A ​kardok mezeje (Az uralkodó 3.) 16 csillagozás

Conn Iggulden: A kardok mezeje

Julius ​Caesarnak, akinek komoly politikai ambíciói vannak, nagyon szűk mezsgyén kell egyensúlyoznia, ha túl akarja élni a római köztársaság utolsó óráit. Ezért tűzpróba elé állít mindent és mindenkit, akit és amit csak szeret.
A regény cselekménye akkor kezdődik, amikor Caesar véglegesíti azoknak a bizalmi embereknek a körét, akik légióiban hadvezérként számításba jöhetnek. Amikor elérkezik az idő és az alkalom, hogy megszerezze a konzuli címet, Hispániából visszatér Rómába. A városban azonban ármány és összeesküvés fenyeget mindent, amit értékesnek és fontosnak tart. Crassusszal és Pompeiusszal együtt muszáj-szövetségre lép, s megalakul az első triumvirátus: hárman felosztják maguk között a hatalmat. Julius barátaira hagyja Rómát, s elindul, hogy a köztársaságnak hatalmas, véres pusztító harcok árán új területeket szerezzen. Eljut Galliába és a térkép szélére, Britanniába. A köztársaság utolsó napjait éli, Pompeius diktátornak neveztette ki magát. A hírek hallatán Julius… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2005

>!
GABO, Borsodi Nyomda Kft., 2014
626 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636899103 · Fordította: Bihari György, Sóvágó Katalin
>!
GABO, Borsodi Nyomda Kft., 2007
626 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636890070 · Fordította: Bihari György, Sóvágó Katalin

Kedvencelte 2

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

>!
Bur3sz
Conn Iggulden: A kardok mezeje

Nagyon tetszik még mindig. Az egyedüli negatívum a számomra, h kicsit elnagyolja a történetet. Igaz, a könyv végén kitér a miértre, ami így érthető is. Csak ajánlani tudom a római kor kedvelőinek!

>!
Sennin
Conn Iggulden: A kardok mezeje

Fantasztikus könyv, a cselekmény ugyanolyan gördülékeny mint az előző kötetekben. Az mondjuk igaz, hogy eléggé elnagyolt a történet, de szerintem ez teljesen érthető. Ennyi adat, cselekmény, tartalom nem fért volna bele. És pont a legizgalmasabb résznél hagyta abba… Megyek és máris folytatom a negyedik résszel :D


A sorozat következő kötete

Az uralkodó sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Robert Harris: Pompeji
Anne Rice: A múmia
David Gemmell: A Sötét Herceg
George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Veszélyes amazonok
Philippa Gregory: Viharfelhők
S. A. Chakraborty: Rézkirályság
Jean M. Auel: A Barlangi Medve népe
Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő
Aleksander Krawczuk: Néró
Steven Saylor: Birodalom