Blankets 86% 62 csillagozás

Ha minden képregény (graphic novel) valami ilyesmi lenne, szeretném a műfajt. Ha nem pizsamás szuperhősök jutnának róla eszembe, hanem ez a… mi ez amúgy? Lélektani én(kép)regény? Mindegy is. Az egész egyszerű, letisztult, hangulatos, fájdalmas, és annyira személyes és őszinte, hogy néha már úgy éreztem magam, mintha kukkolnék. Pedig a téma akárkié lehetne, semmi szokatlan nem történik benne, semmi különösképpen tragikus. Örülök, hogy az volt, ami, hogy nincs kényszeredett happy end, sem kényszeredett dráma a végén. Ettől marad az, ami: önkifejező eszköz. Pizsamás szuperhősök nélkül.

Könnyű engem mostanában képregényekkel lenyűgözni, persze olvastam kb. hármat életemben, úgyhogy nekem minden új és csodás, de azért inkább azt hiszem, ha valami jó, azt formátumtól/műfajtól függetlenül is észrevenni, ez meg – hát, ez nagyon jó.

Bár sokat olvastam arról, hogy itt mennyire elválaszthatatlan egymástól a rajzolás és a szöveg, szerintem ez sokkal inkább kép-, mint -regény. A szöveg önmagában (bár szép és kifejező) nem volna kiemelkedő (képregényt ugyan nem, de felnövős és kétkedős és teenage angstes és gyerekkori traumás és útkeresős történetet olvastam már sokat, és ennél jobban megírtabbakat is, az biztos), de ahogy Thompson megjeleníti a rajzain a szereplők érzelmeit, félelmeit, belső világát és külső valóságát, az tényleg lenyűgöző. Rég láttam már ilyen szép és őszinte könyvet.

Másba nincs is kedvem most belemenni, és később sem lesz, mert ez annyira személyes (a szerzőnek főleg, de nekem is), hogy bármi mást mondani túl sok lenne.

Hát ez valami egészen csodálatos, a rajzstílus, a szimbolika, a történetmondás, a kérdések, amiket felvet, az időkezelés, minden szempontból hibátlan.
spoiler

Nem olvasok annyi képregényt, mint szeretnék, de néha jól esik nem egy 500 oldalas tömény szöveges könyvet olvasni.
Nagyon a történetet nem lehet értékelni, tekintve, hogy memoár, vagyis a szerző a saját életének részleteit tárja elénk. Ezért nem tudok sokat elmondani, de olvasásra mindenképp ajánlom, mert egy nagyon szép kötetről beszélünk.

Annyira szerettem volna szeretni, de tényleg, minden ismerősöm odáig van érte, nálam meg ekkorát bukott. Szomorú vagyok, mert csak magamat okolhatom a csalódásomért – tudom, hogy nehezen fekszenek nekem a nagyon vallásos nézőpontok, és ennek a képregénynek a közepe a kereszténység. spoiler Sőt, számomra a váltás keresztény – nem hívő között is nagyon gyors volt, sokkal jobban értékeltem volna, ha jobban ki van fejtve, akkor talán meg is értem. Maga a történet, bármilyen borzalmas is ezt mondani egy memoárra, számomra elhasalt. Én értem, hogy ez a szerzőnek nagyon fontos pillanat volt az életében, de nekem nem sikerült átadnia.

A probléma valószínűleg az én rendszeremben van.

Ezt még anno külföldi BookTubereknél is láttam, és annyit tudtam róla, hogy egy nagyon szép történet. Nekem viszont egyáltalán nem tetszett. A legfőbb bajom a fura vallásosságával volt, mert misztifikálta az amúgy természetes folyamatot. A képregény fontos eleme a távkapcsolat, amelynek megoldása szintén nem tetszett. Ugyan a stílusa és a története szép, de ettől függetlenül nekem ez egy hatalmas NEM.

Bővebben: https://egy-lany-blogja.blogspot.com/2021/02/az-ismerke…

Olyan keserédes volt az egész.
Adott egy nagyon érdekes családi hátterrel rendelkező fiú (Greg, a graphic novel rajzolója?), akit minden átvisz az alkotói ártatlansága. Rengeteg görcsöt cipel belül, de a rajzaival teremtett világon keresztül képes vegetálni. Aztán jön Raina, és kinyílik a világ Craig előtt.

Ilyen tiszta és ártatlan szerelmi történetet régen olvastam. És úgy érzem, a hasonlóan ártatlanka rajzok nélkül nem lenne ilyen erős a történet. Főleg a hétköznapok árnyaival, amelyek végig ott mozogtak a két főszereplő tisztasága alatt. Nekem ezektől lesz keserédes.

Bővebben: http://anti-gane.blogspot.hu/2017/10/blankets.html

Ez nagyon nagyon érdekes volt! Rád borul, mint egy takaró. És, ahogy általában az lenni szokott szeretjük a takarókat magunkon. Szerettem ezt is!

Évekig a kívánságlistámon pihent ez a könyv, aztán egyszer kölcsönkaptam és örültem, hogy nem rendeltem meg egy vagyonért, mert nekem nagy csalódás lett a várakozás vége.

Craig Thompson tehetséges rajzoló és valószínűleg nagyon jóérzésű fiú is, de a könyv történetének – szerintem – se füle, se farka.
Valami csodára számítottam, de velem nem történt meg.

Életem első graphic novelje, remek választás volt. Édes-bús tini nosztalgia, (számomra) részben sosemvolt dolgok iránt. Nagyon szépen megrajzolva, tuti előveszem még.

Kis további gondolkozás után arra jutottam, hogy az egyik legdurvább képkocka az volt, amikor a kiscsákók másznak fel a lépcsőn a szüleikhez, azon agyalva, mit csinálhattak már megint, ami nem volt jó, és közben azt gondolja az egyik, hogy „Have I sinned again?” – na ez nem egy hatéves fejébe való gondolat. :S