Az ​októberi ló I-II. (Róma urai 6.) 93% 33 csillagozás

Nagyon beleszerelmesedtem ebbe a sorozatba, alig bírtam kivárni, hogy megjelenjen. Fájó, hogy már – szinte – mindennek vége, de a római történelem, ugyebár, nem állt meg 44 márciusának idusánál. Szóval maradt még bőven izgalmas terep.

A lenyugvó napnak is van ereje, valahogy ez a népi bölcsesség jutott eszembe, amikor nekiláttam elolvasni a sorozat hatodik, egy ideig záró darabját. Kicsit más lett, mint a megelőző írások, több okból. Egyrészt az írónő, akár tagadja, akár nem, fülig beleszeretett a maga által teremtett Caesarba, aki úgy viselkedik a regény elején, mint egy robot, aki tisztában van azzal, hogy hamarosan le fogják selejtezni. Ijesztően elfogynak körülötte az emberek, különösen a potens ellenfelek, a végső hadjáratai pedig egyszerűen nélkülözik azt a gördülékeny leírást, amit annyira szerettem McCulloughtól.

Amikor pedig mégis el kell engednie a főhőst, visszatér egy kicsit a régi stílus, a hihetetlen gyorsasággal (és éppen ezért néhol kissé sietősen) összetákolt Octavianus karakter útja a hatalomhoz számomra visszaidézte a Fortuna kegyeltjeiben megszokott stílust, ahol több hatalomleső szerencsevadász is pályázott Rómára, hogy egy emelkedjen ki közülük. Brutus fejezetei pedig félig-meddig még humorosak is, és intő példát szolgáltatnak arra, hogy a zsarnokölők valójában ugyanúgy lerabolják a keleti provinciákat, mint maga a „zsarnok”.
Amikor először olvastam, ez volt az utolsó, ami megjelent a sorozatból, és hangosan káromkodtam, mert ez a könyv egyszerűen nem lezárásra lett kitalálva. Attól tartottam, hogy az utolsó mondatokkal nemcsak egy fej, hanem az egész Róma-sorozat elsüllyed, de szerencsére nem lett így.

Sajnálom hogy véget ért a regényfolyam. Végig olvasva rá jöttem,2000 év alatt semmit sem változott a politika….mindig a hatalmon lévők tömik a zsebeiket….az igazságot pedig úgy is lehet csavarni ,hogy megfelelő legyen.

A kötet színvonala messze elmaradt az előző 5-től.

Ez a könyv,. illetve maga a sorozat is teljes egészében egy igazi minta arra, hogyan is lehetne interpretálni a nehezen emészthető római történelmet. Remekül megírt, lenyűgözően pörgős olvasmány, ami még hű is ahhoz, ami történt az ókorban. Ajánlom mindazoknak, akik szeretik, és még inkább, akik nem szeretik a történelmet, mert ezután biztos megváltozik a véleményük!