Mária ​testamentuma 57 csillagozás

Colm Tóibín: Mária testamentuma

Ismerd meg Máriát. Az anyát, akitől elvették a fiát, és elveszejtették. Az asszonyt, aki száműzötten él, aki után olyanok leselkednek, akik szentként őriznék fia emlékét. De ő másképp emlékszik. Miközben a legendák falat emelnek, ő a fejébe veszi, hogy elmondja a világnak az igazságot, amelyhez görcsösen ragaszkodik. Ismerd meg Máriát, aki fölkavaró, bátor monológjában nem szégyelli megmutatni esendő emberségét.

Eredeti megjelenés éve: 2012

>!
Park, Budapest, 2015
114 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633551882 · Fordította: Szabó Herta
>!
Park, Budapest, 2015
116 oldal · ISBN: 9789633552698 · Fordította: Szabó Herta

Kedvencelte 5

Most olvassa 1

Várólistára tette 52

Kívánságlistára tette 38

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

giggs85 P>!
Colm Tóibín: Mária testamentuma

A Park Kiadó a Mária testamentuma megjelentetésével a hazai könyvkiadás igen nagy adósságát kezdte el törleszteni, ugyanis Colm Tóibínnak, a mind a kritikusok, mind az olvasók által nagyra becsült, zseniális ír szerzőnek érthetetlen módon ez az első magyarul is kézbe vehető kötete. Ezúttal nem mehetek el szó nélkül a kis könyv borítója mellett sem, ilyen plasztikus, erős, egyszerű és ilyen kifejezőerejű fedőképpel ritkán találkozhatunk. Az ír szerző egyébként gyakran nyúl a problémás anya-fiú kapcsolatokhoz (a Mothers and Sons című novelláskötete is ezt a témakört járja körbe), így nem csoda, hogy a Mária és Jézus közötti sem maradhatott ki.

Ebben az alig 114 oldalban rengeteg mindent kapunk egyszerre: egy apokrif evangéliumot, egy, a fiát elveszítő anya portréját, az ideológiai alapú történelemhamisítás működését, már egy ezerszer elmesélt történetet úgy tálalva, hogy egy pillanatig se untasson; és még tudnék belőle kiragadni fontos nézőpontokat bőségesen, de azt hiszem ennyi is elég lesz. Ebben a testamentumban az öregedő, halálhoz közelítő, magányosan élő Mária kénytelen-kelletlen válaszolgat az őt erőszakosan faggató két „evangélistának”, akik igyekeznek összeállítani egy olyan, valósnak tűnő történetet, ami illeszkedik az újonnan formálódó keresztény ideológiához, és nem tűrnek semmiféle ellenkezést, semmilyen olyan emléket, ami ellentmondana hitüknek. Mária azonban makacsul ellenáll, és egy zaklatott belső monológban idézi fel meg nem nevezett fiához fűződő kapcsolatát. Ez az elbeszélés azonban, hiába ugye a, nevezzük így, speciális körülmények, olyan univerzális jellegű, hogy nemcsak a bibliai Megváltóról és híres édesanyjáról, hanem bármelyik másik anya-gyermeke viszonyról sokat mond.

Mária kénytelen tétlenül végignézni, ahogy fia tönkreteszi saját életét, ahogy megtagadja őt, ahogy megölik, és nem tehet az égvilágon semmit. Az emiatt érzett harag, fájdalom és keserűség végig kiérződik szavaiból, amelyek a kortárs világirodalom egyik legerősebb és legütősebb monológját alkotják (ezzel kapcsolatban két dolgot is megemlítenék: az egyik Szabó Herta kitűnő, gördülékeny fordítása; a másik az, hogy ez a szöveg ordít a színpadért, ami persze nemcsak nekem tűnt fel, évek óta sikerrel játsszák a szigetország színházai), ami miatt szinte letehetetlenné válik ez a kötet.

Azt azért még külön megemlíteném, hogy a Mária testamentuma esetleg sértheti a (szigorúan) vallásos emberek érzéseit, mert az ebben felvázolt események (Jézus tetteinek és főleg csodáinak bemutatása, amikor is erősen hangsúlyozottan jelenik meg az, hogy ezeket nem látták az adott szereplők, csak hallották), a bemutatott szereplők (Jézus nagyon is emberi, sokszor gőgös, vágyik a dicsőségre és bántja az anyját; hívei nyomorékok, szerencsétlenek; tanítványai sokszor erőszakosak, hazugok), teljesen újfajta, apokrif módon mutatják be az „új” vallás születésének körülményeit. Nekem ebből a szempontból is tetszett.

A Mária testamentuma az egyik legerősebb kisregény, amivel 2015-ben találkoztam, apró ízelítő egy nagyformátumú írótól, számtalanféleképpen olvasható (számomra már most újraolvasásért kiált), lekötött mind részleteiben, mind egészében, élvezetes olvasmányként és gondolkodnivalóként is. Köszönet érte – azt hiszem ott lesz a végleges helye a kedvenc könyveim között.

7 hozzászólás
Kuszma P>!
Colm Tóibín: Mária testamentuma

Tóibínt nagyon foglalkoztatja az anya-fiú kapcsolat, törvényszerű hát, hogy eljutott minden idők talán leghíresebb anya-fiú kapcsolatáig: Mária és Jézus történetéig. A kisregény Máriája két, őt folyton zaklató evangelistának (?) meséli el a saját verzióját az eseményekről – ilyen értelemben véve a Mária testamentuma egy szent szöveg profanizálása, szegről-végről Kazantzakisz Krisztus utolsó megkísértése-nek és Gore Vidal Élő adás a Golgotáról című művének rokona. A látásmód új: nem a hívő szemszöge, akit Jézus magához szólít, hanem az anyáé, akit ugyanő eltaszít, amit Tóibín egy rafinált, de nem archaizált, zaklatott, de nem különösebben naturális hangon ad elő. Ugyanakkor a szöveg nem csupán Újszövetség-parafrázis, és nem is pusztán az anya és a fiú közötti kapcsolat durva szétszakításának meséje. Mindezek fölött annak története is, ahogy Máriát, a nőt kizárják a saját élettörténetéből azok, akik az új történelmet konstruálják: a férfiak. Mert az új történelemnek célszerűnek, egyértelműnek kell lennie, nincs helye benne komplex érzelmeknek, többsíkúságnak, nincs helye benne a gyengeségnek – vagy legalábbis annak, amit ők gyöngeségnek értelmeznek. Határozott elképzelésük van a mítoszról, és nem haboznak bedarálni Mária valóságát egy magasabb rendű szentség érdekében. Bár az én elképzeléseimhez képest talán túlzottan rátelepszik a mondanivaló magára a szövegre, de tagadhatatlanul erős, fojtogató próza. Tóibín határozott üzenettel rendelkező író, és nagyon örülök, hogy immár magyar nyelven is hozzáférhető.

(Külön kiemelném a borítót: nem egy visszafogott munka, de annál kifejezőbb. Nem köntörfalaz, ahogy a kisregény sem.)

fióka P>!
Colm Tóibín: Mária testamentuma

Jé, egy szkeptikus Mária! Nos, igen: az anyák álma általában nem azonos a fiakéval.

5 hozzászólás
Wiggin77 >!
Colm Tóibín: Mária testamentuma

A szembemászó borítója miatt figyeltem fel rá először. Biztató a fülszöveg is. Máriáról alig mond valamit a Szentírás – még a Koránban is több szó esik róla. A legtöbb klasszikus ábrázolás egy passzív, kissé vértelen Máriát mutat. De hogy mit érzett?

Azt reméltem, hogy Colm úr kisregénye majd megmutatja. Sokszor felmerült már bennem, hogy mit érezhetett a 15 éves lány, aki még férfit sem „ismert”, amikor megjelent neki az angyal, és elmondta, hogy áldott az ő méhének gyümölcse. (Pláne, amikor Józsefnek elmondta az újságot.) Milyen volt a Megváltó édesanyjának lenni? Látni, feldolgozni, hogy a gyereked más, mint a többi? Talán nem is akarta ezt, csak egy „normális” kisfiút akart. Félt és féltett, nem is értette, hogy mi történik. Büszkeség és szomorúság lehetett benne. És persze kétség, sok-sok kétség. Egy kétkedő Máriát nemcsak, hogy el tudok fogadni, de üdvözlöm is a gondolatot. Nem az imák Máriájáról akartam olvasni, hanem az emberről, az anyáról. Én így képzeltem. Valami hasonlót vártam Mária testamentumától is.
De Tóibín kisregénye más, nagyon más! Kétszer is elolvastam, de még mindig nem egyértelmű, hogy mi volt a célja ezzel az írással. Tóibín leemeli – mit leemeli, lerántja! – a piedesztálról Máriát. Nem lenne ez baj, de ez a Mária iszonyatosan megcsúnyul és olyan messze kerül attól, akit ismerünk, amilyen messze csak lehet. Ez a Mária egy megkeseredett vénasszony, csordultig telve haraggal és megvetéssel. Ez a Mária egy pillanatra sem hitt a fiában. A fiában, akinek a nevét sem ejti ki. A fiában, aki ugyancsak gyökeresen különbözik a megszokottól képtől. Tóibín Jézusa egy öntelt szektás gurunak tűnik, aki „semmirekellőket gyűjtött maga köré, hozzá hasonló fiatalokat, vagy apátlan férfiakat, vagy olyan férfiakat, akik nem voltak képesek egy asszony szemébe nézni”.
Itt akadtam le. Miként kell értelmezni ezt? Ilyennek látja az író és vele együtt az ő Máriája Jézust? Tegyük fel, hogy igen, ilyen volt, Mária ezt látta, jogosan volt elutasító és csak meg akarta menteni a fiát a rossz társaságtól. De ha Tóibín Jézusa csak egy jobbfajta guru, akkor minek fáradt az író csodák bemutatásával? Igaz, ezek a csodák kicsit „piszkosnak” hatnak, meg tisztátalannak, nincs semmi dicsőség Lázár feltámadásában sem, szegény kicsit zombiszerűnek hat, Romero is csettintene (hajnalonként még vonyít is!).
Dehát akkor is csak csodákról beszélünk.
Vagy Jézus olyan volt itt is, mint a Szentírásban, csak épp Mária szemén keresztül tűnt vásári mutatványosnak? Ha így van, akkor meg kapunk egy nemhogy kételkedő, de mindenestől elutasító Máriát. Aki persze szereti a fiát. Vagyis inkább azt, akinek ő látni akarja. Amilyennek emlékszik rá gyermekkorából. Bárcsak abbahagyná ezt a bolondságot, aztán jönne már haza! Ha anya-fiú viszonyt emlegetünk, inkább érzem azt, hogy ez Mária taszította el a fiát, mintsem hogy fordítva lett volna…

Ha Jézus egy megvezetett ember, akkor könnyebb elfogadni ezt a Máriát. De bármelyik értelmezés is a helyes, Tóibinnak nem elég az, hogy egy makacs, keserű asszonyt csinál Máriából, de még a hús-vér ember anyaságára is csapást mér. A legtöbb anya, akit én ismerek ösztönösen az autó elé ugrana, hogy védje a gyerekét. A könyvbeli Mária azonban
még gyáva is. Fia szenvedését látva majdnem odarohan hozzá, de később már azt sem várja meg, hogy elhagyja az árnyékvilágot. Menti a bőrét, menekül. Fut, ahogy csak bír, pedig fiának keresztútja alatt még annyira el tudott vonatkoztatni a történésektől, hogy panaszkodott, hogy töri a cipő a lábát (a fiadnak meg ömlik a vér minden testrészéből, nem gond?). Ezt a Máriát már nem tudom elfogadni. Egy anya nem ilyen.

Aztán ugye a dolog, ami keretet ad az egésznek: evangelisták faggatják Máriát a történtekről. Egyikük a szöveg alapján Jánosnak tűnik. Ha ő az, akkor a Jézushoz
legközelebb álló apostolok egyikeként többet tudott, látott, mint Mária, aki legtöbbször
nem is volt Jézussal. Az evangelistáknak nem tetszik Mária valósága, nem illik a képbe.
Itt éreztem némi iróniát: Tóibín evangelistái a maguk igazának megfelelően hajlítják a valóságot – miközben az író ugyanezt teszi, amikor az Újszövetségbeli eseményeket átrendezve dramaturgiai célból Lázár feltámasztását a kánai mennyegző elé teszi, átdolgozva persze az ottani eseményeket is, hogy az jöjjön ki, hogy Jézus elutasította, megtagadta Máriát.

Hogy mit akart ezzel a könyvvel az író? Halvány lila gőzöm sincs. De ez nem az a Mária, akit ismerünk. Nem is az ember, akit látni akartam. Van neki megváltás?

"– Megváltja? – kérdeztem, és fölemeltem a hangomat. – Kit vált meg?
– Azokat, akik előtte jártak, és azokat, akik most élnek, és azokat, akik még meg sem születtek – felelte.
– Megváltja őket a haláltól? – kérdeztem.
– Megváltja őket az örök életre – mondta. – A világon mindenki megismeri az örök életet.
– Persze, az örök életet! – visszhangoztam. – Persze, a világon mindenki! – néztem kettejükre, félig leeresztett szemhéjukra, elkomoruló arcukra. – Emiatt volt az egész?"

Aztán Tóibín beviszi a végső balegyenest is: Mária elhagyja a vallását és Artemisz követője lesz. Bravó.

Kupec, én nem ilyen lovat akartam. Sántít ez, meg egyfolytában hullajtja a lócitromot a büdös seggéből, oda is, ahova nagyon nem illik. Otromba jószág.

19 hozzászólás
dacecc P>!
Colm Tóibín: Mária testamentuma

Nem lehet könnyű a megváltó anyjának lenni. Ez lehetne ennek a kisregénynek a mottója. Tóibín vallomásos hangú könyve egy megtört, öreg Mária szemén keresztül mutatja be azt, hogy hogyan szakad el a gyermek attól, akivel egyszer egy volt, és hogy hogyan lesz egy olyan emberré, aki már fájón és teljesen független szülőjétől. Az anya feloldhatatlan tehetetlensége járja át a lapokat, ahogy a szeme előtt szűnik meg annak lenni a fia, akinek eddig ismerte. Inkább legyen akkor szerintem ez a mottó: nem lehet könnyű anyának lenni.

DaTa >!
Colm Tóibín: Mária testamentuma

A halálra váró Mária emlékezik vissza, és meséli el fia történetét két evangélistának. A nő, az anya szemszögéből látjuk fia utolsó csodatételeit, elfogását, megfeszítését. Egy esendő asszony képe rajzolódik ki a kisregény lapjain, aki félbolond csürhének tartotta fia kísérőit, tanítványait. Nincs itt semmi vallásos áhitat, egy hús-vér, bűnös, gyáva asszony története ez, aki még a keresztrefeszítéskor is elmenekült, életét féltve.

Döbbenetes képeket mutat meg az író: amíg szegezték a fiút a keresztre, zajlott az élet tovább, néhány méterrel arréb szerencsejátékot űztek, lovat patkoltak, és Mária lába is nagyon fájt. Lázár felélesztésének leírása elementáris erejű, az újjáéledt férfi erőtlen, gyenge, szavai nincsenek, beszélni nem tud, csak hajnalonta rémisztgeti a város lakóit keserves nyögéseivel eztán. Visszatért a halálból, de soha nem képes elmondani, mit látott ott. Hiszen arra feltehetőleg tényleg nincsenek szavak.

Soha nem értettem a katolikusok Mária-kultuszát, az én szememben ő mindig is egy egyszerű, halandó, zsidó asszony volt. Így szerepel ebben a kisregényben is. Nem gúnyolódik az író, egyszerűen bemutat egy fia és saját maga életéért féltve reszkető asszonyt, aki gyávasága miatti szégyenét és fájdalmát hordozza a halálig.

Nagyon szépen megírt történet ez, 5 csillag, természetesen. Egyetlen hibája a rövidsége. Olvastam volna még szívesen tovább.

pepege P>!
Colm Tóibín: Mária testamentuma

A mindenki által ismert történet – ezúttal egy másféle szemszögből.

Dominik_Blasir >!
Colm Tóibín: Mária testamentuma

Szuggesztív.
Szeretem azokat a szövegeket, amik képesek egy ennyire új és erős nézőpontot találni egy már elég sokszor elbeszélt eseményhez – márpedig Mária szemszögét Tóibín közel sem olyannak képzeli, mint ahogy az általában elő szokott kerülni (ld. http://moly.hu/idezetek/568686).
Bár úgy éreztem, az író valahol a gyász, a fájdalom és a szenvedés tükrén keresztül akarta megmutatni Mária és Jézus (akinek az ő neve el sem hangzik) kapcsolatát, nekem sokkal inkább arról szólt, hogy Mária miként éli meg a fiával történt dolgokat. Hogy, mást ne is mondjak, azt mondja magáról, ő Isten fia. Fel lehet ezt dolgozni, el lehet ezt hinni? És amikor azt látod, hogy emiatt kereszthalált hal, mit tudsz rá reagálni?
De egyébként nagyon izgalmas volt a @Kuszma által jól megfogalmazott „Mária valósága vs. elvárt/szép/polkorrekt valóság” témakör is (noha én nem éreztem ennyire „nő vs. férfi” szembenállásnak), emiatt igazából szívesen olvastam volna tovább. Bár akkor meg valószínűleg nem lett volna ennyire erős maga a próza. Szóval jó volt ez.

somogyiréka>!
Colm Tóibín: Mária testamentuma

Egyenletes, fegyelmezett ütemben hozzám vágott szavak. Az író jól idecsapja, fúródjanak csak belém, egyenként. Nehogy visszapattanjanak. Írjanak át mélyen, hogy felfogjam, lehet, hogy így esett meg.
Semmi égi remény, semmi angyalvidéki halleluja, az „evangélisták” csak szenzációra éhes emberek, akik sztorit próbálnak gyártani egy férfiből, aki nem akárki volt, nem csak egy ács fia, hanem egyenesen Istené..mintha itt lenne rajta kívül más Atyánk is.
Mária lerántja a patetikus mázat a történetről, kimondhatatlan fájdalmában emlékeket idéz fel. Sebet tép, és vágyja a végső elmúlását. Amit látott, átélt fel nem dolgozhatja, anyai szív erre kevés.
Nem volt halottmosdatás, nem szaladt lelkét kilehelő fiához a keresztnél, hanem menekült, saját életét mentette, mert az volt veszélyben. Rettenetesen fájlalja, hogy így történt. S gyermekében nem lát mást, mint egy őrült alakot, aki tönkretette magát egy álomért..
Nem az a cél, hogy a történettel legyünk tisztában, csak gondolkozzunk, és ne a múlt ködébe veszett históriákra alapozzuk a hitünket, melyre aztán vallások, társadalmi rendszerek épültek..amihez az Atyának semmi köze
Élt egyszer egy ember itt a történelemben, Jézus volt a neve, aki egyetlen pillanatra sem kérdőjelezte meg, hogy ő és az Atyja egyívásúak. Ennyi. És legendája utat nyitott e tény megvalósítása felé. Ha neki sikerült, nekem is sikerülhet. Ő is csak egy egyszerű embernek született.
És ha választani lehetne, én az anya, Mária evangéliumára szavaznék.

cortinadampezzo P>!
Colm Tóibín: Mária testamentuma

A Mária testamentumában az idősődő Szűz Mária két idegennek meséli el gyermeke, Jézus messiássá érésének és keresztre feszítésének történetét a saját szemszögéből, azaz hogy ő maga hogyan élte át és hogyan élte túl az egészet. Látogatóit azonban nem ez érdekli, hanem a legendagyártás, Jézus életét mitizálni, tanait dogmatizálni akarják, hogy a születő vallás szolgálatába állítsák. Mária hiába próbál ellentmondani, az ő sorsa már megpecsételődött, az élettörténetét végérvényesen megmásították a fia halálából egyházat kovácsoló férfiak.

Colm Tóibín kisregénye egészen újszerű látásmóddal próbálja megközelíteni a mindenki által ismert bibliai történetet: az emberiség bűneit megváltó próféta édesanyja ugyanolyan, mint a többi anya, féltő gonddal szereti és óvja fiát, ugyanakkor olykor magában korholja és minden hibáját látja. Például a becsvágyat, ami fiát elragadta a nagyvárosba, és a gőgöt, amit az egyre növekvő ismertsége táplált. A mélyen vallásos emberek számára bizony bántó lehet ez a fajta Jézus-kép, és Tóibín erre rátesz még egy lapáttal, amikor Jézus tanítványait semmirekellő lumpenekként, a csodatételeket pedig cirkuszi mutatványokként ábrázolja.

Bár az írás minősége igen magas színvonalú (annyira, hogy Tóibín egy másik regényét gyorsan meg is vettem), számomra ez a történet túlságosan szájbarágósnak, nagyon direktnek bizonyult. A könyv arányai is kicsit elcsúsztak, például a kánai menyegzőt több oldalon taglalja, mint a keresztre feszítést, a feltámadásról pedig alig pár sor olvasható csupán. Az újszerű nézőpont és az árnyalt Jézus-kép miatt azonban mindenképpen ajánlott olvasmány.

>!
Park, Budapest, 2015
114 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633551882 · Fordította: Szabó Herta

Népszerű idézetek

Dominik_Blasir >!

– Megváltja? – kérdeztem, és fölemeltem a hangomat. – Kit vált meg?
– Azokat, akik előtte jártak, és azokat, akik most élnek, és azokat, akik még meg sem születtek – felelte.
– Megváltja őket a haláltól? – kérdeztem.
– Megváltja őket az örök életre – mondta. – A világon mindenki megismeri az örök életet.
– Persze, az örök életet! – visszhangoztam. – Persze, a világon mindenki! – néztem kettejükre, félig leeresztett szemhéjukra, elkomoruló arcukra. – Emiatt volt az egész?

110. oldal

Wiggin77 >!

Nehezen lélegezve mondtam, hogy megbékéltem az árnyakkal, a teherrel, a súllyal, amely aznap telepedett rám, amikor kikötve és véresen láttam a fiamat, amikor hallottam, hogy fölkiált, és amikor úgy gondoltam, rosszabb már nem történhet, és csak múltak az órák.

19. oldal

GTM P>!

Mielőtt elment, mondtam neki, hogy amióta az eszemet tudom, valahányszor két férfinál többet látok együtt, ostobaságot és kegyetlenséget tapasztalok, de előbb mindig ostobaságot.

14. oldal

1 hozzászólás
_natalie_néven_ IP>!

… és ekkor történt, hogy elhallgatott a madárdal, és a madarak eltűntek a levegőből. Márta úgy hitte, hogy az idő is megállt, és abban a két órában semmi sem termett, semmi sem született, semmi sem jött létre, semmi sem pusztult, illetve enyészett el semmilyen módon.

41. oldal

_natalie_néven_ IP>!

nem nőtt tulságosan hozzám, mindketten tudtuk, hogy magamra hagy.

21. oldal

_natalie_néven_ IP>!

… megértettem, hogy nem szalasztottam el az esélyt a fiam megmentésére, mivel eleve nem volt rá esély, mindannyiunk sorsa meg van pecsételve.

55. oldal

Olya>!

… senki se bolygassa azt a teljességet, ami a halál. A halál időt és csöndet kíván. A halottat magára kell hagynunk új ajándékával, a nyomorúságtól való megszabadulásával.

38. Park Könyvkiadó, Budapest, 2015

GTM P>!

Nyugtalanított a gondolat, hogy pereg az idő, hogy a világ igen nagy része számomra megismerhetetlen marad.

24. oldal

_natalie_néven_ IP>!

… valahogy sugárzott, igen, sugárzott, mint a fény,

56. oldal

Arikán>!

Van ebben a szobában egy szék, amin még soha senki nem ült. (…) Az emlékekhez kötődik, egy férfihoz, aki nem tér vissza, akinek a teste elporladt, de aki hajdan betöltötte az egész világot. Nem jön vissza többé.

25. oldal (2015-ös kiadás)


Hasonló könyvek címkék alapján

Lucinda Riley: A meredély szélén
Joseph O'Connor: A Tenger Csillaga
Marina Fiorato: Kit
Thomas Keneally: Schindler bárkája
Salman Rushdie: Az éjfél gyermekei
Thomas Keneally: Schindler listája
Eleanor Catton: A fényességek
Kodolányi János: Én vagyok
Kodolányi János: Az égő csipkebokor
Kodolányi János: Jehuda bar Simon