Izabella 64% 31 csillagozás

Rendkívül semmitmondó regény egy rendkívüli nő életéről. Falconer stílusa egyáltalán nem nyűgözött le. Ennél szárazabban egy tankönyvíró sem mesélhette volna el ezt a történetet.
Izabella különleges alakja volt mind az angol, mind a francia történelemnek. Nélküle talán soha nem tört volna ki a 100 éves háború. Sógornői házasságtörésének leleplezésével nagyban hozzá járult bátyja X. Lajos trónöröklési gondjaihoz és közvetve a száli törvény megalkotásához is. Sokkal jobban kibonthatta volna férjével való kapcsolatát, bármilyen szerepét annak halálában. De ha már mindezt nem tette meg, legalább ne lett volna olyan halálosan unalmas.

Újabb érdekes történelmi regény Falconertől A selyemút-at meg sem közelíti, inkább a Zendülők királyságára hasonlít: Falconer nem akar nagyot dobni, többé-kevésbé csak elbeszéli azokat az eseményeket, amik megtörténtek. Mintha kicsit kifulladt volna. Mondjuk A selyemút-at úgy néz ki, jóval tovább írta, utána viszont évente jelent meg egy-egy könyve – lehet, hogy emiatt ezek kevésbé alaposak, kidolgozottak. Így is egy nap alatt kiolvastam, érdekelt a történet, ahol hiányoltam részeket, ott utánaolvastam. Kimondottan mosolyogtató volt olvasni a skót határvidék hidegségéről és ridegségéről spoiler. Nekem plasztikus volt többnyire a könyv, láttam magam előtt, mikor hogyan, merre játszódik a történet spoiler.
A fordításban akadtak érdekességek: szófordulatok, amiket egészen biztosan nem használtak akkoriban; de a legmeglepőbb az volt, hogy Franciaországban már az 1310-es években játszottak „teniszt”. Erre azért lehetett volna ügyelni.

Hhmmm…. egész jó lehetett volna, de valami nagyon hiányzik.
A történet maga nem rossz, szépen lehet vele haladni, olvastatja magát. De sajnos a szereplőkről kb. semmit nem tudunk meg. Az első oldalakon már rengeteg szereplőt vonultatnak fel, de sose tudjuk meg kik is ők igazán, max. annyit ők a bárók/nemesek. Izabella karaktere semmitmondó, néha hisztizik egyet aztán megbánja, de nem igazán tudja befolyásolni a történteket, inkább csak sodródik, amit nagyon sajnálok, mert nem véletlenül kapta azt a nevet, hogy Franciaország Nőstényfarkasa. Az, hogy ez egy történelmi romantikus könyv, háááát erősen át kéne gondolni, mert semmi romantikust nem találtam benne. A vége szörnyen összecsapott, hirtelen bumm vége. Az epilógusban pedig Izabelláról kellett volna írni, vagy a fiáról, de nem spoiler

Első olvasásom az írótól, s bár e regény nem rettentett el további műveinek megismerésétől, valahogy nem az igazi. Maga a történet – ez a történelmi színfalak közé helyezett politikai , magánéleti s szerelmi bonyodalmak sora – nem rossz, mert bizony érdekes személyiségek élete ihlette meg Falconert. Kellemes volt elmerülni az adott kor szövevényes uralkodói világában, de akadtak unalmas pillanatok, kusza szálak, s hiányoltam az események, az okok bővebb kifejtését, s ez sokat levont a regény élvezeti értékéből. S tegyük hozzá, jelen esetben a romantika a maga hagyományos értelmében másodlagos, nagy szerelmi kalandra, felhőtlen örömre ne számítson senki, számomra kissé inkább keserédes a történet.

Bevallom, többet vártam tőle. Jó-jó, érdekes volt visszamenni abba a korba, szenvedni, majd kétségek között gyötrődni Izabellával, de mégis maradt bennem egy kis hiányérzet. Jó lett volna többet megtudni arról, mi játszódik le a királynő fejében, hogy élte meg a mellőzöttséget, a gyermekei hiányát. Róluk pl. alig esik szó.Utána kellett olvasnom a körülményeknek, mert nem igazán derült ki, mi is volt a háttérben.

Ez megint mellényúlás volt részemről a történelmi regény kategóriában… Pedig nagyon szeretem őket. A kor, a személyiség, a történelmi rész érdekes – lehetett volna. A várakozásaimmal ellentétben kaptam egy elnagyolt, felszínes, időnként indokolatlanul gyorsan (éveket átugorva) haladó, időnként lelassuló könyvet. Sem életrajznak, dokumentumkönyvnek nem jó – mert igen kevés a tényleges történelmi adat, forrás benne, sem regénynek – nem élt az írói szabadsággal, hogy a történelmi személyeket megtöltse élettel, valóságossá tegye, gondolatokat csempésszen beléjük. Igen, vannak intrikák, hatalmi harcok, polgárháború, de valahogy semmit nem mutat be mélyebben. Nincsenek okok, okozatok, következmények, csak érintőlegesen. A szereplőkön kívül a helyszínek leírása is elhanyagolható. Jó nem egy Fekete István stílusú és mélységű természetleírást vártam, de valami képet akár a földrajzi környezetről, akár a kor településeiről jó lett volna olvasni benne. Összességében egyszer olvasható kategória volt nálam, amit sajnálok.

Eléggé elgondolkoztatott, hogy hogyan is értékeljem a könyvet, mert kettős érzéseim voltak vele kapcsolatban. Alapvetően nagyon szeretem a történelmi regényeket, de ennél volt egy kis hiányérzetem. Nyilvánvalóan az alapsztori adott, de nekem akkor is kicsit felszínes maradt a történet, emiatt a karakterek is kissé távolinak, megfoghatatlannak tűntek. Jobban belemélyedtem volna a politikai játszmákba, a szereplők lelkivilágába és az adott korszakról is többet olvastam volna.

Nagyon szeretem Colin Falconer történeteit, eddig mindegyik könyvét faltam, de az Izabella nagy csalódást okozott. Végig olyan érzésem volt, hogy az író rohant, hogy mielőbb túllegyen ezen a történeten. Nagyokat ugrott, olyan volt, mintha egy filmet néznék: egy jelenet itt, egy jelenet ott, hopp, már el is telt egy év, de valahogy nem állt össze kerek egésszé a végére. Még egy filmnél ez valamennyire megbocsátható az időkorlát miatt, de ha a Hárem és a Kleopátra esetében Falconer ráérősen, 500 oldalban képes volt a figyelmemet végig lekötve kibontani a történetet és részletesen bemutatni a korszakot, akkor miért nem volt képes ugyanezt megtenni az Izabella esetében? (Pl. a 13 éves Izabellának honnan a fenéből vannak ilyen bölcs gondolatai? Bocs, Falconer, nekem nem elég válasz az, hogy „figyeltem apámat a királyi udvarban.” Részleteket!) Valószínűleg a kidolgozottság hiánya miatt nem tudtam egyik szereplővel sem azonosulni. Semmilyen érzelmet nem váltottak ki belőlem (bár ha a közönyt ide soroljuk, akkor de, mégis).

Feltűnt még pár dolog a fordítással kapcsolatban. 1. Időnként akadtak értelmetlen, teljesen nem a kontextusba illő mondatok, és csak kapkodtam a fejem, hogy most ezt ki mondta, kinek, hol és mikor, egyáltalán hogy jön ez a mondat az előzőhöz…? (Bár lehet, hogy ezek az eredetiben is így voltak.) 2. Kevesebb vessző és több mondatzáró pont jól jött volna a többsoros összetett mondatok tagolásához, hogy segítse a megértést. 3. Többször is ugráltunk múlt és jelen idő között, ami szintén zavaró volt.

Összességében elmondhatom, hogy örülök, hogy megismerhettem a történelem újabb fontos nőalakját, de csakis azért szenvedtem végig a könyvet, mert Falconer írta, ezért csak rajongóknak ajánlanám.

Bár szűk 2 nap alatt elolvastam a könyvet, valahogy maradt bennem egy kis hiányérzet. Tetszett, de mégis úgy érzem, nem volt tökéletes a regény. Imádom az angol történelmet, próbálok minél több ilyen tartalmú irodalmat beszerezni és elolvasni. Izabella és Eduard történetéről először a barátnőm mesélt. Ezt a könyvet is tőle vettem át. A történelemnek erről a korszakáról még nem nagyon olvastam. Eddig inkább a Rózsák háborúja és a Tudor kor került nálam előtérbe. Azt hiszem, egyet kell értenem a barátnőm véleményével, hogy Izabelláról és magáról erről a korról kissé részletesebb regény is születhetett volna. Mindom mindezt annak ellenére, hogy „faltam” a regényt. Nem mondom, hogy nem élvezhető a könyv, de valahogy mégsem voltam a végén elégedett.