Ezt akkor most kétféleképpen – a végeredmény úgyis ugyanaz –: naivan olvasva, illetve a vonatkozó irodalmi előképeket, a parafrázisok alapjait nem eltagadva.
Naivan.
'A hangok' keserűen ironikus, sötét, de valahol mindezt a sötétséget mégis békésen megmosolygó monologikus [– erre mondjuk a címlapi mondatból talán lehet is következtetni –] magány-novella (novella!), egy kifejezetten szellemes ötletre felhúzva, és ezen ötletben rejlő lehetőségeket maximálisan kiaknázva. Műfaji remek.
A 'Biztosan megérti' egy női hangra írt magány-monológ, ahol ugyanakkor ez a magány titkokkal terhelt, nem pedig egyfajta eredendő létállapot: erre a titokra pedig mintha nem lenne elég frappáns receptje Magrisnak, részben emiatt a tartalom elbeszélés (!) formában történő kibontása kissé túlfolyó, nem elég feszes, ráadásul retorikai pozíciójában („Tisztelt Igazgató…”) sem telitalálat. Magris írói nagyságát dicséri, hogy mindezen hibák ellenére az egész minőségileg mégis jóhoz közeli.
A vonatkozó irodalmi előképeket nem eltagadva.
'A hangok' a humor morbiditását súroló egzisztencialista novella, ezen humor narratívájának megfelelően egy teljességgel kifordított kafkai zárással: a „Telefonbetyár Jozefkát” még meglincselni sem lehet, az „élet” megy tovább. Briliáns, 10/10.
A 'Biztosan megérti' egy többszörösen kitekert, modern köntösű Orpheusz-történet, Eurüdiké hangjára komponálva, mintha csak egy képzeletbeli (?), egyszemélyes ítélő testületnek mondaná. [Az érzelmes-lélektani toposz-parafrazáló jellege miatt nekem elsőre Coetzee ugrott be, mint irodalmi analógia, elsősorban 'A barbárokra várva' és a 'Foe' miatt. Ezt a rokonítást, így, ezen elbeszélés erejéig nem szégyellem továbbra is fenntartani.] A gond ott van, hogy Magris nem engedi el teljesen a mitológiai alapsztorit: tudatosan egyfajta átmeneti homályt próbál kreálni minden szinten a saját parafrázisa és az eredeti között [pl. a szín elmegyógyintézet vagy a pokol? – finoman el van írva, hogy tökéletesen eldönteni ne lehessen; hasonlóan: az igazgató hivatalnok vagy Hádész ironikus megnevezése?], az így keltett szövegdagályba pedig kissé beleragad. Még így is: a minőségileg jó alsó határán, 7,5/10.
Összességében: „látszólagos terjedelmi jelentéktelensége” ellenére ajánlom, mert egyébként sem gondolom, hogy Magristól bármit is érdemes kihagyni. Erről majd még talán egyszer máskor, hosszabban.
