Vérvonal 48 csillagozás

Claudia Gray: Vérvonal

Amikor ​a lázadók az Endor holdja feletti csatában legyőzték a Birodalmat, Leia Organa még hitt abban, hogy eljött a hosszan tartó béke kora. Ám az Új Köztársaság szenátusában dúló belharcokkal és aljas játszmákkal teli évtizedek után ez a remény már csupán régi emléknek tűnik.
Leia hercegnőnek – immár köztiszteletben álló szenátorként – új veszélyekkel kell szembenéznie, amelyek könnyen megbéníthatják vagy megsemmisíthetik a fiatal és törékeny demokráciát. Alvilági kiskirályok, alattomos politikusok, és a Birodalom megmaradt hívei keltenek zűrzavart szerte a galaxisban. A cselekvésre vágyó politikusok egy új tisztség megteremtésében látják a megoldást. Azt remélik, hogy az első szenátor képes lesz erős kézzel kormányozni a megosztott galaxist.
Leiának nem tetszik az ötlet, hogy túl nagy hatalommal ruházzanak fel egyetlen személyt, még úgy sem, hogy a támogatói őt jelölik a posztra. Csakhogy a helyzet egyre rosszabb, ráadásul a galaxis határvidékén egy titokzatos… (tovább)

Eredeti mű: Claudia Gray: Bloodline

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
Szukits, Szeged, 2016
370 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634973706 · Fordította: Szente Mihály

Enciklopédia 14

Szereplők népszerűség szerint

Luke Skywalker · Leia Organa · Chewbacca · Bail Organa


Kedvencelte 5

Most olvassa 4

Várólistára tette 18

Kívánságlistára tette 19


Kiemelt értékelések

>!
PAVideoStudio
Claudia Gray: Vérvonal

Az Új Köztársaságon belüli két párt – a néppártiak és a centristák – között széthúzás alakul ki, ami egy kartell utáni nyomozás során tovább fokozódik. Leia Organa szenátornak kétségei vannak a politikai rendszert illetően, ezért önként jelentkezik, hogy személyesen vizsgálja meg az ügyet, mely során sötét titkokra derül fény.
Véleményem és bemutató az alábbi videóban: https://youtu.be/gZrwNYNObr4

Véleményem további Star Wars-regényekről: http://goo.gl/XBEwd
… és Star Wars-képregényekről: https://goo.gl/PUO54i

>!
Vác_nembéli_István_fia_istván
Claudia Gray: Vérvonal

Amióta a Disney megvásárolta a star wars jogokat 1-2 regényem kívül számomra abszolút pozitív a véleményem. Talán csak lehetne egy kicsivel több, persze azt meg is kell írni. Claudia Gray-nak már ez a második Star wars regénye az első tetszett, így nem volt kérdés hogy ezt is el kell olvasnom.
Rögtön az elején olvasható amivel az ismerőseimet mindig fárasztom hogy a lázadás milliárdok életét követelte, de semmi baj legalább szabadság és béke van, ez az igazi nép irtás… 
Az eseményekbe a jedi visszatér után 20 évvel kapcsolódunk be, Leia hercegnő és Ransolm Casterfo szenátor titkos küldetésre mennek, a Hutt gengszterek területeit elfoglaló új szervezet után nyomozhassanak. Leia és Casterfo a szenátusban két különböző oldalon álnak , míg Leia hisz a köztársaságban addig a másik szenátor inkább a birodalom híve egy erős vezetővel az élén,ennek ellenére sikerül együtt dolgozniuk ,de egy múlt béli titok végkép közéjük áll,és a szenátusban is balhé tőr ki, , semmi értelme a titoknak,nem is értettem, ez nem is tetszett . olvasás közben már látszik mi is áll Leia és Han közé, miért is távolodnak el.
Alapjában véve meg van minden amit el lehet várni egy Star Wars regénytől, politika, ármánykodás, árulás, a harc itt most mellékes. Leia mellé kellett volna még 1-2 igazán, hihető gonosz szereplő,a regényben szereplők nem egy uralkodó , nem egy Darth Vader szerű karakterek voltak, de a közelükben sem jártak….

>!
lustica P
Claudia Gray: Vérvonal

AZt hiszem ez a 'just wow' kategória… Igazából ez a könyv az, ami az egész ébredő erőből kimaradt. A háttérszál egyik része a történet mögött, politika, ármányok, pártok és összeesküvések. Hogyan is alakult meg a felkelők új szövetsége és nyert teret az első rend. Na nem lettem Kánon fan, de ezzel a regénnyel kezd körvonalazódni az új idővonal már.

>!
harsak
Claudia Gray: Vérvonal

Na ez és az Elveszett Csillagok szerű cselekmények amik hiányoznak az új Star Wars trillógiájából!
Ízig vérig kaland, háttér teremtéssel és fordulatokkal.
Nyilvánvalóan persze nem árulhat el sokat az újabb epizódok eseményeiről és a karaktereiről, de megfelelően teljesít, miközben igencsak bővíti a világot.
A politikai vonal az igencsak reális, még olvastam volna párszáz oldalon keresztül.
Bizonyos események kiszámíthatóak, de ahogyan azt a szereplők megélik, az adja még az ereje másik részét a műnek.
Innen kérném a Disney-t, hogy adjanak Claudia Gray-nek még sok-sok S.W. projektet, mert az eddig szerencsétlenül gyatra új kánonban képes nem akármilyen értéket teremteni!

>!
Sastojci
Claudia Gray: Vérvonal

Hú, az eleje iszonyú lassan folyt, a felénél már elhittem, hogy ilyen Padmé nyomoz a Clone Warsban jellegű filler lesz az egész, és nagyjából a könyv háromnegyedéig nem is éreztem sokkal izgalmasabbnak. Korrekt történet volt politikával, nyomozással, szenátusi huzavonával meg egy vagány X-szárnyú pilótával, de nem sokkal több.
Ebben valószínűleg nagy szerepe volt annak is, hogy a szöveg elég nagy távolságot tart a szereplőktől és az eseményektől: kicsit ilyen „ez történt, aztán meg ez” beszámoló hatása van sokszor, ami nem annyira segíti a beleélést. A szereplőkkel se nagyon tudtam azonosulni éppen emiatt: igazán egyikükhöz se kerültem közel.
Aztán az utolsó 100 oldal végül meghozta azt, amire igazán kíváncsi voltam: ott már megjöttek a kimondottan érdekes fordulatok, végre előkerültek azok a kérdések, amik a politikai huzavonán és a nyomozósdin túl tényleg érdekesek, és Leiától is megérkeztek az átérezhető emberi érzések és reakciók. Az utolsó fejezet pedig kifejezetten ütősre sikeredett.
Szóval nagyon vegyesek a benyomásaim. Egyrészt tényleg hűha, ez a befejezés ez tényleg rendesen odatette magát, másrészt viszont ott van bennem, mennyire kár, hogy nem lehetett az első 250-300 oldal is ilyen.
Plusz igazából lényegi információt azért nem kaptunk egy kérdésben sem, ami igazán izgalmas lenne spoiler.
Casterfo karaktere viszont azért annak ellenére is érdekes, hogy jobb lett volna ennél egy kicsit közelebb kerülni hozzá. Mert amúgy szuper, hogy kaptunk egy ennyire ambivalens főszereplőt, hogy ennyire nem egyértelműen jó vagy rossz, és hogy még az elvei és a meggyőződése sem sorolhatók be simán a SW-ra jellemző jó meg gonosz oldalra. Ezt iszonyúan értékeltem.

>!
Akos_Kirsch I
Claudia Gray: Vérvonal

Ez a regény öt csillagos könyv lett! A legjobb dolog vele kapcsolatban, hogy kissé felértékeli az Ébredő Erő című filmet, amiből pontosan azok a dolgok hiányoztak, amik ebben a könyvben benne vannak. Érdekes és izgalmas történet, amit nehéz letenni annyira jól van megírva. Claudia Gray ismét bebizonyította, hogy van helye a Star Wars írók között, karakterei részletgazdagok és öröm követni a sorsukat a lapokon.
Az új kánon talán legjobb regénye, ajánlom minden rajongó figyelmébe! :)

>!
horipapa P
Claudia Gray: Vérvonal

Leia az egyik kedvenc SW-karakterem, így ezt a könyvet már nagyon régóta szerettem volna elolvasni, de próbáltam úgy időzíteni, hogy ha már befizettem magam a december 13-ai maratoni közvetítésre, akkor lehetőleg friss élményekkel nézzem meg ismét moziban a VII., majd rögtön utána a VIII. részt. :P

Claudia Gray könyve nagyon tetszett, de voltak benne olyan…hmm, furcsaságok, amelyek azért picit zavaróak voltak.

Rengeteg visszaemlékezéssel teli párbeszéd van a könyvben, ezek egyikében az szerepel, hogy a Halálcsillag tervrajzait Leia töltötte le a központi számítógépről, majd rejtette el R2-ban. De ugye azóta már kijött a Zsivány Egyes, ahol láthattuk, hogy végül nem ő, hanem a lázadó katonák áldozták fel magukat a tervrajzokért, s mentették azt ki a lemezen. Lehetséges, hogy ez az eltérés a film forgatókönyvének későbbi átírása miatt alakult ki? Gondolom ez lehet a háttérben.

spoiler
spoiler

A lényegen ezek persze mit sem változtatnak, öröm volt olvasni ezt a könyvet is, nagyon fontos eseményeket mutat be, és komoly háttértudást ad a VII. részhez. :)

+ spoiler

>!
GitarGavaller
Claudia Gray: Vérvonal

A szerzőtől már az Elveszett csillagok is nagyon tetszett. Claudia Gray valahogy beletalált a hangulatba most is, bár egy picit nekem sok volt a politikai vonal.
A filmek cselekménye között eltelt kb 30 éves idő megfelelő „játszóteret” biztosít az íróknak, nyilván szabályozott keretek között. A hetedik részben látottak közül pár dologra magyarázatot kaphatunk, de semmi olyat, ami spoiler lehetne a folytatásokra nézve. Nem könnyű feladat, de szerintem ezzel a regénnyel sikerült megoldani.

>!
Roland_Fejes
Claudia Gray: Vérvonal

Számomra csupán 4 pontot ér ez az egyébként remek alkotás, mivel egy olyan dolognak nem tudott megfelelni, aminek nem is felelhet meg: Számos dologra fényt vetített, ami a filmekből kimaradt, vagy amire nagyon sokan kíváncsiak voltak, mégis a legérdekesebbek kimaradtak… dehát ilyen, hogyha az ember egy időben él a franchise virágkorával.
Ettől függetlenül egy hiánypótló és bámulatosan sokrétű olvasmány.

>!
lukivaker_ekekapája
Claudia Gray: Vérvonal

Ez volt az első SW-könyvem, és tökéletes választás volt! Bár egy kicsit lassan indul be a történet, de a felétől szinte le sem lehet tenni. A végén pedig libabőrös lettem, annyira jól kapcsolták össze a hetedik rész történéseivel.


Népszerű idézetek

>!
Saille P

Sosem tudta elfelejteni az Alderaan pusztulását, de sok idő telt el azóta, hogy utoljára beszélt róla valakivel. Nagyon sok. És elég volt néhány szó, hogy gondolatban megint ott legyen… érezni vélte a Halálcsillag recirkulált levegőjének ózonszagát, látta maga előtt Tarkin kegyetlen mosolyát, és érezte a vállán Darth Vader kezének szorítását…
… az apja kezének szorítását…

60. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Alderaan · Darth Vader · Halálcsillag · Leia Organa · Wilhuff Tarkin
>!
Saille P

Valahányszor a biológiai apjukról beszélgetett Luke-kal, valamiert sosem nevezték ők Darth Vadernek. „Anakin Skywalkernek hívták, amikor beleszeretett anyánkba – mondta többször is Luke –, és az élete utolsó órájában ismét Anakin Skywalkerré lett. Visszajött a sötét oldalról, Leia. Azt mondták, ez még sosem sikerült senkinek, de neki igen. Tudom. Az irántunk érzett szeretete miatt tudta megtenni azt az utat.”

289. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Anakin Skywalker · Darth Vader · Leia Organa · Luke Skywalker
>!
Saille P

És akkor rádöbbent valamire, amit korábban sosem értett. Sokat töprengett azon, hogy annak idején mi vezette át az apját a sötét oldalra, hogy miért lett belőle Darth Vader. Úgy képzelte, hogy a becsvágy, a mohóság vagy valami jellembeli gyengeség volt az ok. Sosem jutott eszébe, hogy a fordulat egy jobb helyen kezdődött, peldául az apja szeretett volna megmenteni valakit, vagy bosszút állni egy gaztettért. Az első lökés származhatott a lojalitásból, az igazságérzetből vagy akár a szerelemből, még ha rossz útra is terelte Anakin Skywalkert.

364. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Anakin Skywalker · Darth Vader · Leia Organa
>!
Saille P

Leia már az ismeretségük elején felfigyelt arra, hogy Han hajlamos felvállalni a mentor szerepét. Például, sokat foglalkozott Luke-kal az első Halálcsillag megsemmisülése után. Mialatt Luke lassan túltette magát Obi-van, valamint a nagybátyja és a nagynénje halála miatti gyászán, rengeteget tanult Hantól a fegyverekről, a csillaghajók javításáról és számos más dologról. Han ugyan sokszor beszélt gúnyosan, ezzel azonban a fiatal kölyökért érzett aggodalmát palástolta. Leiának sok idő kellett, mire felismerte, hogy Han őt is féltette.

46. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Han Solo · Leia Organa · Luke Skywalker · Obi-Wan Kenobi
>!
Saille P

Amikor Leia az apjára gondolt, csakis Bail Organa jutott eszébe. Szívvel-lélekkel őt tartotta az apjának, és ez minden másnál fontosabb volt.

15. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Bail Organa · Leia Organa
>!
Sastojci

– De Leia hercegnő! – fakadt ki riadtan C-3PO. – Nem teheti meg! Ez a küldetés szörnyen veszélyesnek ígérkezik!
– 3PO, évtizedek óta szolgálsz engem – válaszolta Leia. – Ennyi idő alatt hányszor láttad, hogy elmenekülök a veszély elől?
– Egyszer sem – ismerte el a droid, majd elgondolkodott egy pillanatra, és reménykedő hangon hozzátette: – De talán felerősödött az életösztöne.

236. oldal

>!
Saille P

Leia azonban nem tudott lehiggadni. Azon kapta magát, hogy az anyjára gondol – az édesanyjára, akit nem ismerhetett –, Padmé Amidalára. Miután sok-sok évvel ezelőtt megtudta, hogy ki volt az anyja, sokat kutatott, hogy minél jobban megismerje az egykori királynőt és szenátort. Megtudta például, hogy az anyja jelen volt annál a szavazásnál, amellyel Palpatine komoly hatalmat kapott a régi Galaktikus Szenátusban, és Leia el tudta képzelni, hogy Padmé Amidala milyen iszonyatosan érezte magát akkor.
És most újra megtörténik? – kérdezte magától.- Az anyám végignézte a Régi Köztársaság széthullását. Most én jövök? Végig kell néznem, hogy az Új Köztársaság szétmorzsolódik?

102. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Leia Organa · Padmé Amidala · Palpatine
>!
Saille P

Szóval egy Anakin Skywalker nevű férfi Jedi lovag lett, bátran harcolt a klónháborúban, elnyerte egy szenátor-királynő szerelmét… és mégis úgy döntött, hogy szörnyeteg lesz. Joph megborzongott.

279. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Anakin Skywalker
>!
Sastojci

Han képe eltűnt. Leia remélte, hogy a következő üzenete Bentől vagy Luke-tól jött, de Csubakka képe tűnt fel. A vuki elhörögte a jókívánságait, és ismertette a tervét, hogy hogyan fogja elintézni a merénylőket.

158. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Chewbacca
>!
Saille P

Az üzenet elejét már hallotta az ülésteremben, ezért a szeretteljes hangra összpontosított, és mérhetetlenül jólesett neki, hogy hallhatta. De hamarosan következett az a rész, amit Ransolm Casterfo nem játszott le a szenátusnak.
– Remélem, hogy én magam is elmondhatom neked mindezt. Remélem, lesznek még boldog éveink, amit együtt tölthetünk, és láthatjuk a Birodalom bukását, aztán pedig elindulhatunk, hogy felkutassuk Kenobi tábornokot és a testvéredet. Ha így lesz, akkor az a felvétel csak egyetlen célt fog szolgálni. Ha én már nem leszek, lejátszod magadnak, és hallani fogod, hogy mennyire szeretlek. Senkiben sem volt soha annyi örömöm, mint benned.

276. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Bail Organa · Leia Organa · Luke Skywalker · Obi-Wan Kenobi

Hasonló könyvek címkék alapján

J. Goldenlane: Holdnak árnyéka
On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál
Isaac Asimov: Asimov teljes Alapítvány – Birodalom – Robot univerzuma V.
J. L. Armentrout: Oblivion – Feledés
On Sai: Lucy
Samantha Shannon: A Mímes Rend
Gimesi Dóra – Jeli Viktória – Tasnádi István – Vészits Andrea: A próbák palotája
Andy Weir: A marsi
Ransom Riggs: Lelkek könyvtára
J. Goldenlane: Napnak fénye