A ​gumiember 53 csillagozás

Craig Clevenger: A gumiember

„A gumiember” John Dolan Vincent, a fiatal, tehetséges okirat-hamisító története, aki kábítószeres mámorban bűvöli a számokat. Elhibázott öngyógyítási kísérletei elmegyógyintézetbe juttatják, ugyanis többször kerül az akaratlan öngyilkosság határára.

Eredeti megjelenés éve: 2002

>!
Cartaphilus, Budapest, 2010
270 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632661025 · Fordította: Tisza Kata

Kedvencelte 8

Most olvassa 2

Várólistára tette 42

Kívánságlistára tette 17


Kiemelt értékelések

spinakker>!
Craig Clevenger: A gumiember

Kicsit lopok @zoja értékeléséből: „okirat-hamisító, drogfüggő szélhámos”. Általában ezeket a szavakat használják a könyvről írva, de én máshogyan látom. A főszereplő, Johnny, csak a saját identitása megváltoztatása érdekében hamisítja az okiratokat, semmilyen pénzügyi vagy más haszon nem hajtja, egyszerűen csak el akarja kerülni, hogy a szörnyű fejfájásait orvosolandó gyógyszerek esetenkénti túladagolása miatt benn tartsák a pszichiátrián, amiről egyrészt rengeteg rosszat hallott, másrészt, volt már börtönben, ami majdnem ugyanaz.
Nagyon izgalmasan kezdődik: éppen egy ilyen túladagolás miatt kérdezi ki egy diagnosztika, ők ketten pedig egyfajta macska-egér harcot játszanak egymás elméjével. Vagyis, Johnny próbálja elhitetni az orvossal, hogy teljesen normális, amit nagy gyakorlattal tesz: ismeri már a gyakorlatokat, a rutint, és remekül olvassa a testbeszédet meg egyéb non-verbális kommunikációt, sajátját pedig szintén nagyon jól tudja irányítani. Nagyon izgalmas, ahogy minden apró mozdulatot elemez, majd a saját cselekedeteit is megmagyarázza, hogy azok éppen milyen hatást keltenek.
Mindez mi, olvasónk számára azért izgalmas, mert egy alapvető vágyat kelt életre: más irányítása és dominálása az intelligenciával. Ha a szociopata a mi oldalunkon van, szurkolunk neki, hogy verjen át mindenkit – kivetítjük rá azt a vágyunkat, hogy mi is ilyen jól lássunk át másokat és tudjuk őket irányítani (kezdő pszichológusoknál, meg olyan dilettánsoknál lehet ezt észrevenni, akik csak azt hiszik magukról, hogy értenek a pszichológiához: amikor úgy elemeznek ki másokat – akár szemtől szembe – hogy kibányásszák a másik traumáit, titkait, félelmeit. De egyáltalán nem azért, hogy megértsék a másikat, hanem hogy fitogtassák saját tudásukat, hogy gyenge, kiszolgáltatott helyzetbe hozzák a másikat, és hogy föléjük helyezkedhessenek). Ha azonban ellenünk van, és minket használ ki, akkor azért frusztrál, mert nyilvánvalóan mi kerültünk a másik oldalra, mi bizonyultunk ostobának, sebezhetővé és kihasználhatóvá.
A történet több idősíkon játszódik, így megismerjük a fiatalkorát. Ez a rész is tetszett tetszettek (főleg az apja alakja lett érdekesre kidolgozva), bár nem tudom, hogy születéstől fogva aszpergeres vagy szociopata. Inkább ez, de akár azt is lehetne gondolni, hogy tragikus gyerekkora tette ilyenné. És így az se tiszta, hogy tényleg van-e valami patológiája, mert pl. sokszor azt mondja, mennyi erőbe telik úgy tennie, mintha normális lenne, és a szociális utalásokat sem érti meg, máskor viszont annyira egyértelmű neki, hogy még az olvasónak sem, illetve, nagyon erős érzelmeket él át. Ugyanígy, néha láthatatlanná akar válni, néha viszont provokálja a balhét és lázadozik. A droggal való kapcsolata sem tisztázott: rekreációs, a fejfájása ellen szedi, vagy pedig éli az éjszakai életet, mint a tipikus fenegyerekek? Utóbbit nagyon nem tartom hozzáillőnek, és a könyvbe illőnek sem. Ezek a részek nincsenek megalapozva, meg nem is tűnik túl hihetőnek, hogy egy hatujjú, vörös hajú, furán viselkedő, és biztosan nem túl vonzónak kinéző fickót egy sztriptíz táncos leteper (majd fojtogatja, amitől J. belé is zúg), egy felső osztálybeli lány belezúg, és kissé mazochista szexet kér tőle, vagy hogy egy csaj a nővérével együtt dugná meg. Ez inkább tűnik macho férfifantáziának, mint hiteles dolognak.
Meg aztán van az a maffiás rész, amit szintén nem tartok idevalónak, bár a végére egész izgalmas (még ha kissé hollywoodi) szál kerekedik ki belőle. Szóval izgalmas, érdekes regény, még ha néha le is ül. Elvileg minimalista regény, de én nem gondoltam ennek (csak helyenként), amit leginkább a fordításnak tudok be. A Fények, nagyvárossal ellentétben itt érzem, hogy az eredetit kellett volna elolvasni. Zavaró vagy megtévesztő, értelmi zavart szülő félrefordítások, és a stílus is más: az eredeti minimalista módon szikár és mentes a cikornyától, ez pedig nem, és gyakran elég fura megoldások születnek.

entropic P>!
Craig Clevenger: A gumiember

Jó könyv. Szeretem az ilyesféle, nagyon-mai és nagyon-amerikai regényeket, amelyekben egyszerre van benne egy csomó, Amerikával kapcsolatos klisé ("itt eltűnhetsz, itt bármikor új életet kezdhetsz") meg ezek cáfolata is (nem lehet akárhányszor új életet kezdeni, nem lehet folyton személyiséget váltani).
Mondjuk valami homályos balsejtelem kerített a hatalmába, amikor megláttam, hogy Tisza Kata fordította (nem olvastam semmit tőle, de az innen-onnan összeszedett, véletlenül olvasott és mások véleményéből leszűrt infók alapján eléggé előítéletesen állok az írónőhöz), és tényleg, a fordítás mintha nem lenne az igazi, jobb lett volna angolul olvasni.
(A fordítást meg egyebeket is jobban kiveséz egy nálam okosabb ember a linkeknél olvasható Jelenkor-írásban.)

Rocketdog>!
Craig Clevenger: A gumiember

Nagyon szexi volt :))
A felütés egyedi, erőteljes, a megvalósítás már hullámzóbb. Tényleg érezni rajta a Palahniuk-ságot, de annyira azért nem felkavaró.

stippistop>!
Craig Clevenger: A gumiember

@Pável -től kaptam ajándékba… Jó kis könyv, ami ismét meggyőzött arról, hogy sokszor nem a diagnózis az, ami számít, hanem a történet, amit a diagnózis mögé beszuszakolt ember elmond. Tudnám itt-ott kritizálni a könyvet az életszerűség okán (meggyőződésem ugyanis, hogy az átlag pszichiáter nem elég alapos ahhoz, hogy a páciensek interjú közbeni metakommunikációjára vonatkozó kódrendszert használjon, esetleg utána nyomozzon minden egyes páciens előéletének), de nem teszem, mert igazán jól szórakoztam a jó stílusban megírt könyv olvasása közben.

(Főhőse számomra rokon A parfüm és A történetárus főszereplőjével, itt is egy társadalomból kiszakadt ember különleges, de nem feltétlenül irígylésreméltó tehetsége áll a középpontban, annak minden nyomasztó vonatkozásával.)

tgorsy>!
Craig Clevenger: A gumiember

Nagyon jó, nagyon "olvastatja' magát, és mégis van egy pici hiány érzetem. Talán a vége. Olyan hollywoodosan kiszámítható. De ez nem biztos.
Letehetetlen.

Márkus_Katalin_Flo>!
Craig Clevenger: A gumiember

Nem értem miért keltett felháborodást ez a könyv?!-Fantasztikus.Azt hiszem 6ujat szeretnék meg Kearát és istennyilát-elcserélve a sajátomat-nem is hiszem ezeket:a könyv olvasása után:akarom ezeket…Tankönyvnek is beillik;)-egyszerűen frenetikus ahogy vált a helyek,idők,cselekmények,érzések és mindenek között.Röviden:kihagyni bűn;)-Olyan belső világ ez és olyan gyors eszmefuttatások sora,hogy szerintem részemről sosem sorolnám ponyva kategóriába.

nyolcadikutas>!
Craig Clevenger: A gumiember

Hú! Ez nagyon jó volt.
Zsigeri, erős és alapos.
A gengszter vonulatot hanyagolhatjuk, sajnálom, ha szerepelnie kell ilyen leírásnak – jelzésnek – a tartalomjegyzékben, hogy jobban vegyék a könyvet. Fontos, de csak apró elem.
Lehengerlő könyv!

Near>!
Craig Clevenger: A gumiember

Alig hiszem el, hogy csak 330Ft-ot adtam ki ezért a remekművért! Még egy ilyen jó vételt…!
Nem fűztem hozzá nagy reményeket, csak ha már ennyiért adták, „Miért ne?” alapon befizettem rá. Aztán jobb híján egy este ezt vettem a kezembe. Végül olvastam… és olvastam… és olvastam. Teljesen elmerültem a történetbe és azon kaptam magam, hogy hiába a sok leírás, hiába a magyarázatok, annak ellenére, hogy lassan kellett olvasnom, hogy mindent biztosan megértsek, imádom.
Még egy ilyen elcseszett életet, ennyi küzdelmet és a túladagolások ellenére ennyi élni akarást…!

Johnny, igazán megtaníthatnál nekem is mindent, hogy eltűnhessek, ahogy te tetted már annyiszor.

anni_olvas>!
Craig Clevenger: A gumiember

Olvasás közben végig kíváncsi voltam Dannyre, Johnnyra, Ericre, Stevenre… Kell ennél több?

hársvirág>!
Craig Clevenger: A gumiember

Abszolút jó könyv. Végig érdekes, feszült, figyelmet követelő. Nagyon sokat megtudhatsz belőle a pszichológusokról, a kábítószeresekről.
Nem tudtam ugyan megszeretni ezt a bűnöző, kábszeres,a számok dolgában professzor-agyú főhőst, de szántam, mert magányos volt végig, csak sodródott az életben.
A könyv nem oldja meg az életét és nem oldozza fel a tettei alól, és ebben is élethű, mert az élet már csak ilyen. Hiába próbálnánk elmenekülni új életekbe: saját magunk elől nincs menekvés,a problémáinkat visszük magunkkal.


Népszerű idézetek

tgorsy>!

… csontjaim mélyén Isten suttogását éreztem.

140. oldal

cassiesdream>!

Egy ember élettörténete egyenlő azzal, amije van, plusz amire leginkább vágyik, mínusz az, amit valójában kész feláldozni érte. Ha ezt kideríted valakiről, szinte mindent tudsz róla. Spontán fejrázásaik, önkéntelen grimaszaik képezik a törtszámokat, amelyek mind összeadódnak, ha észleled őket.

97. oldal

hársvirág>!

A modellek szeretnek magukról beszélni, mivel nincs egyéb témájuk.

Corinna>!

A terapeutaképzés, a diagnózisok felállításának és rendellenességek, szindrómák vagy depresszió azonosításának elsajátítása senkit sem tanít meg a türelemre, az odahallgatásra. Az egyetemeken nem tanítanak empátiát.

108. oldal

spinakker>!

Lehetek ideges. A túlzott nyugalom gyanús. Évekig gyakoroltam, mire megtanultam természetesen viselkedni.

32. oldal (Cartaphilus, 2010)

spinakker>!

– Szeretnéd, ha seggbe rúgnálak?
Fizikailag nem jelentettem kihívást a számára, még véletlenül sem. De vicces, ahogy ezek a menő állású, céges német autón furikázó fickók mindig seggbe akarnak rúgni. Akik megengedhetik maguknak a privát edzőtermeket, de még életükben nem bunyóztak igazán, seggbe fognak rúgni. […]
Akik seggbe akarnak rúgni, nem ismerik azok tekintetét, akik valóban tudják, hogyan kell komoly sérülést okozni, és akiknek nincs vesztenivalójuk. A kóborkutya tekintet. Nem agresszió, mert az agresszió személyes. […]
Ezt láthatod azok szemében, akik gondolkodás nélkül képesek végezni veled.

175-176. oldal (Cartaphilus, 2010)

hársvirág>!

Ha nem nézhetek a szemébe, hogyan is bízhatnék benne?

spinakker>!

A terápián, ha véletlenül megjegyzed: Ugye érti, mire gondolok?, nyomban rávágják: nem, mesélje el. Miközben olyan történetre számítanak, amit majd továbbadhatnak, a titoktartás le van szarva. Megesküsznek rá, hogy látják a király új ruháját. Semmitől sem retteg jobban egy fiatal agyturkász, mint hogy előálljon egy ilyen diagnózissal: jelenleg kissé szomorkás, testmozgás és napfény javallott. Ha elmondod neki, hogy belerúgtál egy automatába, mert elnyelte a tízcentesed, máris akut bipoláris személyiségzavarral és Ödipusz-komplexussal küzdő skizofréniásnak címkéz.

29. oldal (Cartaphilus, 2010)

hársvirág>!

Egy ember élettörténete egyenlő azzal, amije van, plusz amire leginkább vágyik, mínusz az, amit valójában kész feláldozni érte.


Hasonló könyvek címkék alapján

Stephen King: Újjászületés
Ruby Saw: Savages – Vadak
Colleen Hoover: Too Late – Túl késő
M. L. Rio: Mintha gonoszok volnánk
Stephen King: A halálsoron
Khaled Hosseini: Papírsárkányok
Riley Sager: Várj, amíg sötét lesz
Taylor Jenkins Reid: Daisy Jones & The Six
L. J. Shen: Ruckus – Bajkeverő
Chuck Palahniuk: Harcosok klubja