Három csillagnál maradok, mert igazából fogalmam sincsen, hogy mit érzek ezzel a könyvvel kapcsolatban. Az egyik részében utáltam a könyvet, a másikban meg szerettem. Nem tudok igazán egyik oldalra sem elhelyezkedni, anélkül, hogy rosszul érezném magamat.
Layla és Leeds története mesébe illő. Azonnal megtalálják a közös hangot a lány nővérének esküvőjén. Aztán egy baleset után már semmi sem ugyanolyan, mint volt. Különösen nem Layla, aki mintha nem is önmaga lenne a fejsérülést követően. Leeds is érzi ezt, ezért elviszi oda, ahol először találkoztak, egy szállóba Amerika szívében, az Isten háta mögé. Azt reméli, sikerül helyrehozniuk a kapcsolatukat Laylával. A megérkezésük után viszont sok különös dolog történik a házban, Leeds pedig már úgy érzi, kezd becsavarodni, mikor egy szellemmel kezd el beszélgetni.
Igazából az eleje olyan tipikusan indul. Szerelem első látásra, amit CoHo amúgy előszeretettel lövöldöz el nagy bánatomra. Igazából a legutóbbi könyvénél is, amin olyannyira kiakadtam, hogy még értékelést sem írtam (mert, a kedvenc íróm, hogy a fenébe írhatna rossz könyvet???), ott is azt éreztem, ahogy itt is, hogy nem igazán értem, miért is estek egymásba felek, mikor nem látunk bele mélyen a kapcsolatukba. Nem igazán tudunk meg róluk semmit, itt is hasonlóan éreztem, így elég felületesen álltam Leeds és Layla kapcsolatához. Aztán egyértelműen ellenszenv alakult ki a történet mesélője Leeds után. Persze, a végére logikus válaszokat kapunk mindenre, de Colleen, könyörgöm, Leeds annyi rosszat követett el, hogy esélye sem volt megmenteni a vége felé! Értem, hogy természetfölötti meg mi egyéb, de ő maga vallotta be, fogalma se volt, hogy spoiler . Amiből az következik, hogy mégis miért bánt olyan seggfejül vele. Igen, tudjuk spoiler bánt így, de Leeds ezt nem tudta, akkor most miért is bocsátanék meg neki? Hogy kihasználja, hogy átveri, hogy teher az ápolása annak a lánynak, akibe beleszeretett. Tényleg olyan erős volt a szerelme Layla iránt, vagy csak addig jött be, míg nem lett a kelleténél több probléma vele? Mi lett volna, ha ez nem az a történet, ha nem zafír pöttyös lenne ez a könyv? Akkor miképp helyeznénk el Leeds tetteit? Ebbe a történetbe belefér, ezért is nyugodtam meg a végére, máskülönben… más történetben Leeds egy marhára utálatos ember lett volna, akit péklapáttal kergetnék meg az udvarban. Szóval ezt a tényt ne ferdítsük el.
És az a gond, hogy a könyv háromnegyedét ez tette ki. A dolog, ami megmentette az egészet, a nyomozás, illetve a csavar (amire már félúton rájöttem, de az elméletét nem tudtam megfejteni). Ugyanis aztán tényleg elvitt engem egy olyan irányba, ami teljesen logikussá teszi a történéseket, és már én is úgy éreztem a végére, mint egy bolond, aki egy másvilágban jár. Valamint Colleen erőssége az, hogy nagyon könnyedén lehet haladni a történeteivel, itt sem volt másképp, nem igazán győztem lerakni a könyvet, mert érdekelt, merre akar kilyukadni az egész.
Így jutottunk ide, hogy próbálom végül is megfejteni, hogy mégis mit váltott ki belőlem ez a könyv. Jó sok mindent, az biztos. Az Ugly Love-val ellentétben, ami tényleg merő borzalom volt. Ha kevesebb negatív érzeteim lettek volna, akkor azt is mondhatnám, hogy CoHo már megint hozta, amit kellett. De kezdem úgy érezni az idei két két könyv után, amit olvastam tőle, hogy kezdek kinőni a könyveiből. Illetve, egyes könyveiből, mert még tavalyelőtt nem győztem ódákat zengeni a Reminders of Him-ről. Kissé skrizofrén állapotba kerültem CoHoval mostanra….
