A ​hegyek csontjai (A Hódító 3.) 27 csillagozás

Conn Iggulden: A hegyek csontjai

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Dzsingisz kán egy törzsekből egyesített nép vezére. A mongolok ősi ellenségével, a Kínai Birodalommal vívott hosszú háborúban már győzedelmeskedett. Most az ellenkező irányból jön a fenyegetés. Nyugatra küldött követeit sorra meggyilkolják.
Népe kénytelen addigi leghosszabb útjára kelni. Hatalmas és ősi ellenségekkel találják magukat szembe, amilyenekkel még sosem találkoztak, ám a kán olyan ösvényre lépett, amely a győzelemhez vagy a teljes pusztuláshoz vezet.
Dzsingisz harcosként és vezérként már bizonyított. Most a civilizáció kihívásaival kell szembenéznie, azzal, hogy milyen hatással lesz népére és az utánuk jövőkre. Fiai időközben maguk is hadvezérek lettek. Utódot kell választania közülük, mielőtt mindent elpusztítanak, amit ő felépített.

>!
GABO, Budapest, 2011
508 oldal · ISBN: 9789636893439 · Fordította: Bihari György

Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

Dzsingisz kán · Dzsocsi · Szübötej


Kedvencelte 1

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 8

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Emerencia P
Conn Iggulden: A hegyek csontjai

A sorozat ezen része sem okozott csalódást. Nagyon olvasmányos . Abszolút 5 csillagos .

>!
jehuka P
Conn Iggulden: A hegyek csontjai

Borzasztóan tetszett ez a rész is. Meglepő, mennyire tudtam izgulni ezekért a kőkemény és kegyetlen fickókért. Ugyanakkor tetszett Dzselauddin személyiségfejlődése, ahogy méltó ellenféllé növi ki magát.
Azért a történelmi hűséget nem szabad készpénznek venni (a Dzsocsi-szál nem egészen világos számomra, kíváncsi vagyok a fiairól lesz-e majd szó a 4. és 5. kötetben), de ez nem von le a könyv érdemeiből.
Már tűkön ülök, hogyan folytatódik a történet :)

>!
ursus MP
Conn Iggulden: A hegyek csontjai

Továbbra is le a kalappal! Ha a három első kötet ennyire jó volt, valószínűleg ez vár a maradék kettőnél is. Már nyitom is a következőt :)

A teljes értékelés: http://konyvtamasz.wordpress.com/2014/09/08/conn-igguld…

>!
Sennin
Conn Iggulden: A hegyek csontjai

Legjobb rész!!! Mindenkinek csak ajánlani tudom az egész sorozatot.

>!
Regényes
Conn Iggulden: A hegyek csontjai

Imádtam a sorozatot, karakterek vannak benne, nem szürke töltelékek; tömör, felesleges részek nélkül.


Népszerű idézetek

>!
Emerencia P

– Minden ember meghal – folytatta Jelme, mit sem törődve a kitöréssel. – Lehet ,hogy ma este ,vagy jövőre ,vagy negyven év múlva fogatlanul végelgyengülésben. Annyit tehetsz ,hogy megválasztod ,miként fogadod a pillanatot.

85. oldal

>!
Emerencia P

A szem a lélek tükre , mindig a tekintetet a legnehezebb álcázni.

74. oldal

>!
ursus MP

Semmi sem fogható ahhoz a szabadsághoz, hogy rád vár az egész világ.

105. oldal

>!
jehuka P

Időnként úgy érzem, közel járok ahhoz, hogy megértsem, miként válik értékké az ezüst és az arany. Úgy tűnik, hazugságokra és ígéretekre épül, de működik, valahogy működik.

393. oldal

>!
jehuka P

A férfi, akinek nincsenek ellenségei, gyorsan elpuhul és meghízik.Az a nemzet rosszul végzi, amelyiknek a táborai körül senki sem ólálkodik. Megmosolyogtatta a gondolat. A világ bővelkedik ellenségekben, és ő hálás a szellemeknek ezért a milliós rajzásért. El sem tudta képzelni, hogy mással töltse az életét. Szép évek várnak még rá!

56. oldal

>!
jehuka P

– Annak az embernek, aki egy nemzetet vezet, tilos gyengének lennie – mondta (Dzsingisz). – Tilos hebehurgyán vagy gyűlöletből cselekednie. Először az elméjét használja, de amikor mozdul, olyan gyors és könyörtelen legyen, akár a tomboló farkas. Sok ember élete függ tőle, és egy rossz döntés mindent elpusztíthat, amit az öcséimmel felépítettünk.
Belső dühéből most látszott egy kevés: az összeszorított öklein, ahogy a levegőt a tüdejéből kifújta.
– Én vagyok a fűtengerek, az ezüst népnek a kánja. Én választottam ki az örökösömet, a saját jogomon. Az Égi Atya és a Földanya pusztítson el minden férfit vagy nőt, aki az utamba áll!

375-376. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Dzsingisz kán
>!
jehuka P

(Dzsingisz) Kimerülten, betegen érkezett vissza a csin fővárosból. Csaknem egy évébe telt, amíg összeszedte magát, de a gyengeség már csak emlék. Ahogy közeledett a nyár vége, visszanyerte régi erejét, és össze akarta zúzni azokat, akik arra vetemedtek, hogy megöljék az ő embereit. Büszke és erős ellenségeket kívánt, mert annál mélyebbre vetheti őket a bosszúja.

54. oldal

>!
ursus MP

Dzsingisz folytatta (—) Vannak, akik azt mondják nektek, hogy a boldogságot keresik, és életük egyetlen értelme ez az egyszerű cél. Én pedig azt mondom nektek, hogy a birka boldog a síkságon, a sólyom a levegőben. Nekünk csekélyke dolog a boldogság, nem túl fontos a férfi életében. Küzdünk és szenvedünk, ebből tudjuk, hogy élünk. (—) Amikor elmegyek, ne azt mondják az emberek: „Nézzétek a gazdagságát, a városait, a palotáit, a drága ruháit!” – Egy pillanatra elhallgatott. – Inkább ezt: „Nézzetek utána, tényleg meghalt-e. Gonosz vénember ez, meghódította a fél világot.” – Erre a gondolatra kuncogni kezdett, és a csoportban oldódni kezdett a feszültség. – Nem azért vagyunk itt, hogy vagyont szerezzünk az íjainkkal. A farkas nem gondol a cifraságokra, csak arra, hogy a falkája erős legyen, és más farkas ne merészelje keresztezni az útját. Ennyi elég.

99-100. oldal

>!
ursus MP

Ha Dzsingisz kinézett a fehérségbe, láthatta a jurtákat. Olyanok voltak, mint a sápadt kagylóhéjak, tetejükből vékony füstoszlop emelkedett az ég felé. Hideg, ellenséges vidék volt, de nem bátortalanította el. Az ő nemzete különben sem vette hasznát a városoknak. Körülötte zajlott a törzsek élete, volt viszálykodás, barátkozás, családi ünnep, esküvő. Nem kellett megállapodniuk ahhoz, hogy éljenek.

107. oldal

>!
ursus MP

Amikor Dzsebe megfordult, hogy távozzon, Dzsingisz halkan füttyentett. Dzsebe kérdően nézett rá.
– Ezek mostantól a te harcosaid, Dzsebe, nem az enyémek, sem senki másé. Terád figyelnek. Ezt ne felejtsd el. Láttam már bátor harcosokat, akik megtörtek és elfutottak, majd alig pár hónappal később lehetetlen körülmények között állták a sarat. Az egyetlen különbség az volt, hogy nem ugyanazok a tisztek vezették őket. Sose hidd, hogy egy másik ember képes elvégezni azt, ami a te dolgod. Megértetted?
– Igen, nagyuram – felelte Dzsebe.

127. oldal


A sorozat következő kötete

A Hódító sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Colin Falconer: A selyemút
Artur Lundkvist: Az Ég akarata
Lőrincz L. László: Dzsingisz kán
Miloslav Fábera: Hét mongol paripa
Lőrincz L. László: Az utolsó hvárezmi nyár
Pusztai Andrea: A zöld szemű kígyó
David Gemmell: Trója – A Villámlás Pajzsa
Bíró Szabolcs: Non nobis Domine
Maurice Druon: Az elátkozott királyok I-III.
Bíró Szabolcs: Ötvenezer lándzsa