A ​vér evangéliuma (Hellraiser 2.) 61 csillagozás

Clive Barker: A vér evangéliuma

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Rossz idők járnak az okkult tudás képviselőire: valaki sorra gyilkolja a legdörzsöltebb varázslókat a Föld különböző pontjain. Néhányan összegyűlnek, hogy feltámasszák egyik társukat, ám a szertartás balul sül el…

Harry D’Amour magánnyomozó egy New Orleans-i bárban mereng a múltján, mikor megbízást kap halottlátó, vak barátnőjétől: tüntessen el minden terhelő nyomot egy frissen meghalt férfi titkos vidéki nyaralójából. Harry egészen mást talál a helyszínen, mint amire számított…

Mindeközben a Pokolban sem áll meg az élet: valaki Lucifer trónjára tör…

Clive Barker regénye nagyszabású vízió a Jó és a Rossz világméretű küzdelméről, hajszálpontos leírása a létezésbe vetett ember kiszolgáltatottságának, a rettegés és a testi vágy működésének. Irodalmi csemege: a horror műfaja csúcsra járatva.

Eredeti mű: Clive Barker: The Scarlet Gospels

Eredeti megjelenés éve: 2015

A következő kiadói sorozatban jelent meg: ArtPop

>!
Libri, Budapest, 2015
464 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633106631 · Fordította: Bartók Imre
>!
Libri, Budapest, 2015
468 oldal · ISBN: 9789633107652 · Fordította: Bartók Imre

Enciklopédia 6

Szereplők népszerűség szerint

Lucifer


Kedvencelte 12

Most olvassa 3

Várólistára tette 52

Kívánságlistára tette 43


Kiemelt értékelések

>!
KillerCat P
Clive Barker: A vér evangéliuma

Ha lehetne,akkor milliónyi csillagot adnék rá. Rendkívül beteg,agyament,ugyanakkor mély mondanivalóval rendelkező könyv ez. A vágyak,a gyönyör hajszolása és az ezért járó „jutalom” leírása egyszerűen fantasztikus.
Clive Barker egy zseni!

2 hozzászólás
>!
Ardena
Clive Barker: A vér evangéliuma

Hogy mire számítottam, azt nem tudom, de hogy nem kaptam meg, az biztos. spoiler
Az elején még rettentően bizakodó voltam (kicsit sem zavartak a gusztustalan részek), még a nyomozás kezdetén is, de amikor elindult a kirándulás a pokol mélyére, egyre kiábrándultabb lettem. Nem volt ebben semmi izgalom, semmi újszerű, és még csak horrorisztikus sem. Ha tudom, hogy csak az elején lesz némi ocsmányság, és ezzel ki is merítettük ezt a címkét, lehet, hogy el sem olvasom (félreértés ne essék, nem az élve szétcincálás hiányzott, hanem bármi, amire kicsit is felkapom a fejem).
A végén a monumentálisnak szánt küzdelem inkább nevetséges volt, spoiler
A történet lezárásán már csak a fejemet ingattam spoiler
Összességében sajnos elmondható, hogy egyáltalán nem nekem íródott, sajnálom, hogy elolvastam, mert így értékelnem is „kellett”, így viszont muszáj volt őszintén lehúznom. :(
(@Ruste véleménye viszont nagyon tetszett a könyvről)

6 hozzászólás
>!
Szentinel
Clive Barker: A vér evangéliuma

Mielőtt még belemennék a könyv tulajdonságainak részletezésébe, előbb fontosnak tartom megemlíteni, hogy beszéljünk egy kicsit magáról az íróról, Clive Barkerről. Akik már követnek egy ideje, azok tudják, hogy nagyon tisztelem a munkásságát, ami még engem is meglep. Keresztény szellemiségű emberként nem kéne, hogy vonzódjak ahhoz a mérhetetlen okkultizmushoz és bujasághoz, mely átlengi az életművét. De, mivel érdekelnek a nagyon furcsa világok és szereplők, regényei utat találtak hozzám. A vicces azonban az, hogy korai alkotóévei, melyekben a splatterpunk zsánertornyot építgette írótársaival, nálam kimaradtak. A Pokolkeltőt olvastam, de a Vérkönyvek például kimaradtak. Így nekem A vér evangéliuma volt az első Harry D’Amour történetem. VISZONT! Olvastam, hogy a regény nem nyerte el annyira az olvasók tetszését, mint ahogy azt reméltem. Szóval én, mint aki aktívan követi Clive Barkert, röviden összefoglalom, hogy min ment át ez a regény az 1998-as bejelentése óta, ahogy arról is írók, hogy az íróval mik történtek.

A vér evangéliuma legalább annyira metakönyv, mint King Tortúrája. Barker az olvasók felé megfogalmazott üzenetei viszont kevésbé egyértelműek. Utánajárás szükségeltetik ahhoz, hogy kiszúrjuk őket. Nos, Barker élete mindennek nevezhető, csak épp leányálomnak nem. Mielőtt még az írással foglalkozott volna, kétes erkölcsű foglalkozást is űzött megélhetés céljából. A Vérkönyvek írása alatt is árulta a testét, amíg Stephen King nem nyilatkozott úgy, hogy Barkerben látja a horror jövőjét. Ezután a nyilatkozat után figyeltek fel a szerzőre, és ezért Barker örökre hálás maradt Kingnek, amiért megmentette őt ettől a pokoli élettől. A Pokolkeltő utáni munkái inkább modern értelmezésű dark fantasyk már, amin nem igazán lepődöm meg. Punk irányzatokat valamiért ugyanakkora divat írni, mint elhagyni. A Hellraiser filmek pedig meghozták számára a világhírt, de a sikere nem maradt olyan tartós, mint King bácsié. Több novellájából és ötletéből is forgattak filmet, de jóval ritkábban, és sokkal több problémával. Barkernek kétszer lett tele a töke alaposan Hollywooddal. Először Az éjszaka gyermekeiből készült film miatt, ugyanis nagyon bekorlátolták az alkotói területét (még a befejezést is megváltoztattatták vele), plusz minden igyekezete ellenére félrepozícionálták: a stúdió slasher filmet akart csinálni egy dark fantasy regényből. Az ember azt hinné, hogy egy világsikerű Hellraiser után picit jobban hallgat rád a főnökség. Hát nem így történt.

A második töréspont pedig a Hellraiser: Revelations volt, mely minden rajongó rémálmát jelentette (nem a jó értelemben). A producereknek volt merszük azt írni, hogy Barker ötlete alapján készült, mire az író agresszívan reagálta a következő sorokat (nyersfordítás): „Csak szeretném tisztázni, hogy ezt a filmet K*RVÁRA NEM ÉN SZÜLTEM! Semmi közöm ehhez az elb*szott sz*rsághoz! Ha azt merik állítani, hogy az én ötletemből készült, akkor hazudnak! A s*gglykamból se tudnék ekkora trágyát kihalászni!” Igazság szerint Barker mindig is harapós volt Hollywood felé, érthető okokból. A 2000-es években a legtöbb filmet, melyen dolgozott, rosszul marketingelték, a regényeit több stúdió is leopciózta, de egyik sem jutott el a moziig, nem is beszélve a videojáték-iparról, mely a nem túl nagy eladásokat produkáló Undying és Jericho után már nem foglalkoztatta többet. És akkor még nem is említettem azt a tengernyi magánéleti problémát, mellyel szemben találta magát. Mindkét szülőjét elvesztette, sokszor műtötték, kómába zuhant, meghalt egy fiatalember, akit fiaként szeretett, az exe botrányos körülmények között hagyta el (azzal vádolta meg Barkert a sajtón keresztül, hogy miatta kapott AIDS-et) stb. Éééés most jutottunk el A vér evangéliumáig, mely ugyanakkora szög volt a koporsóba, mint az eddigiek.

A vér evangéliuma két szálon fut. Az egyiken Barker visszatérő okkult nyomozóját, Harry D’Amourt követhetjük, a másikon pedig Pinheadet, a cenobita papot, aki úgy döntött, hogy lerugdossa Lucifert a Pokol trónjáról, és beül a helyére. A két szál a legvalószínűtlenebb pontokon keresztezi egymást, és ugyanannyira is jelképezik Barker szenvedését és sokszerűségét. Az elején rögtön ilyen Pinhead megnevezése is, aki ezt a nevet gúnynévként kezeli, kiejtéséért pedig megtorlás jár. Ugyanis nem az író volt az, aki nevet adott a Pokol Papjának, hanem a munkatársai, melyet a rajongók átvettek, így a szöges fejű cenobita örökre Pinhead lett. Harry D’Amour pedig épp a Pinhead féle szörnyektől kéne megóvja a világot, de az mégis úgy határoz, hogy márpedig ő lesz az evangélistája, akinek követnie kell őt a Pokolba, hogy végignézze megdicsőülését. Ez jelképezi, hogy Barker kezéből hány ponton tépték ki az irányítást élete során a szörnyűségek. (Csöndes közbeszúrás: sok ilyen van még a regényben.) Na most, míg eddig a sztori klasszikus splatterpunk volt egy csomó gusztustalansággal, addig a Pokol fejezte már a későbbi Barker munkáit idézi. A Pokol ugyanis már egy jól felépített fantasy helyszínként mutatkozik meg, mely vészjósló, idegen, ijesztő, ugyanakkor a végletekig ismerős és kedvelhető. A démonoknak is van társadalmunk, vannak törvényeik, vezetőik, erdőik meg sok egyéb. Nem feltétlenül az a kénköves, lávás hely, és ennek személy szerint örülök. Barker érzékletes leírásai pedig mit sem csorbultak. Ugyanakkorát ütnek, mint hajdanán. Ezért is érzem ironikusnak, hogy ez a könyv lehetett volna A Barker könyv, a végső epic, mellyel lezár egy korszakot a horror történelmében, de… ezúttal kiadói nyomásra durván kicsorbult az az odacsapni kívánó penge.

A vér evangéliuma 1998 óta íródott, és alapból az a szándék vezérelte a szerzőt, hogy lezárhassa Pinhead történetét. Az elmúlt tizennégy év alatt gyűlt össze kétezer oldalnyi anyag, melyet még háromévnyi utószerkesztés alatt kellett lenyesni. Nem tudom, pontosan mi lehetett benne abban a több mint ezer oldalban, melyet ki kellett húzni belőle, de… érződik a hiánya. A személyek közti viszony sokszor túlságosan is zs filmet idéző, a Pokol részletezése elviselt volna még jó néhány oldalt, a szerző egyéb műveire eső utalásokat is ki lehetett volna bővíteni azok számára, akik még nem olvasták azokat a könyveket és Pinhead motivációját is bővíteni kellett volna. Különösen ez utóbbit szerettem volna jobban megismerni. Nem is azt mondom, hogy kétezer oldalban kellett volna tálalni, de olyan hat vagy hétszáz oldalban bőven ki lehetett volna bontani mindent.

Számomra megérte a várakozás, hisz kaptam egy jó regényt Barkertől, amin jól szórakoztam, és amely visszaringatott azokba a rémálmaimba, melyekben eljárom a danse macabrét. De teljesen megértem a csalódottságot is, hisz nem erre várt az ember tizenhét évet. Én nem is tudnám azoknak ajánlani, akik nem olvastak még semmit Barkertől. Ők még mindig a korábbi regényeivel járnak a legjobban. A vér evangéliumát célszerű a két Tudás könyv, a Korbács, Az öröklét tolvaja és a Pokolkeltő után megpróbálni. Mert elsőre lehet, hogy túl soknak, vagy épp túl kevésnek fog majd tűnni.

2 hozzászólás
>!
Lénaanyukája P
Clive Barker: A vér evangéliuma

Clive Barker beteg. Nagyon. De nem baj. Pinhead meg akkor is az örök szerelmem marad, ha ettől én is betegnek tűnök. De az sem baj.

>!
Balázs_Erőss
Clive Barker: A vér evangéliuma

Splatterpunk. Az. Tényleg. Viszont, annyira azért nem durva. Illetve nagyon durva, de hamar kiég tőle az ember agya és utána már csak undort, majd a végén már azt se okoz.
A para kipörög az első 200 oldalon, utána meg… nem tudom, mintha szóltak volna Barkenek, hogy lassítson. (A lassítás az én fogalomtáramban nem azt jelenti, hogy betonkockákat kötök a lábamra és unalmassá teszik a sztorit!)
Egyébkén olvastatja magát, gyorsan lehet vele haladni, de gyakran leraktam, mert nem izgatott, hogy mi fog történni.
Gyenge gyomrúaknak nem javaslom, bár hamar hozzászokik az ember, aztán már simán elsiklik felette.
Parának, nem para, csak simán émelyítő,de azért tetszett…

>!
Risus P
Clive Barker: A vér evangéliuma

A könyv elején szinte biztosra vettem, hogy újabb kedvenccel gazdagodtam. DE! Szinte mindig jön egy de és mindent megváltoztat
Ez a könyv nem egy könnyed olvasmány, mármint azoknak biztos nem, akik nem szereti a vért és a vértől mocskos történeteke. :D Mázli, hogy én szeretem és nekem ezek a részek kifejezettem tetszettek, mert nemcsak iszonyat jól volt érzékeltetve minden egyes fájdalmas sikoly, de az ember maga előtt látta a jelenetet.
A történet több dimenzióban játszódik, egy rész Amerikában, más részt a Pokolban. Nekem a pokoli és a nyitó jelenet tetszett a legjobban, mint már mondtam nagyon jól és részletesen leírta a történéseket. A Pokol, már csak azért is, mert nagyon egyedi világképet alkotott. Komolyan, nekem bizonyos részénél a beteges jelző jutott eszembe, és ezért a 4,5 csillag. A fél csillag levonása abból adódik, hogy számomra a szereplők olyan semmilyenek, ha legalább annyi energiát és betűkaraktert fektetett volna bele, mint a kínzási részbe, akkor nem csak 5 csillag, de kedvenc gyanús is lett volna. Még ha a szereplők szürkeségét is figyelmen kívül hagynám, akkor is pár helyen nekem hiányos vagy összecsapottra sikeredett a történet. A vége egy picit csalódás!
Nagyon remélem, hogy lesz folytatása, és amit ebben a kötetben hiányolok, az a következőben jobban ki lesz dolgozva.
Egyáltalán nem bánom, hogy elolvastam, mert az alaptörténet jó, több hektoliter vér ömlött ki, számtalan kínzást és fájdalmat olvashattam, tehát bármennyire is lenyűgöző a történet, nem szívesen élnék ebben a démoni világban.

>!
A_Shara
Clive Barker: A vér evangéliuma

Nem volt egyszerű olvasmány, de egy idő után belerázódik az ember a sok vérbe és egyéb belsőségbe. Én nem igazán találtam meg benne a mögöttes mondanivalót, a társadalomkritikát, de lehet ennek a gyenge gyomrom az oka.

>!
kvzs P
Clive Barker: A vér evangéliuma

Modern Pokolra kerülés -vagyis vegyük szó szerint a dolgokat.
A nagyravágyó pokolbéli pap és a természetfeletti magánnyomozó találkozásának történetében eleinte kicsit túlzásnak és öncélúnak tartottam az erőszakot, de rájöttem, hogy a Rossz igazán érzékletes ábrázolásához szükség van rá. A Pokol és a benne lakók bemutatása ugyanis enélkül csak egy lenne a sok hasonló témájú leírás közül.
Maga a történet nem tartogat sok újdonságot: a barátság ereje és a túl magasra vágyás következményei jelennek meg benne. A környezet és a körítés azonban olyan erővel hatnak az olvasóra, hogy a mondanivalót is átértékeli.
Érzékeny gyomrúak messziről kerüljék el a könyvet, akik viszont szeretik Barker írásait azoknak ajánlott az olvasása.

7 hozzászólás
>!
makitra P
Clive Barker: A vér evangéliuma

Kedvenc szöges fejű démonunk át kívánja alakítani a Pokol vezetőségét és ehhez emberi evangélistát választ… Lenyűgöző szöveggel megírt pokoli utazás, amely azonban egy kis hiányérzetet hagy maga után a karakterek szintjén, ezt azonban remek történettel ellensúlyozza. Kíváncsi lettem a folytatásra.

„Az indítás után azonban közel sem a történet lesz a központi elem, sokkal inkább az ábrázolt világ és maga az ábrázolás módja. Barker nem sok mindent hagy a képzeletünkre, mindent részletesen leír, bemutat, lefesti elénk a Pokolról alkotott saját vízióját. Bartók Imre valóban ihletett és érzékletes fordításában sosem látott fizikai mélységek tárulnak fel elénk: a cenobita rend kolostora, Pyratha utcái, a Hamvaszthatatlan csarnokai, a folyók és Lucifer búvóhelye képeit mind-mind sötét és fantasztikus leírásokkal festi fel elménk falaira. Nem elégedett meg azonban csak a helyszínekkel, mert maguk az események és a kisebb démonok is a vörös tetszőleges árnyalataiban lépnek elénk. The night is dark and full of terrors – mondhatnánk George R. R. Martin varázslónője után szabadon. Vér és pusztulás jár kéz a kézben, gyengébb idegzetűeknek valóban gyomor kell az olvasáshoz.”

Bővebben: http://www.prozanostra.com/iras/es-leszen-nagy-kialtas-…

>!
Demonshadow
Clive Barker: A vér evangéliuma

Háááát, elég nehezen akartam megszülni a véleményemet róla, mert nagyon vegyes érzéseim vannak az olvasásélménnyel kapcsolatban. Elöljáróban annyit, hogy Clive Barkerbe akkor zúgtam bele teljesen, amikor A korbács című kötetét olvastam. Akkor szinte kitértem a hitemből, hogy addig csak Stephen Kinget gondoltam a horror koronázatlan királyának, pedig… Az a könyv hihetetlenül bejött, képes voltam együltő helyemben elolvasni több, mint kétszáz oldalt, így biztos voltam benne, hogy az írót szeretni fogom, ezért vadásztam a könyveit. Meg kell mondjam, nem volt egyszerű, mert bár hetente járok bolhapiacra, eddig még soha egyetlen könyvével sem találkoztam. Aztán jött ő: A vér evangéliuma. Nem is kellett gondolkoznom rajta, hogy hazahozom, mivel a szerző már húzónév volt. Aztán nem várattam sokáig, hamar lekaptam a polcról és vártam ugyanazt, vagy legalábbis az ahhoz hasonlatos élményt, amit A korbács nyújtott. És… na, jó, ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük a külsőségekkel.
A borító: fantasztikus, gyönyörű, egyszerűen belezúgtam! Annyira imádom ezt a hármas párosítást (fekete, fehér és piros), hogy kilóra megvett. A szerintem bámulatosan megtervezett fedőborító alatt egy egyszerű fekete keménykötés lapul, de valósággal vonzza a szemet, simogatja a lelkemet. Az pedig, hogy a köteten belül az egyes fejezetek is fekete lapokkal vannak elválasztva… Mondanom se kell, hogy belül sírtam gyönyörömben, mert ilyen szép kidolgozással már rég találkoztam. Habár a rendszeres idézetekkel még egészen máig nem barátkoztam meg, de ez mit sem vont le annak értékéből, hogy a külcsínre egy szavam se lehet. Ezek után jött a kérdés: de vajon milyen lesz a belbecs?
És akkor itt jön a kritika „hááááát” része, mert bármennyire nem akarom lehúzni a könyvet, mégis muszáj lesz. Nagyon jó érzésekkel indultam neki, azonban sokáig vártam, hogy a prológust követően igazán beinduljon a történet. Nem kifejezetten borzasztottak el a gusztustalan részek, azonban a cselekmény már annál inkább. Kezdjük ott, hogy nagyon sokáig nem értettem, hogy miről is szól a sztori, legfeljebb csak találgathattam, de annál elszomorítóbb, hogy még a végére se sikerült igazán megértenem a dolgot. Az egész pusztán lógott a levegőbe, csapongtunk ide-oda, történtek dolgok, de az, hogy azok miért történtek meg, nem igazán lettek megmagyarázva, legalábbis számomra. Elnézést, hogy folyton A korbácshoz hasonlítom, de mivel még egyelőre nincs más Clive Barker tapasztalatom, muszáj lesz. Ott értettem, hogy mi és miért történt. A cselekménynek volt egy ok-okozati, logikus láncolata, és nem éreztem úgy magam, mint ebben a kötetben Norma, hogy csak vakon tapogatózom a sötétben. Aztán ott vannak a szereplők: mi fűzi őket egymáshoz? Valójában ki milyen jellem? És mégis MIÉRT szállnak alá a Pokolba egy vak nőért? Tényleg nem akartam megérteni a cselekmények egymásutánját, úgy éreztem, hogy egyszerűen csak sodródom az árral.
Még a fejemben lévő sok „miért?” ellenére is rendkívül gyorsan haladtam az olvasással, mivel Barker rendkívül jó mesélő, már ami az ábrázolást illeti, valósággal megtestesült a szemem előtt mindaz, amiről beszámolt. Részletgazdag, kidolgozott, csak éppen a szereplők cselekedetei azok, amik nincsenek kellően megindokolva. Amikor már azt hiszem, hogy kezdek valamit érteni, akkor kirántja alólam a talajt, és valami egészen más irányba viszi tovább az egészet, én pedig csak bután pislogok, hogy „mi?!”. Pedig becsületszavamra, rendkívüli módon figyeltem, nem kalandoztak el közben a gondolataim.
Aztán, hogy egy kicsit cáfoljam a fentebb írt gondolataimat: rájöttem, hogy Barker nem mindig olyan jó mesélő. Némely akciójelenetnél nem tudtam, hogy akkor most állunk, vagy fejen állunk, ki fekszik, ki rohan, vagy éppen mi a fene történik éppen. Volt, hogy egy-egy bekezdésnek, mondatnak többször is neki kellett ugranom, mert egyszerűen nem érettem meg, hogy mi után mi történik, és az esetek 90%-ában nem a félreolvasás volt a ludas, hanem meg is maradt az egész egy feloszlani nem akaró homályban, és inkább hagytam az egészet a csudába. Aztán jött a nagy harc… Nem is tudom, hogy mit írjak. Ott egyszerűen nem érettem saját magamat, hogy korábban miért szerettem az írót, mert annyira nem jött át, annyira erőltetetten részletes és gyenge volt. A szereplők viselkedése irreális, irracionális, akiket csak ide-oda rángat, mindenki meghal, aztán hirtelen feltámad, egymás után legalább ötször, csak, hogy újabb és újabb fordulat legyen a könyvben. Aztán végleg meghalnak, de mégsem, mert még mindig élnek. Mi van? spoiler
Aztán eljő a befejezés, rettentő sziruposság, számomra erőltetett happy end, vagy legaábbis félig az, mert, ami Normát illeti… Mondtam már, hogy az utolsó Pokolbéli Norma-Harry beszélgetésből csak úgy folyt a giccs és a klisé? Ah, nem akartam elhinni, miért mentünk át szappanba, miért csinálják azt a szereplők, amit az író akar, és miért nem viselkednek inkább úgy, ahogy abban a helyzetben ésszerű lenne: spoiler Aztán jött az üdítő visszatérés pillanata, még utoljára be kellett rángatni a vallásosságot, valamint annak a kétszínűségét, gyalázni a kereszténységet, annak minden válfaját, meg úgy amblokk a hitet, ha még nem lett volna elég a Pokol és a Mennyország ellentétéről (hasonlatosságáról?). Itt már nekem is majdnem elszakadt a cérna, de kibírtam egészen a kötet végéig, ahol egy hosszas Barker életmű elemzés tárult a szemem elé. Bevallom őszintén, nem jutottam a végére, mert olyannyira felidegesített az elemző, hogy inkább nem akartam több időt vesztegetni rá. Amikor ő arról biztosított bennünket, hogy Barker mennyire lenyűgözően ír, milyen új műfajt teremtett, és hogy írása mennyire szimbolikus, többértelmű, akkor ott úgy éreztem, le kell tegyem a könyvet, mert különben annak beláthatatlan következményei lesznek. Persze, többértelmű, mert, ha valami nincs rendesen megmagyarázva, akkor abba bárki bármit beleképzelhet, csak, hogy a töredések információmorzsákat egy kvázi egész történetté kerekíthesse ki, már amennyire ez az olvasó fantáziájából lehetséges. Félreértés ne essék, minden tiszteletem az írónak, mert még most is elképesztő az a világ, amit teremteni tud. Hogy minden kötetben van valami új, amit megtanít nekem, legyenek ezek csak puszta szavak, kifejezések, vagy éppen mélyebb bölcsességek a világról, emberiségről. Azt azonban nem tudom felfogni, hogy egyik könyvét képes voltam végtelenül szeretni, míg ez rendkívüli mód felhúzott. Valószínűleg lesz még egy perdöntő harmadik, ami után vagy végleg lemondok a Barker-fanságról, vagy ezt a kötetet csak enyhe botlásnak ítélem a pályáján, mert éppen nekem nem jött át a lényeg.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
bookmonster12

– Egykor angyal voltam! És micsoda szárnyaim voltak, ó micsoda szárnyaim!

372. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Lucifer
>!
bookmonster12

A Pokol könnyű, a szerelem viszont kész zűrzavar.

453. oldal

Kapcsolódó szócikkek: pokol · szerelem
>!
Static P

Csak a halál létezik, asszony. A fájdalmon kívül nincs más. A szeretet veszteséget szül. A magány rosszindulatot. Nem számít hova fordolunk, nem győzhetünk. Örökségünk a halál, hagyatékunk por és hamu.

>!
Kiss_Zsuzsa I

– Mit nyernék vele, ha bármit is éreznék iránta?
– Semmi nincs hát, ami fontos volna a számodra?
– Csak a halál létezik, asszony. A fájdalom kívül nincs más. A szeretet veszteséget szül. A magány rosszindulatot. Nem számít, hová fordulunk, nem győzhetünk. Örökségünk a halál, hagyatékunk por és hamu.

243. oldal

>!
SchizoVampire P

    – Köszönöm nektek a második élet adományát, barátaim – mondta Ragowski. – Kevés embernek adatik meg, hogy kétszer is meghalhat, különösen úgy, hogy mindkétszer ugyanaz a hóhéra.

15. oldal

>!
SchizoVampire P

    – Nem rossz. Minden közös melónk alkalmával abban a pillanatban hívsz fel, hogy belépek a…
    – A szarba?
    – Nem, Norma. A házba. Épp most jöttem be a házába. És te pontosan tudtad. Mindig tudod.
    – Csak a véletlen műve – felelte Norma. – Nos, tényleg egy szodomitakuckóra bukkantál?

73. oldal

>!
Kiss_Zsuzsa I

– Megteszel nekem egy szívességet, Dale? – kérdezte Harry.
– Igen, drágám?
– El kell ismernem, hogy ez most jól sikerült. De ha legközelebb is kockára tennéd az életünket, mert szerinted Isten örülni fog neki, kérlek, engem hagyj ki a dologból.
– Milyen ünneprontó vagy.

266. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna
Neil Gaiman: A temető könyve
Dan Wells: Nem akarlak megölni
Joe Hill: Locke & Key luxuskiadás 1.
Rachel Caine: Az üvegház
Joe Hill: NOS4A2
Peter Clines: 14
Sepsi László: Pinky
Stephen King: Álom doktor
Susan Ee: Angelfall – Angyalok bukása