Blankets 90% 49 csillagozás

Ha minden képregény (graphic novel) valami ilyesmi lenne, szeretném a műfajt. Ha nem pizsamás szuperhősök jutnának róla eszembe, hanem ez a… mi ez amúgy? Lélektani én(kép)regény? Mindegy is. Az egész egyszerű, letisztult, hangulatos, fájdalmas, és annyira személyes és őszinte, hogy néha már úgy éreztem magam, mintha kukkolnék. Pedig a téma akárkié lehetne, semmi szokatlan nem történik benne, semmi különösképpen tragikus. Örülök, hogy az volt, ami, hogy nincs kényszeredett happy end, sem kényszeredett dráma a végén. Ettől marad az, ami: önkifejező eszköz. Pizsamás szuperhősök nélkül.

Könnyű engem mostanában képregényekkel lenyűgözni, persze olvastam kb. hármat életemben, úgyhogy nekem minden új és csodás, de azért inkább azt hiszem, ha valami jó, azt formátumtól/műfajtól függetlenül is észrevenni, ez meg – hát, ez nagyon jó.

Bár sokat olvastam arról, hogy itt mennyire elválaszthatatlan egymástól a rajzolás és a szöveg, szerintem ez sokkal inkább kép-, mint -regény. A szöveg önmagában (bár szép és kifejező) nem volna kiemelkedő (képregényt ugyan nem, de felnövős és kétkedős és teenage angstes és gyerekkori traumás és útkeresős történetet olvastam már sokat, és ennél jobban megírtabbakat is, az biztos), de ahogy Thompson megjeleníti a rajzain a szereplők érzelmeit, félelmeit, belső világát és külső valóságát, az tényleg lenyűgöző. Rég láttam már ilyen szép és őszinte könyvet.

Másba nincs is kedvem most belemenni, és később sem lesz, mert ez annyira személyes (a szerzőnek főleg, de nekem is), hogy bármi mást mondani túl sok lenne.

Hát ez valami egészen csodálatos, a rajzstílus, a szimbolika, a történetmondás, a kérdések, amiket felvet, az időkezelés, minden szempontból hibátlan.
spoiler

Olyan keserédes volt az egész.
Adott egy nagyon érdekes családi hátterrel rendelkező fiú (Greg, a graphic novel rajzolója?), akit minden átvisz az alkotói ártatlansága. Rengeteg görcsöt cipel belül, de a rajzaival teremtett világon keresztül képes vegetálni. Aztán jön Raina, és kinyílik a világ Craig előtt.

Ilyen tiszta és ártatlan szerelmi történetet régen olvastam. És úgy érzem, a hasonlóan ártatlanka rajzok nélkül nem lenne ilyen erős a történet. Főleg a hétköznapok árnyaival, amelyek végig ott mozogtak a két főszereplő tisztasága alatt. Nekem ezektől lesz keserédes.

Bővebben: http://anti-gane.blogspot.hu/2017/10/blankets.html

Ez nagyon nagyon érdekes volt! Rád borul, mint egy takaró. És, ahogy általában az lenni szokott szeretjük a takarókat magunkon. Szerettem ezt is!

Évekig a kívánságlistámon pihent ez a könyv, aztán egyszer kölcsönkaptam és örültem, hogy nem rendeltem meg egy vagyonért, mert nekem nagy csalódás lett a várakozás vége.

Craig Thompson tehetséges rajzoló és valószínűleg nagyon jóérzésű fiú is, de a könyv történetének – szerintem – se füle, se farka.
Valami csodára számítottam, de velem nem történt meg.

Életem első graphic novelje, remek választás volt. Édes-bús tini nosztalgia, (számomra) részben sosemvolt dolgok iránt. Nagyon szépen megrajzolva, tuti előveszem még.

Kis további gondolkozás után arra jutottam, hogy az egyik legdurvább képkocka az volt, amikor a kiscsákók másznak fel a lépcsőn a szüleikhez, azon agyalva, mit csinálhattak már megint, ami nem volt jó, és közben azt gondolja az egyik, hogy „Have I sinned again?” – na ez nem egy hatéves fejébe való gondolat. :S

Hú, ez jó volt! Egy szóval: emberi. Megnyitotta a lelkem a karácsonynak.
(Bővebben lásd a többiek értékelését.)

Sejtettem, hogy jó lesz, olyanok is dicsérték, akik amúgy nem nagy képregényolvasók, de azt nem is sejtettem, hogy ennyire. Ha akarnék se igen találnék benne hibát.

Először is leszögezném, hogy semmi bajom a kereszténységgel addig, amíg azt valaki a saját hite miatt folytatja, és nincs befolyással/negatív hatással másokra.

Keresztény családban nevelkedtem, mert ez a „normális”, mindig is hittanra, templomba járattak – úgymond nem volt más választásom. Azonban sosem hittem. Egy szem imát nem mormoltam el soha, mert nem éreztem, hogy ezt kellene tennem.
Ebben a graphic novelben tetszett, ahogy végigkövethetjük egy kisfiú felnőtté válását, miközben számtalanszor megkérdőjelezi azokat a gondolatokat, amiket vakon elhisz és magába integrál a legtöbb keresztény. Igazán hatásosak azok az oldalak, amik bemutatják, milyen agymosáson mennek keresztül a még önálló gondolatokra kevésbé képes kisgyerekek.
Volt több pont is, amikor legszívesebben félbehagytam volna az olvasást, vagy éppen nevettem néhány keresztény hülyeségen. off spoiler
spoiler
spoiler
spoiler
spoiler
spoiler

3 csillagot kap, mert nem éreztem, hogy nekem adott volna valamit ez a könyv, csak felidegesített néhol, de azért érintett egy csomó fontos témát (gyerekkori traumák, szerelem, felnőtté válás, önálló gondolatok teremtése), illetve több szemszögből bemutatta a kereszténységet és a problémáit.

„How satisfying it is to leave a mark on a blank surface. To make a map of my movement – no matter how temporary.”