Ha egyetlen szóval akarnám jellemezni a könyvet, akkor annyit írnék: „Beszéd”.
Hirtelen nem is tudnám megmondani, hogy olvastam-e már olyan művet (leszámítva természetesen a színpadiakat), amelyeknek a 90%-a párbeszédből áll. Emiatt egyébként nem is bizonyult könnyű olvasmánynak, az ember gondolatai nem pihenhettek meg leíró részeken, és nem képzelhettem magam elé a világot sem, hiszen félig a szereplők fejében maradtunk végig.
A mű legerősebb része kétségtelenül az a kommunisztikus berendezkedés, amely annak ellenére válik egyfajta utópiává, hogy később fény derül az árnyoldalaira is. Ez tömören arról szól, hogy a birtoklási vágyat igyekeznek felszámolni az emberek körében, ezért magántulajdon nincs, a fogyasztási javakat pedig elismertségben lehet kifizetni. A rendszer alapvetően a női dominanciára építkezik, nincsenek házasságok és állandó partnerek, a gyerekeket pedig az a Matriarchátus neveli fel, ahová az anya tartozik. Mindez meg is hozta a gyermekvállalási kedvet, Európa a túlnépesedéssel küzd, a Bécs városában élő főhőseink pedig élvezik a jólétet. Ez a fele a történetnek az, amelyet a szerző rendkívül alaposan kifejt, ez a társadalmi modell az, amely lebontotta az államokat és a perifériára taszította a páros életmodellben élők világát.
Bevallom, hogy a párbeszédes forma egy idő után elég unalmassá és didaktikussá vált. Egy szőrösebb szívű szerkesztő az ötszáz oldalnak valószínűleg a felét kihúzza, hiszen a dialógusok között azért akad egy pár, amelyre szerintem semmi szükség nem volt. (Például a különböző sokadik kávézókban történő találkozások). Éppen ezért nehezen lehetett vele haladni, és bosszantott az is, hogy tűkön ülve vártam azt, hogy befejeződjön és más könyvet vehessek a kezembe, márpedig ez sosem jó jel olvasás közben.
Ha jól értem, magánkiadásról van szó, viszont a tördelés és a nyelvi lektorálás örvendetesen sok hibát kiszűrt, (azért egyszer bent maradt egy 'folytani').
Nagyobb gondnak láttam, hogy a karakterek nem igazán kerültek hozzám közel, és ezt főleg a párbeszédes formának tudtam be. Irina, aki elvileg az egyik főhős, végig távol maradt tőlem, nem tudtam együtt érezni vele, nem láttam bele a fejébe, és ezen nem segített az állandó kölcsönös csipkelődés sem Ryannel.
A lezárás sem töltött el elégedettséggel, mert az egész fordulat a végén tét nélküli maradt. A főhősöknek nem kellett áldozatot hozniuk, nem szenvedtek veszteséget, sőt még amolyan deus ex machinaként számos segítőjük nőtt ki a földből, és a végén még jobban is jártak. Mintha a szerző sajnálta volna némileg jobban meggyötörni a szereplőit. :)
Szintén a párbeszédes formából következik a másik nagy hiányosság, amelyet éreztem, ez pedig a környezet. Bár jelen korunktól kb. két évszázadra játszódik a cselekmény, mégis a világ akár a miénk is lehetne, kevés technológiai invencióval találkozunk a kommunikátoron meg az önvezető autón kívül. Ennél szerintem érdekesebben le lehetett volna festeni a 23. századi Bécset. (Tehát senki ne várjon sci-fit).
Mindezek ellenére nem bántam meg, hogy elolvastam, ha a szerző jelentkezik másik könyvvel, nem fogok kitérni az útjából.