Átkelés (Határvidék-trilógia 2.) 84 csillagozás

Cormac McCarthy: Átkelés

Az ​Átkelés, Cormac McCarthy méltán híres Határvidék-trilógiájának második kötete. A nagysikerű Vadlovakhoz hasonlóan szintén az USA délnyugati államaiba és a szomszédos Mexikó kietlen és kegyetlen tájaira kalauzolja el az olvasót. A második világháború idején játszódó megrázó történet egy testvérpár, a tizenhat éves Billy Parham és öccse, Boyd megpróbáltatásairól, kalandjairól és felnőtté válásáról szól. Billy megszállottan üldözi a jószágaikat prédáló, Mexikóból átkóborolt nőstényfarkast. Miután a fiú csapdába ejti a vemhes állatot, úgy dönt, nem öli meg, hanem átkel vele a határon, és szabadon engedi a hegyek közt. A tragikusan végződő útról hazatérve örökre megváltozik az élete. „Az elátkozott vállalkozások végérvényesen kettévágják az életet azelőttre és mostra." Billy eztán még egyszer visszatér a határ túloldalára, Mexikóba, ezúttal azonban az öccse társaságában vág neki az útnak.

A szerző lélegzetelállító óriás-mondataival, a western-regények hagyományából… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1994

>!
Magvető, Budapest, 2012
536 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631430042 · Fordította: Totth Benedek
>!
Magvető, Budapest, 2012
ISBN: 9789631431087 · Fordította: Totth Benedek

Kedvencelte 18

Most olvassa 4

Várólistára tette 56

Kívánságlistára tette 36


Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
Cormac McCarthy: Átkelés

McCarthy istene kegyetlen Isten ki a saját kegyetlen képére teremté meg a tájat az időjárást és az embert. De ez a kegyetlenség nem gonoszság ahogy az útonálló darázs sem gonoszságból rágja le a megbénított pók lábait mielőtt belepetézik ez inkább valamiféle részvéttelen célszerűség. McCarthy főszereplőire – csaknem mind férfiak az egész életműből csak az anyafarkas jut eszembe mint ellenpélda – talán kivétel nélkül ez a hihetetlen célszerűség ez a profizmus a legjellemzőbb ahogy tökéletesen értenek ahhoz amit tenniük rendeltetett. Profi a farkas és profi Billy Parham is aki a farkasra vadászik mert ennek a vadászatnak farkas és ember és kegyetlen Isten játékának csak akkor van értelme ha a résztvevők értik a dolgukat. Így sportszerű. A regénynek pedig éppen az a kulcsjelenete amikor Billy eldönti hogy nem öli meg a foglyul ejtett farkast hanem szabadon engedi a határ túloldalán Mexikóban mert ezzel felrúgja a játékszabályokat és egyszeriben nem részvéttelen teremtményként hanem erkölcsi lényként kezd cselekedni. Ez a döntés vezeti őt személyes kálváriájára ahol útját a jó cselekedetek és bűnök szegélyezik és nem lehetünk biztosak abban hogy útja végén elnyer bármiféle megtisztulást.

Az Átkelés a trilógia második része ami a Vad lovaknál is mélyebbre viszi az olvasót a mexikói határvidéken élő emberek – hitvány istenek ahogy McCarthy gyönyörűen megfogalmazza – mitológiájában. Különös trilógia ez mert az író nem a megszokott módon alkotja meg a szöveg színterét hanem az időben visszafelé haladva bontja ki a tájat egyre sötétebb színekkel. A harmadik rész még idén megjelenik és az Átkelésben két olyan epizód is akad ami mintha kulcsot – talán hamis kulcsot – kínálna a záró tételhez. Az egyik a vak ember története a másik pedig a magányos pap története a kihalt faluban ez utóbbiban a pap ki is mondja az utolsó könyv címét ezek a jelenetek pedig mintha azt ígérnék hogy a Síkság városai még egy lépéssel tovább megy ezen az őrült mégis biblikus úton amin McCarthy a Határvidék trilógiával elindult. Úgy legyen.

(Azért a spanyol szószedet lehetett volna alaposabb.)

6 hozzászólás
Dominik_Blasir>!
Cormac McCarthy: Átkelés

Lassan két hét is eltelt, mióta befejeztem, de még mindig nem találok szavakat. Amennyire „barátságosnak” és „élhetőnek” éreztem a Vad lovakat, az Átkelés annyira összetiport.
Amikor a benne rejlő drámai mélységre gondolok, valami fékezhetetlen fájdalom kezdi el mardosni a lelkemet; egyszerre akarok a sarokba bújva rettegni, sírva fakadni és persze újra beletemetkezni ezekbe az oldalakba. Nem, továbbra sincsenek szavaim.

4 hozzászólás
György_Dragomán IP>!
Cormac McCarthy: Átkelés

Biztos ott van életem tíz legfontosabb könyve között, az ÉS-ben írtam róla hosszabban. Itt az írás első mondata:
„Ha egyetlen mondatban akarnám megfogalmazni a magyar olvasó számára, hogy milyen író Cormac McCarthy és milyen könyv a Határvidék-trilógia második része, az Átkelés, akkor azt mondhatnám például: Móricz Zsigmond és Bodor Ádám a Károli Bibliát olvassák a Vadnyugaton, miközben Tom Waits szól halkan a háttérben.”
A többi: http://gyorgydragoman.com/…

1 hozzászólás
korkata>!
Cormac McCarthy: Átkelés

Ez a trilógia második kötete. Meglepődve tapasztaltam, hogy nem az előző folytatása, hanem egy másik történet. Viszont rá kellett jönnöm, hogy szeretem a westernt olvasni.
Ez a rész nekem jobban tetszett mint az előző. Már túl vagyok a befejező részen is és úgy gondolom, hogy a három közül ez a rész kötött le a legjobban.
Bár itt találkoztam a legdurvább jelenetekkel. Olyannal is ami azóta is néha eszembe jut és elborzaszt. Azonban a legtöbb érzelemmel is itt találkoztam. Mélyebb, csontig hatoló.
Minden esetre hatott.

giggs85 P>!
Cormac McCarthy: Átkelés

Sokat kellett várnunk Cormac McCarthy Határvidék-trilógiájájának második kötetére, de, elöljáróban elmondhatom, hogy megérte. McCarthy az egyik legjelentősebb kortárs író, aki már az 1979-es Sutree-vel, de különösképp az 1985-ös Véres délkörökkel berobbant az amerikai irodalom élvonalába. A kritikusok az egekbe emelték, azonban egy szűk réteget leszámítva az olvasók nem vettek róla tudomást. Az igazán nagy közönségsikert a trilógia első része, az 1992-es Vad lovak hozta el számára. Ezt követte az 1994-es Átkelés és a záródarab, az 1998-as Cities of the Plain.

Az Átkelés története az 1930-as évek végén veszi kezdetét, és tulajdonképpen a fiatal cowboy, Billy Parham nevelődési regényének is tekinthető. Az Új-Mexikóban élő Parham család marhaállományát egy nőstényfarkas tizedeli meg. Mivel a vidéken már nem él egyetlen igazi trapper sem, a családfő úgy dönt, hogy ők próbálják meg elkapni az állatot. De az sokáig túljár az eszükön, mígnem Billynek sikerül elfognia. Ekkor úgy dönt, hogy nem öli meg a vemhes nőstényt, hanem hazaviszi Mexikóba. Hogy mi lesz a vállakozás végkimenetele nem árulom el (az a McCarthy-t ismerőknek úgysem lesz meglepetés), de sajnos ezt, egy, a könyv hátsó borítójára nyomtatott részlet megteszi helyettem. Ha valaki érzékeny erre, ne olvassa el.

A fiú összesen háromszor lovagol le Mexikóba, és háromszor tér vissza. Közben, ahogy a trilógia előző darabjában, itt is szembesülünk azzal, ahogy a Vadnyugat utolsó hírmondói, utolsó tárgyi emlékei végleg feledésbe merülnek az Egyesült Államokban. A lovak helyét átvették a gépkocsik, és az emberek már nem a földeken, hanem a gyárakban dolgoznak. Ez a föld már nem a cowboyoknak való. Ezzel szemben Mexikó eldugott falvaiban, kopár, kiégett tájain még meg van az az igazi vadság és szabadság, amire Billy gyerekként vágyott. Itt még vannak olyan indiánok lakta helyek, ahová a fehér embernek nem tanácsos bemerészkednie. Itt még az emberek többsége a föld porából él. Itt még számít a becsület. De itt, ugyanakkor olyan fokú könyörtelenséggel és embertelenséggel is találkozhatunk, ami biztosan nem egy gyereknek való.

Billy először egyedül, majd az öccsével Boyddal, majd végül megint egyedül rója az utakat. A legtöbb nap ugyanúgy telik, mindig ugyanazokat az unalomig ismételt dolgokat kell elvégezni: felébredni hajnalban, felszítani a tüzet, ha van még étel enni, nyergelni, lóra ülni, menni, menni előre az úton, figyelni ki jön szembe, ételt szerezni, megitatni a lovat, továbbmenni, és ha leszáll az éj, letáborozni, ellátni a lovat, tüzet gyújtani, enni és aludni. Holnap is így lesz. Holnapután is. Már ebből is kiviláglik, hogy McCarthy könyve nem a legszórakoztatóbb és a legkönnyebb olvasmány. Nagyfokú monotónia jellemzi. Kevés esemény. És kevés párbeszéd. Azok nagy része is spanyol nyelven, fordítás nélkül. Ezek is fokozzák a szokás szerint „vesszőtlen” szöveg idegenségét. A tájleírások a szokott költői szinten.

Míg a legtöbb szerző egy történetetről szeretne írni, addig McCarthy magáról az életről. Rengeteg olyan esemény van, amelyeket ha kevésbé életszerűvé, mondhatnánk regényszerűbbé tenne az író, akkor egy nagyszerű westernt, vagy klasszikus bosszútörténetet kaphatnánk. De nem teszi. Hagyja hogy folyjon a történet a maga pőre egyszerűségében.

A fiú vándorlásai során találkozik különféle alakokkal. Vannak köztük jók is, rosszak is. Sokat tanul tőlük. De ahogy McCarthynál megszokhattuk nem az elsődleges történet számít. Az általában öregemberek által előadott betéttörténetek példázatok. Filozofikus, istenkísértő példázatok, amelyek megvilágítják az élet kietlenségét, céltalanságát, a tömérdek szenvedést és az apró örömöket. Lehet rajtuk gondolkodni jó sokáig. Sokszor újraolvasva. Mert ezt a történetet bizony többször újra kell olvasni, hogy felfedje előttünk igaz valóját.

Az Átkelés talán a legsivárabb, legpesszimistább az eddig megjelentek közül. Sokak számára befogadhatatlan lesz. A McCarthy rajongóknak kötelező.

2 hozzászólás
Ildó P>!
Cormac McCarthy: Átkelés

Az út című film megnézése után éreztem azt, hogy vágyom McCarthy szavaira, olvasnom kell tőle. Ez a könyv volt nálam talonban tőle, melyet egy ötszáz forintos könyvállványon szúrtam ki, de elsőre nem mertem megvenni, látva, hogy egy trilógia második kötetéről van szó. De aztán utánanéztem molyon, hogy különálló kötet lényegében, így következő reggel párom beugrott érte nekem a boltba. Milyen szerencse, hogy a végén csak nálam kötött ki!
Már ott megfogott a könyv, hogy csodálatos a borítója, farkasokról is szó esik bennük, és egy testvérpárról szól. Látva, hogy a figyeltjeim közül, kik olvasták a könyvet, már tudtam, hogy nem lesz egyszerű olvasmány. Hát valóban nem is volt az.
De az elején megfogott a történet, és a végéig el sem eresztett. Már az első rész végén teljesen kikészültem, pedig a java még hátra volt. Sok helyen felfoghatatlanul brutális volt.
Billy karaktere lenyűgöző, hatalmas erővel rendelkezik, hogy ezt képes végigcsinálni. Egy egész könyvnyi szenvedés, és mégis az utolsó oldalakon jut csak el addig, hogy sírjon.
Hihetetlenül erős regény, de tény, hogy kell hozzá egyfajta ráhangolódás.
Ez a 4,5 csillag pedig egy majdnem öt csillag. De még a későbbiekben lehet felkúszik ez ötre!
Viszont a spanyol párbeszédek fordításának hiánya engem idegesített. Ez a hátra lapozgatós megoldás sem tetszik. Ha már bizonyos mondatok le voltak rendesen fordítva csillagozással alul, akkor már miért nem lehetett mindenhol ezzel a megoldással élni?

matraimelinda>!
Cormac McCarthy: Átkelés

Nem igazán lehet öt csillagnál kevesebbet adni McCarthy-nak, illetve magának a történetnek sem.
A kötet, igaz sokat várt sorára/sorsára, de talán nem reménytelenül sokat.
(Mindennek eljön egyszer a maga ideje.) :)
Szívbe markoló részeket olvashattam arról, amikor Billy elveszíti testvérét, illetve megtalálja annak földbe hantolt tetemét, és újra (el)temeti testvérét (öccsét).
Cormac Mc Carthy rajongóknak kötelezően ajánlott olvasmány.:)
Ugyan az Átkelés a Határvidék-trilógia második kötete, az első kötettől függetlenül is olvasható.
Az író kiemelkedő erénye a nagyfokú olvasmányosság.
Nekem nagyon tetszett a tájábrázolás, ahogyan a kietlen mexicoi vidéken vágnak át hőseink nap-mint nap megküzdve a rájuk váró kihívásokkal.

iniesta>!
Cormac McCarthy: Átkelés

Jó könyv: nem több, de nem is kevesebb.

Ha pikírt akarnék lenni, akkor azt mondanám: éppen olyan könyv, amilyeneket McCarthynak egyfolytában és mindig is írnia kellett volna jelentős számosságban (értsd: legalább 3-4 alkalommal) ahhoz, hogy valóban a világirodalom történetének azon polcaira legyen sorolható alkotóként, ahová oktalanul, elhamarkodottan és ostobán néhányaknak sorolni sikerül.

Több könyv bizonyos értelemben: az egyes részek esetleges különolvasását nemcsak a történeti kerekítettségük – önmagukban is állnak –, de esztétikai céljuk és helyenkénti kváziparafrazáló szándékuk miatt is érdemes megejteni. Meg persze (azután vagy azelőtt: mindegy is): együtt is, mint a három történet sorát.

Többszintű könyv: fejlődésregény, pontosabban antibildungsroman – a fejlődés kicsúcsosodása az ártatlanság végletes és végleges elvesztése, ez kívülről, a regényvilág által adott, a szereplőre szükségszerűen rákényszerített állapot, nincs tehát hogyan feldolgozni –, filozófiai útregény – ha a három mesélő és történetük vonala mentén haladunk: ez egy természetes, így tehát jogos olvasat, viszont kimagaslóan a leggyengébb eredményre vezet, így ugyanis bizonyos passzusokban szinte nevetségesen erőltetettnek tűnik a dialógusszövés (lásd még @lizi „Wittgenstein-médiumát”) –, térregény – igen, nyilván a határvidéké, de ez a látszat ellenére nem holmi automatikus dolog, ’A síkság városai’ például nincs annyira mély és tömör, hogy térregény lehessen –, és – ami számomra a legérdekesebb – műtoposz-parafrázisok sora*. Banálisan egyértelmű: Jack Londontól indulva (farkastörténet) és Victor Hugóhoz érkezve (a kutya elkergetésének képi mozzanata). Mint ilyen, persze és szerencsére nem tiszta formájú, éppen emiatt eredeti, a regény középső felében leginkább csak saját világának másolata, nem másé, de éppen ezen összeillesztettség miatt lesz remek és összeálló (más szóval: mivel a megidézett sorba önmaga is magától értetődően belefér).

Mint szöveg, helyenként határozottan túlzó és sok (ez főként a már kiemelt tantörténeteknél zavaró), néhány betét pedig teljesen felesleges és nem odaillő (pl. a puszta közepi találkozás a cirkusszal – az abszurdum a regényesztétika szempontjából zavaró), de az összhatás vitathatatlanul erős.

Tessék olvasni.

A fordításról írtam már hosszan, teljes joggal elmarasztalóan itt (innen indulva):

http://moly.hu/karcok/557221

Ami onnan kimaradt: a Magvető is – sőt, igazából elsősorban ők, meg a feneketlen igénytelenségük – bekaphatja.

*Ki ne maradjon viszont: NEM bibliai toposz!

1 hozzászólás
henryhill>!
Cormac McCarthy: Átkelés

Szent ég! Cormac McCarthy még mindig meg tud lepni. A 90-es évek egyik legjobb könyvét írta meg ezzel a művel amelyben Isten, ember és állat szentháromsága boncolódik, néha szó szerint zsigerek ömlenek a túl, – átélés érdekében. Naturalisztikus de egyben bensőségesen szenzitív regény az elvekről és az intézményesített törtetésről. Több helyen beugrott Jack London világa, meg a kalandregények következményelvű rétegződése s mindemellett olyan filmek is mint mondjuk A halál csöndje vagy Redford Jeremiah Johnson-a, az esztétikai hatásmechanizmusok szinte nosztalgikus élményeket hívtak elő. Ám ezzel nem azt akarom sugallni hogy valaminek az epigonja akarna lenni, inkább még túl is tesz minden korábbi kalandregényen. Talán a világban tényleg él az a princípium mely a McCarthy védjegy sajátja: A világban nincs másmilyen rend csak amit a halál elhelyezett benne. Kvalitásait tekintve a regény méltó párja A Véres délkörök és az Út c. műveinek. A tájelírásoktól valami egész más dimenzióba kerültem ismételten. Gyönyörű, nehéz könyv, teljes embert kíván, ráhangolódást igényel – szerencsére nagyon jókor olvastam, és itt tényleg több a spanyol mint az általában vett más McCarthy műveknél de valahol már nem is kellett annyit hátralapoznom, és ez jó jel.
Olvassátok, ha egy filozofikus westernre vágytok vesszők nélkül, lélegzetnélküli, örvénylő mondatokkal. Unikum!
McCarthy-nál nagyobb krónikása nincs korunknak.


Népszerű idézetek

Kuszma P>!

Az elbeszélő feladata nem könnyű – mondta. Úgy tetszik mintha a sok lehetséges történetből neki kellene kiválasztania a történetét. De persze nem ez a helyzet. Inkább az a feladata hogy abból az egy történetből sokat csináljon. A mesélőnek mindig azon kell munkálkodnia hogy kicselezze hallgatója s legyőzze – kimondott vagy kimondatlan – aggályait miszerint ezt a történetet már hallotta.

15 hozzászólás
Kuszma P>!

Láthatod hogy az emberek nem egykönnyen fordulnak el Istentől. Nem egykönnyen. Valahol mélyen minden emberben ott a meggyőződés hogy van valami ami tud az ő létezéséről. Valami tud róla – valami ami elől nem lehet elbújni vagy elmenekülni. Másként elképzelni annyi mint a kimondhatatlant képzelni el. Ez az ember sosem szűnt meg hinni Istenben. Nem. Éppen hogy elkezdett szörnyűséges dolgokat hinni Róla.

floricsika28>!

Azt tanácsolta a fiúnak hogy annak ellenére hogy huérfano nem kéne már bolyongania többé hanem inkább keresnie kéne egy helyet a világban mert ha tovább kóborol a kóborlás a szenvedélyévé válik és ez a szenvedély lassan elidegeníti majd az emberektől s végül saját magától is. Azt mondta hogy a világ csak úgy ismerhető meg ahogyan az az ember szívében rejtezik. Mert jóllehet úgy tűnik a világ az a hely amelyben az emberek lakoznak valójában a világ lakozik az emberekben éppen ezért ha valaki meg akarja ismerni a világot az emberekben kell keresnie – az emberek szívében – és ehhez együtt kell élnie az emberekkel nem csak kóborolni köztük.

166. oldal

Kuszma P>!

Mert aznap újra nyilvánvalóvá vált előtte a világ ellenségessége – a világé amely rideg és megjobbíthatatlan azok számára kiknek önmagukon kívül nincs mi ellen küzdeniük.

17 hozzászólás
bgabesz I>!

Azt mondta hiba volna túl sok igazságra számítani ebben a világban. Azt mondta az a nézet miszerint a bűn ritkán kifizetődő igen túlzó mert ha a bűn nem járna előnyökkel az emberek nem vétkeznének akkor viszont hogyan lehetne erényként tekinteni a bűntől való tartózkodásra?

356. oldal

lizi>!

Azt mondta a legtöbb ember úgy van a maga életével mint az az ács aki csorba szerszámai miatt olyan lassan halad a munkával hogy nem marad ideje megélezni őket.

361. oldal

Kuszma P>!

Echols egyszer azt mondta nekem hogy amikor az ember egy farkas eszén akar túljárni az pont olyan mintha egy gyerek eszén akarna túljárni. Nem arról van szó hogy ravaszabbak lennének. Egyszerűen csak nem kell annyi mindent észben tartaniuk.

bgabesz I>!

…a világban nincsen semmiféle rend kivéve amit a halál helyezett el benne.

58. oldal

Kuszma P>!

Az üvegekben sötét folyadék. Kiszáradt zsigerek. Máj és epe és vesék. Egy vadállat zsigerei amely az emberről álmodik s amely százezer éve vagy még régebb óta álmodja visszatérő álmát az emberről. Arról a rosszindulatú s hitvány istenségről álmodik amely sápadt és csupasz idegenként jött el hogy mind egy szálig lemészárolja saját nemzetségét és törzsét és elűzze őket otthonukból. Egy telhetetlen isten akit semmivel sem lehet kiengesztelni akinek szomját vér nem oltja soha.

Ildó P>!

Maga szerint a lovak értik amit az emberek beszélnek?
Én már arra se vennék mérget hogy az emberek megértik egymás szavát.

437. oldal


A sorozat következő kötete

Határvidék-trilógia sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

J. A. Redmerski: A soha határa
R. S. Grey: With This Heart – Ezzel a szívvel
Ann Brashares: Négyen egy gatyában
Danielle Steel: Palomino
Mark Helprin: Téli mese
Justin Cronin: A tükrök városa
Susan Elizabeth Phillips: Játék az élet
Susan Elizabeth Phillips: Se veled, se nélküled
Rachel Vincent: Stray – Kóborok
Lisa Kleypas: A pártfogó