Viharmadár (A Rózsák háborúja 1.) 80% 42 csillagozás

Ugyan nem „ütött” akkorát, mint a Hódító sorozat részei, de ez a könyv is rendelkezik mindennel, ami egy jó kis történelmi regényhez kell. Iggulden olvasmányos stílusban, a lényegre koncentrálva, a történetet a közérthetőség érdekében kellőképpen leegyszerűsítve, ugyanakkor a történelmi tényekhez hűen mutatja be, milyen események vezettek a ma Rózsák háborújaként emlegetett belső hatalmi harcok kirobbanásához. És ami a legnagyobb erőssége, a hús-vér karakterek, akiket nem lehet beskatulyázni, olyan jelzőkkel, mint „jó” vagy „rossz”. Bizonyos fokig minden főbb szereplővel azonosulni lehet, még azokkal is, akiknek az olvasó nem ért egyet minden személyes motivációjával vagy tettével.
Annak, aki szereti a történelmi regényeket, vagy akit érdekel ez a kor, csak ajánlani tudom :)

Magam is meglepődtem, amikor belemélyedtem a regénybe, mert a várt regényes világ helyett egy nagyon is valós történelmi korszakkal és megtörtént eseményeken alapuló történettel találtam szemben magam, amelyet éppen csak egészen enyhén színezett meg némi fantáziával az író. Az elbeszélés természetesen csak részleteiben tekinthető hitelesnek, hiszen egy, a valóságban harminc évig tartó folyamatot sűrít bele a szereplők életébe.
spoiler
Iggulden olyan korba vezet el minket, amely egyszerre érdekes és kellően bonyolult. A történet a viszonylag sok szereplő, az összetett cselekmény, a politikai ármánykodások, és a folyamatosan jelen lévő intrikák ellenére is könnyen követhető, ami elsősorban a remek karaktereknek, a logikus, gördülékeny és végig izgalmas történetvezetésnek köszönhető. Jelen állás szerint további két kötetet számlál a sorozat, hamarosan sorra kerülnek.

Sokat gondolkodtam ezen az értékelésen, mert nagy csalódás nekem a könyv, több szempontból. Először is a cselekmény, bármennyire is sűrítette az eseményeket a szerző, szétcsúszik, különösen az elején. Jönnek az újabb és újabb karakterek, valaki azonban egyetlen fejezetnél többet nem is kap, és ez nagyon vontatottá tesz az egészet. A vége felé már lehetett érezni a dinamikáját és a szereplők szándékait, de addig rengeteg teljesen felesleges mellékszál volt beiktatva.

A másik bajom a fordítás. Legalábbis feltételezem, hogy azzal lesznek gondok, mert időnként bántóan magyartalan mondatokat olvashattam a könyvben, arról nem is beszélve, hogy sejtéseim szerint a 'longsword' legalább háromféle fordítást kapott. A 79. oldalon aztán felbukkan egy olyan mondat is, hogy „Ha én lennék nektek…”, ami majdnem egy leiterjakab, nem tudom ugyanis elhessegetni a gyanút, hogy az „If I were you…” helyére sikerült ezt magyarítani.

Pedig mindezt leszámítva úgy tűnt nekem, hogy a szerző elvégezte a házi feladatot, és helyenként nagyon is részletekbe menően nézett utána a korabeli középkori szokásoknak, helyszíneknek. Főleg Londont sikerült érzékletes színekkel (és szagokkal) ecsetelnie, amin nem csodálkozom, tekintve, hogy az író angol. Bevallom, hogy a második részre nem biztos, hogy megvett a könyv, egyszer lehet, hogy el fogom olvasni, de nincs meg bennem az ösztönzés arra, hogy ezt minél előbb megtegyem.

Nem volt rossz, de nem is öt csillagos kategória.
Szeretem a történelmi regényeket, így nekem feküdt a téma, volt egy nagyon minimális romantikus szál, ami a csajságomnak volt jó, mindezek mellett pedig tele volt intrikával és cselszövéssel, amit nagyon szoktam szeretni :D Nagyon alapos, érdekes, izgalmas, olvastatja magát. Borzasztóan aprólékos, nagyon utána ment a szerző a történelmi háttérnek, ami feltétlenül dicséretes.
Mégis, valahogy nem volt kerek a végére. Tudom, a történet persze, hogy nem volt kerek, hisz ez csak az első rész a sorozatból egyébként szeretném folytatni „kíváncsi vagyok” mi lesz a vége . De hiányérzetem maradt a végére.
Hétvégi, esti kikapcsolódásnak tökéletes, bár a keményebb spoiler részeket szívesen kihagytam volna belőle. Szeretem ezt a korszakot, különösen a francia-angol vonalat, de bizonyos kézenfekvő, elfogadott, a maga korában teljesen megszokott viselkedési formával és reakcióval nem tudtam mit kezdeni.
Mindenképpen megérte a négy csillagot, de nem bánom, hogy „csak” könyvtári könyvként forgatom a sorozatot, nem hiszem, hogy újraolvasnám.

Ebben a témában, nem ehhez vagyok szokva! „ Lótlan, sótlan, hülye király”. A folytatásokkal azért próbálkozni fogok!

Most már biztos vagyok benne, hogy Iggulden az egyik legjobb író a történelmi regények világában, akivel eddig dolgom volt.

Ha valami igazán, de igazán tud untatni, akkor az az angol történelem (holtversenyben a franciával). Nem volt ez másképp a fülszövegben „egyik legizgalmasabbnak” jelzett korszakkal sem, a rózsák háborújával. Semmi izgalmasat nem találtam eddig abban, hogy a hormontúltengéses családok szagolgatják egymás tökeit, mint a kóbor kutyák, aztán – ahogy az a kutyáknál is lenni szokott – egymás torkának esnek. Ilyet bőven láttam gyerekkoromban a szülőfalumban, és mondhatom, sokkal kiszámíthatatlanabb volt a végeredmény… (azóta már kitört a béke, mert mindenki lapostévézik meg okostelózik stb).

Már az első kötet végére elfáradtam attól, hogy rendet tegyek a fejemben, ki minek a grófja, lordja, hercege, bárója. Nem a szereplők sokaságával van a baj, hanem hogy hol a böcsületes kereszt- és vezetéknevén, hol a címén szólítja a tisztelt író úr. Így, amikor lefejezik a londoni beglerbéget, akkor nehogy fellélegezz, kedves olvasó, hogy eggyel kevesebb: mert jön a fia, akit ugyanúgy londoni beglerbégnek fog hívni az író úr, hogy majd két-három oldallal odébb ismét a böcsületes kereszt- és vezetéknevén. Tovább bonyolítja a dolgot, hogy majd' mindenkit Richardnak, Edwardnak, Edmundnak hívnak, úgyhogy az ember felsikít örömében, amikor olyat lát, hogy „Derryhew” (ne feledjük, ekkor még nem fedezték fel Amerikát..!)
Szóval ez nekem így fárasztó, ahogy fárasztó lenne egy magyar történelmi regényben is, ha megállás nélkül Csongrádnak, Borsodnak, Nógrádnak, Tolnának stb hívnák az egymás vérét szívó nagyurakat – generációkon átívelően.

Az, hogy a szereplők sótlanok, nem hátrány, hanem előny: Iggulden ebben is hűen ragaszkodik a valósághoz. Ahogy egyébként az események leírásában is – de ezt már megszokhattuk tőle. Iggulden egészen más ligában játszik, mint a történelmet csak olcsó díszletként használó pályatársai.

Tehát: Igguldenre érdemes figyelni, könyveit érdemes kézbe venni, sőt kinyitni és olvasni is. Aki szereti az angol történelmet (.="!@#;*$Ł), annak ez a négy kötet jó lesz. Nekem az alapanyag miatt sajnos nem ízlett ez a fogás. A 2. kötetet még becsülettel végigolvasom, aztán meglátom, hátha mégis új, nem várt fordulatot vesz a történelem… :)

Ez a sorozat az igazi Trónok harca…Rettentően olvasmányos,letehetetlen történet….vér,ármány,árulás,gyilkosság,harc,zendülés(szerelem nem, hacsak nem a hatalomba)…ja és még vér és harc..gyönyörű képekkel operáló igazi történelmi kalandregény…az élet (vagyis itt történelem)írja a legjobb történeteket.Köszönöm a szép és igényes könyveket a GABO Kiadónak!!!!

Nem az a női történelmi regény, bármennyire is úgy indul az egész. Én talán épp ezért nem élveztem annyira, mert egy idő után a bájos francia vidéken élő nemeslányka kalandjai átalakulnak csatajelenetek egymás utánjává, ami meg nekem nem jön be.
De ennyiből abszolút szubjektív a csillagozásom, mert ha valakinek ez zsánere, nincs rosszul megírva a regény.
Amit kicsit hiányoltam, hogy a karakterek azért eléggé egyszerűen vannak ábrázolva, én legalább is -na, ez lehet, ellentmond a női mivoltomnak- nem szoktam tudni elhinni, ha egy főúr (ugye, korabeli politikus!) életét és vérét áldozza királyáért, mint Suffolk. Gondolom, bármennyire is királyhű volt, neki is meg kellett, hogy legyenek az ennél kicsit bonyolultabb mozgatórugói. Ahogy York hercege sem biztos, hogy szimplán csúnya, gonosz bácsi volt, hanem akár az is egy lehetséges variáció (ami egyébként más, ezzel a korral foglalkozó regényben meg pont így volt), hogy az országáért aggódó nagyúr, aki szerint egy éveket éber kómában töltő király nem alkalmas kormányzásra….
Amit a könyvben nagyon élveztem, az egyébként pont az a nézőpont volt, hogy itt a Lancesterek a szimpatikusak, Margit aki felnő a feladathoz, és még a férjét is szereti (annak ellenére, hogy tulajdonképpen nem is a férjeként, hanem a gyerekeként kell vele bánnia), míg egy másik (történetesen Philippa Gregory) könyvben szinte már ő volt a gonosz királynő, aki nem hajlandó a tehetséges, életerős IV. Edward javára lemondani a hatalomról. Ez azért volt tanulságos, mert ugye az életben ritkán fekete vagy fehér bármi, és igazából történelmi távlatokból meg pláne azon múlik, hogy épp honnan nézünk az adott személyre, eseményre vissza. Ha ez egy kicsit fontosabb, az egyik fél lesz a rosszfiú, ha másak adunk prioritást, akkor az is egy elfogadható szempont.
Még egyszer mondom, nekem a végére kicsit sok lett a csatajelenet, jobban örültem volna, ha a színfalak mögötti politikai fondorkodásokba látunk bele, de hát ez is olyan, mint a fent említett történelmi személyek megítélés: kinek mi a fontos, aszerint fogja ezt megítélni.
Ami még a könyv erénye, hogy a valós (és vélhetőleg tényleg valósághű történelmi eseményeket, alakokat elegyíti a fiktív karakterekkel: a kémfőnökkel, A Maineből elűzött íjásszal és fiával.
Mindehhez történelem mániásoknak (nem történészeknek, hanem akik szívesen olvasnak ilyen tárgyú regényeket) kötelező darab lehet, mint hogy olyan korszakot jelenít meg (Rózsák háborúja), aminek jellemzően inkább már a közepét és a végét ismerjük (IV. Edwardtól III Richárdon keresztül a Tudor hatalomátvételig), épp ezért érdekes volt megismerni, honnan indult az egész. (és általában mennyi patkószeg kell, míg nem csak a ló, a lovas, a csata, hanem az ország is elesik)

Elképesztő mennyiségű történelmi név, amit nem akarok memorizálni! Az angoloknak ismerős, nekem erős túlzás. Az angol történelem fél évszázada, kiirtják a főúri réteget, amihez csak gratulálni tudok, de most nagyon őszinte leszek, nincs jelentősége, kik élik túl vagy halnak meg, ugyanis változást egyikük se hoz. Elnézést kérek a fanoktól, nekem ennyi elég volt ebből a sorozatból.

Érdekes, olvasmányos regény, viszont néha elvesztettem a fonalat, olyan lóugrások vannak a történetben. Illettve a nyelvezete sem igazán tetszik, nekem a modern szófordultok valhogy nem illenek egy történelmi regényhez.