Maybe ​Someday (Maybe 1.) 92% 147 csillagozás

Az biztos, hogy Colleen Hoover valami hihetetlenül ír. A történetei annyira gyönyörűek és szívhez szólóak, hogy az ember seperc alatt képes beléjük szeretni. Ez eddig olvasott könyveivel mind így voltam, és ez most sem változott. Mert a Maybe Someday, hát… az új kedvencem.♥
Nem csak a borító gyönyrű, hanem a történet is. Sydney és Ridge kapcsolata bonyolult, és fájdalmas, de egyben különleges és szépséges is. Imádtam, hogy mennyire mély kapocs alakult ki közöttük, hogy milyen őszinték voltak. De főleg azt, ahogy a zenén keresztül kommunikáltak egymással. Mindegyik zene csodálatos, öröm volt hallgatni.
Egy csomó meglepetést okozott a könyv, és nem csak a szerelmi háromszögre gondolok, hanem pl. arra, hogy Ridge milyen teljesen új szemszögből mutatja be a világot – az ő világát.
Volt pár rész, ahol egyszerűen nem értettem, miért nem lehetnek végre egy pár… Miért nem fut Ridge azonnal Sydney után… És miért nem marasztalja őt Sydney, ha már kiöntötte neki a lelkét?! Viszont még ez sem tudott kizökkenteni a hangulatomból. Minden sorát csak úgy faltam, és imádtam. Még a szerelmi háromszög se zavart, pedig az nagyon fel tud húzni. Viszont itt… hát ki a fene tudná nem szeretni Maggiet? Ő tényleg annyira szerethető. Nem is csodálkozom, hogy Ridge mennyit gyötrődött a szituációja miatt.
Azt hiszem most megyek, begubózom az ágyamba, és erről a szépséges történetről fogok álmodni. ^-^

Ez sajnálatos módon nem lett kedvenc, de így is nagyon imádtam. Nagyon sok érzelmet kiváltott belőlem, de elmaradt az az érzés, hogy a szívem összetörjön, pedig megvolt a lehetőség kétszer is. Ezert is nem tudtam megadni az öt csillagot. spoiler Ezektől eltekintve nagyon élveztem, nagyon olvastatta magát. A történet gyönyörű a maga nevében, mert ez egy nem mindennapi szerelmi háromszög. Nagyon együtt tudtam érezni mindhárom szereplővel, nagyon a szívemhez nőttek. Mindhármukért nagyon fájt a szívem. Nem is tudtam eldönteni kiért fáj jobban az egész történet alatt, mert mindhárom szereplő nagyon de nagyon szerethető volt. Szóval CoHo rajongok olvassátok, és mindenki aki egy gyönyörű szép szerelemnek akar tanúja lenni.

Erre a könyvre nem lehet öt csillagnál kevesebbet adni. Csak egy hajszálon múlt, hogy kedvenc legyen.

Minél több könyvet olvasok, annál kritikusabb vagyok. Egyre nehezebb elvarázsolni, és ennek a könyvnek az elején el is húztam a számat. Tudtam, hogy az érzelmeimre utazik az író. Kiszolgáltatott, megcsalt, szerencsétlen, de szeretni való főhősnő, akivel melyikünk ne tudna azonosulni? Kedves, jóképű, titokzatos idegen stác, aki minden délután a szemközti épület erkélyén gitározik, elvarázsol a gyönyörű dalokkal, mintha nekünk zenélne… Melyikünknek ne tetszene? Hozzuk őket egy fedél alá, lássuk mi történik. Ezen a ponton még kívül voltam. Aztán valami történt, mert egyszer csak elfeledkeztem arról, hogy olvasok, hogy késő van, aztán arról, hogy aludnom kéne. Hajnali fél négykor fejeztem be. Minden akaratom ellenére: beszippantott. Észre se vettem.

Gyönyörű könyv. Sírtam, vágyódtam, meghatódtam (vagy százszor), és megteltem szeretettel, boldogsággal, reménnyel. Mindegy, hogy voltak hibái, mindegy, hogy hatásvadász (miért kell minden regénybe egy halálos beteg szereplőt tenni?), mindegy, hogy a szereplők sokszor logikátlanul viselkedtek, mert a végére túlcsordultam érzelmekkel. Nagyon, de nagyon szorítottam nekik és reméltem, hogy a cím nem azt fogja takarni, hogy talán egy napon, majd a jövőben, egy másik könyvben egymásra találnak. Nem árulom el, hogy végződött, de egy biztos. Mindent nyújtott, amire a lelkemnek most szüksége volt.

Az, hogy nem került a kedvencek közé, csak egy hajszálon múlott. Nagyon örültem, hogy a történet szemérmes tisztaságát nem rontotta el az író egy részletesen mutatott erotikus jelenettel. Minden, ami a hálószobában történt, pont a regény hangulatához és bájához igazodott, egyszerűen tökéletes volt.

Egyetlen dolgot tudok kiemelni ami nem tetszett (a már említett állandóan valaki beteg dolgon kívül), hogy spoiler Ez egy teljesen logikátlan idő- és agyhúzás volt. De nézzétek el nekem, hogy ezen fennakadtam :)

Ezt a könyvet szívesen fogom egy nap majd a lányom kezébe adni :))

Nem, nem életem regénye, mégis öt csillagot adok neki, mert egész egyszerűen magával ragadott. Nem olvastam az írónőtől eddig semmit, így elvárásaim se voltak. És őszintén szólva kicsit tartottam is ettől a könyvtől, aztán kellemesen csalódtam.
Nyilván hozza azokat a kliséket, amiket a hasonló típusú könyvek szoktak: a felvezetés után kb a felénél jön az egyik dráma, majd a háromnegyedéig ennek a feldolgozása, ott szakítanak, és a végén megintcsak jó lesz minden.

Ami nekem különlegessé tette az az, hogy (1) a zene mennyire jelen van a könyvben – egyre inkább azt hiszem, hogy a „zenés a regényekkel” engem kilóra meg lehet venni; (2) az a mód, ahogy ez a két huszonéves kezeli a helyzetet, hogy gondolkodnak! és beszélgetnek spoiler és (3) ahogy Ridge „mássága” megjelenik a könyvben. spoiler

Nagyon jók voltak a tréfák, bár ha én lennék a szenvedő alanya, lehet, hogy nem mulatnék annyira jól, mint puszta olvasóként.
A karakterek szerethetők voltak, még a Hooters-Bridgette is kellett bele. Vicces volt.

Teljesen belezúgtam ebbe a történetbe, én még Colleen Hooverben nem csalódtam. :))

Imádlak Ridge!!!<3 :)

Colleen Hoover történetei sosem átlagosak. Szerintem ő olyan, mint egy gyerek – gondtalan, fesztelen, zsigeri szinten kreatív és ez mindig meg is érződik a könyvein.
Ha igazán, nagyon-nagyon szabadjára enegedjük a fantáziánkat, talán nekünk is eszünkbe jut álmodozás közben valami hasonló, csak aztán azonnal kiverjük a fejünkből. CoHo viszont megragadja, leírja és tökélyre fejleszti.

A szereplői egyediek, érdekesek, magukhoz fűznek. Általánosságban beszélek, de persze ez a Maybe Someday-nél sem volt másképp.

…DE annak ellenére, hogy ez a könyv is tele van a zsenialitással, egyediséggel és humorral, amit CoHótól megszoktam, ez tetszett a legkevésbé az eddig olvasott regényei közül. Nagyon nehéz témába – szerelmi háromszög- vágta a fejszét az írónő, és számomra ennek a kibontakoztatása nehézkessé vált egy idő után, soknak éreztem az oldalszámot, szerettem volna hamarabb kikeveredni az egészből. Nem tudtam, kihez húz a szívem, nem tudtam kinek drukkolni – és ezerszer jobban érdekelt a másik probléma spoiler mint a főkalamajka.
Például borzasztóan frusztrált, hogy nem tudtam, mi az a nagy dolog, ami Maggie mellett tartja, és amikor ez végre valahára kiderült, baromira csalódtam Ridgeben. Akármennyire szerettük volna jó embernek beállítani… sokkal hamarabb bele kellett volna írnia Syd tenyerébe a döntést… Persze kívülről könnyű megmondani a tutit. És kívülről könnyű gyönyörűnek látni egy ilyen sztorit. Csak senki ne kerüljön a háromszög valamelyik csúcsára. És ha már a háromszög csúcsai… Sydney szerintem mesteri karakter. Ennyire szeretni valakit, aki felett ítélkezni kéne… Ennek a karakternek a megalkotásával CoHo belevési az ember fejébe és szívébe, hogy ez bizony olykor megtörténik. Igenis van, hogy egy talpig jóságos lány fülig beleszeret valakibe, aki máshoz tartozik – és közben egyszerűen nem tud undorodni tőle az ember.
Több ilyen szeretnivaló háromszögcsúcsot ismerek, baromi bosszantóak. :)

Annyira profin voltak megírva a szemszögek, az érzések, a helyzetek…
Valamint – és ezt talán minden CoHo-könyvhöz oda fogom írni – valahányszor az írónő kihoz a sodromból, tuti, hogy kevesebb mint 10 oldalon belül csinál valami olyat, ami miatt nem tudok rá tovább neheztelni és egyszerűen csodálnom kell.

És még valami: az, hogy a könyvnek van egy tracklistje, tehát hogy ezek a dalok léteznek és olvasás közben hallgathatjuk őket…? Erre nincsenek is szavaim! :)
Borzasztóan hálás voltam azért, hogy angolul olvashattam, el sem tudom képzelni, mi lett a dalszövegek sorsa magyarul – de ezt leszámítva nagy dolog, hogy a KMK elhozta a magyar olvasóknak ezt is, és meleg szívvel figyelem majd a reakciókat.

Mindent egybe vetve négy csillag, az utolsó 100 oldal nekem már nagyon nem hiányzott.

Te jó ég! Most már egyértelműen rátaláltam a kedvenc írómra. Hihetetlen mit tud tenni az ember érzelmeivel. Annyira szép volt ez a történet. Azzal, hogy Ridge lelkén keresztül láthattam, hogy milyen a zene, milyenek a hangok, milyen az élet, valami hihetetlen világot tárt elém az írónő… Csodálatos volt.

Sydney minden este kint ül az erkélyen, hogy a szemben lévő lakásban elő fiú gitárjátékát hallgassa. Miután a barátja megcsalja őt a legjobb barátnőjével két év után, hirtelen az utcán találja magát a szakadó esőben. A gitározó szomszéd srác, Ridge megsajnálja a lányt, és felajánlja az üres szobát a lakásában, ahol két másik lakótárással, Warren-nel és Bridgette-el lakik együtt. Sydney végül beköltözik a lakásba és fizetségképpen segít Ridge-nek a zeneírásban. Ridge az öccse bandájának szokott zenéket írni, de az utóbbi időben teljes alkotói válságban volt a dalszövegeket illetően. Sydney egyébként is zeneszakos a főiskolán, így örömmel segít a fiúnak szöveget írni a dalaihoz. Sydney és Ridge hamar megtalálják a közös hangot és a zenén keresztül hamar kötelék alakul ki közöttük.

Annak ellenére, hogy nem szeretem a szerelmi háromszögeket és nem hiszek abban hogy egyszerre két embert is szerethetünk, ez valahogy mégis más volt. Más volt, mert Maggie karakterét egyszerűen nem lehet nem szeretni, éppen ezért az olvasó teljesen meg tudja érteni Ridge vívódását. Nem tudtam, hogy mi lesz a történet vége és haragudtam is a szereplőkre, de az utolsó oldalak mindenért kárpótoltak… Tetszettek az ugratások, a fő és mellékszereplők, a dalszövegek, de leginkább a könyvhöz írt zenék. Griffin Peterson tökéletes munkát végzett velük, és egytől egyig imádom őket.

P.S: Ha tetszett a könyv olvasd el Maggie epilógusát is az alábbi oldalon (a jelszó az utolsó fejezet utolsó szava:)) :

http://www.maybesomedaysoundtrack.com/extras.php

http://veronikasreaderfeeder.com/colleen-hoover-maybe-s…

Tetszett. Besokalltam. A végén pedig imádtam.
Már nagyon régóta szemezgettem a könyvvel, de igazából csak egy kihívás miatt álltam neki olvasni… Most azt kívánom, bárcsak előbb került volna a kezeim közé.
Sydney és Ridge közel kerültek a szívemhez. Az ő kapcsolatuk különleges. Az elejétől kezdve a zene összeköti őket, és szinte elkerülhetetlen, hogy egymásba szeressenek. Ugyanakkor ott van Maggie. Az egyik legpozitívabb és legszerethetőbb karakter. Igazságtalanság ami vele történik. Ő az, aki megérdemelné a boldogságot.
Volt egy pillanat a könyvben, amikor majdnem feladtam, kicsit már sok volt a szenvedés, és a „nem lehetek még veled” pillanatok de az írónő tudta mit csinál. Pont annyi drámát adagolt, ami még épp belefért. Örülök, hogy kitartottam, mert végül beleszerettem ebbe a könyvbe.
A számokat én csak a legvégén hallgattam meg, de azóta egyik sem megy ki a fejemből. Nagyon tetszik, hogy nem csak a dalszöveget olvastam, hanem magát a zenét is hallhattam. Fantasztikus élmény volt.

A Maybe Someday egy gyönyörű történet. Egy olyan könyv, ami boldoggá tesz annak ellenére, hogy megsirat, és összetöri a szívet. Colleen Hoover regényei reményt adnak, megtöltenek szeretettel, beszippantanak. Számomra nem csak a legjobb CoHo könyv, hanem az év könyve, és talán, megkockáztatom, ez egyik legjobb könyv a világon.
http://readerwiththousandlives.blogspot.co.at/2015/11/c…

Az első perctől megfogott a történet, nagyon szerethető mindkét főszereplő, nem volt nehéz szurkolni nekik. Nagyon eredeti a koncepció, hogy Griffin Peterson által életre keltek Ridge és Sydney dalai. Hallgattam olvasás közben a dalokat, ez is csak fokozta az élményt. A könyv bekerült a kedvenceim közé, alig várom, hogy olvassam a folytatást.