Blankets ​– Takarók 90% 212 csillagozás

Takarj be, kérlek, hogy ne fázzak annyira az élettől…

Craig Thompson olyan dolgokat mesél el nekünk képregény keresztül, amivel csak ritkán találkozhatunk. Mit tud kezdeni magával egy kisfiú, aki kegyetlen szülőkkel van megáldva? Hogyan képes mindemellett kiteljesedni abban, amiben igazán jó? Hogyan tudja kezelni a teljesen rátelepedő és őt megfojtó vallási túlkapásokat? A rengeteg komoly kérdés mellett pedig egy igazán szép, édes-bús szerelem története is kibomlik előttünk a maga valójában, minden fájdalmával, sóvárgásával együtt.

Nem csak a történet remek, hanem a megrajzolása is. Érdemes a rajzokat jó alaposan megnézni, mert sok minden el van rejtve bennük és képesek rezonálni és szó szerint megfesteni a szereplőink lelki világát.

Egy takaró sok mindent jelenthet az embernek. Fekhetünk alatta együtt, a testvérünkkel, a szerelmünkkel. Menedéket, búvóhelyet nyújt és eltakarja, amit kell. Amikor viszont lerántják rólunk, teljesen védtelennek érezhetjük magunkat, és már csak a melegség emléke marad meg.

Ez egy nagyon szép történet volt.
Ilyen hosszú képregényt még sosem olvastam, és annyira átfogó volt, hogy nem is éreztem képregénynek. Pedig az egyik legjobb tulajdonsága ennek a könyvnek az illusztrációk kivitelezése. Végre megértettem, milyen módszerekkel tud többet adni ez a műfaj. Ez a könyv teljesen kimaxolta nálam a jó képregény fogalmát.
A történet egyszerű. A főszereplő kisfiú életét látjuk, minden problémájával és boldogságával együtt. Nagyon érdekes volt a vallásos rész, szerintem csodásan mutatta be a teljesen legitim kérdéseket, amik egy kamasz fejében megfordulnak a vallással kapcsolatban. Hogyan lehet összeegyeztetni ezt a szigorú életmódot a kamasz élettapasztalattal úgy, hogy ne érezzük azt, hogy gátoljuk a saját életünk folyását, a tapasztalatszerzést? Nem gondoltam, hogy ez ennyire lebilincselő gondolatmenet lesz számomra.
Emellett nagyon kemény témákat látunk, mint a fogyatékosság, örökbefogadás, pedofília. Szerintem senki nem számít ilyen mély történetre ennél a könyvnél. A bibliai történetek mellett még Platón barlanghasonlata is olyan szépen simul a hétköznapi élet párhuzamaként a fiú életébe, hogy öröm volt olvasni.
Ennek a képregénynek olyan erős búskomor hangulata van, hogy csakis télre ajánlanám, jéggel felvértezett szívvel és egy meleg takaró alatt olvasva.

https://youtu.be/txbj6URHYqQ

Ez nagyon szép volt. Persze szomorkás és némileg szívfacsaró is egyben, de talán mégiscsak főleg szép – amolyan felszabadító módon.
Meglepett, mert eredetileg azt hittem, kizárólag az első szerelem lesz a fókuszban, de közben Thompson egészen más irányokba is kavarodott – ami egyszerre tűnik jónak és kevésbé jónak is. Utóbbi azért, mert így most kissé lezáratlan érzésem van tőle: szívesen olvasnék Craigről még egyszer ilyen hosszan. Ugyanakkor jó, mert ezzel a hangsúlyt egyértelműen a felnőtté válásra, a kamaszkori identitáskeresésre tette át, ami a többi képnek az értelmezését is lényegesen kibővíti. Egészen megnyerő, hogy például a családhoz való viszonyát miként kezeli ebben a képregényben, és így utólag végiggondolva sokkal lenyűgözőbb számomra az, hogy magát az első szerelmet miként használja arra, hogy feldolgozza a vele történteket (másként: hogy megtalálja, ki is ő valójában, mi több, ki akar lenni valójában).
Ettől nagyon őszintének is érződik: nyilván sosem tudjuk meg, hogy ebből mennyi „igaz”, mennyi történt valóban hasonlóan (netalán: így), de pont az emlékezős-ugrálós narráció, a sokszor el-elkalandozó mesélés (és az ezt nagyon erősítő rajzok) miatt a lehető legkevésbé érződik konstruáltnak. A Takarók pont Thompson őszinte-kitárulkozó, bájos-bohókás hangja miatt tud ennyire jól hatni – és nemcsak azért, mert egy pillanatig sem gondolkodok el azon, hogy menyire valós a történet, hanem mert az emlékezés közbeni mesélése beindítja az én emlékezésemet is.
Már elbuktam, pedig nem akartam túlgondolni ezt a képregényt – maradjunk is annyiban, hogy nagyon szép volt.

Talán kimondhatom, hogy az egyik legerősebb képregény, ami olvastam. De mindenképpen rajta van a dobogón ez a képregény.
Ha meg kellene mondanom, mit olvastam, nagyon nehéz lenne részekre bontani, hiszen mindenről is szól, és közben pedig szinte semmiről. Craig életrajza, de közben sokkal több ennél. Egy tinédzser önmegismerése, de közben ott van a felnőttkor kétségei. A kereszténység és a hit kérdése, de közben a spiritualitás átalakulása is. Rengeteg fontos témát feszeget ez a képregény, és közben a rajzok sokkal többet mondanak, mint csak a szavak, és a kettő együtt sokszor egy másodlagos, vagy harmadlagos értelmezést is ad az egésznek. Zseniális, ilyen szinten ennyi értelmezést, ennyi gondolatot egyetlen oldalon még nem láttam (még a tényleg zseniális képregények között sem!). Olyan, mintha egy szépirodalmi regényt olvasna az ember, és a sorok között kellene keresnie a lényeget, a mondandót. Itt a panelek között született meg a csoda, miközben az olvasó kibugyolálta a hagymát a héjai közül.
A történet egy tinédzser fiú története aki keresi önmagát. Talán ez a legklisésebb történet, amit elmondhatunk, mert minden második könyvben önmagukat keresik az emberek. De ez mégis más, hiszen nem csak a test felfedezéséről és az önazonosság kiépítéséről van szó, hanem egy integrálódási folyamatról is, ami közben Craig kirekesztett: minden közösségből. Ezt a fajta kirekesztettséget jól adja át a képregény, a be nem fogadást, és az egyetlen fénysugarat, aki mégis megérti őt.
Az első szerelem is hozzátartozik ehhez a felfedezéshez, és mivel mindketten vallásos családból származnak, így a romantikus nyűglődés még inkább volt nyűglődés, mint más romantikus könyvekben. Egyszerűen azért, mert bár érzelmileg egyes esetekben gyorsan haladtak, mégis az empátia hiánya és a problémák súlya lenyomta ezt a kapcsolatot. spoiler.
A történet másik aspektusa a hit, és a keresztény vallás. Craig kapcsolata Istennel változó volt, hiszen bár mindig hitt, mégis valami megváltozott benne egy hosszú folyamat során. Nem csak a saját felfedezése miatt, de Raine hite miatt is. Nagyon élveztem azokat a képsorokat, ahol a bibliai szövegek egy teljesen más értelmezést kaptak, vagy csak hozzágondoltak a fiatalok, hogy ne legyen annyira kegyetlen az, amit olvasnak. A kedvencem egyértelműen az, amikor spoiler
A végén pedig a törést nagyon jól felvezette a környezete viselkedése, ahogyan minden tudományos dolgot tagadtak spoiler vagy ahogyan túlmisztifikáltak egy alapvetően természetes dolgot spoiler. Bár nagyon szomorú, de az elején jelen lévő spoiler is sokat hozzáadott a karakterhez, és a végének az értéséhez.
A spiritualitás nem csak a szövegben, de a képekben is megjelenik, ami egy hatalmas érzelmi löketet ad a képregénynek: nem elég, hogy olvasunk a hitről, valami egészen elképesztő formában adja át nekünk, olyan mintákkal, mely kifejezik a hit, és az ő érzelmeit is. Nem tudom elmondani, mennyire zseniálisnak tartom, valószínűleg az én szókészletem erre kevés. De csodálatos érzés nézni is, ahogy kibontakozik a hite.
Egyszerűen elképesztő ez a kötet, gyönyörködtet, nem csak a kifejező rajzok miatt, de a nagyon jó szöveg és a történetvezetés miatt is. Érdemes elolvasni keresztény és nem hívő embereknek is, mindenkinek sokat adhat ez a kötet. Nekem legalábbis nagyon sokat adott, gyönyörűnek találom minden benne lévő fájdalommal együtt is. Remélem más is olvasni fogja…
Utóirat: ha véletlenül az író Magyarországra látogatna, én lennék az első, aki mennék dedikáltatni vele a képregényt. Nagyon örülnék egy ilyen találkozásnak, remélem valamikor sor kerül majd rá :)

Hű, de jó, hogy ezt nem rossz passzban olvastam, mert tuti még mélyebbre taszított volna.
Ha a túlzott vallásossággal nem is, de Craig különc problémáival, a felnőtté válással elég jól sikerült azonosulni. A szerelmi szál pedig abszolút nem nyálas, nagyon szépen van tálalva. spoiler Életrajzi képregényként nincsenek eszméletlen nagy fordulatok, de azért a történet így is tartogat főként kellemetlen meglepetéseket (pl. a bébiszitter… vagy Raina szülei közt miért is alakult úgy a kapcsolat, ahogy). Szóval a grafika lehet fekete-fehér, de a sztori azért nem szürke. Ha már grafika, összességében tetszett Craig stílusa. Volt ugyan pár, elvontabb, szimbolikus jelentőségű képe, de az összképpel elégedett vagyok.

5 plusz csillag!
Gyönyörű története egy elveszett lélek útkeresésének! Szívmelengető, megható és megindító :)

A Takarókat olvasni és képi megjelenítését befogadni egyszerre volt félelmetes és üdítő, örömteli és szomorú és egyben gyönyörűen szívszorító. Pontosan olyan színes érzelmeket vált ki, mint maga az élet. Ez az erős hatás nem csoda, mert a szerző saját gyerek, kamasz és korai felnőtt éveinek meghatározó eseményeit meséli el, köztük az első szerelmét, öccsével való kapcsolatát és a valláshoz, kereszténységhez, magához a hithez való viszonyát is feleleveníti. Mindehhez párhuzamos történetmesélést használ a fiatal felnőttkora tapasztalatai és a múlt történései egymás mellett haladva elevenednek meg, ahogy Thompson az élete egyes történései kapcsán visszagondol gyerek és kamaszkorára.

A történetívet szépen építi fel a szerző, alátámasztva a részletgazdag fekete-fehér illusztrációkkal, melyek minden esetben jól kiegészítik és egyben hozzá is tesznek a szöveghez. Egy helyen törik meg egy kicsit a történeti ív, Craig és Raina kapcsolatának végén, ott túl hirtelen volt a váltás. Ettől eltekintve végig letisztult és egységes a történet.

A Takarók egy élettel sűrűn átitatott, egyedi stílusban megvalósított képregény egy fiú útkereséséről, aki nyomot akart hagyni a világban, még ha csak ideiglenesen is.

A teljes kritika itt olvasható:
https://smokingbarrels.blog.hu/2019/08/21/kepregenykrit…

Szívmelengető, sokrétű, varászlatos és megdöbbentő.
Ezt a történetet mindenkinek magának kell felfedeznie. Lesz olyan része, ami olvasása közben sírni fogsz a nevetéstől; lesz olyan is, ahol a meghatottságtól fogsz pityeregni. Azonban egy dolgot garantálhatok: magával fog ragadni ez a fekete-fehér képregény, mely annyi színt és szeretetet tartalmaz, hogy betölti a szívedet és a lelkedet egyaránt.

Soha nem gondoltam, hogy egy képregény ennyire meg fogja érinteni a lelkem!♥
Olyan szép történet testvérekről, kamaszkorról, beilleszkedési nehézségekről és önmagunk megtalálásáról.

Nagyon kiemelném azt a vonalat, ami megmutatja, hogy a dogmatikus, magyarázatok nélküli vallás “oktatás” mennyire megzavarhatja egy gyerek önértékelését és világnézetét, aminek a következményeit aztán egész életében cipeli a vállán.

Az élet sajnos nem habostorta, szerencsés és GAZDAG az, akinek van hova és kikhez hazamennie!♥

Amikor tegnap átvettem a könyvet, megígértem magamnak, hogy majd csak jövő héten kezdek bele, este semmiképpen nem ragadok le, mert dolgom van, stb, most éppen csak belenézek… Na persze, az önuralmam addig terjedt, amíg hazaértem, az is csoda, hogy útközben rajta maradt a fólia.

Nagyon szép, befelé forduló történetet olvashattam egy fiatal fiúról, az ő külső-belső konfliktusairól, miközben próbálja felépíteni önmagát. A narrátor őszinte és sebezhető, könnyű vele azonosulni, ráadásul számos olyan ütközés van az életében, amelyben nekünk is részünk volt (ha nem is ilyen durva dózisban) kamaszkorunkban, amikor elindultunk az önálló személyiséggé válás útján. Az elbeszélőnk gondolatai ugrálnak az időben, asszociatívan röppenünk előrébb vagy visszább, sokszor egy-egy szimbólum mentén (pl. takaró, hó, tűz), de sohasem esetlegesen, Thompson végig kézben tartja a történetet, ami nem kis teljesítmény egy 600 oldalas képregénynél.

Az emlékezés szervezi a történetet, annak struktúráját imitálja a narráció, s az emlékezés segít a narrátornak értékelni a korábbi eseményeket és a hozzájuk tapadó érzéseket. Az emlékezés ennél fogva szembesülés is mindazokkal a dolgokkal, amik elől Craig korábban elmenekült félelemből vagy szégyenből: enélkül a szembesülés nélkül nem rendeződhet a viszonya az öccsével, akivel kisgyerekként egy ágyban aludtak és sok közös játékot játszottak, majd kamaszként szinte nem is tudtak egymásról semmit; nem dolgozhatná fel a didaktikus vallási neveltetése és saját meggyőződése között feszülő konfliktust, és nem tudná helyre tenni a Rainához fűződő érzéseket sem spoiler. A történet során többször előkerül a tűz motívuma az emlékek elégetésére tett kísérlet kapcsán, a tisztítótűzre vágyó Craig azonban nem menekülhet el örökké a múlttól.

A szöveg és a rajzok szervesen összetartoznak, és közösen teremtik meg azt a melankolikus, helyenként kifejezetten torokszorító, mégis bájos atmoszférát, amely olyan maradandó élménnyé teszi a kötetet. Egyszerű, de nagyon kifejező a stílusa, és nekem különösen tetszenek azok a képek, amelyeken a valóság és a fantázia összeolvad. Nem egy truvájkodó képregény, de jól kihasználja a médium adottságait. Ajánlom mindenkinek az elolvasását, mert jól szervezett és nagyon szép, mind külcsín, mind a belbecs tekintetében.