Pokolkeltő (Hellraiser 1.) 83% 128 csillagozás

„Attól félek, hogy nem tudok megkapaszkodni a mi világunkban (…). Elkezdek visszacsúszni a másikba…"

…a mű alapján készült film a gyermekkori kedvenceim ékes darabját képezi. Mint ahogyan kisgyermekként is könnyedén bevonzott Barker nyers és sötét világa, oly magátólérthetődően történt ez újra a könyv olvasása közben is – hiába telt el közel 25 év a filmélmény és a mű olvasása között. Ennek tükrében nem is oly meglepő, hogy az iromány szinte teljes részéről elismerően nyilatkozhatok; ragyogó történet, tökéletes jellemábrázolás, kellőképpen árnyalt, néhol kusza, de könnyen megragadható benyomások, melyek könnyedén lavíroznak a végletek között, alkalmanként átlépve ezek küszöbét, egy olyan helyre invitálva ezzel olvasóit, ahol ezek a határok elmosódnak;

„…minden ilyen küszöbön túl, ott az a hely, ahol a gyöngék elhullanak, és az erősek még erősebbé válnak. Itt a gyönyör fájdalom, és a fájdalom gyönyör."

…pusztán egyetlen apróságot rónék fel negatívumként; ez pedig természetesen a történet vége – Egy ilyen gyönyörűen vérfagyasztó olvasmány borzalmasan kell, hogy végződjön…

„És várnak rád?"
„Közvetlenül a fal mögött."

Megszállottan keresem életem horror könyvét, és ez a könyv már majdnem megadta mindazt amit akarok. egy hajszál híja volt, de még mindig nem sikerült átütni az ingerküszöböm határát, és igazán borzongató olvasmányt olvasnom.
Nagyon ígéretes volt az első fejezet, isteni, mondhatni meghatódtam, és azt éreztem: ez igen, ez már valami. És én kis naiv azt hittem, Frank szemszöge fog folytatódni. Aztán az író bemutatott nekem egyet, és áttette egy borzalmasan unalmas karakterre a történet fonalát. És zajlik a történet, néhol unalmasan, néhol nem, néhol para, néhol nem. És itt most nem az a baj, hogy a történet miért nem tökéletes, hanem hogy egy ilyen erős felütés után, ha szado-mazo pornót írt volna, az is gyenge lett volna számomra. Végül a történet csak elkanyarodott egy kicsit veszélyes, brutális, véres, és para helyzetbe, de az első fejezet gyönyöreit nem tudtam számomra überelni.
Ettől függetlenül nagyon tetszett a könyv, isteni elbeszélésmódja volt, amitől a hideg futkározott a hátamon. Valószínűleg filmben kiverné a biztosítékot, és tuti nem tudnám végig nézni. A kenobiták külön érdekesek voltak, mert pont annyira voltak emberiek, hogy simán el tudtam képzelni egy ilyen elfajzott embert a vakóságban is (hiszen hány ember szereti, ha fáj. Gondoljunk csak a szerkesztőkre :D ).
Barker meggyőzött, hogy őt olvassam. Kíváncsi vagyok mit tud, hogy félni fogok e, lesz e ennél több, amit tud írni.

Egy régi kedvenc klasszikus az év végi zűrzavarban.
Valószínűleg nem szeretném ennyire, ha a film nem a gyerekkori nagy titokban megnézett kedvenceim egyike lenne. Így viszont imádtam most is.
Rövid, tömör, lényegre törő és egyszerű.
Nagyon jó, de azért nem egészen mai szemmel nézve.

A történettel való első találkozásom – valószínűleg a többséghez hasonlóan – a regényből készült filmhez kapcsolódik, a nem hivatalos filmzenealbum kicsit később talált rám (http://moly.hu/karcok/426725). Az első három rész – ha szigorú akarok lenni, akkor csak az első kettő – volt az amit méltónak neveznék, a nemrégiben olvasott könyvben lefektetett cselekményhez. Ez a távolságtartás korábban is megvolt, ami változott, hogy az olvasás tovább mélyítette ezt a szakadékot.

     Elsőre a gyönyör nem evilági urai – a kenobiták – tekinthetők a mű gonosz szereplőinek, de valójában nem sok vizet zavarnak, belegondolva, ők inkább „csak” szolgálnak. Kiszolgálják azokat a vágyakat, amelyek olyan gyönyörök felé irányulnak, amelyeket „halandó emberi ingerek” nem tudnak kiváltani (http://moly.hu/idezetek/404922 http://moly.hu/idezetek/404940). Ők azok a démonok, akik a gyönyör mértéktelen hajszolásába belegörcsölő, belemerevedő emberben dúlnak, azok, akik egy kis dobozban várakoznak, hogy valaki kinyissa, és kiléphessenek belőle. Az emberi benső számos ilyen dobozt rejthet magában, és Pandóra szelencéje óta tudni való, hogy minden egyes doboz veszélyt is rejthet, nemcsak ajándékot (http://moly.hu/idezetek/404925). De ki az aki képes megállítani egy vágyat, ami hátulról előrenyúlva, összefonja ujjait az arc előtt, s eltakar szemet, befog orrot és szájat, fulladást okoz, és a feltörő levegő utáni kapkodás megoldja a titkos rejtélyt, ami felszakítja a doboz tetejét?
     Másodszorra a gyönyör nem evilági urai – a kenobiták – tekinthetők a mű gonosz szereplőinek, és sok vizet zavarnak, belegondolva, ők inkább „csak” büntetnek. Büntetnek minden olyan vágyat, amely felkorbácsolását nem követi a beteljesülés, leginkább az ő vágyaiknak beteljesülését (http://moly.hu/idezetek/404953 és egy részlet a filmből: https://www.youtube.com/watch…). Különös, már-már ikonikusnak mondható „Darabokra tépjük a lelkedet!” kijelentés mennyire világosan kifejezi azt, amit a vágy hajszol, az örömök, gyönyörök sóvárgó keresése, majd a hirtelen, fülsüketítően rárontó csend válthat ki: szétszabdalt, cafatokra hulló lelkeket.
     Egyszerű, de lényegre törően fogalmazott, látványos mondatokkal teleszőtt, ízig-vérig horror-regény, akár komoly mondanivalókkal a háttérben, ha valaki arra is vágyik.

Azért a filmben jobban kijött az iszonyat, de ez sem volt rossz! Nagyon beteg a fickó, filmben bírom még a Kampókezet is!

Ravasz húzás 188 oldalra elnyújtani ezt a könyvet, mert normális könyv és betűméretben nem lett volna több 90, 100 oldalnál. A filmet előbb láttam, és ez határozta meg az elvárásomat, amit bizony nem ért el a könyv. Szóval, ha csak a könyvet olvastad, mindenképpen nézd meg a filmet, mert kivételesen többet kapsz. Egyébként nem rossz történet, nem csodálom, hogy több epizód is került belőle. Mármint a filmből.

Egész más szemszögből mutatja be azt a történetet, amit filmen már láttam. Kár volt a szereplők közti kapcsolatot (szerelmes naivából a fickó lánya lett az illető) megváltoztatni, jobban működött volna a könyvbeli viszonyokkal. Hangulatos volt, bár a kedvenc szereplőm a könyvben nem is szerepelt.

Bevallom eleinte vegyes érzésekkel futottam neki a könyvnek, hiszen Clive Barkertől nem olvastam még, illetve a horrorokkal csínján kell bánni egyes esetekben. Ez a könyv viszont totálisan meggyőzött, ugyanis nagyon érdekes, feszültségteremtő, részletes leírásokkal operál, és az alapkoncepció is nagyon érdekes. Már az első oldalakon megragadja a figyelmet, ami egy ilyen rövid könyvnél el is várható, és a könyv végéig nem sok szereplővel, de remekül szórakoztat. Érdekes tanulsága, hogy az emberi kíváncsiság néha nem pont a várt dologgal találja szembe magát…

Ez a könyv éppen olyan gagyi, mint a belőle készült film. De tulajdonképpen jó értelemben, mert a nosztalgiafaktor megkérdőjelezhetetlen. Tény, hogy ha ma születnek meg, akkor mindenki megköpködi őket és szó nélkül elsétál mellettük, de a nyolcvanas években nagy keletje volt az ehhez hasonló alkotásoknak. Így aztán az a korosztály, aki akkor már élt (és olvasott hasonló könyveket, és nézett ehhez hasonló filmeket a rendszerváltás után), szerintem talál benne neki tetsző dolgokat. Akik viszont csak mostanság ismerkednek a horror-zsánerrel, azok jobb, ha messze elkerülik.
A történet szögegyszerű, a szereplők kétdimenziósak, a próza pedig olyan, hogy egy tizenéves számára sem lenne túl nagy irodalmi bravúr. Valahogy mégis működik. Egy bizonyos életkor fölött, mögöttünk néhány tucat hasonló remekkel.

Könnyed nyaralós könyvnek hoztam el magammal :)
A film az egyik kedvencem, a hangulatával, zenéjével, démonjaival. Úgy emlékszem 10 évesen láttam és rögtön magával ragadott (es nem, nem lettem egy tébolyult ). Csak most sikerült megszereznem a könyvet és végre elolvashattam. Tetszett! Ilyen az, amikor a regényíró beleszólhat a forgatásba. A “Hellraiser 30th Anniversary Edition” filmzenei albumot hallgattam közben. Meghívás keringőre a kenobitákkal :)))