Most még nem tudok írni róla, alighogy befejeztem… Csak ülök itt, és olvasni szeretném tovább és tovább és tovább…
Pár órával később:
Szóval nem titok, Colleen nem akart folytatást írni az It end with us regényéhez; ő személy szerint akkor úgy gondolta, hogy az egy kerek történet, úgy, ahogy megírta és befejezte.
Aztán jöttek az olvasó rajongói, és szerencsére sikerült elültetniük a bogarat Colleen fülébe, hogy még hiányzik itt valami, és mégiscsak érdemes lenne egy folytatás, amit Lilyhez és Atlashoz címez. Mert az ő történetük is megér(ne) egy könyvet. Hálás vagyok, hogy sikerült nekik meggyőzni őt, és egy idő után már úgy gondolta, hogy meg kellene írnia a folytatást, amiben én személy szerint picit sem csalódtam.
Mivel a könyv legelején leírja Colleen, hogy ez nem lesz olyan fajsúlyos és nehéz történet, mint az előző volt, én már akkor fellélegeztem, és igazából örültem ennek. És bár Ryle-ból tényleg kevesebbet kapunk, azért akadt itt is bőven olyan elgondolkodtató és mélylélektani szál, amely megrendíti az olvasót. Sőt! Olyan szál is előkerül, amire még csak nem is számítunk. Szóval bővelkedik izgalmakban ez a könyv is, vannak részek, ahol nagyon izgultam és féltem én is, de alapvetően a végén az a jóleső, szívet melengető, örömteli, szeretettel, megelégedéssel teli érzés maradt meg bennem, hogy van remény. Igenis fel lehet állni, és tovább lehet menni. Igenis össze tudjuk rakni magunkat a traumák után. Tudnunk kell elfogadni a körülöttünk lévő szeretteink segítségét. Egy egyedülálló anya is teremthet magának és a gyermekének boldog jövőt. És a humor az egyik legjobb útitársunk :) Persze tudom, azért itt nem egy teljesen hétköznapi világról volt szó, és igen nagyok a magasságok és a mélységek, azért én mégis úgy érzem, hogy a pozitív kicsengés, a szeretet, a tisztelet, a hit, az egymás segítésének előtérbe kerülése reményt adhat az életünkhöz mindannyiunknak, akik elovassuk ezt a regényt.
És végre, végre angolul olvastam!!! Nagyon féltem elkezdeni, mert bár szakfordító szakon is végeztem, és mondhatni elég jól tudok angolul, mégis az általam használt angol és az irodalmi angol között úgy gondoltam van egy hangyányi különbség. Nem sokat tévedtem… Viszont imádtam, hogy tele volt a könyv olyan hétköznapi angol kifejezésekkel, amiket sehol máshol nem lehet összeszedni, csak ha nekiállunk angolul olvasni… off Egyébként a lányom beszélt rá, hogy vágjak bele, együtt olvastuk az első részt is és így most a folytatást is. Nagyon nem bántam meg. Egyrészt így egyben kaptam meg a teljes sztorit, másrészt végig úgy éreztem, hogy autentikusabb így a regény. Közben még az is eszembe jutott, hogy egy iylen regényt én is szívesen fordítanék le, és még élvezném is :)
Szóval mindenkit, aki olvasta az It ends with us-t és szerette, arra bíztatok, hogy vagy már most angolul, vagy majd ha megjelenik a magyar fordítás, akkor magyarul, de mindenképp olvassa el ezt a történetet is!
„Lily. Life is a funny thing. We only get so many years to live it, so we have to do everything we can to make sure those years are as full as they can be. We shouldn’t waste time on things that might happen someday, or maybe even never.”
„This is the only negative aspect to finally being with the person you’re meant to be with. You go years aching to be with them, and when they finally become a significant part of your life, it somehow hurts even more.”
