Tövismadarak 477 csillagozás

Colleen McCullough: Tövismadarak Colleen McCullough: Tövismadarak Colleen McCullough: Tövismadarak Colleen McCullough: Tövismadarak Colleen McCullough: Tövismadarak Colleen McCullough: Tövismadarak Colleen McCullough: Tövismadarak

A Clearyek története Új-Zélandon kezdődik és Ausztráliában folytatódik, ahonnan csak a második világháború szörnyű eseményei sodornak el egy-egy családtagot a jó öreg Európába. A Cleary család a gyönyörű ausztrál tájakon küzd a boldogulásért az anya vezetésével. Fee erős egyénisége szilárd erkölcsi alapon áll, mindent megtesz családjáért, élete a kötelességteljesítés mintaképe. Gyermekeit mégsem tudja megóvni a keserves csalódásoktól, és a ragyogó napsütötte táj is kiszámíthatatlanul szeszélyes – hirtelen támadt kegyetlen bozóttűz ragadja el egyik fiát…. A két női főszereplő: Fee és Meggie – anya és leánya – élete a sors különös játéka folytán hasonlóvá válik egymáshoz, mindketten olyan férfit szeretnek, akitől a társadalom elválasztja őket, s a szerelmükből született gyermekek feje fölött a tragédia sötét árnya lebeg….

Eredeti megjelenés éve: 1977

Tartalomjegyzék

>!
Európa, Budapest, 2019
892 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635040308 · Fordította: Borbás Mária, Göncz Árpád
>!
Európa, Budapest, 2012
890 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630794428 · Fordította: Göncz Árpád, Borbás Mária
>!
Európa, Budapest, 2011
890 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630792332 · Fordította: Göncz Árpád, Borbás Mária

5 további kiadás


Enciklopédia 11

Szereplők népszerűség szerint

Ralph de Bricassart


Kedvencelte 179

Most olvassa 37

Várólistára tette 368

Kívánságlistára tette 239

Kölcsönkérné 6


Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
Colleen McCullough: Tövismadarak

Ha van bestseller-iskola az Egyesült Államokban (és hogy a fenébe ne lenne), akkor ez a könyv egyértelműen tananyag benne. Generációkon átívelő szenvedélytörténet szerelemmel, háborúval, és mellesleg egy ország, Ausztrália születésének krónikája. Ami elég egzotikus színtér ahhoz, hogy az ember könnyes szemmel simogassa miatta a leárazáson vett földrajzatlaszát, ugyanakkor mégis számos ponton kapcsolódik az angolszász kultúrkörhöz, így ismerős a piacképes olvasó számára. Már az első hatvan oldalon kapunk szadista apácákat és egy megalázó tetvetlenítést, amikor pedig feltűnik a színen Ralph atya, és tökéletes kis katolikus testével pucéran kiáll az esőbe – hát valószínűleg ez volt az a pont, ahol a kiadói olvasószerkesztő szeme helyén elkezdtek pulzálni a dollárjelek, mint Dagobert bácsinak a Kacsamesékből.

És hát van itt még valami, ahogy Columbo mondaná. Amíg az Elfújta a szél egy álfeminista regény*, addig a Tövismadarak úgy ahogy van, a női emancipáció eposza. Amíg Fee még aláveti magát férjének, tökéletesen betöltve a női szerepkövetelményeket (bár hogy mi zajlik benne közben – arról jobb nem is tudni), addig lánya, Meggie fel tud lázadni, és kilép borzasztó házasságából. Justine pedig, a legfiatalabb már ízig-vérig emancipált nő, a modern kor szülötte, akinek az olyan, Semjén Zsoltot csodásan bizsergető szavak, mint Isten, család, haza és szalonkavadászat, annyit sem jelentenek, mint egy bakfitty. A Tövismadarak azonban nem programbeszéd, mert McCullogh nem állítja egyértelműen, hogy ez vagy az a nemzedék boldogabb, mint a másik, legfeljebb azt, hogy boldogságáért vagy boldogtalanságáért képes vállalni a felelősséget.

Szóval soha rosszabb bestsellert. Persze néhol fájdalmasan agyon van dramatizálva egy-egy jelenet, és a férfi szereplők is meglehetősen túlkarikírozottak** – Ralph atya például nekem néha kifejezetten soknak tűnt. Ugyanakkor ezek az energikus, kemény és makacs nőalakok nagyon emlékezetesre vannak meggyúrva, a tájleírások pedig egész egyszerűen hibátlanok: Észak-Queensland meg Új-Dél-Wales ábrázolása már önmagában hátára kapná az egész 640 oldalt, hogy elnyargaljon vele. Amire csak annyit mondhatok: gyia.

* Értve ezalatt, hogy abban Scarlett önállósága tulajdonképpen csak azt a (nem is túl tudatalatti) célt szolgálja, hogy a lehető legalfább alfahímnek vethesse alá magát.
** Kivéve Contini-Verchese bíborost és pápai legátust, de hát ő tiszteletbeli nő. Vagy ahogy McCullogh megfogalmazza: „női lelke van”, ami a könyv kontextusában elég nyilvánvaló utalás a homoszexualitásra.

40 hozzászólás
Márk_2011>!
Colleen McCullough: Tövismadarak

Sokat törtem a fejem mit is írjak a legkedvesebb könyvről, ami az én szívemhez nagyon közel áll! Lánykoromban édesanyám, mindig megnézte, ha a tévé leadta, és én akkor imádtam meg a sorozatot! Máig minden évben végig nézem! Ez már örök szokásom maradt! Megunhatatlan!
Viszont a könyv…. Hihetetlen élménnyel bírt számomra! Nagyon szerettem Droghedan lenni! Én is a család része lettem, sírtam, és nevettem velük, és oltottam a tüzet, és szenvedtem Meggievel, és gyűlöltem Ralphot, és imádtam Ralphot, és a becsvágyát megvetettem, és aztán megértettem, és újból megvetettem.
Mi értelme, a becsvágynak, a pénznek, ha eltaszítjuk magunktól az igaz szeretetet?
Több generációnyi élet, úgy leírva, hogy akár meg is történhetett volna, olyan valós, olyan igaz. Olvassátok, ne ilyedjetek meg a hosszától!
Én egy életre felnyársaltam magam a töviseire, és boldogan énekelem.
Köszönöm az @Európa_Könyvkiadó – nak, hogy ilyen csodás kiadásban elhozták nekünk!

42 hozzászólás
K_Kata99>!
Colleen McCullough: Tövismadarak

„Mert csak aki botlott, aki elbukott, az tudja, milyen a viszontagságos út.”

Az egyik legmeghatározóbb olvasásélményemet köszönhetem ennek a regénynek. A Tövismadarak egy igazán sokrétű, érzelmekkel teli, olykor varázslatos, olykor boldogtalan történet, mely kezdetben Új-Zéland, majd Ausztrália földjén kalauzol végig bennünket.
A Cleary család életét generációkon keresztül végigkövethetjük: valaki meghajol a társadalmi elvárások előtt, van aki lázad ellene, van aki egy jobb élet reményében útnak indul, van aki szíve hangját követi és van, aki bármit megadna, hogy tudja, milyen szeretve lenni.
Fee magába zárkózott, megkeseredett ember lett a ránehezedő évek súlya alatt és csak a könyv végére sejlik fel előtte, hogy az életet nemcsak egyféleképpen lehet élni.
Meggie az anyja szeretetére éhezve cseperedik fel, a reménytelen szerelem árnyékában csak az ausztrál birtok, Drogheda jelent neki némi megnyugvást.
Justine lesz az, aki álmait kívánja megvalósítani és nekivág a nagy utazásnak. Azonban rá kell ébrednie, hogy a színpadi jelenléttel ellentétben, a való életben érzelmileg üres, zárkózott.
Sorsok és életek fonódnak össze, öröklődnek generációról generációra, tragédiák és viszontagságok által kikövezett út vezet a feloldozásig.
Ausztrália vadregényes tájai elvarázsoltak, éreztem a szellő érintését, a nap sugarait az arcomon olvasás közben és reménnyel telve vártam én is a megváltást jelentő esőt. A föld, a birtok iránti kötődés, eszembe juttatta, hogy rajongott Scarlett O'Hara a vörös talajú Tara iránt.
Mikszáth Kálmán írta, hogy a földnek szíve van. És milyen igaz, hiszen bárhol is vagyunk a világban, egy részünk mindig hazavágyik.
Szétcincálta a lelkem, de még sokáig velem marad ez a regény!

15 hozzászólás
Mariann_ P>!
Colleen McCullough: Tövismadarak

Nagyon -nagyon régen, 30-nál is több éve olvastam, talán a filmet is láttam, de csak annyi maradt meg, hogy egy tiltott szerelem volt benne.
De ez annál sokkal több volt.
Egy családregény tele küzdelemmel.
Küzdelem a megélhetésért, az időjárás viszontagságaival, a titkokkal.
Egy örök szerelem, mellette sok sorsot egyengető, segítő emberrel.
Szemben vele egy olyan elfuserált házasság, amilyennél rosszabbat kívánni sem lehet.
Az idő múlik, a főszereplőink felett is eljár az idő, hosszú-hosszú évekig nem látják egymást , de a kötődés egy életre szól.
Szomorú véggel, de egyszer minden kiderül, a tévedések sorozata lezárul.
Méltón nagy könyv, odaszögezi maga mellé az olvasót.

eenca P>!
Colleen McCullough: Tövismadarak

Szerintem ez volt az idei évem eddigi leghosszabb olvasmánya, de egy sort sem húznék ki belőle. Fantasztikus történet, és az én megítélésem alapján, Meggie-ről szól, aki által megismerjük a családját, Új-Zélandot és legfőképpen Ausztráliát, és milyen volt akkor az élet a különböző „társadalmi osztályokban”.

Már itt az elején szeretném leszögezni, hogy gyönyörű a nyelvezete a könyvnek, és egészen kiváló lett a magyar fordítás. Élmény volt ezt a könyvet olvasni annyira szépek voltak a mondatok, kifejezések és a mondanivalója.

A történet legelején Meggie-t ismerjük meg, aki egyedüli lány egy keményen dolgozó munkás családban. Rögtön érzékelhető, hogy nem kapja meg azt a szeretet és odafigyelést az édesanyjától, mint amire vágyik, kivéve az édesapjától és legidősebb fiútestvérétől. Azt mondanám, hogy valahol ez az ok és okozata mindannak, ami még történni fog. Amikor egy anya azt gondolja, hogy a lánygyerek nem akkora érték mint egy fiú, és amolyan házirabszolga lesz belőle, akkor ebből igazán nehéz kitörtni, főleg ha nem is látunk más példát.

Végig izgultam Meggie-ért és Ralph atyáért, de már az első oldalakánál éreztem, hogy ez a történet nem kap boldog befejezést, és ezt elfogadtam, néhol azonban mégis vitatkoztam magammal és volt hogy könnyeket hullattam.

Kifejezetten örültem annak, hogy az írónő a valós eseményeket elhelyezte a globális „történelmi térképen” is.

Ez a könyv ott lesz az örök kedvenceim polcomon és sosem fogok tőle megválni! Ritka az amikor „szóhoz se jutok” egy könyv elolvasása után és még napokig velem van, érezm az „utórezgéseit”. Nem egy könnyű olvasmány cserébe viszont nagyon sokat ad és elgondolkodtat.

12 hozzászólás
gabiica P>!
Colleen McCullough: Tövismadarak

Monumentális, és monumentálisan szép történet. Bevallom, nálam kimaradt a Tövismadarak, mint sorozat, de a könyv elolvasása után nem kizárt, hogy a sorozatot is meg fogom nézni, ugyanis nagy hatással volt rám a Tövismadarak. Azok a madarak, akik kiemelkedő szerepet töltenek be egymás életében, kiállnak önmagukért, elviselnek minden viszontagságot, szembeszállnak a sorssal.
Gyönyörű, érzelemdús történet ez, harcról, önmagunkkal való szembeszállásról, szerelemről. Fontos anya-lánya viszonyról szól ez a könyv, többgenerációs tragikumról és sorsról. Itt tényleg a nők a főszereplők. Ők az igazi tövismadarak.
Nagyon érzelemdús könyv volt, sokszor éreztem együtt a szereplők bánatával vagy éppen örömével, bár nem mondanám, hogy abból olyan sok volt…

2 hozzászólás
Joxer >!
Colleen McCullough: Tövismadarak

Egy csodálatos, érzelemdús családregény, remek tájleírásokkal, és hangulati elemekkel,melyet öröm volt olvasni!
Majd minden szereplő szerethető, kivételt egyedül Maggie férje jelentett, aki nem tudta, hogy mit is akar az életben elérni. Tetszett, hogy a nők mindegyike erős, határozott egyiéniség, és bár nehéz életük volt, és rengeteg fájdalomban és megpróbáltatásban volt részük, soha nem adták fel!
A történetben fontos szerep jut a vallásnak is, de az írónő ezt oly csodálatosan tette a regény részévé, hogy az olvasó nem érzi azt túlzóan nyomakodónak.
Mint minden hasonlóan nagyívű történetben, itt is voltak szomorú történések, melyeket megkönnyezetem.
Gyerekként láttam a tv-sorozatot, ami akkor az egyik kedvencem lett, de a könyvnek sikerült azt is felülmúlni: teljesen elvarázsolt, és beszippantott, hogy én is a múlt század eleji-közepi Ausztráliában éreztem magam.
Kihagyhatatlan könyv, ajánlom mindenkinek!

1 hozzászólás
shadowhunter1975 P>!
Colleen McCullough: Tövismadarak

Nagy hatással volt rám anno a sorozat, ezért is olvastam el a könyvet, azóta már többször. Ausztrália vad világa és a Cleary család viszontagságainak, generációkon átívelő bemutatása, egy gránitkemény anya és lánya, összefonódó sorsok, hibák, döntések és azok következményei. A háttérben De Bricassart atya és Maggie tiltott, fájdalmas-gyönyörű szerelme. Szeretem benne Ralph, Fee és Maggie karakterét, ja és a bíborosét is. Nagyon tetszett.

MortuusEst>!
Colleen McCullough: Tövismadarak

Egyszer egy barátom jellemzett engem így: „ Te is tisztára olyan tövismadaras fickó vagy.”
Mikor rákérdeztem, hogy ezt mégis hogyan érti, csak annyit felelt, hogy olvasd el a könyvet, majd meglátod. Akkor persze izgatott a dolog, de aztán hamar elfelejtettem. Néha találkoztam a könyvvel (fel is vettem kívánságlistára), de valahogy mindig kimaradt eddig az életemből. Egészen addig, amíg a rukkolán rá nem csaptam.
Érhető módon izgatottan kezdtem olvasni, és már az elején magasra tette a könyv a mércét a babás jelenettel. ( Erről még később..)
Aztán hamar kezdtem úgy érezni, hogy egy „lányregényt” olvasok. Na persze, alapvetően nincs nekem ezzel bajom, csak hát valahogy nem erre számítottam. Kicsit kétségbe is estem, hiszen eléggé furdalta az oldalalmat, hogy mitől is vagyok én „olyan tövismadaras fickó”, elvégre a csöpögős „lányregényeket” valahogy nem tudom az egommal összehozni. Hál' Istennek nem tettem le. Mert ha ez „lányregény” (amit nem tudok eldönteni), akkor ez egy nagyon jó darab. Semmi „vékonyfüzetes periodikusan megjelenő nyáltenger”.
Az vitathatatlan, hogy azért elsősorban a női lélek rejtelmeiről szól, de nem mondanám, hogy csak nőknek. Egy család generációkon átívelő történetét meséli el, (Elsősorban női szemszögből.) de úgy, hogy közben rengeteg problémát felvet, főként olyanokat, amiket egyetemesnek gondolok. Természetesen a férfi-nő kapcsolat nehézségei is ide tartoznak, de ezeken túl -illetve ezeken keresztül- megjelenik itt a halandó ember viaskodása Istennel, az egyházzal, a kis ember küzdelme a hétköznapok nehézségeivel(avagy: mindig mire révbe érnél, tuti, hogy jön valami sorscsapás…), a családon belüli leplezett titkok, a nők történelmi alávetettsége, történelmi determináltság stb. Mindezt úgy ábrázolva, hogy még csak nem is unalmas. Bár a regény elég terjedelmes, ez egyáltalán nem baj. Olyan ez, mint egy nagy folyam, mint az idő maga. Lassan hömpölyögnek az évek, a család gyarapodik, emberek halnak meg, de vannak dolgok, amik nem változnak. Nagyon különös érzés a végén visszagondolni a babára. Az elején összeszorult a gyomrom, mikor a kislány Meg megkapja a babát. (Ekkor úgy tűnt, hogy ez a saját sorsának tragikumát jelképezi.) Visszatekintve teljesen átértelmeződött számomra ez a motívum. (És talán hozzásegít a regény megértéséhez is.) Ha a babát kifordítjuk, akkor nincs benne semmi. Csak az üres fej, és a sötét műanyag szemek. Nem fordíthatod ki a babát anélkül, hogy a lényege el ne veszne. Nagyon ijesztő, ha belenézel a baba fejébe. (Meg el is sírja magát, presze nem ezért…) Az ember nem tud más lenni, mint ami… A tövismadár lét pont ezt jelenti nekem. Sokszor nagyon is jól tudjuk, hogy magunkban hordozzuk a saját végzetünk (ahogy a tövismadár felnyársalja magát), de nem tudunk ez ellen tenni, hisz ez létünk velejárója.) Most már azt is értem, hogy mit értett annak idején a barátom…

Nefi P>!
Colleen McCullough: Tövismadarak

Egy nagyon szép regény az élet nagy választásairól: pl. szerelem vagy hatalom? Tele van érzésekkel és fájdalommal ez a könyv. Olyan értékeket képvisel, amik minden időben és helyzetben megállják a helyüket. Aki látta a filmet annak is ajánlom a könyvet, mert egy nagyon szépen megírt történet a maga édes-bús epizódjaival.
Lehet, hogy az egyik kedvencemmé válik ez a regény…


Népszerű idézetek

Futtetenne I>!

Ez a baj, ha az ember sziget; elfelejti, hogy a partjain túl is van valami.

571. oldal (Európa, 1990)

1 hozzászólás
Futtetenne I>!

Mint az ősi kelta monda a madárról, amelyik fölnyársalja magát a tövisre, kidalolja a szívét és meghal. Kénytelen rá, valami űzi-hajtja. Ha tudjuk is, hogy rosszat cselekszünk, ha ismerjük is önmagunkat, az eredmény csak ugyanaz. Ki-ki a maga kis dalát énekli, s hiszi, hogy az a legcsudálatosabb dal, amilyet még nem hallott a világ. Nem érted? A töviseinket magunk teremtjük, s nem mérjük fel az árát. Mást nem tehetünk, elszenvedjük a kínt, s aztán azt mondjuk magunknak: megérte.

472. oldal (Európa, 1990)

1 hozzászólás
mandarina>!

A mondabeli tövismadár csak egyetlen egyszer énekel életében, de akkor szebben, mint a föld bármely más teremtménye. Ahogy elhagyja fészkét, egy tövises fát keres, és nem nyugszik, amíg rá nem talál. Akkor az ádáz ágak között rázendít dalára, és felnyársalja magát a leghosszabb, leghegyesebb tövisre. Haldokolva fölébe emelkedik önmaga szenvedésének, hogy túltrillázza még a pacsirtát, a csalogányt is. Egyetlen csodálatos dal, az élete árán. De akkor az egész világ elnémul, őt hallgatja, és Isten mosolyog az égben.

3 hozzászólás
Enola87 P>!

Amit nem lát a szem, azért nem fáj a szív.

190. oldal

eme P>!

– Mit olvasol?
A lány mosolyogva pillantott fel.
– Proustot.
– Nem unalmas egy kicsit?
– Proust? Unalmas? Aki szereti a pletykát, annak nem. Mivelhogy Proust egy vén pletykafészek, ha nem tudnád.

694. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Marcel Proust
1 hozzászólás
Bogas>!

A madár, begyében a tövissel, változhatatlan törvénynek engedelmeskedik; nem tudja, mi űzi-hajtja, hogy fölnyársalja magát, s dalolva haljon meg. Amikor a tövis beléhatol, még nem tudja, hogy a halál közeledik; csak dalol, dalol, amíg csak annyi élet van benne, hogy egyetlen hangot kiadjon. De mi, amikor a tövisre felnyársaljuk magunkat, mi tudjuk. Mi értjük. És mégis, mégis megtesszük. Mégis megtesszük.

19

Kaat>!

Mert a legeslegjobbnak mindig fájdalom az ára… Legalábbis a monda szerint.

Grace_Martin>!

Ebben az ostoba testben belül, én még fiatal vagyok… érzek, vágyom, álmodom, lázadozok a megkötöttségek, a testem ellen. Az öregkor a legkegyetlenebb bosszú, amivel a bosszúvágyó Isten sújt bennünket. Mért nem öregíti meg a lelkünket is?

172. oldal

Futtetenne I>!

– Oltsd el a villanyt, (…).
– Szó sincs róla, drágám! Első számú lecke: a szerelemben nincs olyan, ami ne tűrné a világosságot.

502. oldal (Európa Könyvkiadó, 1990)

nagy_csilla>!

Ha a vágyak lovak volnának, lóháton járna minden koldus.


Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Kimberley Freeman: Vadvirágok lányai
Kate Morton: Felszáll a köd
Amy Harmon: Homokból és hamuból
Kate Morton: Az órásmester lánya
Belinda Alexandra: Ezüst akácia
Jane Austen: Büszkeség és balítélet
Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek
Isabel Allende: Kísértetház
Kate Morton: A tóparti ház
Kate Morton: Titkok őrzője