Így ​harcolj egy sárkány dühével (Így neveld a sárkányodat! 12.) 92% 25 csillagozás

Hullámzó kapcsolatban éltem ezzel a sorozattal, de ha valaki megkérdezi tőlem, hogy érdemes volt-e e olvasni, akkor a válaszom egy határozott igen, mert ahova eljutottunk, a kezdetleges bugyutaságától, az igen is értékelhető. A történet és a karakterek is fejlődtek, bizonyos veszteségeket nem tudok megbocsátani, a végére megírt kusza és abszolút felejthető tanulságot sem érzem magaménak. Hablaty egy cuki csődtömeg akinek sok minden az ölébe hullott és a szerencse is nagyon jó barátja, nekem itt nincs tanulság, de elfogadom, mert mese. Nagyon túlírtnak érzem ezt a részt, viszont ezeket a könyveket szívesen nézném mese sorozatként, mert itt jobban tetszettek a sárkányok, a történetük és az ami a végén lett velük. Természetesen az animációs Fogatlan ezerszer jobb karakter, mint az itteni, de ez a mese nekem egy kicsit mélyebb lett a végére mint a trilógia.
Az életben sokan sokszor megkérdezik tőlem, hogy felnőtt fejjel miért olvasok vagy nézek meséket, mindig anyukám szavaival válaszolok nekik. Amíg ő van, addig én gyerek vagyok, ráérek utána felnőtt lenni. Szeretem a meséket, sok embernek receptre írnám őket, mert ebben a zord rohanó világban nekünk felnőtteknek igenis szükségünk van arra, hogy egy kis időre újra gyerekek legyünk és ne feledjük honnan jöttünk. Hablaty és a bandája ismét visszarepített a gyerekkoromba, ahol jó volt lenni, és ezt nagyon tudom értékelni, mert bárkiből lehet Hős. Saját tökmaggal biztos újraolvasós lesz.

Nagyon tetszettek a borítok, ez is szép, de nem értem miért kellett eltérni a megszokottól, pont az utolsó résznél.

Először nem akartam megadni neki az 5 csillagot, mert nekem egy picit gyengére sikerült a koronázós rész, viszont az Acsarkás rész a végén mindenért kárpótolt, így meg lett bocsájtva a hiányérzet. És a vége a történetnek egy lassú lezárás, amit megérdemelt ez a 12 részes könyvfolyam.

Regényben is vége – azért nem vagyok képes nem megjegyezni, hogy ez a történet egyike azon keveseknek, amikor a filmet jobban szerettem a könyvnél.
A záró részben Hablaty sérülten és amnéziásan tér magához. A mellette levő tengeri sárkány juttatja eszébe, ő a Hős, akinek a vikingek királyává kell válnia, megelőzve Alvint. Megindul az út a szigetre, a végső küzdelem Alvinnal, majd a sárkánylázadásnak is véget kell vetni.
Az első meglepetés az volt, hogy mennyire sok a rajz ebben a részben. Talán némileg túlzok, de mintha a kötet fele rajz lett volna. A szokásostól eltérően most nem csak a szöveg mellett vannak rajzok, de nem egyszer egész oldalt, vagy duplaoldalt megtöltő grafika volt a kötetben. A kétoldalasok, főleg, ha sárkányok voltak rajta, még tetszettek is. Azzal továbbra sem békültem meg, mennyire nem szépek az emberi alakok.
A történet lineáris, és lezárja a történteket. Kicsit összefogja, mi és miért történt a sorozatban eddig, és a két nagy konfliktust is rendezi. (Alvin, Acsarka)
Gyerekkönyvnek teljesen ok – szimpatikusak a hősök, tele van beszédes nevekkel, és pozitív üzenetet ad át. Nem csak emberségre, de fair viselkedésre és rugalmasságra nevel a szerző. A végére mondjuk túl direkt az üzenet, még pontokba is szedi, hogy mit kellett megtanulni a sztoriból.
A szokott humor és kaland a cselekményben van. Talán kicsit magyarázóbb, nem annyira kalandregényes, de sikerült egy meglepőt is húznia a szerzőnek. (Kiderül, kinek született Halvér. Azon meglepődtem.)
Az előző kötetekhez képest abban más, hogy már nem ismerünk meg új sárkányfajokat és nincs új nagy kaland sem. Mivel zárás, jó is így. Annak még örülök is, hogy a sárkányfaj ismereteink csak frissíti, nem újítja. Különben az kifejezetten jó, ahogy a sárkányok rendszere felépül, és ahogy arra a döntésre jut Hablaty a végén, amire.
Kicsit keserédes a vége, de inkább boldog, mint sem. Nekem különben pörög azon az agyam, hogy nem gyerekkönyvként, ifjúságiként lehetne folytatása, hogyan épített viking birodalmat az ifjú király.

Óó, jaj! Muszáj, hogy vége legyen? Nagyon nehezen engedem el hőseinket, elvégre tizenkét részen keresztül kalandoztunk együtt!
Jó vaskos kötetre sikeredett, de kellett is, hiszen két-három megoldandó problémával is szembe kellett nézni.
Először is. spoiler Egyébként a kucusárkány lett az új kedvencem, eszméletlen dolgokat lenyomott, annyira kis naiv meg vidám, közben viszont végig segítette hősünket a maga módján. De jaj, jött a nagy szappanoperás fordulat! Hát erre aztán nem számítottam! Na jó, valahol mélyen azért mégis. spoiler Amikor Kamikazi és Halvér is megérkezett, hát… az némileg kellemetlen volt. spoiler
A kötet közepe táján azért… nagy nehezen… de elvonszoltuk magunkat a fő helyszínre. spoiler Fű, hát HATALMAS kő esett le a szívemről!
De… másrészről. spoiler
Volt néhány jelenet, ami igazán megérintett. Az egyik Halvérhez kapcsolódott, aki megtudta végre, ki az apja! spoiler Hát eltátottam a számat én is. De Halvér belátta, nem minden a vérségi kötelék, úgyhogy ismeri a múltját, de szépen tovább is léphet. Egyébként Halvér segítsége nélkül Hablaty nem tudott volna győzni! spoiler
Nagyon fájt a szívem Hablatyért, mikor szinte egyedül küzdötte el magát Holnapig, de a vikingek előtt is le a kalappal, amiért vállt-vállnak vetve mellette álltak, és énekeltek neki spoiler
Olyan szívesen olvastam volna még! Hablaty rengeteg dolgon ment keresztül, nagyon sokat fejlődött és tanult önmagáról, a világról, a törzs vezetéséről, igaz barátokra és szövetségesekre tett szert, és bebizonyította mindenkinek, hogy néha a második legjobb a legjobb, illetve nem mindig nyilvánvaló, mi a legjobb.
Hiányozni fogtok, srácok! *-*

off
Csalódott vagyok a nagy finálé kapcsán, mert valahogy jobb lekerekítést vártam, ami sajnos elmaradt. Az előző rész csalafinta megoldásai után egy rémesen felesleges és klisés felütés kezdődik, ami komolyan verhetetlen. spoiler A hogy megy előre a történet kiderül, hogy minden csoda hazugság, valamint tetten érhető az írói következetlenség és a logika teljes hiánya. spoiler Ugyanakkor a látszott, hogy jelen volt a zsenialitás is, mert csavarokban most sem volt hiány. spoiler A szereplők, miként az előző részekben sem, úgy itt sem fejlődnek körülbelül semmit, legfeljebb Halvér egy minimálisat, meg esetleg Acsarka, de ennyi. Messze jobbra, többre számítottam a befejezésben, és nagyon sajnálom, hogy nem futotta többre. Már csak szőrszálhasogatás, de előjöttek olyan apró részletek is, melyek a sorozat folyamán korábban teljességgel jelentéktelennek tűntek, és ugyan sokat nem tesznek hozzá a nagy egészhez, mégis bosszantott, hogy nem emlékszem, melyik részben is volt ez, és ez az apróság.

Azoknak tudnám ajánlani ezt a könyvet, akik kíváncsiak a sorozat zárására. Viszont azoknak nem tudom ajánlani, akiket zavar a logikátlanság, és a felesleges időhúzás.

E könyv elolvasása nekem 384 percet vett igénybe.

Annyira sajnálom, hogy kifogyott a szufla a sorozatból és csak időhúzásra, oldalszaporításra játszik az írónő.

Egyik kedvenc sorozatom lett az Így neveld a sárkányodat. Szerettem minden egyes kötetet olvasni, és mindvégig vártam az újabb kötetek megjelenését. 12 kötet után azonban véget ért a sorozat, és ennek én örülök is, meg nem is. Örülök, mert már úgy érzem, hogy itt volt az ideje lezárni Hablaty hősiességének a történetét, de sajnálom is, mert szívemhez nőttek a kötetek. Örülök, hogy a 12 kötet alatt nemcsak egyre vastagabbak lettek a könyvek, hanem folyamatosan érettebbek lettek a szereplők is. Egyre fontosabb témák kerültek elő benne, de mégse mondanám azt, hogy túlzottan tanulságosak a történetek. Természetesen érezhető a fő mondanivaló, de ezek gyermekeknek szóló kötetek, és megmaradtak a maguk egyszerű szintjén. Annak viszont különösen örülök, hogy ilyen szép kerek, lezárt történetet kaptunk.

Elfáradt a könyv.
Nem is az első fele, mert az világosan szükséges volt. És ahogy most gondolkodom rajta, tízévesként szükséges ez a rész is. Csak így, felnőtt fejjel nem hiányolom ezt a fajta lekerekítést. Illetve, „a szeretet mindent legyőz” alaptételét a végletekig kitolja az írónő, és ez már nekem – megintcsak, a felnőttnek – sok.Gyermekszempontokról egyelőre nem tudok beszámolni, mert az illetékes kiskorúak még nem emésztették meg a könyvet. Lehet, hogy nekik működik.

Még a legutolsó kötet is tartogatott meglepő csavarokat és fordulatokat, és végre kiderült, hogy miért és hogyan tűntek el a sárkányok. Bár az elején picit lassan indult be ez a kötet, de a végére egy szép, keserédes lezárást kapott a történet.
Amennyire féltem tőle az elején, annyira megszerettem ezt a történetet a végére. Bár a szívemhez még mindig közelebb áll az animációs sorozat, a könyvek is közvetlenül mellé belopták magukat a történettel, annak mélységével és csavarjaival.

Összeségében nem bántam meg, sőt, kifejezetten örülök neki, hogy elolvastam ezt a sorozatot, és biztosan újra fogom még olvasni.

Hiányozni fog :(