély lehet – hozza meg az ítéletet. – Velde aligha fulladt vízbe. Pláne nem magától. Mi ennek a pataknak a neve? – kérdi Inket.
– Vilecska.
– Szép név.
– Komszomolisták nevezték el Lenin tiszteletére.
– Mi köze a Vilecskának Leninhez?
Vlagyimir Iljics Lenin, azaz Vile. Becézve: Vilecska.

132. oldal

>!
egy_ember

– Mikor a Lokomotiv Krasznojarszk kihívta a Dinamo Dnyepropetrovszkot „barátságos ökölvívó-ünnepségre”, mindenki tudta, lesz ott minden, csak barátkozás nem. Nagy harag nem az ukránok és az oroszok között volt…
– Dehogynem! – dörren Szergej hangja. – A légsúlyú Olinyuk a Krasznojarszkaja Pravdában azt nyilatkozta, hogy Bazanovot hazai pályán fogja kirepíteni a ringből, amiért az Moszkvában, az országos csapatbajnokságon vesére vitt be tiltott ütéseket.
– Áhhh! Ez szúnyogok hőzöngése. Mert váltósúlyig csak bevezetőnek tartják az emberek a meccseket. Valami nagyot kell mondani egy lég- vagy könnyűsúlyúnak, hogy felfigyeljenek rá. Igazából a Krasznojarszkba igazolt, de örmény Balakian és a Dnyepropetrovszk színeiben induló, de azeri Agijev fellépésére várt a nép. Azok mindig úgy összezúzzák egymást, hogy a győztest is hordágyon kell levinni.
– Balakiant egyszer vitték le hordágyon, még ifjúsági versenyző korában, Leninakánban, a korosztályi bajnokságon.
– Megszólal a gong. Balakian és Agijev felveszik az alapállást. (Oleg maga is alapállást vesz fel) Kóstolgatják egymás öklét. (ki-kinyúl ökölbe szorított kezével) Aztán Balakian leengedi kezét és hátralép. Ott a két kesztyű a combjánál, Agijev ütéseit felsőtestmozgással védi ki, csak úgy mellékesen, és közben a közönségre mosolyog, hogy „mi a fenét akar ez itt?”.
– Agijev csinálta ezt először, Balakian tőle vette át!
– Mindenki tudja! Éppen ezért szól akkorát! A közönség üvölt. Mikor az örmény úgy dönt, elég a játékból, felemeli jobb kezét, de nem magát védeni, hanem rögtön horgot bevinni. Amit persze hárít az azeri, és rögtön balegyenessel kontráz, amit az örmény balra lépéssel véd ki, és még azzal a lendülettel egy iszonyatos balegyenest visz be az azerinek. Balakian megint leengedi a kezét, és míg Agijev szédeleg, méltatlankodva nézi a közönséget, hogy miért nem üvöltenek még hangosabban. Füléhez teszi kezét, hogy nem hallja. Csakhogy közben Agijev összeszedi magát…
Oleg Terescsuk táncol, ingerli, megsorozza képzeletbeli ellenfelét. Aztán váratlanul fordul egyet, és megüti Szindbád fejét.

542-43. oldal

2 hozzászólás
>!
ppeva P

– És ha bosszút akarna állni, de gyáva hozzá? Hiszen egy csöndes könyvmolyról van szó.

358. oldal

2 hozzászólás
>!
Szelén P

Elhagyta az anyja gyermekkorában, hogy így elmenjen orvos apjával Bagdadba, a helytartó udvarába, hogy ott magányában Holmes-történeteket kezdjen olvasni, és ezzel eldőljön: detektív lesz, és hogy hazatérve elvégezze az akadémiát és a nyárligeti rendőrség állományába lépjen, hogy majd huszonhárom év nyomozói munkája után vagonba gyömöszölve vigyék egy szibériai lágerbe, hogy ott megismerje a poklot, és hogy kijusson a pokolból, hogy újból nyomozó legyen, és rendőrtársaival beüljön abba a pervijpláni tejivóba, hogy ott megpillantsa Szonyát. Szonyecskát.

380. oldal

>!
mirha

…Hisz az utcanevek ismétlődnek, majdnem minden városban ugyanazok az utcák vannak. Itt akkor lelkesedett be, mikor a marxengelsi új lakótelep főútjának elnevezésekor rávette az ottani tanácstestületet, hogy népszavazást írjanak ki. Ha már népi demokráciát építünk, legyünk demokraták ebben is! Az volt a módszer, hogy bárki bármilyen nevet javasolhatott. A végén a városi pártbizottság és a városi tanács tagjaiból összeállított testület kiválasztotta a legtöbb szavazatot kapott nevekből a legmegfelelőbbet.
– És hogy nevezték el végül azt az utat?
– Lenin út lett.

513. oldal

2 hozzászólás

A sorozat következő kötete

Szindbád sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Konsztantyin Georgijevics Pausztovszkij: A pilóta naplója
Arkagyij Adamov: A tarkák
Böszörményi Gyula: Nász és téboly
Baráth Katalin: A borostyán hárfa
Kondor Vilmos: Budapest novemberben
Peter Sheldon: Budai milliárdosok
Benedek Szabolcs: A vérgróf
Vavyan Fable: Galandregény
Kristóf Attila: A dadogó gyilkos
Ittzés Laura: Nyolc perc