Szerepváltás (Szakítópróba 3.) 271 csillagozás

Cora Carmack: Szerepváltás

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Néha ​teljesen el kell engedned magad, hogy megtudd ki is vagy igazán…

A legtöbb lány álma, hogy a főiskola befejezése után körbeutazhassa Európát. Gondtalanul, szülők nélkül és egy korlátlan hitelkártyával. Kelsey Summers sem kivétel ez alól. Ez lesz élete legnagyobb élménye… vagy legalábbis ezzel győzködi magát.

Nem csak hogy élvezheti az életet kötöttségek nélküli kapcsolatokban, de még az apját is idegesítheti azzal, hogy felelőtlenül szórhatja a pénzét. Eddig minden a tervek szerint haladt. Kelsey éppen táncolni készül két magyar sráccal egy belvárosi romkocsmában Budapesten, amikor István (vagy Tamás?) megpróbálja megcsókolni és ez meg is történt. István kínos nyálban úszó csókja után elment Kelsey kedve az egésztől, ami felkeltette egy első osztályú amerikai szépfiú, Jackson Hunt figyelmét a bárpultnál. Kelsey fel akarta kelteni a srác figyelmét, de nem pont így tervezte.*

Azonban a felszín alatt Kelsey magányát sem az alkohol, sem a bulizás nem képes… (tovább)

>!
Content 2 Connect, Budapest, 2014
320 oldal · ISBN: 9786155416606 · Fordította: Lukács Andrea
>!
320 oldal · ISBN: 9786155416620

Enciklopédia 6

Szereplők népszerűség szerint

Bliss Edwards · Jackson Hunt · Kelsey Summers


Kedvencelte 21

Most olvassa 9

Várólistára tette 97

Kívánságlistára tette 84


Kiemelt értékelések

zuna19 >!
Cora Carmack: Szerepváltás

„Mindenki megérdemel egy nagy kalandot az életben.
Egy olyan alkalmat, amelyre mindig vissza tud tekinteni, és azt mondja „Na… na, akkor éltem igazán”.
A kaland nem történik meg, ha az ember a jövője miatt aggódik, vagy gúzsba köti a múlt. A kaland csak a jelenben létezik. És mindig, mindig a legváratlanabb időben és a legvalószínűtlenebb időben és a legvalószínűtlenebb formában érkezik el. A kaland egy nyitott ablak, a kalandvágyó ember pedig az a személy, aki hajlandó kimászni a párkányra és levetni magát a mélybe.”

Féltem ettől a könyvtől. Az írónő nem került a kedvenceim listájára, ez a sorozata vegyes érzelmeket kelt bennem. Ez most talán egy picit változott. A jobb irány felé. Ez a rész, egy szinten van a Színjátékkal. Örülök, hogy nem hagytam abba az első rész után a sorozatot.
Kelsey nem igazán volt szimpatikus sem a Szakítópróbában sem ennek a történetnek az elején. De minél többet tudtam meg a múltjáról, annál szerethetőbb lett. Hunt már az elejétől szimpatikus volt. Nagyon kedvelem. spoiler
A történet első harmada borzalmasan lassan indult be. Azt hittem nem fog a végére se tetszeni a könyv és 2,5 csillagot terveztem adni neki. Tévedtem!!! A második harmada boldogság volt a szívemnek, a harmadik harmadát pedig végigizgultam, hogy ne szúrja el az írónő. Mert akkorra már nagyon megszerettem az egész mindenséget. A végére fantasztikus sztori alakult ki. Így kellet ezt lezárni. Meg se gondoltam, hogy így fog végződni.
Nagyon megható, vicces, romantikus és kalandos történetet kaptam. Összességében nem volt csalódás a sorozat, legalábbis a második és harmadik rész miatt.

Evelena P>!
Cora Carmack: Szerepváltás

Hmm… Vegyes érzelmek teljes pompáját okozza eme olvasmány. Habár az alapötlet és a helyszínek (főként Budapest :) ) nagyon tetszetősek. Olyan jó volt részben Magyarországon játszódó történetet olvasni, főként külföldi szerző tollából.
Nekem Kelsey nem éppen szimpatikus karakter, már a történet kezdetén sem volt az, de mikor az egyik kedvenc sorozatom főszereplőjét kritizálta, na ott már elég erőteljes nemtetszést váltott ki belőlem.
Hunt ezzel szemben érdekes, magányos farkas és dögös, jóképű pasi, aki kicsit visszahúzódó, titokzatos. Nos, ő már jócskán elérte a szimpatikusság magas fokozatát. Habár gyanítottam ám, hogy mit rejteget, elég korán is egyébként.
Az utazgatás, a városok is tetszettek, a párbeszédekkel együtt. A lépcsőzős jelenet lett az egyik kedvencem. No és persze az iskolai levelek. :)
Viszont a történet valahogy akadozott, nem volt kifejezetten izgalmas, többször is félre tudtam tenni. Valószínűleg egy kellemesebb főhősnő, akinek mondjuk nem minden második percben azon jár az esze, hogy hogyan csábítsa ágyba a pasit, aki tetszik neki, vagy egy pörgősebb dinamikusabb eseménysorozat, esetleg egy kevésbé kiszámítható csavar jócskán dobott volna a történeten. Így csak marad a hmm-hmmm. De semmi komoly.

Viktória_Erdei P>!
Cora Carmack: Szerepváltás

Jó egy éve olvastam az előző két részét, de valahogy most nem éreztem azt amit a másik kettőnél. Hunt isteni, védelmező pasi. Kelsey nem volt annyira szimpatikus. Nagyon jó volt a sok utazás számos országba.

K_Kata99 P>!
Cora Carmack: Szerepváltás

Az első két rész még úgy ahogy tetszett, ezzel viszont már döcögősen haladtam.
Kelsey nem volt szimpatikus szereplő, ellenben Hunt-tal, aki meglehetősen kiszámíthatatlan volt.
Pozitívuma a történetnek, hogy olvashatunk Budapestről, kicsit más szemszögből fedezhetjük fel a fővárost.

2 hozzászólás
perpetua P>!
Cora Carmack: Szerepváltás

Sajnos a moly képes elijeszteni is könyvektől, nem csak kedvet kapok egy-egy olvasmányhoz. Imádtam az első két részt, de ettől most féltem. :( Tény, hogy nem volt annyira jó, mint Bliss vagy Cade könyve, de szerintem ez is nagyon jó olvasmány volt. :)
Rutinos olvasóként számítottam arra, hogy Kelsey vidám, bulizós álcája mögött is mély sebek rejtőznek. Hosszú európai utazásra indul, hogy elszakadjon az otthoni nyomasztó légkörtől és bízik abban, hogy mindent hátrahagyva boldog lehet. Mivel igazi romantikus történet, kötelezően meg kell ismerkednie egy férfival, aki most egy titokzatos, magába zárkózó „példány”, Hunt. A hatalmas tömegben is egyből kiszúrják egymást, és azonnal szikrázni kezd közöttük a levegő. A férfi mégis igyekszik távol tartani magát a lánytól, és ettől Kelsey megőrül. Nekem tetszett nagyon, ahogy alakul a kapcsolatuk. A szőke színésznő megszokta, hogy minden pasit megkaphat, Jackson pedig igazi kihívás számára. Nekem ő is nagyon szimpatikus volt, hiszen nagyon szeretem az ilyen veszélyes, sötét főszereplőket. Kalandos az utazásuk is, ahogy városról városra ismerik meg Európa különböző országait.
Nagyon nehezen nyílnak meg egymásnak, sokáig csak titkolózva élvezik egymás társaságát, de amikor teret engednek a vágyaiknak, akkor gyönyörű jeleneteik vannak. A new adult címke is látható a könyv adatlapján, de annak én kevésnek érzem. A múltjuk kevés hangsúlyt kapott, nincs kidolgozva teljesen, szerintem ez a rész. Az látható, hogy ez vezérli őket, ezért gördül sok akadály kettőjük közé, de ez lehetett volna részletesebb.
Én ezt a részt is rendkívül élveztem, úgyhogy buzdítanék mindenkit az elolvasására. :) Valóban nem olyan tökéletes, mint az első két kötet, de nem érdemes Kelsey történetét se kihagyni a sorból. :)

3 hozzászólás
Hópárduc P>!
Cora Carmack: Szerepváltás

Annyira nem jött be ez a rész. Olvashatatlannak sem mondanám. Kicsit döcögősebben is haladtam vele…
Kelsey nem volt annyira szimpatikus. Hunt már annál inkább.
A történet kicsit vontatott volt, persze a vége kiszámítható.
Egyszeri olvasásra megfelel.

Pepe0810 P>!
Cora Carmack: Szerepváltás

Nagyon megszerettem Cora Carmack stílusát. Tetszett ez a rész is. Az elején kicsit idegesítő volt Kelsey, de ahogy egyre többet tudtam meg a múltjáról, kezdtem érteni a viselkedését. Jackson nagyon szimpatikus. :) spoiler Remélem olvashatok még több könyvet is az írónőtől! :)

Silverlight>!
Cora Carmack: Szerepváltás

Valamilyen szinten izgalmasabb volt, mint az előző kötetek, viszont valahogy mégsem tetszett annyira. Lehet a főszereplő nő zavart meg, aki mást se csinált a könyv nagy részében, mint bulizott, meg ivott, s azon járt a feje, hogyan csábíthatja el a mellé szegődött kísérőjét. Persze van bőven mögöttes tartalom is, hiszen a múlt sokszor befolyásolja a jelenünket. Akadtak benne meglepetések, bár engem annyira nem ért váratlanul, mert sejthető volt merre tart az egész. Igazából azért tetszett, mert nagyon sok tájat lehet megismerni és felfedezni Kelsey utazásával. Igazából kicsit zavaróan hatott rá, hogy az első kötetben teljesen másképp képzeltem el.

>!
Content 2 Connect, Budapest, 2014
320 oldal · ISBN: 9786155416606 · Fordította: Lukács Andrea
sarahangel>!
Cora Carmack: Szerepváltás

A sorozat leggyengébb része. Kelsey már korábban sem volt igazán szimpatikus, de gondoltam, adok egy esélyt, hátha most jobb lesz. Hát sajnos főszereplőként sem igazán jött be. Hunt, a férfi főszereplő sokkal normálisabb, de ő sem fog bennem mély nyomot hagyni.

Nehezen haladtam a könyvvel, és szerintem ennek csak részben lehet az oka, hogy egy ideje olvasási válságban szenvedek. Ha egy szóval akarom jellemezni, nekem unalmas volt. Ez az Európában utazgatás konkrét célok nélkül érdekes lehet – én is kipróbálnám, de csak rövidebb időre –, de ezt valahogy nem sikerült átadni. Pedig még Budapest is ’szerepelt’ a könyv elején. A romantikus szál is semleges volt számomra, nem tudtam értük izgulni, valójában nekem mindegy volt, hogy milyen befejezést kapnak.

Kelsey titkának felfedéséből – hogy miért lett olyan, amilyen – ki lehetett volna hozni valamilyen mélyebb szálat, de itt inkább csak a felszín lett kapargatva.
Hunt titkát meg egy idő után ki lehetett találni, és sajnos az ő múltját is eléggé elnagyolva kaptuk meg.
Amit még hiányoltam, hogy nem kaptunk egy spoiler Kelsey és a szülei között. spoiler spoiler

Röviden, amik igazán fontosak lehettek volna, azokat a lehetőségeket mind kihagyta az írónő. Talán annyi érdekes volt számomra a könyvben, hogy néhány említett helyre rákerestem, ennyi talán felkeltette a figyelmemet – ilyen volt például a Kék-barlang, a prágai metróállomás, vagy hogy Budapestet említsem, a ’Cipők a Duna-parton’ holokauszt-emlékmű.

anikho>!
Cora Carmack: Szerepváltás

Hosszas vívódás után tudtam elhatározni magam a csillagozást illetően.
Az előző két könyvet borzasztóan szerettem.
Ezt is nagyon szerettem.. egy darabig.. – kb a 3/4-éig – onnantól viszont majdhogynem untam.

Az írónő stílusát továbbra is bírom, könnyedén ment a történet olvasása és a szereplőkkel sem volt gondom.
Kelsey-t eddig nem ismertem meg rendesen, kíváncsi is voltam kivel állok szemben. De nem tudom… nem tudott kitörni a semleges zónából bármennyire átéreztem a gondolatai többségét. Hunt pedig egy titokzatos macsó, aki felkeveri az állóvizet rendesen. Adott két fő összetevő és persze nem maradhat el a kihagyhatatlan vágyakozás sem, hogy kapjunk egy kellemes new adult történetet.

A történet hajaz A soha határára, de csak a spontaneitás és az utazgatás szempontjából, valamint, hogy Kelsey keresi önmagát. Nem kimondottan gyors cselekményről van szó, ami segít felismernünk, hogy Kelsey hogyan nyílik meg Jackson-nak, illetve fordítva.

A csavar nem volt nagy, de jó helyen volt, viszont a megoldása lehetett volna egy kicsit drámaibb vagy bonyolultabb. Túl egyszerű volt, ami persze, nem azt jelenti, hogy rossz. :)


Népszerű idézetek

Zizyke>!

– Az otthon az, ahol a legboldogabb vagy.

Kapcsolódó szócikkek: boldogság · otthon
7 hozzászólás
zuna19 >!

– Az életben azok a legjobb dolgok, amiket nem tervezünk meg.

138. oldal

2 hozzászólás
zuna19 >!

Mindenki megérdemel egy nagy kalandot az életben.

(első mondat)

zuna19 >!

Mindenki megérdemel egy nagy kalandot az életben.
Egy olyan alkalmat, amelyre mindig vissza tud tekinteni, és azt mondja „Na… na, akkor éltem igazán”.
A kaland nem történik meg, ha az ember a jövője miatt aggódik, vagy gúzsba köti a múlt. A kaland csak a jelenben létezik. És mindig, mindig a legváratlanabb időben és a legvalószínűtlenebb időben és a legvalószínűtlenebb formában érkezik el. A kaland egy nyitott ablak, a kalandvágyó ember pedig az a személy, aki hajlandó kimászni a párkányra és levetni magát a mélybe.

5. oldal

zuna19 >!

Szinte alig maradt időm felfogni, hogy egy ismeretlen hotelszobában vagyok, és megtalálni a fürdőszobát, mielőtt rám tör a rosszullét.
Van néhány dolog a világon, amit gyűlölök.
A menstruáció előtti fájdalmat.
A Mátrixot.
Azokat az embereket, akik beszélgetés közben túl közel állnak hozzám.
A Dadus hangját.
Azokat, akik szichológust mondanak a pszichológus helyett.
És a hányást. Amiben ezen a héten már kétszer volt részem.
A torkom égett, a szemem könnyezett, a nyakam izzadt, úgy fektettem le erőtlenül a fejem a vécé peremére.

99. oldal

zuna19 >!

Az otthon magától jön, mint a gravitáció.

137. oldal

anikho>!

– Az életben azok a legjobb dolgok, amiket nem tervezünk meg. És sokkal nehezebb megtalálni a boldogságot, ha csak egy helyen keressük. Néha egyszerűen el kell dobni a térképet. Beismerni, hogy nem tudjuk, merre megyünk, és felhagyni azzal, hogy mindenáron meg akarjuk fejteni. Különben is… a térkép az valaki más élete. Sokkal szórakoztatóbb a saját magunkét megteremteni.

138. oldal, 13. fejezet

Viktória_Erdei P>!

– Ne gondolkozz túl sokat! – mondta. – Csak döntsd el, mit akarsz csinálni. Tedd meg az első dolgot, ami eszedbe jut!

139. oldal, 13. fejezet

zuna19 >!

Ha mindennap mással akartam lefeküdni, megtehettem. Ha minden éjjel le akartam inni magam a sárga földig, akkor berúghattam. Ha fel akartam ugrani egy vonatra úgy, hogy azt sem tudtam, hová megy, vagy mikor ér oda, azt is megtehettem.
Szerettem volna mindent kipróbálni: jót és rosszat egyaránt. Fel akartam tölteni magam döntésekkel és következményekkel, örömmel és bánattal, hogy amikor majd visszatérek Amerikába… legyen bennem elég élet ahhoz, hogy túléljem, ha a saját otthonomba költözöm.

44. oldal

zuna19 >!

Megráztam szőke hajam, és még közelebb húzódtam hozzá.

20. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Ana Huang: Twisted Hate
L. J. Shen: A szélhámos
B. B. Easton: Az öltönyös
L. J. Shen: Vakmerő
Mona Kasten: Begin Again – Újrakezdés
Jay Crownover: Rule
J. A. Redmerski: A soha határa
Penelope Douglas: Szívatás
Ker Dukey – K. Webster: Pretty New Doll – Csinos új babácska
Jennifer L. Armentrout: The Return – Visszatérés