Kisvilágok 21 csillagozás

Claudio Magris: Kisvilágok Claudio Magris: Kisvilágok

Egy ​kávéház, egy elfelejtett lagúna, egy templom, egy városi park, Torino, Trieszt és Friuli környéke: csupa közeli, félig-meddig ismerős táj, melyek a csekély távolság és az Osztrák-Magyar Monarchia öröksége miatt akár otthonosak is lehetnének a magyar olvasónak, mégis talán több titkot rejtenek, mint turistaútjaink untig ismert célpontjai. Claudio Magris pedig a régészek aprólékos figyelmével és a tősgyökeres helyi lakosok mindentudásával vezet körbe rajtuk, hol elkalandozva, hol a vesékbe látva, szabadon keverve a történelem, a fikció, a kultúrtörténet és az anekdota műfaját, egész kis mikrokozmoszokat tárva fel előttünk lebilincselő esszéregénye lapjain.

CLAUDIO MAGRIS 1939-ben született Triesztben. A számtalan magas rangú díjjal kitüntetett olasz írót a világ leginkább a „Duna” című nagyívű esszéregény szerzőjeként ismeri. Írásaiban lebilincselően ötvözi a kultúrtörténet, a fikció, az emlékezés és a nosztalgia elemeit, különös figyelmet szentelve szűkebb hazája, az… (tovább)

Eredeti mű: Claudio Magris: Microcosmi

Eredeti megjelenés éve: 1997

Tartalomjegyzék

>!
Libri, Budapest, 2012
356 oldal · ISBN: 9789633101025 · Fordította: Barna Imre, Szirti Bea
>!
Európa, Budapest, 2002
338 oldal · ISBN: 9630771543 · Fordította: Barna Imre, Szirti Bea

Enciklopédia 3


Kedvencelte 1

Várólistára tette 29

Kívánságlistára tette 18

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Claudio Magris: Kisvilágok

Tárlatvezetés egy képzeletbeli múzeumban. Kávéházak, erdők, szigetek, emberek és regények a tárlókban, fragmentumok egy földrajzi régióból: onnan, ahol a Földközi-tenger és Közép-Európa találkozik. Kalauzunk nem siet, és nem tolakodó – nem kézen fog, legfeljebb néha, nyomatékosítandó szavait, megérinti könyökünket. Nem érezteti, hogy megsértődne, ha egyszer csak faképnél hagynánk, és nem várja el, hogy mindent megjegyezzünk – neki elegendő, ha csak hagyjuk magunkat elzsongulni. Finom, udvarias, nagy tudású ember. Kissé melankolikus, ami nem csoda, hisz a múzeum felszámolásra vár, és ki tudja, a benne látható tárgyak, helyek, emberek megmaradnak-e az utókornak. Mégsem érzem boldogtalannak – talán mert aki ennyi mindent tart megemlítésre érdemesnek, akit ennyire érdekel saját kisvilága, az nem is lehet boldogtalan. Meg aztán ha a múzeum meg is szűnik, a tárlatvezetés ott marad az emberben – alighanem ez az értelme. Így lesz a múzeum örökéletű.

A pici pedig szép. Mert végtelen.

11 hozzászólás
>!
Bélabá P
Claudio Magris: Kisvilágok

Claudio Magris olasz író, publicista, germanista, egyetemi tanár. Ezek a titulusok mind kiütköznek a Kisvilágok című esszéregényben. Azért, mert Magris gyönyörű mondatai az írót, nagyszerű okfejtései a publicistát és a már-már tudományos mélységű témák egyes fejezeteken belül meg a germanista egyetemi tanárt juttatták eszembe olvasás közben. A Kisvilágok az észak-olasz, nyugat-szlovén anekdota- és kultúrtörténet egy nagyszerű darabja. Apró mozaikok a friuli, venetói, piemonti, lombard kis falvakból, a magyar ember által alig ismert helyekről. Átmegy az Adria túlpartjára is, egy kis szlovén és horvát kalandozásra invitál a sok kicsi és ismeretlen szigetecske útvesztőjében. El kell mondjam, hogy félve fogtam a könyvhöz. Féltem, hogy túl tudományos, elvont, lassú vagy fárasztó lesz. Erre meg? Kaptam egy olyan csodát, amit még szívesen folytattam volna és akár más olasz, szlovén vagy horvát tájegységekről is olvasnék még hasonlót. Valóban Adria menti mini Monarchia-kalauz ez a kis könyvecske. Egy kicsit tömör, túl sok információt ad, ezért apránként célszerű olvasni. Tetszett az író stílusa, na meg a téma, hogy mi minden rejlik egyes kis falvak anekdotakincsében, kultúrtörténeti érdekességeiben. Szívesen olvasnék még Magristól, például a Dunát. Nem merem mindenkinek ajánlani, mert kicsit tudományosba hajlik, de annyira könnyeden írja meg ezt, hogy jól szórakoztat. Inkább azok olvassák el, akiket érdekel Olaszország mikrovilága vagyis a szerző szerint a kisvilágai, valamint azok vegyék még kézbe, akiket vonzzanak az anekdotázós, régi történeteket mesélős könyvek meg egy kis kultúrtöri. 5 csillag, 4,7 pont.

5 hozzászólás
>!
entropic P
Claudio Magris: Kisvilágok

Olyan megnyugtató és szép ez a könyv.

Egy kis személyes: mostanában épp nem érzem magam olyan jól ott, ahol vagyok, egyrészt mert más, messzi helyek és dolgok vonzanak, másrészt meg azért, mert már majdnem tíz éve vagyok ugyanott, és néha zavar, hogy egy akkora városban, mint az „enyém” (ami egyébként nem is az enyém, csak idejöttem messziről és aztán itt maradtam), ennyi idő után néha úgy tűnik, már mindent ismerek (pedig amúgy nem), és akárhová megyek, ugyanazokkal az emberekkel találkozom (akiket hiába szeretek, mégis itt akarom hagyni őket). Szóval mehetnékem van, és azt képzelem, hogy máshol van a világ(om) közepe.

Aztán elolvastam ezt a könyvet, és bár még mindig menni akarok és még mindig máshol képzelem el a világom közepét, annyit legalább megtudtam most, hogy világközép mindenhol lehet, és lehet, hogy nem is muszáj elmenni ahhoz, hogy az ember megtalálja. És ez megnyugtató.

15 hozzászólás
>!
kaporszakall
Claudio Magris: Kisvilágok

Nem esszéregény ez, hanem esszékötet. Meglehet, fiktív elemekkel.

A könyv lényeges mondanivalója számomra a kis közösségek, eldugott vidékek rehabilitálása. Az, hogy a világ félreeső zugaiban történő jelentéktelen események mennyire jelentősek az ott élők számára: nekik ez az egész élet. És hogy a nagy központok nagy eseményei provinciális nézőpontból nézve maguk is provinciálisak. No meg az ősi Közép-Európa szindróma: hogy a kevert népességű területeken a határvonal ide-oda tologatása több kárt csinál, mint hasznot, s amit az egyik nacionalizmus elkövetett, az a másik kamatostól megtorolja.

Az író szülőföldje történetét mutatja be apró pillanatfelvételek és portrék sorozatával, a Friuli-Isztria-Veneto-Dél-Tirol övezet olasz-szlovén-horvát-osztrák népének zűrzavaros, de évszázadok együttélése során mégiscsak működőképessé koptatott-olajozott viszonyait. Ismeretlen, ’helyiérdekű’ kultúrapostolok, papok, írók, festők, furcsa, bogaras figurák életéből kapunk egy-egy mozaikkockát vagy egy nagytotált, néha fárasztóan zsúfolt, máskor csöndesen elégikus sorokban.

A fejezetek közül ’A domb’, amely Torino vidékével és a piemontiak sajátos különállásával foglalkozik, a földrajzi távolság miatt némileg idegen test. Az első fejezet Triesztből indul ki, hogy azután az utolsó kettő (’Városi park’, ’A boltozat’) ide térjen vissza,mintegy keretet adva a kötetnek. Ez utóbbi két írás különösen tetszett: kis költemények prózában.

A könyv a lokálpatriotizmus könyve: egy kissé anakronisztikus fogalomé: míg a patriotizmus többnyire etnicista*, addig a lokálpatriotizmus a szülőföldhöz és az ott lakókhoz kötődik, ezért lehet ’nemzetközibb’ és – ha az államhatalom nem turkál bele – békésebb, mint a patriotizmus.**

A kultúrtörténeti aprólék egyes részeken nekem túl sok volt, az elégikus stílus, a táj nyugalma cserébe a kárpótlás. Mindazok, akik szeretnek csavarogni, bámészkodni, és töprengeni, élvezni fogják. Stephen King kedvelői valószínűleg kevésbé…

* Persze nem mindig, ám nem tudom, hogy az ’állam’, nem pedig a ’nemzet’ fogalmához kötődő patriotizmus milyen; tehát hogy az új-mexikói chicano amerikai, vagy egy genfi polgár svájci patriotizmusa hogy működik.

** a békésebb persze kérdéses: ebben a kötetben is van egy gyanús példa: Dél-Tirol. És kíváncsi lennék, van-e, és ha igen, milyen az erdélyi román lokálpatriotizmus…

1 hozzászólás
>!
ervinke73
Claudio Magris: Kisvilágok

Barangolásaim során egyre inkább rájövök/megtapasztalom/, mennyire is mellékes a megtett távolság, és mennyire sok mindent is rejt a közvetlen környezet. Ezt a fajta látásmódot igazolja Magris FANTASZTIKUS könyve. Madártávlatból kibontakozó tájképei egyre apróbb részletekre fókuszálnak, költői képei ízekre, hangulatokra szedik a kavargó idő megannyi lenyomatát. Szeretve csodált szülőhelyének állít méltó és maradandó emléket, tanútételét adva a legszélesebb látókör legszűkebb irányának fontosságáról, az értő és érző megfigyelő elme kvalitásairól. Időben és térben utazva Magris egyszerre rajzol térképet, és ír történelmi krónikát, idézi a nagy földcsuszamlásokat és a kisemberek bámulatos egyediségét. Istenek és emberek, erdők, sziklák, tengerek, szigetek, templomok és fogadók kapnak személyiséget, míg az emberi történelem nagyjait, tetteik nyomát elfújj a szél. Apró, mégis fontos legendák ülnek a kerítéseken, a házak ablakában, a Madonna-szobor fején sirály, kerek faliképek aktjain ül por, gyűlnek a meisseni tányérok, törzsasztalod van egy kávéházban, kertmoziba indulsz délután, utolsó fürdesz az októberi tengerben, és olykor érzed, minden hely lehet a világ közepe. Tán magad is lehetsz az.

1 hozzászólás
>!
Ross
Claudio Magris: Kisvilágok

Nagyon szép képek voltak benne. Márminthogy tájleírások.
Nagyon érdekes gondolatok voltak benne.
És egy büdös sor nem fog megmaradni belőle.

Fragmentált.

De egy-egy hangulat, egy bevillanás, egy érzés, egy benyomás… talán visszatér majd.

1 hozzászólás
>!
olvasóbarát P
Claudio Magris: Kisvilágok

Magris könyve olasz „kisvilágokat” tartalmaz, útikönyvként, művelődéstörténeti tanulmányként is olvasható. Sok író, művész és sok- sok hely szerepel benne, érdekes történetekkel. Egy- egy mondatban, oldalon annyi információ sűrűsödik össze, hogy nehéz mindent megjegyezni, értelmezni. Sok magyar vonatkozása is van a kötetnek.
Mottóként egy Jorge Luis Borges idézet is van a kötet elején, amely pontosan kifejezi a tartalmat: „ Egy ember elhatározta, hogy lerajzolja a világot. Múlnak az évek, s ő tájak, országok, hegyek, öblök, hajók, szigetek, halak, házak, szerszámok, csillagok, lovak és emberek képével tölti ki a teret. Halála előtt nem sokkal veszi észre, hogy e gondos vonal- útvesztő a saját arcvonásait ábrázolja.”

1 hozzászólás
>!
iniesta
Claudio Magris: Kisvilágok

Többnyire briliáns, de egyes fejezeteiben, illetve ezen fejezetek (pl. Valcellina, A Nevoso, Apszürtidesz) egyes szakaszaiban mintha nem lenne elég végiggondolt, alkotói értelemben véve elég szerkesztett, mintha ezen szakaszokon kissé önismétlő és néha valóban csapongó is lenne, nemcsak annak álcázottan, látszólagosan az.

A „többnyire” okozta elbűvöltségemben sem tudok, nem lehet teljesen szemet hunyni efölött a „mintha” fölött.

[De ha már olyan őszinte tudtam lenni – magammal szemben is –, hogy bevallottam: a Kisvilágok csak csodálatosan jó, de nem remekmű, bármennyire szeretném is; akkor annyi engedtessék meg, hogy ugyanilyen őszinte kiemeléssel feljegyezzem: 'A városi park' című fejezet önmagában biztosan a mindenkori világirodalom egyik legszebb-legjobb fikciós esszéje.]

>!
Bolondkandúr
Claudio Magris: Kisvilágok

Lehet nem szeretni egy olyan könyvet, amelynek az első fejezete egy kávéházba visz el? Claudio Magris nem gyorsbüfés löttyöt szolgál fel papírpohárban, hanem jó illatú és forró nedűt márványasztalon. Úgy is kell fogyasztani, lassan, közben nézelődni, gondolkodni. Úgy éreztem, hogy ezek a költői finomságú írások csendes és intelligens lázadások a mai esztelenül kapkodó világ ellen. Ahol már nincs időnk ilyen apró rácsodálkozásokra, ahol a mennyiség tort ül a minőség felett. Nemrég a tévében láttam egy fickót, aki büszkén bejelentette, hogy feltalált egy pizzasütő robotot, amely az emberekkel ellentétben egy óra alatt több száz pizzát megsüt. De minek?
Ez a könyv úgy beszél az élet apró dolgairól, hogy varázslatos lesz egy kis séta is a parkban. El tud bűvölni, én azonnal indulnék is legszívesebben Triesztbe és környékére. Egy kivétel volt, ahol nem éreztem ezt, a Dél-Tirolról szóló fejezet, az itt élők nekem túl németek. Ráadásul ritka háklis népek, sem Bajorország, sem Ausztria, sem Olaszország nem volt jó nekik anyaországnak (én bármelyiket elfogadnám).
Szóval érdemes néha lelassulni egy időre, és például elolvasni a Kisvilágokat. De csak lassan és kisebb adagokban, mert megfelelő hangulat kell hozzá. Ráadásul tömény is, ez az egyetlen kis hibája van, érezhetően Magris túl sok mindent el akart mondani, de ezt nagy szeretettel teszi, ezért nem is lehet felróni neki. Mondtam, hogy ez egy olyan könyv, amit nagyon lehet szeretni.

>!
Európa, Budapest, 2002
338 oldal · ISBN: 9630771543 · Fordította: Barna Imre, Szirti Bea
>!
theodora 
Claudio Magris: Kisvilágok

Nekem ez most nagyon nem jött be, de rá kell jönnöm, hogy az esszék – esszéregények nem nekem valók. Egy-egy fejezetnek csak egyes részletei kötöttek le, a világháborús, történelmi sztorikat untam. A San Marco kávéház és az Apszürtidesz tetszett a legjobban, a többinél sokszor csak átugrottam bekezdéseket. Vagy Magris stílusa, vagy a fordítás miatt de nem éreztem gördülékenynek.


Népszerű idézetek

>!
Szeifert_Natália IP

Kopogtat a félelem, megy a hit, hogy ajtót nyisson; senki sincs odakint.

18. oldal

2 hozzászólás
>!
Kuszma P

A macska nem csinál semmit, a macska csak van, mint egy uralkodó. Ül, összekuporodik, elheveredik. Nyugodt, nem vár semmit, nem függ senkitől, megvan önmagában. Életritmusa tökéletes, kitágul és összeszűkül, mint a pupillája, koncentrikusan és centripetálisan, nem bocsátkozik fárasztó ismétlésekbe. Vízszintes helyzetének metafizikai méltósága van, amit mások általában már nem tudnak. Lefeküdni pihenésül, alváshoz, szeretkezéshez, mindig valaminek az elvégzése céljából szokás, és mihelyt elvégeztetett az a valami, már lehet is felkelni; a macska viszont elvan, és kész, ahogy a tengerparton hever el az ember, csak úgy, hogy ott legyen, és feküdjön. A macska a jelen idő istene, közönyös, elérhetetlen.

315. oldal, Városi park

Kapcsolódó szócikkek: macska
14 hozzászólás
>!
Kuszma P

Nyolcvanhatodik évében don Girotto a halottak napi misén így szólt: „Most rajtam a sor”, ám azután hozzátette: „de nem sértődöm meg, ha valakinek sietősebb”.

173. oldal, Domb

2 hozzászólás
>!
Kuszma P

Álkávéház az, ahol csak egyféle törzs tanyázik, mindegy, hogy úri nagyságáké, szépreményű ifjaké, alternatív csoportoké vagy naprakész értelmiségieké-e. A belterjesség mindig kifullad; a college-ok, egyetemi campusok, exkluzív klubok, élcsapatok, politikai gyűlések és kulturális szimpóziumok is tagadásai az életnek, hiszen az tengeri kikötő.

14. oldal, San Marco

>!
Biedermann_Izabella P

Azóta azonban, hogy Aktiónt széttépték a kutyák, az erdő dionüszoszi megkülönböztethetetlenség és pusztítás, visszatérés az ősi magmához; az erdőtől való félelemről szól a mese, a félelemről, hogy elveszünk, hogy eltűnünk.

130. oldal

1 hozzászólás
>!
Kuszma P

Az etnikai tisztaság, ahogy minden tisztaság, kivonás eredménye, és annál szigorúbb, minél radikálisabb a kivonás – az igazi tisztaság a semmi, a totális kivonással nyert abszolút nulla lenne.

263. oldal, Antholz

1 hozzászólás
>!
Biedermann_Izabella P

Talán ezzel követi el az ember az eredendő bűnt: ha nem tud szeretni, boldog lenni, végigélni az időt, a pillanatot, anélkül, hogy őrülten hajtani, siettetni akarná. Ezt nevezte Michelstaedter a megbékéltségre való képtelenségnek. Az eredendő bűn a halált vezeti be, mely eluralkodik az életen, elviselhetetlennek mutatja folytatásának minden pillanatában, és arra késztet, hogy rombold az élet idejét, hogy siettesd, mint egy betegséglefolyását; az időt agyonütni annyi, mint illemtudóan öngyilkosságot elkövetni.

147-148. oldal

Kapcsolódó szócikkek: eredendő bűn
>!
Biedermann_Izabella P

A nyelvi helyesség az erkölcsi tisztaság és tisztesség előfeltétele. Alávalóságok és visszaélések sora születik abból, ha valaki hibásan használja a nyelvtant és a szintaxist, tárgyesetbe teszi az alanyt, vagy alanyesetbe a tárgyat, összekeveri a kártyákat, áldozatnak nézi a bűnöst és fordítva, felcseréli a dolgok sorrendjét, s nem a valóságos okokból és előzményekből származtat különféle eseményeket, a distinkciókat és értékrendeket felrúgva, hazug módon egymásba kutyulva gondolatokat és érzelmeket, eltorzítja az igazságot.

134-135. oldal

9 hozzászólás
>!
Biedermann_Izabella P

Talán ismeretlenségben írni is amolyan migrénféle, de ez utóbbi iskolának is jó: megtanít, hogyan kell jó értelemben függetlenül a világtól megérteni, kordában tartani és élvezni a létezést.

61. oldal

1 hozzászólás
>!
Biedermann_Izabella P

Az utazás, akár az írás – vagy az élet is – csupa kihagyás. A véletlen partra sodor, de nem erre, hanem amarra.

84. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Marcello D'Orta: Én, reméljük, megúszom
Mario Puzo: A család
Marcello D'Orta: Rómeó alulról jegyezte el Júliát
Davide Enia: Úgy a földön is
Boncompagno da Signa: A barátságról
Umberto Eco: Öt írás az erkölcsről
Silvana Gandolfi: Rám lőttek
Alessandro Alciato – Andrea Pirlo: Andrea Pirlo
Giorgio Vasta: A megfogható idő
Jean Portante: Mrs. Haroy, avagy a bálna emlékezete