Boone most már biztosan tudta, hogy nincs helye ezen a világon, soha nem lelhet boldogságra vagy szerelemre. A halál lehetne az egyetlen menedéke – de mintha még a halál is eltaszítaná magától. Boone nem csodálkozott. Ha a szörnyeteg, aki ott lakozik valahol az agyában, rá tudta venni, hogy embereket öljön, hogy cafatokra vagdossa őket, akkor neki sem jár nyugalom. Decker, a pszichiátere megmutatta az áldozatok fényképeit, akiket valaki darabokra kaszabolt egy késsel…
Tudta, hogy ő maga volt az.
Egyetlen hely van a világon, ahol még talán befogadják. Egyetlen hely, ahol őt sem taszítják ki – mert a lakói egytől egyig szörnyetegek. A rettenetes és legendás hely, Midian, az élőhalottak városa, ahová nem léphetnek be mások, csak Az éjszaka gyermekei.
Az Éjszaka Gyermekei 70 csillagozás

Eredeti megjelenés éve: 1988
Kedvencelte 10
Most olvassa 4
Várólistára tette 29
Kívánságlistára tette 31

Kiemelt értékelések


Clive Barker munkásságát mindig is nagyon bírtam. Rendkívül egyedi és felismerhető stílusa van. Amikor láttam, hogy van egy hozzá kapcsolódó kihívás itt a molyon, idejét láttam jobban belemerülni a polcomon fellelhető műveibe. Elsőként Az Éjszaka Gyermekeire esett a választásom.
Meg kell mondjam, hogy nem ez Barker legerősebb regénye. Nagyon jól indított Boone és a pszichiátere, Decker, közötti beszélgetéssel. A gyilkosságok fényképei, kegyetlenségüknek köszönhetően, egyből megteremtették a horror hangulatot. Utána megemlítik a rejtélyes Midian-t, ami újabb izgalmakat ígér. Ezek ki is tartanak, egészen addig míg új főszereplő nem érkezik a történetbe, Lori. Innentől belassul az egész, vontatottá válik. Lori egyáltalán nem volt szimpatikus spoiler, olyan, mintha kilógna ebből a környezetből. Vannak nagyon ötletes és kreatív dolgok a regényben, például Midian és lakót, vagy a Maszkként emlegetett sorozatgyilkos, aki a legjobb karakter volt. De ez sem kárpótol a cselekmény kiszámíthatóságáért. Úgy a 70. oldal környékén már tudtam mi lesz a vége és igazam is lett. Annyira sablonos volt! spoiler Barker stílusa inkább az apró részeltekben mutatkozik meg, nem a cselekményben.
Remélem a többi könyve ennél színvonalasabb lesz, mert ez a mű semmi kiemelkedőt nem tudott nyújtani. Egyszeri gyors olvasmány, de igazából nem tudnám ajánlani senkinek.


Első találkozásom volt Barkerrel, mikor tizenpárévesen láttam Az éjszaka szülötteit. Imádtam azt a filmet és ezer éve hajtom a könyvet. Végre sikerült megszerezni és elolvasni. És ugyan úgy imádtam, mint anno a filmet. Persze akadnak gyenge mozzanatok, de akkor is egy meghatározó történet az életemben akár a filmet, akár a könyet tekintve! Imádom!


Kicsit meglepődve olvastam az értékeléseket, mert eddig mindig adtam azokra a véleményekre, amiket itt olvastam egy-egy könyvről.
Eddig.
Nyilván ne Barkert olvasson az, aki könnyed romantikára vágyik.
Bár a romantika ebben a könyvben is megtalálható: vérmocskos erotika, aminek a megértéséhez, (urambocsá' ) megismeréséhez kell egyfajta elborult látásmód és befogadókészség.
Igen, van benne kiszámíthatóság, és valóban lehet sejteni azt a fajta hepiendinget', amivel zárul. De! A könyv hangulata magával ragadó, beszippantja azt, aki nyitottan áll hozzá, a leírások nem unalmasak, a történet mozgalmas, bár helyenként kicsit életszerűtlen. A karakterek nem túl kidolgozottak, de élvezhetőek, szerethetőek.
Biztos vagyok benne, hogy ez az a könyv, amit nem mindegy, hogy az ember mikor olvas, milyen életkorban vagy életszakaszban.
Számomra izgalmas volt végigkísérni Boone gyötrődését és tetszett az átváltozása. Lori jelleme lehetett volna mélyebb, de megkapta azt a bemutatást, ami feltétlenül szükséges volt a történet szempontjából. Decker beteg elméjébe is kaptunk épp annyi bepillantást, amit még konzervatívabb emberek is be tudnak fogadni, hogy aztán lerázhassák magukról a szimpátia legcsekélyebb jelét is azzal, hogy ez egy pszichopata állat. Pedig az ő karaktere is szerethető, szerettem volna még mélyebbre merülni az ő világában is, de erre sajnos nem volt lehetőség.
Összességében adott az édes-nyomasztó-beteg hangulat, egy mozgalmas történet, némi perverz és izgalmas erotika és egy irracionális világ ami párhuzamosan létezik az általunk ismert mellett.
Mivel a könyv nem több száz oldalas ezért egy olvasást biztosan megér (én kb. 10 év után nemrég olvastam ki másodszor és másodjára sokkal jobban tetszett, mint elsőre).
A borítója kifejezetten teszik,inkább szórakoztatónak tartom mint ijesztőnek és garantálja azt, hogy nem jönnek a közelembe ha nyilvános helyen olvasom.
A nyitó és a záró mondat számomra ehhez a könyvhöz szól: „Sosem hagylak el” – és büszkén helyezem a kedvenc könyveim közé :)


Kötelező darab minden horror rajongónak. A film hűen követi a könyvet, annyi, hogy nem mindenhol tökéletes a kivitelezés, de azért abszolút nézhető. A könyv viszont több, mint olvasható!


Ezt is eddig csak angolul olvastam. A filmtől jóval eltérőbb a történetvezetés, de a sztori így is érdekes.
És bár nem illik egy könyvnél másikat „reklámozni” a fanatikus rajongóknak nagyon ajánlom „Clive Barker's Nightbreed – The making of the film” című könyvét, sok érdekes kiegészítő dolgot tartalmaz, ami kimaradt mind a filmből mind a könyvből. (Amolyan forgatókönyv és elbeszélés keveréke). Másik pedig egy 80 oldalas „színes-szagos” fantasztikus képekkel és karakterleírásokkal tűzdelt, melynek címe: Clive Barker's Nightbreed Chronicles. :))
Népszerű idézetek




Az emberek leghamarabb azt az ígéretet szegik meg, amelyik úgy szól: „sose hagylak el."




Minden, ami értékes, amihez ragaszkodtál – már csak azért is, hogy bele ne őrülj az életbe –, elvész, megrothad…




Összesen talán féltucatszor említették ezt a nevet olyan emberek, akikkel útja során találkozott, általában azok, akik már erejük végén jártak. Amikor Midianhez fohászkodtak, úgy szóltak róla, mint menedékhelyről, ahová valakik elviszik az embert. Mitöbb: olyan helyként említették, ahol bármilyen bűnöket követtek is el – legyenek azok valódi vagy képzelt bűnök –, mindenképp bocsánatot nyernek…




Két szarházi orvos bizonygatja nekem egyszerre, hogy a pasi sétáló hulla, és hívogatnak, hogy hallgassam meg én is a nemlétező szívhangjait.




Démonoktól menekült meg – olyan dolgoktól, melyeknek velejükben van a gonoszság és a rothadás –, és talán mondott volna egy hálaadó imát is, ha az ég nem lett volna olyan széles és ragyogó, és nem hiányzott volna belőle bármiféle istenség, aki meghallgatná.
104. oldal




Ők egy és ugyanaz; testben-lélekben egyként járják ugyanazt az utat. És bármi is várja őket az út végén, halál vagy dicsőség, mindkettejüknek egy lesz a sorsuk.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Neil Gaiman: Óceán az út végén 88% ·
Összehasonlítás - Anne Rice: Lestat, a vámpír 91% ·
Összehasonlítás - Stephen King: Éjszakai műszak 89% ·
Összehasonlítás - Stephen King: Végítélet 88% ·
Összehasonlítás - Stephen King: Tóparti kísértetek 87% ·
Összehasonlítás - Stephen King: A két Rose 85% ·
Összehasonlítás - Stephen King: Rémület a sivatagban 85% ·
Összehasonlítás - Bridget Collins: A könyvkötő 84% ·
Összehasonlítás - Stephen King: Hasznos Holmik 82% ·
Összehasonlítás - Stephen King (Richard Bachman): A rendcsinálók 77% ·
Összehasonlítás