Ha ​megáll az idő 83% 37 csillagozás

Nekem – amióta nevét megismertem Simak „A város” c. perspektivikus vízióval forrt össze. Hugo és Nebula Díjait – csak e regény alapján is – nagyon megérdemelte. Most, hogy olvastam a Ha megáll az idő c. könyvét, rá kellett jönnöm, hogy ha korszakalkotó alapműnek tartom A várost, hasonló színvonalúnak érzem ez utóbbi könyvet is. A Naprendszeren kívüli űrutazás lehetősége korlátozottságának felismerése alternatív kutatási módszerek felé vezet, s a parakinézis, vagy telepátia kerül előtérbe, ami az evolúció előre haladával számos ember képességévé válik. Azonban miután nem általános, megosztja az emberiséget. Ráadásul vannak, akik monopóliumot és üzletet csinálnak belőle, tovább rontva a helyzetet. A tudati képességek megosztása azonban új, kozmikus perspektívákat teremt… Kolosszális gondolatok! Egy újabb alapmű, miközben Courtney Brown Kozmikus Utazás c. műve már a lehetőségnek megvalósulását igyekszik elénk tárni… Nagyon ajánlom!

Még nem tartunk ott, amilyen lehetőségeket vizionál Simak ebben a regényben. Mai világunk a technika bűvöletében él, nehéz elképzelni másfajta irányt.
Mint regény nem túlzottan jó, de a szerző sok érdekes témát boncolgat, a világűr meghódításával kapcsolatban, az emberiség jövőjéről.
Ami nekem tetszett, az az űrutazás témája, szkeptikus vagyok ez ügyben. Szerintem hiába várjuk nagy reményekkel a Mars-utazást, a bolygóközi távolságok legyőzését, kolóniák születését-ami sok-sok sci-fi témája. A történeteket olvasni jó, de más dolog a realitás. Clifford Simak eltérő módon képzeli el a jövőt, mindenesetre érdekes teória.
Pörgős cselekményt, izgalmakat várók ne olvassák!

A könyv a régi és az új paradigma harcának érdekes köntösbe bújtatott története. Az emberi test alkalmatlan az űrutazásra. Nem úgy az emberi elme. Ez a XX. századi pszíker-mítosz egyik klasszikusának alapvetése. A pszík – teleportálók és telepaták, akik képesek felderíteni a világűrt – a Föld utolsó reményei. De a gondolatfürkészek sem tudnak úrrá lenni az emberi gondolkodásmód hibáin. A szemfüles kisebbség létrehozott egy monopóliumot: privilegizált, ugyanakkor manipulálható pszík segítségével kézben tartják az egész csillagközi kereskedelmet, így visszaélve az újonnan felfedezett képességekkel. Eközben a műveletlen többség, akik csalódtak a technikában és nem értik a paranormálist, visszatért a babonákhoz és a boszorkányüldözéshez. A kettő között pedig ott rekedtek a „bizniszből” kihagyott, lenézett átlagos pszík. Blaine, a híres csillagközi telepaták egyike, mindhárom csoportot közelről megismeri, miközben megoldást próbál keresni a helyzetre.

(A borítót alighanem szimbolikusan kellene érteni: a „mágia” legyőzi a technikát. Bár ez sem igazán helyes, a regény ugyanis azt fogalmazza meg, hogy a technikára, a tudományos gondolkodásmódra szükség volt, hogy aztán megérthessék a paranormálist. És őszintén: erről a képről minden ordít, csak az nem, hogy keress benne átvitt értelmet :D A fülszöveg pedig téved: Simak a Hugo és Nebula díját nem ezért kapta, a könyv csupán Hugo jelölt volt.)

Simak alapötlete és a könyv mondanivalója egész ígéretes: a tudomány eljut arra a pontra, amikor felfedezi a paranormális dolgokat. Az emberiség nem tudja, hogyan reagáljon, csoportok alakulnak ki. Sokak gondolkodásmódja visszasüpped a sötét középkorba, és persze egyesek épp ezen a butaságon élősködnek. Ennek kiváltója többek között az – amit mintha manapság egyre többen tapasztalhatunk –, hogy a normális és paranormális tudomány annyira fejlett lesz, hogy az ember inkább a teljes tudatlanságba menekül előle. És persze vannak, akik a tudomány oldalán is kihasználják ezt.

A könyv főhőse, aki pszionikus képességei segítségével képes a világűrben elméjével utazni, egy távoli bolygón összetalálkozik egy különös lénnyel, aki úgy szemléli az univerzumot, hogy annak epikus térbeli és időbeli távlatait tartja szem előtt. Ebben a képletben „az idő a legegyszerűbb dolog” – innen a regény eredeti címe. Ez a lény egy részét átadja a felfedező embernek, akit ezért üldözni kezdenek a Földön. Nálam itt bicsaklott meg a dolog: egyszerű kalandregény keveredik a történetből, és a fenti zseniális alapötlet kicsit el is sikkad közben. Egyes aspektusai túl vannak magyarázva, miközben nem igazán kerül kifejtésre a történelem vagy a mostani világ működése.

Jobban is meg lehetett volna ezt írni, de egy olvasást megért.

Nagyon eredeti SF író. Kár, hogy kevés regénye jelent meg magyarul!

Ez csupán egy újabb történet arról, hogyan rettegnek az emberek mindattól, ami más, mint ők. Hogy a „mások” parnyákok éppen, mint a könyvben, vagy egy másféle gondolkodás, erkölcs, nemi érdeklődés, rassz, lényegtelen. A rettegés pedig gyűlöletet és pusztítást eredményez a múltban, a jelenben és a jövőben is.

Simak felütése a legjobb amit sci-fiben valaha olvastam. Elrugaszkodik a megszokott módszerektől és merőben más utat kínál a világűr meghódítására. Egy roppant szórakoztató és irigylésre méltó módszert. A hangsúly mégis inkább az emberi butaságon, az ismeretlentől való félelmen van, mely gátat szab a fejlődésnek.

Ma is aktuális kérdéseket feszegető, olvasmányos stílusban megírt filozófiai sci-fi. Hiába 60 éves, ma is könnyen olvasható, friss könyv, mely szól a kirekesztésről, szűklátókörűségről, emberségről. Varázslatról és tudományról.

Bajban vagyok ezzel a könyvvel.
A legnagyobb bajom az, hogy a 120. oldal környékén letettem három hónapra, és minden fontos történésre színtisztán emlékeztem belőle. Ugyanis nem történt semmi!
A könyv egyetlen erőssége a háttérvilág, az viszont valami fantasztikus. Kidolgozott, megragadó, eredeti. Már majdnem elviszi a hátán az egészet. De csak majdnem.
Mert a könyv az első kétharmadában mást sem csinál, csak szépen ráérősen, és nagyon-nagyon részletesen bemutatja a világot. Ami nem lenne gond, mert tényleg lenyűgöző, de közben nem történik semmi. Shep menekülget, néha lecsukják vagy egy rakás elvakult paraszt meg akarja ölni, de igazából nincs súlya az egésznek. Egyszerűen csak megy, ahogy azt a könyv maga is bevallja, teljesen céltalanul. És valljuk be, ez azért rémesen unalmas.
Az utolsó száz oldalon azért javult a helyzet. A maratoni felvezetés után az író végre elkezdte felvázolni a konfliktust, egy egészen érdekes morális-társadalmi összetűzést, és úgy tűnt, talán az utolsó negyven oldalon egészen izgalmas végkifejletnek lehetünk szemtanúi, végül azonban az egész ott maradt lógva a levegőben. Mintha az író csak felvázolta volna magának a világot a konfliktussal, hogy majd később megírja, aztán véletlenül ezt küldte volna be kézirat helyett.
A karakterek sem voltak túlzottan különlegesek, bár Shepherdnek voltak jó pillanatai. Ugyanakkor az a szerelmi szál a végén… nevetséges és teljességgel felesleges volt.
Összeségében ezt a három csillagot a hihetetlen háttérvilág és a morális felhang kapja, mert maga a történet legfeljebb egy hoszabb novellára lett volna elég.

Erről régen miért nem írtam értékelést?
Határozottan jó könyv„ olvassátok =)