Az ​ember, aki hazudott a laptopjának 3 csillagozás

Nem rossz könyv, bár teljesen mást kaptam, mint amit a cím alapján vártam. Voltak benne érdekes és hasznos megállapítások, pl. hogy miért nem ajánlatos az értékelési szendvicset alkalmazni kritikánál. Mégpedig azért, mert a negatívumokat megelőző eseményekre az ember nem emlékszik (az ún. retroaktív interferencia miatt), pedig ilyenkor szoktak elhangzani a pozitívumok; a negatív esemény után viszont felerősödik az emlékezet (az ún. proaktív kiterjesztés miatt), olyankor pedig már csak pozitív általánosságok szoktak elhangzani, amiket nem tartunk fontosnak. Így érdemes a lényegi pozitívumot a kritika után mondani. És hogy az összhatás ne negatív legyen, több pozitívumnak kell elhangzani.

Egy másik hasznos dolog a Dweck-féle fejlődőképes- ill. rögzült beállítottsággal kapcsolatos. A pozitívumok hangsúlyozásánál figyelembe kell venni a másik beállítottságát, tehát egy rögzült típusú embernél a vele született képességekre kell helyezni a hangsúlyt, míg egy fejlődőképesnél az erőfeszítés fontosságára. Ha viszont fejleszteni akarunk valakit, akkor azt kell mindig hangsúlyozni, hogy gyakorlás segítségével jobbá válhatnak, a biztos siker képzetét nem szabad sulykolni ("neked ez semmiség").

Voltak viszont olyan megállapítások is, amik számomra eléggé vitathatóak. Pl. hogy a hízelgésnek az ember mindig örül, akár van alapja, akár nincs. Vagy hogy aki elismeri, hogy hibázott azt kevésbé tartják kompetensnek, bezzeg, aki másokat kritizál, az tuti szakértő. Vagy, hogy az introvertáltak barátságtalanok (ez persze fordítási hiba is lehet).

Aztán voltak unszimpatikus elemek, méghozzá bőséggel. A szerző folyton önmagát fényezte. "Ahogy Bill Gates fogalmazott: „Clifford Nass… igazán elképesztő dolgokat hozott a felszínre.”
Na ezek rohadtul feleslegesek voltak. Vagy minden kísérletnél kiemelni, hogy most éppen hol tanít vagy mit csinál az akkori PHD hallgatója, mintha az is csak az ő érdeme lenne, hogy a hallgatója befutott.
Vagy a végén, mikor a meggyőzős fejezetben azt javasolta, hogy ha valakivel nem értünk egyet, de nincs ellenérvünk, akkor tegyünk fel neki kérdéseket a saját szakterületünkről, hogy a szakértelmünket csillogtassuk. Remek. Ha nincs ellenérvünk, mi alapján nem értünk egyet?

Igazán az első két fejezet volt hasznos számomra, a többi kevésbé, bár a kísérletek azért többnyire érdekesek voltak. A meggyőzésnél a könyv hátoldalán feltett utolsó 2 kérdésre szerintem nem adott választ.

Nagyon érdekes kérdéseket vet fel, és kimondottan élveztem a témát, de néhol kicsit vontatott volt, és egyértelmű, hogy réteg-dokumentum-irodalom.