Blankets ​– Takarók 42 csillagozás

Craig Thompson: Blankets – Takarók

“Ez ​az eredeti, meditatív, olykor pedig álomszerű képregény életed első csókjához repít vissza.” – The Guardian

A Blankets – Takarók egy fiú felnőtté válásáról és a kreativitása kifejezéséhez szükséges magabiztosság megleléséről szól. Craig Thompson megkapó képregényes emlékirata a középnyugati Amerika téli vidékén játszódik: szépen meghúzott vonásokból áll össze a kisvárosi élet, a szigorú, fundamentalista keresztény gyermekkor és a magányos, érzelmileg zavaros tinédzserkor portréja.

Craig és Raina egymásba szeretnek egy mindent elborító hótakaró alatt, egy felekezeti téli táborban, és megosztják egymással hitbeli kétségeiket és a valóság előli menekülésről szőtt álmaikat. Idővel azonban feltámadnak személyes démonaik, és kapcsolatuk összeomlik. Egyetemes történet ez, és Thompson eleven ecsetvonásainak és sajátos oldalkompozícióinak köszönhetően nem csak ismerős, hanem szívszorító is.

E két Eisner-díjjal és három Harvey-díjjal… (tovább)

Eredeti mű: Craig Thompson: Blankets

Eredeti megjelenés éve: 2003

>!
Vad Virágok Könyvműhely, Budapest, 2018
592 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639998551 · Fordította: Rusznyák Csaba · Illusztrálta: Craig Thompson
>!
Vad Virágok Könyvműhely, Újhartyán, 2018
592 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639998551 · Fordította: Rusznyák Csaba · Illusztrálta: Craig Thompson

Kedvencelte 7

Most olvassa 3

Várólistára tette 52

Kívánságlistára tette 86

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Nita_Könyvgalaxis P
Craig Thompson: Blankets – Takarók

Takarj be, kérlek, hogy ne fázzak annyira az élettől…

Craig Thompson olyan dolgokat mesél el nekünk képregény keresztül, amivel csak ritkán találkozhatunk. Mit tud kezdeni magával egy kisfiú, aki kegyetlen szülőkkel van megáldva? Hogyan képes mindemellett kiteljesedni abban, amiben igazán jó? Hogyan tudja kezelni a teljesen rátelepedő és őt megfojtó vallási túlkapásokat? A rengeteg komoly kérdés mellett pedig egy igazán szép, édes-bús szerelem története is kibomlik előttünk a maga valójában, minden fájdalmával, sóvárgásával együtt.

Nem csak a történet remek, hanem a megrajzolása is. Érdemes a rajzokat jó alaposan megnézni, mert sok minden el van rejtve bennük és képesek rezonálni és szó szerint megfesteni a szereplőink lelki világát.

Egy takaró sok mindent jelenthet az embernek. Fekhetünk alatta együtt, a testvérünkkel, a szerelmünkkel. Menedéket, búvóhelyet nyújt és eltakarja, amit kell. Amikor viszont lerántják rólunk, teljesen védtelennek érezhetjük magunkat, és már csak a melegség emléke marad meg.

>!
Dominik_Blasir 
Craig Thompson: Blankets – Takarók

Ez nagyon szép volt. Persze szomorkás és némileg szívfacsaró is egyben, de talán mégiscsak főleg szép – amolyan felszabadító módon.
Meglepett, mert eredetileg azt hittem, kizárólag az első szerelem lesz a fókuszban, de közben Thompson egészen más irányokba is kavarodott – ami egyszerre tűnik jónak és kevésbé jónak is. Utóbbi azért, mert így most kissé lezáratlan érzésem van tőle: szívesen olvasnék Craigről még egyszer ilyen hosszan. Ugyanakkor jó, mert ezzel a hangsúlyt egyértelműen a felnőtté válásra, a kamaszkori identitáskeresésre tette át, ami a többi képnek az értelmezését is lényegesen kibővíti. Egészen megnyerő, hogy például a családhoz való viszonyát miként kezeli ebben a képregényben, és így utólag végiggondolva sokkal lenyűgözőbb számomra az, hogy magát az első szerelmet miként használja arra, hogy feldolgozza a vele történteket (másként: hogy megtalálja, ki is ő valójában, mi több, ki akar lenni valójában).
Ettől nagyon őszintének is érződik: nyilván sosem tudjuk meg, hogy ebből mennyi „igaz”, mennyi történt valóban hasonlóan (netalán: így), de pont az emlékezős-ugrálós narráció, a sokszor el-elkalandozó mesélés (és az ezt nagyon erősítő rajzok) miatt a lehető legkevésbé érződik konstruáltnak. A Takarók pont Thompson őszinte-kitárulkozó, bájos-bohókás hangja miatt tud ennyire jól hatni – és nemcsak azért, mert egy pillanatig sem gondolkodok el azon, hogy menyire valós a történet, hanem mert az emlékezés közbeni mesélése beindítja az én emlékezésemet is.
Már elbuktam, pedig nem akartam túlgondolni ezt a képregényt – maradjunk is annyiban, hogy nagyon szép volt.

>!
LRn
Craig Thompson: Blankets – Takarók

Amikor tegnap átvettem a könyvet, megígértem magamnak, hogy majd csak jövő héten kezdek bele, este semmiképpen nem ragadok le, mert dolgom van, stb, most éppen csak belenézek… Na persze, az önuralmam addig terjedt, amíg hazaértem, az is csoda, hogy útközben rajta maradt a fólia.

Nagyon szép, befelé forduló történetet olvashattam egy fiatal fiúról, az ő külső-belső konfliktusairól, miközben próbálja felépíteni önmagát. A narrátor őszinte és sebezhető, könnyű vele azonosulni, ráadásul számos olyan ütközés van az életében, amelyben nekünk is részünk volt (ha nem is ilyen durva dózisban) kamaszkorunkban, amikor elindultunk az önálló személyiséggé válás útján. Az elbeszélőnk gondolatai ugrálnak az időben, asszociatívan röppenünk előrébb vagy visszább, sokszor egy-egy szimbólum mentén (pl. takaró, hó, tűz), de sohasem esetlegesen, Thompson végig kézben tartja a történetet, ami nem kis teljesítmény egy 600 oldalas képregénynél.

Az emlékezés szervezi a történetet, annak struktúráját imitálja a narráció, s az emlékezés segít a narrátornak értékelni a korábbi eseményeket és a hozzájuk tapadó érzéseket. Az emlékezés ennél fogva szembesülés is mindazokkal a dolgokkal, amik elől Craig korábban elmenekült félelemből vagy szégyenből: enélkül a szembesülés nélkül nem rendeződhet a viszonya az öccsével, akivel kisgyerekként egy ágyban aludtak és sok közös játékot játszottak, majd kamaszként szinte nem is tudtak egymásról semmit; nem dolgozhatná fel a didaktikus vallási neveltetése és saját meggyőződése között feszülő konfliktust, és nem tudná helyre tenni a Rainához fűződő érzéseket sem spoiler. A történet során többször előkerül a tűz motívuma az emlékek elégetésére tett kísérlet kapcsán, a tisztítótűzre vágyó Craig azonban nem menekülhet el örökké a múlttól.

A szöveg és a rajzok szervesen összetartoznak, és közösen teremtik meg azt a melankolikus, helyenként kifejezetten torokszorító, mégis bájos atmoszférát, amely olyan maradandó élménnyé teszi a kötetet. Egyszerű, de nagyon kifejező a stílusa, és nekem különösen tetszenek azok a képek, amelyeken a valóság és a fantázia összeolvad. Nem egy truvájkodó képregény, de jól kihasználja a médium adottságait. Ajánlom mindenkinek az elolvasását, mert jól szervezett és nagyon szép, mind külcsín, mind a belbecs tekintetében.

2 hozzászólás
>!
chibizso
Craig Thompson: Blankets – Takarók

Második olvasás. És másodjára is a hatása alatt vagyok, és egyre több mindent fedezek fel képeiben és soraiban.
Kihagyhatatlan.

Bővebben: https://roboraptor.24.hu/2018/06/24/artatlansaggal-lehe…

>!
Saille P
Craig Thompson: Blankets – Takarók

Meglepetésemre a több mint 600 oldalt könnyedén kiolvastam, persze ez köszönhető a képregényes formának is. Hogy tetszett-e? Hát…. amíg olvastam tkp.érdekes volt, de annyira mégsem ragadott el. Az egész nekem arról szól, hogy a főhős teng-leng tiniként a világban, próbál megfelelni aztán elszakadni szülei vallásos nevelésétől. Bár bírtam azt a vallásos nevelést, amely simán megengedte, hogy egy srác két hétre beköltözzön egy lány családjába csak úgy, mert megismerkedtek…. :) Aztán a szenvelgésük a csajszival az haláli volt, ez a készülünk nagy semmire….én is voltam tini és persze az ember akkor mindent fekete-fehéren lát, de mi aktívak voltunk, csinálni akartunk valamit (és csináltunk is, pl. színházat stb.) nem csak a falakra firkálgattunk unalmunkban.
Aztán meg fura volt, hogy a nagy szenvelgős szerelem, miután elszakadtak egymástól, oké, hogy elmúlt vagy nem, de a csajsziról utána semmi említés nem történt akkor sem, amikor a prológusban a főhős immár fiatal felnőttként visszatér a szüleihez és az öccséhez.
Ráadásul a végén kiderül, hogy semmi sem volt olyan tragikus, ahogy 600 oldalon előadták nekünk: a szülei szeretik, az öccséből tehetséges rajzoló lett, ő kiegyezett a saját vallástalanságával és éli az életét. Ezen kellett ennyit problémázni??? Lehet, hogy csak nekem nem jött át az üzenete, de kicsit feleslegesnek ítéltem az egészet.

>!
RandomSky
Craig Thompson: Blankets – Takarók

Szerintem ez a világ egyik legszebb könyve. Az első szerelemről szól, felnőtté válásról, nehéz gyermekkori élményekről, de úgy, ahogy talán semmi más. Közel 600 oldalas képregény, és akként is különleges.
Teljes cikkem ekulton: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2018-07-02+…

>!
atalant I
Craig Thompson: Blankets – Takarók

Szürke, mégis színes. Melankolikus, mégis felkavaró. Valós, mégis álomszerű. Tökéletlen, mégis tökéletes. Akárcsak az élet.

>!
lilla_csanyi
Craig Thompson: Blankets – Takarók

Őszintén nem gondoltam volna, hogy tetszeni fog.
De komolyan, egy fiú felnőtté válásáról és az első szerelméről szóló történet, OMG milyen eredeti gondolat, ilyet még sosem láttam/hallottam…És mégis működik.
Működik, mert Craig Thompson annyira őszintén és mégis varázslatosan meséli el nekünk a saját történetét, hogy az embernek az az érzése támad: ott ül mellettünk, és egy forrócsokit/teát szorongatva nekünk személyesen mondja el az életét. Közben persze odakint szakad a hó.
A rajzok egyszerűek de nagyon kifejezőek és szépek, nem ritkán szimbolikusak.
Főhősünk, Craig folyamatosan kérdéseket tesz fel a világgal, az élettel, a vallással kapcsolatban: néha magának, néha másoknak, evvel arra készteti az olvasót, hogy mi magunk is eltöprengjünk egy-egy téma felett.
Nagyon szeretni való, és ha netán valaki ettől tart (én ettől tartottam :D) egyáltalán nem nyálas képregényről van szó, mindenkinek ajánlom aki szereti a melankolikus, filozofálós, felnőtté válós történeteket.

>!
esztokam P
Craig Thompson: Blankets – Takarók

Első szerelem, felnőtté válás és minden, amit tudni lehet róla.
Mikor megvettem, nem tudtam, hogy ennyit foglalkozik a vallással, de minden kocka élvezetes volt.

>!
MortuusEst
Craig Thompson: Blankets – Takarók

Nem igazán szoktak hatni rám a közösségi lelkesedéssel járó dolgok, de ez a könyv be tudod rántani egy ilyesmibe.
A figyelmemet ugyanis a különböző fórumokon, csoportokban megfigyelhető lelkesedés-lelkendezés vonta magára, korábban még csak nem is hallottam róla. A rengeteg ajánlás meghozta hozzá a kedvem, elő is rendeltem.
Nem is okozott csalódást, de hamar rájöttem a sikerének titkára. (Ti. azon kívül, hogy jó képregény.)
A történettel nagyon hálás témához nyúl, amivel könnyű azonosulni.
Vagy legalábbis nekem az volt. A kamaszkor, a középiskolás évek elég embertpróbálóak tudnak lenni mindenkinek. A bigott vallásos háttér, a periférikus-különc szerep a könyvben nagyon kellemetlen perceket idézett fel bennem. (Vajon mindenkinek ilyen erős az önreferencialitás benne?)
Ki vagyok én? Mi a szerelem? Mennyire tudok azonosulni a szüleim( elődeim) értékeivel? Csak három a könyv által feltett kérdésekből. Eleinte tartottam a fekete-fehér képi világtól. (Nem igazán szeretem, be kell vallanom. Talán a 90-es évek Fantomja kivételével) Viszont itt teljesen a hatása alá vont. Hihetetlenül expresszív képek mesélik a sztorit.
Szóval nem bánom, hogy a jó értelemben vett csordaszellem beszippantott, sőt… nagyon jó lenne, ha gyakrabban jelennének meg hasonló képregények.


Népszerű idézetek

>!
fowler P

Néha, ébredéskor az álom maradványai vonzóbbak lehetnek, mint a valóság, és az ember vonakodik lemondani róluk.

572. oldal

1 hozzászólás
>!
gwyneira

Köszönöm neked, Istenem, tökéletes teremtményedet, puha és holdfénysápadt bőrével, az alatta mozgó és újrarendeződő csontjaival, a csípőcsontjától a kulcscsontjáig.

Köszönöm neked a mozdulatai ritmusát, a kuporgását, a nyújtózkodását, a takarók körüli hullámokként ringó kontúrjait.

Ő a tiéd. Tökéletes, egy templom, áldott halántékába lógó hajjal.

Ahogy hozzásimulok, hallom a végtelent… üres, magányos terek és áramlatok szüntelen moraját.

309. oldal - 312. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Typex: Rembrandt
Sid Jacobson: Anne Frank
Alan Moore: Watchmen – Az Őrzők
Alan Moore: V mint vérbosszú
Raina Telgemeier – Stephanie Yue: Mosolyogj!
Neil Gaiman: Death – Halál
Neil Gaiman: Sandman: Az álmok fejedelme – A babaház
Marjane Satrapi: Persepolis – Gyerekkorom Iránban
Daniel Knauf – Charles Knauf: Vasember – Gyilkológép
Joann Sfar: A kis herceg