Szindbád, ​a forradalmár (Szindbád 3.) 38 csillagozás

Csabai László: Szindbád, a forradalmár

Szindbád, ​a detektív a kényszerű szibériai „kitérő" után ismét Nyárligeten találja magát, ahol a népi demokráciának nevezett állam rendőrségének tisztje lesz. Kollégái (és legfőképp felettesei) árgus szemekkel vizslatják múltját és jelenét, minden döntését patikamérlegen kell kiegyensúlyoznia, hiszen hová lehet sorolni egy embert, aki Bagdadban nőtt fel, később a horthysta rendőrség tisztje lett, a háború végén Szibériába került, majd a lágerből kiszabadulva ott lett nyomozó? Vajon a szovjeteknek dolgozik? Vagy titkos reakciós, a régi rend híve? Szindbád szerencséje, hogy különc életútját elnézik neki – égető szükség van ugyanis tapasztalt, jó nyomozókra, mivel az emberek, minő meglepetés, a proletárdiktatúrában sem hagynak fel régi szokásukkal: a bűnözéssel. Lopnak, csalnak, hazudnak, gyilkolnak, terményt rejtegetnek, sőt ami még rosszabb: politizálnak.
Csabai László harmadik Szindbád-regénye a magyar vidék egyik legnyomorúságosabb időszakát, s a bűnügyek ürügyén az emberi… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2017

>!
Magvető, Budapest, 2017
872 oldal · ISBN: 9789631435863
>!
Magvető, Budapest, 2017
872 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631435238

Enciklopédia 43

Szereplők népszerűség szerint

Napóleon · Kosztolányi Dezső · Rákosi Mátyás · Oliver Cromwell

Helyszínek népszerűség szerint

cukrászda · Nyárliget


Kedvencelte 7

Most olvassa 3

Várólistára tette 27

Kívánságlistára tette 28


Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
Csabai László: Szindbád, a forradalmár

Nagyon vártam ezt a könyvet. Mert Csabai az a fajta író, akinél úgy elmegy 100 oldal, hogy az ember közben észre sem veszi, ha zsibbadásig ülte az ülőgumóját. Szerintem nincs más e honban, aki úgy értené a fúziót, mint ő: a Szindbád-sorozat ínyenceknek való szépirodalom, közben történelmi regény, társadalomszociológia, no és persze vérbeli noir krimi is, ahol minden egyes bűntény arra szolgál, hogy elmélyedten vájkáljunk valamilyen gennyedző morális vagy társadalmi sebben.

Beszéljünk a terjedelemről: majd 900 oldal. Kockázatos. De én még olvastam volna akár újabb 900 oldalt is belőle. Pedig mit csinálhat egy nyomozó 900 oldalon keresztül? Evidens válasz: mást is. Csabai egészen káprázatosan szerkeszti össze ezt a monstrumot: adott egy általános ív a szörnnyel, a nyírségi démonnal, aki eleinte a háttérben ügyködik, hogy aztán a végén, a végén (…) A díszlet előbb a Rákosi-rendszer, de ahogy megyünk előre az időben, egyre közelebb kerülünk ’56-hoz, amit Csabai a regény másik csúcspontjának szán (a szörnnyel való végső összecsapás mellett) – ahogy ezt a két szálat összefuttatja, letaglózó. Aztán itt vannak a betétek – számos különálló eseménysor, önállóan is (többé-kevésbé) lezárt nyomozások Szindbáddal a középpontban, de mindegyik akár történelmi/szociológiai példabeszédként is értelmezhető*. Végül pedig itt vannak az „idegen testek”, az anekdotikus közjátékok Rákosi Mátyás elvtárs, és felesége, Fenyicska főszereplésével. Üdítőek.

Mint mondtam volt, nagyon olvastatja magát. Ugyanakkor megterhelő is – a maga módján. Csabai könyvéből csak úgy árad a védtelenség érzete – hogy áldozatai mennyire tehetetlenek azzal szemben, ami körbeveszi őket, legyen az gyilkos ösztön, a rezsim akarata, vagy a közösség rosszindulata. Be vannak zárva a történelembe éppúgy, mint saját ostobaságukba, előítéleteikbe és babonáikba. Szindbád talán csak annyival különb náluk, hogy ő tudatában van ennek a bezártságnak, ám ő sem tud kiszabadulni – legfeljebb próbálhat lavírozni saját szakmai és emberi tisztessége, és a kommunista államrendőrség által megkövetelt cselekvési sémák között, miközben attól is tartania kell, hogy egyszer csak betoppan az ÁVH, és kér egy apró szívességet. Ilyen körülmények között minden egyes apró diadal csak egy újabb levegővételnek tűnik, mielőtt újra lenyomják a fejünket a víz alá.

Ajánlom mindenkinek. Egyetlen fejezettől** eltekintve élvezhető a trilógia első két részének ismerete nélkül is (1 és 2). Az első Szindbád-regénynél nagyszabásúbb, a másodiknál viszont otthonosabb – Csabai láthatóan jobban ismerős a nyírvidéki tirpákok, mint a szibériai sámánok között. A trilógia egésze pedig spoiler egészen jelentős irodalmi teljesítmény. Lesz még belőle klasszikus.

* Arról nem is beszélve, hogy a nyomozati munka kézikönyveként is olvasható – Szindbádénál reálisabban (és illúziómentesebben) ábrázolt detektívmunkát ugyanis keresve sem találnánk.
** 18. Feltámadás – sajnos ez a rész számos konkrét visszautalást tartalmaz Szindbád szibériai életére, ám mivel a két kötet között eltelt négy év, én sajnos nem mindegyiket tudtam kellőképpen dekódolni. Ennek folyományaként el is bizonytalanodtam, hogy kellett-e ez a fejezet.

7 hozzászólás
Juci P>!
Csabai László: Szindbád, a forradalmár

Amikor megtudtam, hogy jön az új Szindbád-könyv, kénytelen voltam a fangirlség tüneteit diagnosztizálni magamon (kontrollálatlan sikongás, majd a mozgásszervi funkciók visszanyerése után online könyvesbolt azonnali felkeresése, nehézlégzés, és amikor megláttam az oldalszámot… hát hadd ne mondjam el, milyen lelkiállapotba kerültem). Jelentem, teljesült minden vágyam :)
A cím egy kicsit félrevezető. Abban az értelemben is, hogy az ’56-os forradalomig csak kb. az utolsó száz oldalon jutunk el, a regény túlnyomó része a háború utáni, forradalomig vezető években játszódik – és remekül érzékelteti a társadalmi, ideológiai, közhangulat- és -vélekedésbeli változásokat menet közben (először azt írtam ennek a tagmondatnak az elejére, hogy egyébként, de nagyon nem mellékes dolog ez) –, és abban az értelemben is, hogy regényes túlzás Szindbádról azt állítani, hogy forradalmár; hogy micsoda is valójában, azt talán ő maga sem tudná megmondani. Szindbád egyfelől mélyen erkölcsös ember, akinek van ez a becsípődése, hogy a bűnt üldözni és az ártatlanokat védeni kell; másfelől egy olyan történelmi helyzetben találja magát, amikor ezt egy diktatúra rendvédelmi szervének keretein belül tudja megtenni, amikor be kell lépnie a Pártba, amikor beszolgáltatásoknál kell asszisztálnia stb. Szóval nem egy makulátlan erkölcsi példakép ez a mi Szindbádunk, de éppen ezért érdekes.
A fent is emlegetett társadalmi körkép egyébként egészen mesteri, és itt jön elő az, hogy Csabai egyrészt nagyon jól ismeri és szereti Nyíregyházát Nyárligetet és vidékét, másrészt nem rest elvégezni a kutatómunkát, amiből ez a regény nyilvánvalóan nagyon sokat igényelt.* Életre kel előttünk a város az óriási elmozdulásokon átesett társadalmi rétegek tagjaival, akiket így vagy úgy szinte mind megsebzett, megnyomorított a háború és ami utána jött. Megelevenednek a bokortanyák, a tirpák parasztság életmódja, hiedelemvilága, szociális viszonyai, szokásai, a téeszesítés nyomorúsága. Egy agyament ideológia által vezérelt, torz rendszer borzasztó abszurditásai. Mindez mégis olyan finom kézzel megírva, hogy az ember nem akar menten eret vágni. (Ez ugye ma, a gyakran depresszívnek/nyomasztónak titulált kortárs magyar prózát olvasva nem is olyan kicsi dolog.)
Én már elkönyveltem magamban, hogy lesz negyedik rész spoiler, és az eddigi oldalszámok, illetve megjelenési évszámok alapján úgy extrapolálom, hogy kb. 1100 oldal körül lesz, és öt évet kell várnunk rá. Nekem simán megéri :)

* Például – ez ilyen kis személyes öröm – végre egy evangélikus lelkész, akit el tudok hinni. Már olyan értelemben, hogy az alakjának, beszédének, viselkedésének van köze ahhoz, amilyen valójában egy evangélikus lelkész (vagy volt/lehetett az ötvenes években). Nemigen találkoztam még ilyennel irodalmi műben. (Mondjuk olyannal se gyakran, akit nem tudok elhinni, mi, evangélikusok sajnálatosan alul vagyunk reprezentálva a magyar irodalomban.) Úgy sejtem, Csabai László vagy maga is ismer a való életben ev. lelkészeket, vagy nem sajnálta az időt, hogy leüljön beszélgetni eggyel/többel. De ugyanilyen adatgyűjtést igényelhetett számos más, rendkívül plasztikusan megjelenített helyszín és regényalak. Research, bitches!

11 hozzászólás
Csabi P>!
Csabai László: Szindbád, a forradalmár

Lehetett volna ennek a könyvnek a címe Szindbád, a vonakodó forradalmár, vagy akármi más is, hisz nem a forradalom a hangsúlyos benne, és még az oda vezető út sincs politikával kikövezve Szindbád életében. Nem csoda, ő megpróbálja távol tartani magát tőle, elvégre ő egy detektív, ehhez ért, ezt a sorsot szabták ki rá. Ha van gyenge pontja ennek a regénynek – na jó, azért van, nem könnyű 870 oldalon hibátlannak maradni –, akkor az egyik az, hogy nagyon is sikeresen tartja távol magától Szindbád a politikát, csak módjával vannak főnöki rapportok, beszervezési kísérletek, politikai iránymutatások, amik akkoriban egy rendőr mindennapjait jelenthették.

Viszont ami van, az tényleg lenyűgöző, hiába ilyen vaskos ez a könyv, az ember olvasná még. Csabai szokásához híven nagyon alapos anyaggyűjtésbe fogott, így annyira hiteles az egész írás, mintha egy történelmi-néprajzi-helyrajzi-kriminológia korképet olvasnánk, rendkívül olvasmányos formában. Egyértelműen ez a csúcspontja a trilógiának. Habár itt is a szokásos szerkezetet választja az író, azaz rövidebb történetekre darabolja fel a könyvet, mégis itt alkot a leginkább egységes regényt a szöveg. Hosszabb fejezetek szólnak a konkrét bűnügyek felderítéséről, míg köztük rövidebbek Szindbád magánéleti sorsát szövik tovább, illetve korfestő betétek is kerültek a szövegbe, mint az a három fejezet, amik Rákosi nemi életét taglalják, meglehetősen szarkasztikus módon.
Igaz, van az a szerelmi szál, ami már szinte szappanoperába illő, azt talán ki lehetett volna hagyni, sokkal jobban passzol a történetbe a Szeredásné féle affér, amikor a két magányos ember egymásra talál néhány, romantikát teljesen mellőző aktusban.

Érdemes megemlíteni, hogy Csabai milyen finom egyensúlyt teremt ideológiai téren a regényben. Kigúnyolja, amit kell, a kommunisták túlkapásait, ostobaságát, de közben utal arra is, hogy nem valami ördögök voltak ezek az emberek, alapvetően egy elavult, népnyúzó rendszert próbáltak felváltani valami jobbal, még ha el is kúrták. A forradalom alatt sem ábrázolja hős mártíroknak a felkelőket, esendő emberek ők is, akik hisznek is a forradalmukban, meg nem is, de legalább megpróbálják, jól-rosszul. A hétfői beszédekben ne számítsunk ilyen kiegyensúlyozottságra.

A regény egy nagy cliffhangerrel zárul, így bízhatunk benne, hogy nem utoljára olvastunk Szindbádról. Jó lenne, szüksége van a magyar irodalomnak ilyen magas színvonalon megírt, mégis olvasmányos, szórakoztató könyvekre.

eme P>!
Csabai László: Szindbád, a forradalmár

Nagyon régóta várólistás a sorozat másik két kötete is, most mégis egyenest a harmadikkal kezdtem. Szerencsére a regény előzetes információk nélkül is olvasható kerek egész. A Schiffer Árpád (alias Szindbád) múltjára való utalások épp annyit árulnak el az olvasónak a nyomozó életéből, amennyi szükséges, anélkül, hogy megterhelnék a regényt. Bár, bevallom, a Szibéria- és Szonya-szál így, ebben a formában beiktatva a sztoriba, nem nyerte el túlságosan a tetszésemet, csöppet hiteltelennek és már-már giccsbe hajlónak éreztem. De bőségesen kárpótolt a háborús és az ötvenes évek realitásának megragadása, a rájuk való reflektálás, a remek atmoszférateremtés, karakterábrázolás, az elbeszélő néha abszurdba hajló humora, meg persze a krimivonal, amely egyszerre áll egy egész regényen átívelő sorozatgyilkosság felgöngyölítéséből és számos kisebb-nagyobb bűntény felderítésének történetéből. Ez utóbbiak novellafűzérként kapcsolódnak össze, miközben minden stáció egy-egy újabb arcát mutatja fel a korabeli hétköznapoknak, egy-egy társadalmi probléma, embertípus, élethelyzet realisztikus, ízes-szagos megragadásával. Ebben igazán remekel Csabai. Régen olvastam ilyen, nagy klasszikusainkat idéző, anekdotázós, ugyanakkor a dolgok mélyére tekintő elbeszélést, amelyben szórakoztatás és szépirodalom szervesen összetartozik, és amelyben különböző műfajok funkcionálnak szinte tökéletes szimbiózisban.

Szindbáddal, az örök utazóval, a sehol meg nem gyökeresedett, magányos (és gyakran nosztalgiába és magányába burkolózó) nyomozóval együtt térképezzük fel Nyárliget vidékét, a bokortanyákat, és velük együtt a háború utáni éveket – a mozgástér beszűkülését, a többszörös kiszolgáltatottságot, a kompromisszumokat. Az elbeszélő emberközelből szemlél és szemléltet mindent, politikát, történelmi eseményeket, bűntetteket, okokat és okozatokat. Közvetlen közelről kóstolunk bele a népidemokrácia-dologba, belefutunk az államosításba, a teljesítménymozgalmi eufóriába, tanúi lehetünk a behajtások, mulasztások, raportok, önkritikák, besúgások, listák és megfigyelések uralta világ megannyi rezdülésének, lélekre, erkölcsre, értékrendre való kihatásának. Hogy ne beszéljünk a múlt kísértéséről, a háború örökségéről.
Külön dicséret illeti az elbeszélőt, hogy nemcsak történelmi-társadalmi-néprajzi szempontból nyújt részletekbe menő, hiteles rajzot a korról, hanem képes erkölcsi-lélektani komplexitásában is megragadni azt. Minden dilemmájával, kompromisszumával, torzulásaival, és ami nagyon fontos, sarkításoktól mentesen, valós, emberi dimenzióiban. Ez érvényes szinte minden megragadott helyzetre és alakra, beleértve a hatalmat bizonyos szinten kiszolgáló, ugyanakkor annak (és persze gyógyíthatatlan igazságérzetének) kiszolgáltatott Szindbád detektívet is, vagy épp Matyusát, akinek ironikus-komikus szerepeltetése mintegy a gonosz szemberöhögése, ezáltal győzve le azt. Nemcsak bűntényekkel és nyomozással, hanem elsősorban hús-vér emberekkel és élethelyzetekkel találkozunk így ebben a regényben, egy olyan ember nézőpontjából, aki minden csalódása és kudarca ellenére szeretné szeretni az emberiséget.* Ez a naiv-idealisztikus vágy, illetve az igazsághoz való ragaszkodás kérlelhetetlensége különíti el bizonyos mértékben Szindbádot miliőjétől, aki úgy forradalmár, hogy mégsem lesz azzá, úgy lesz kénytelen-kelletlen a hatalmi apparátus része, hogy közben egy magasabbrendű hatalomnak is szolgál – és elsősorban ennek. Alakja révén az elbeszélő a távolságtartás és tárgyilagosság lehetőségeire és határaira kérdez rá, az igazság felderítésének és felfedésének szabadságára és ennek árára is.

Nem akarom megismételni mindazt, amit annyi remek értékelésben már leírtak az előttem szólók. Csak annyit még: nem sok hasonló kötet hányódik a kortárs magyar irodalom polcán. Vétek lenne kihagyni.

* Nem lehet nem észrevenni a Dosztojevszkij-allúzió(ka)t ebben az amúgy is ezer szállal az orosz-szovjet világhoz fűződő narratívában, de itt is, érzésem szerint, finom iróniával oldva-árnyalva.

4 hozzászólás
pepege>!
Csabai László: Szindbád, a forradalmár

Ha volt is bármi bajom (ismétlem: ha volt) a szibériai Szindbáddal, mostanra teljesen szertefoszlott. Hiába no, szokni kell ezt az iszonyat sok bűnesetet (és annak felderítését), a regénynek titulált, de inkább novellaként funkcionáló fejezetek széttagoltságát. A forradalmár Szindbádunk történetét már sokkal inkább összefüggő regénynek nevezhetnénk, de még érezhetünk némi novella-feelinget, bár ez az olvasásélményen fikarcnyit sem ront.
Való igaz, ahogy ezt a molyon már többeknél olvastam, hogy Csabait olvasva elfelejted az oldalszámot, annyira bele lehet feledkezni a történeteibe, hogy hipp-hopp 50-100 oldalon már túl is vagy. Ezért nem volt gondom a közel 900 oldalas féltéglával. Sőt, igazság szerint én ezt szinte folyamatosan tudnám olvasni és nem unnám meg. Volt benne némi politika is, de nem túl sok, ami mégis, az meg sokszor humoros volt (Rákosi Matyusa történetein jókat kuncogtam). Örültem, hogy voltak visszautalások az előző kötetre spoiler, csak finoman, nem eltúlozva, éppen ezért én úgy gondolom, akik nem olvasták az előzményeket, azok számára is teljesértékű lehet az olvasása.

Kicsit olyan kurta farkú lett a vége, mondhatni felütéses. Le merném fogadni, hogy Csabai már a folytatáson gondolkodik. Az lesz a címe, hogy Szindbád, a rendszerváltó. :))

fióka P>!
Csabai László: Szindbád, a forradalmár

Igen szép lenne azt írni, hogy én is vártam ezt a könyvet, de ez nem lenne igaz. Ugyanis mindeddig azt sem tudtam, hogy Csabai László létezik, de, mint ez máris kiderült, a tendencia változik :). Óriási felfedezés volt, több szempontból is. 1. Létezik szépirodalmi igényességgel és nívón megírt krimi! 2. Létezik szépirodalmi krimi, bármi is legyen az, mint műfaj. 3. Magyar! Nekem ez is nagyon fontos, lévén, hogy egyszerűen szerelmes vagyok a magyar irodalomba – ha lehet ilyet mondani. Mindennek egyenes folyománya, hogy Szindbád bevonult az életembe, határozottan helyt követelt magának és nyilván kapott is (előző – nekem további – Szindbádok, jövök!)
Amiért nem kapott mégsem 5 csillagot, az egy igen erősen spoileres rész lenne, így hát nem fogok sokat mondani róla, legfeljebb annyit, hogy természetesen(?) nővel van összefüggésben. Érdekes módon a könyvek nagy része ezen szokott kisiklani. Itt erről nem beszélhetünk, mert a többinős rész nagyon szépen van megoldva (megoldva? inkább hallgatnom kellene, de azért sem), le- és felvezetve stb. De ez, hát ez nem tetszett, fals volt, itt kicsit megbillent az egész, majdnem átment lektűrbe, aztán csak visszabillent a szokott nívóra a történet menete. Amúgy meg: hát ez zseniális! És nagyon nyomasztó. A védtelenség miatt (lsd. @Kuszma értékelését, ő többet és jobban mond erről mint én, abszolválva az én penzumomat is).
Azt hiszem azonban, hogy a krimi címke ártalmas lehet a Szindbád esetében, hiszen az ember hajlamos prekoncepciókkal közelíteni minden felcímkézett dologhoz, és hát, valljuk be, a krimik nagy része nem éppen a veretességéről híres. Egyet azonban tudok: ez számomra az év felfedezése, mert amíg pl. az, hogy Vida Gábortól mit várhatok (mert ismerem), vagy Tompa Andreától mire számíthatok (mert eddig ugyan még nem olvastam, de tudtam), hát, az természetes. Az nem, hogy a krimi és magyar társításából valami ennyire jó születik. Mindenki olvasson Szindbádot!* :))
*alapvetően kerülöm a felkiáltójelek használatát, ebben az egy értékelésben mégis sikerült elhasználnom körülbelül a teljes ezévi készletemet. Elnézést kérek érte, de tehetetlen vagyok: ez egy ennyire jó könyv.

16 hozzászólás
balagesh IP>!
Csabai László: Szindbád, a forradalmár

Nem mindegy, mit vesz a kezébe az ember. Már pedig a szöveges értékelések a legutolsó kivételével rajongással szólnak a könyvről. @Szalai_Máté_2 „a magyar irodalomban […] kiveszőben [lévő] összetett gondolkodásmód”-ról beszél; @eme a „szórakoztatás és szépirodalom” szerves egységét emeli ki; de már az értékelések sorát megnyitó @Kuszma is ezzel a kitétellel adja meg az alaphangot „ínyenceknek való szépirodalom”. Én mégis @János_testvér értékeléséhez csatlakozom: „Igényesen megírt krimi […] de nekem hiányzik belőle az, ami […] számomra irodalommá teszi.”
Most akkor ki kellene mondani, hogy miben áll ez a hiány. (Nem fog menni. Hosszabb tanulmányban sem. (Nem is egy olvasó dolga ilyesmivel kísérletezni.))
Kézbe vettem Poe-novellát, elolvastam újra a Barbárokat. Másrészt kicsit felcsaptam saját hőseim történeteit (Charlie Chan, Holmes, Hornblower).
Nem maradtam teljesen biztos abban, hogy ez két tábor. De azért inkább hiszem két tábornak, mint egynek.
Utóbbiakat inkább az ügyes történetmesélés jellemzi. Maga az eseménysor direkt kibontása van a fókuszban. Amit a jó stílus, a hiteles párbeszédek, a valószerű figurák, a történelmi-kulturális tudás nem csak, hogy nem ront le, hanem meg is emel. Csabai is elképesztően biztosan vált az egyszerű paraszt és az iskolázottabb ifjúkommunista regisztere között. A történelem hiteles, elfogulatlan véleményezését a szereplők szájába adva kikerüli, hogy túlságosan szájbarágósnak tűnjenek a sommás kijelentések.
Összességében mégis túl direkt minden: ezek a kijelentések, summázatok, a szexuális és egyéb testi vágyak leírásai, a történetvezetés. Lehet kísérletezni a műfajokkal, de a jó krimi ellensége a magasirodalomnak. (Lehetne éppen egyesíteni a kettőt, de nagyon nehéz feladat.)
Moldova Magányos pavilonját találom ehhez a műhöz a legközelebbinek. Ám itt nekem van egy kis problémám: hogy nem a Szinbád a jobb.
Nekem úgy tűnik, novellában jobban megállnak a lábukon ezek a történetek. A sorozatgyilkosságok szála eléggé erőltetetten teszi regénnyé a kiemelkedő, szellemes sztorikat. Egy-kettő közülük tényleg kevésbé krimis, tehát sokkal inkább irodalmi tud lenni, hogy aztán valami történetvezetési erőlködés kösse hozzá egy újabb sztorihoz. A bűnügyek zsenialitása mellett eltörpül a sorozatgyilkosság, a nagy koncepció… A történelem vége; Az utolsó sarj; Szeurat – egytől egyig zseniálisak. Számomra a legemlékezetesebb A kísérlet. Ezek külön-külön tényleg elképesztőek. De közöttük olyanok vannak, mint pl. Rákosi csetlés-botlása. Ez eléggé intermezzo jellegű a maga kis szimpla impotencia-szimbólumával (férj és államférfi). Viszont a legvége, az ’56-os napok kifejezetten jóra sikerülhetett volna: itt éreztem azt, hogy a sztoriktól tényleg elmozdultunk a regény felé. Tehát hogy nem diszkrét egységek vannak egy-két szállal összevarrva, hanem egészben mozdul a cselekmény, egységben visz előre szereplőt, eseményeket minden mozzanat, gondolat, tehát minden mondat. Csak az meg nem elég részletgazdag, alárendelődik a sorozatgyilkosságnak… Maga a szerző nem számolt azzal, hogy mennyire elkapja itt a fonalat.
Vagyis én mint igényesen megírt krimivel sem vagyok teljesen elégedett. De azért ha krimiként vettem volna kézbe, más kört írok le.
Viszont ilyenkor mindig kiemelem: amivel ennyit foglalkozom, azt nem a középmezőnyhöz mérem.

Annamarie P>!
Csabai László: Szindbád, a forradalmár

Tudom, hogy sokakat érdekel, hogy érdemes-e egy sorozatba belefogni, ha nem ismered az előző részeket? Amikor Csabai László Szindbád sorozatára gondolok, akkor a válaszom egyértelmű igen. Ebben a kötetben úgy jelennek meg az előzményre utaló jegyek, mint az bármilyen regényben is, a jelenhez viszonyított múlt eseményei. Semmiféle döccenőt nem fogunk tapasztalni.
Az előző évben kiadott kortárs szerzők művei között az egyik legjobbnak tartom ezt a regényt, amely számos sármjával hódított meg engem. A legkiemelkedőbbnek az összetettségét érzem. Olyan furfangosan hálózza be az embert. Nem tudom, hogy tudatos szerkesztés eredménye ez, vagy személyesen utazásom következménye, de jelenléte egyértelműen igazolható, akárcsak annak a nyárligeti sorozatgyilkosnak valósága, akinek alakja lassan lép elő a történet homályából.
Van egy alapvetően sötét tónusa a regénynek, fakó és színtelen, amiből előtérbe kerül Szindbád, a szibériai száműzetésből hazatért detektív, a szerelemi elválástól terhelt, magányos farkas. Csabai egy rendkívül összetett jellemű karakternek adott életet személyében. Nyárliget és a bokortanyák lakta tirpákok életében rendre felbukkanó bűnesetek nyomában jár. Nyomozásai által pedig nem csak a gaztettek leleplezésének tanúi lehetünk, hanem egy társadalomszociológiának is. A vaskos kötet olvasása közben először azt éreztem, hogy rengeteg mindent tudtam meg magamról, majd ahogy haladtam egész más élmények kerültek elő. Ezek arra a bonyolult időszakra utaltak, amikor lehetetlenség volt jól dönteni bármiben is. Hiszen a történet vége is lassan az 1956-os évbe érkezik meg, ahol Szindbád meglépi a maga forradalmát.
Az egyetlen bajom a terjedelmével volt, holott pont attól lett jó ez az egész, hogy ennyi mindent sikerült a szerzőnek egybeolvasztania benne.

1 hozzászólás
olvasóbarát P>!
Csabai László: Szindbád, a forradalmár

„Védenie az ártatlant, üldöznie a bűnt.”

Nem vagyok igazi krimi olvasó, de ez a kötet most közel került hozzám. Jól szerkesztett, szépen megírt nyomozás történetek. Nagyon sok háttér információja van a korról, az emberekről, amelyek között ott él a nyomozó, aki próbálja kideríteni a bűnesetek indítékait, legyen az gyilkosság, vonatgázolás, vagy csalás. A háború utáni idők Nyárliget életében is sok ellentmondásos eseményt hoztak. A Rákosi-kor jellemzői jól nyomon követhetők, a nyomozó néha „végtelenül ellenszenves emberektől hallja az igazságot.” Próbál hatással lenni beosztottjaira, a lakosságra, házigazdáira. A történetek nem eléggé feszesek ahhoz, hogy krimiként olvassuk őket, de jó novellák. Az alaptörténet a sorozatgyilkossal úgy elhúzódik a kötetben, hogy már alig emlékezünk az első esetre, amikor az újabbak bekövetkeznek.
Jó volt olvasni, élők, kidolgozottak a figurák. Szindbád különösen kedvelhető, rendszeresen olvas is.
Mivel nem vagyok sorozatfüggő, sőt általában nem szeretem őket, így itt is nagyon jól boldogultam az előzmények nélkül és nem is tervezem feltétlenül olvasni őket.

Turms>!
Csabai László: Szindbád, a forradalmár

Ezzel a résszel valahogy nem találtuk meg annyira egymást. Nekem a sorozat középső, szibériai darabja a nagy kedvenc, abban volt valami plusz, amit ebből hiányoltam. Talán maga Szibéria? Nem tudom. Most olvasás közben végig azt éreztem problémának, hogy nagyon groteszk a hangulat, ami nekem sehogy sem akart összefésülődni a tirpákság néhol szinte szociográfiába hajló leírásával és Schiffer nyomozó bűnügyeivel, hogy Rákosi elvtársnak és kedves nejének Benny Hill show-t idéző szerencsétlenkedéseiről már ne is beszéljünk. Viszont az előbb elolvastam az szibériai részhez írt értékelésemet, és meglepődve látom, hogy ott is a groteszk hangulatot emeltem ki – de akkor még pozitív felhanggal. Szóval könnyen lehet, hogy bennem van a hiba, és amit akkor szerettem, az most valahogy nem fogott meg.
Vagy csak hiányzott Szibéria. Ahogy Szindbádnak is.


Népszerű idézetek

Kuszma P>!

– Kétfajta matematika van: az, amit az emberek használnak életük folyamán, és az, amit soha nem fognak használni. A magyar gimnáziumokban kizárólag az utóbbit oktatják.

120. oldal

Kapcsolódó szócikkek: matematika
fióka P>!

Az óceánon túlról érkezett hikori meg eleve gyanús. „Minek Amerikából növényeket behozni, mikor van itt minden, ami kell a boldogsághoz: jó kis magyar kukorica, paprika, paradicsom, krumpli. Meg dohány.”

369. oldal, 13. fejezet, Disznóság

2 hozzászólás
Kuszma P>!

Mi az, hogy vallásos? Az, hogy istentiszteletre jár? Hogy tudja, mik a vallása alaptételei és törvényei? Hogy tudja és be is tartja azokat? Hogy nem tartja be, de legalább meggyónja? Hogy utálja a kommunistákat meg a többi istentagadót, és ezért úgy gondolja, hogy neki mindenképp vallásosnak kell lennie? Hogy a környezete elvárására, megnyugtatására vallásosnak mondja magát? Hogy a környezete bosszantására vallásosnak mondja magát? Hogy hisz Istenben? Hogy kételyek nélkül hisz Istenben? Hogy kételyekkel eltelve hisz Istenben? Hogy kételyek nélkül hisz Istenben, de azért, mert nincsenek olyan ismeretei, melyek kételyeket ébreszthetnének benne? Hogy hinni szeretne Istenben? És vajon melyik igaz rám?

213-214. oldal

Kapcsolódó szócikkek: vallás
1 hozzászólás
pepege>!

– Kétfajta matematika van: az, amit az emberek használnak életük folyamán, és az, amit soha nem fognak használni. A magyar gimnáziumokban kizárólag az utóbbit oktatják.
– Nem buktatták meg?
– Az utolsó évben meg akartak. A tanár kérdezte, mi a frászra figyeltem az óráin egy évig, ha semmire sem emlékszem. És felsoroltam, szeptember elsejével kezdve, melyik nap milyen ruhát viselt. Átengedett.

120. oldal

Kapcsolódó szócikkek: matematika
8 hozzászólás
eme P>!

Aki sokat vár egy hatalomváltástól, az hamar csalódik, és olyan erőhöz pártol át, amely megint gyökeres változást ígér.

Annamarie P>!

Szindbád Szonya halála óta nem tud kit simogatni. A szeretgetés, simogatás vágya csak gyűlik és gyűlik benne, egy dagadó görcs a szíve alatt. Már arra gondolt, egy macskát kéne beszereznie.

pepege>!

– Oszt mit akarnak magok Böskétő’?
– Böske öccse, János után nyomozunk – feleli a detektív.
– Aztat ugyan hiába keresik. Elvitte a rongyosgárda.
– A rongyosgárda?
– A’ hát. Szedik össze a vörösöket.
– El tetszik lenni tévedve. A rongyosgárda harminc évvel ezelőtt működött.
– Hah! Gondolja, ha akarja. Aki akarja! Cédulákat szórtak repülőrű’. Abban tudatták, hogy gyönnek.
– Mutasson egy olyan cédulát!
– Nincs nekem. Minek lenne? Nem tudok magyarul olvasni. Meg tótul sem. Hátul ültem az iskolában, nem láttam a tabulát.
– Szóval a vörösökre vadásznak a rongyosgárdisták?
– Rákosit akarják legfőképp. De elkéstek. Mer’ elrepült Amérikába.
– Moszkvába.
– Mondom: Amérikába! Mondom!
– Minek repült oda?
– Viszi az aranyat Ájzenóverhe’!
– Miféle aranyat?
– Hát a zsidók aranyát. Vagyis a magyarokét. Amit a zsidók elvettek a magyaroktól.
– Mikor vették el? – s közben aggódva Hunyadira néz az őrnagy, de az legyint, és mutatja, hadd beszéljen tovább.
– Há’ amikó’ kommunizálták a sok bótot. Akkor! A bótok falában meg a padozat alatt ott vót a rengeteg arany. Azt most viszi Rákosi az amérikás zsidóknak. Országot gyarapítanak belőle maguknak. A turbánosoktól megveszik a sivatagot, ahol az a regiment kőpiramis van.
– Mi lesz velünk a sok arany nélkül?
– Mi lenne? Meg fogunk dögleni. De az is lehet, hogy megússzuk. Az egész a Rócsik fiú miatt van.
– Milyen Rócsik? Liskánybokorba való?
– A bécsi, bankos Rócsiknak a fia. Me’ úgy vót, hogy a ménkű sok zsidó megy Boszniába, ott lesz nekik jó világuk. De a Rócsik fiú vadászott Rudolffal, Ferenc Jóska fiával. Este beszálltak a vadászházba, ahol Rudolf a szeretőjét tartotta. Vécsera Máriát, egy tót jányt. A Rócsik fiú altatót tett Rudolf italába, és a jánnyal hált. Mikor Rudolf ezt megtudta, éktelen haragra gerjedt. Coki neked, Bosznia! Az enyém lesz az! Ment is, hogy elfoglalja, de lelőtték a piszok szerbek. Ebből lett a háború.
– Az Ferenc Ferdinánd volt, nem Rudolf.
– Mondom: Rudolf! Mondom!
– Honnan szedte ezeket, mama?
– Tuggya mindenki. Csak nem monnyák. Félnek. Én nem félek. Már kilencvenöt vagyok.

Kapcsolódó szócikkek: Rákosi Mátyás
6 hozzászólás
Annamarie P>!

A háború, vagyis a legnagyobb törvénytelenség, maga után húz ezer kisebb törvénytelenséget.

János_testvér I>!

Éhség nélkül nincs öröme a telt gyomornak. A paplan melegét csak a vacogó láb tudja értékelni. A Világmindenség Ura a hatodik nap végén ezért förtelmes dolgokat teremtett. Ezek egyike a debreceni polgár. A cívis.

706. oldal

Kapcsolódó szócikkek: éhség

A sorozat következő kötete

Szindbád sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Kondor Vilmos: Budapest novemberben
Cserhalmi Dániel: Szibériai csapda
Cserhalmi Dániel: Csengőfrász
Böszörményi Gyula: Nász és téboly
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka / Tűzrózsa
Tom Rob Smith: A 44. gyermek
Baráth Katalin: A borostyán hárfa
Zajácz D. Zoltán: Véres Balaton
Kolozsi László: A bejrúti járat
Lee Child – Fiona Davis – Clare Mackintosh – Jill Mansell: Esti iskola / Babaház / Az igazság pillanata / Elmondhatatlanul