Szomorú ​trópusok 21 csillagozás

Claude Lévi-Strauss: Szomorú trópusok Claude Lévi-Strauss: Szomorú trópusok Claude Lévi-Strauss: Szomorú trópusok Claude Lévi-Strauss: Szomorú trópusok

Lévi-Strauss jó tizenöt évvel azután írta meg ezt a könyvet, hogy etnográfusként, az „utolsó érintetlen primitív népek” iránti romantikus vágytól hajtva nekivágott az Amazonas menti őserdőknek. Romantikus idill helyett azonban egyszer csak „saját mocskunkkal” találta magát szemközt. Talán ez is az oka, hogy később olyan távolságtartó megközelítést alkalmazott a társadalmi élet vizsgálatában. Mindenesetre ez a könyv nem csupán afféle etnográfus-útleírás, hanem sokkal több annál: összegző mű, melyben más utazások tapasztalatai is szerepelnek, és filozófiai értekezés is, hiszen már itt körvonalazódnak a Lévi-Strauss által megteremtett strukturalista módszer alapelvei. Végül, de nem utolsósorban széppróza: a korábbi századok filozófiai útleírásának legjobb hagyományait követő vallomás a világról. Korunk egyik legnagyobb antropológusa, Clifford Geertz szerint „ez az egyik legcsodálatosabb könyv, ami antropológus tollából valaha is született”.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Természet- és Társadalomtudományi sorozat

>!
Európa, Budapest, 2003
652 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630775034 · Fordította: Örvös Lajos
>!
Európa, Budapest, 1994
534 oldal · ISBN: 9630757354 · Fordította: Örvös Lajos
>!
Európa, Budapest, 1979
556 oldal · ISBN: 9630714612 · Fordította: Örvös Lajos

1 további kiadás


Enciklopédia 5


Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 19

Kívánságlistára tette 14

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

mcgregor>!
Claude Lévi-Strauss: Szomorú trópusok

Döbbenetes volt ráébredni, hogy Lévi-Strauss, az etnológia egyik legismertebb alakja elképesztően szószátyár, finoman szólva nem rendezett gondolkodású író. Mondanivalója csapongó, semmilyen kronológiát nem tart, esetenként pedig döbbenetes ostobaságoktól sem riad vissza (pl. a marxizmus, a geológia és a pszichoanalízis között von érthetetlen párhuzamot, vagy a kannibalizmust mentegeti kulturálisan). Mégis a rengeteg, sokszor fárasztó információn áthámozva magunkat néha kiérünk egy-egy eredeti (ha nem is mindig helytálló) megállapítás, hasonlat, vagy érdekes történet üdítő tisztására, ami további olvasásra sarkall és megengedőbbé tesz minket az író fókuszálni képtelen írásmódjával kapcsolatban, ha bosszúságunk velünk is marad.
Az amazonasi törzsek között tett expedíciókhoz semmilyen szinten nem kapcsolódó nyugati és keleti vallásfilozófiákkal kapcsolatos fejtegetései a borzalmas hülyeség és a sajátos, bár nem teljesen igaz között váltakoznak, de a legnehezebben azt lehetett elviselni, amikor egy-egy érdekessé váló dél-amerikai útjának olyan részletei maradnak rejtve, amelyek kulturális szempontból a legígéretesebbek lehetnének, hogy ezeket időről időre háttérbe szoríthassák egy kissé nagyotmondó, mindenbe belekotnyeleskedő (magát feltehetően – tévesen – polihisztornak gondoló) fura alak minden megfigyelt tereptárgy, bokor vagy épületszín köré egész elméletet kanyarító kitérői. Emiatt néha baromira fárasztó olvasni. Kezdő szociológusoknak és kulturális antropológusoknak javaslom: ne essenek hasra a név előtt, lelki állóképességük megőrzése érdekében nyugodtan lapozzák át azokat a részeket, amelyek nem a témához szorosan tartozónak tűnnek – én némi mazochizmusból nem tettem.
Legtalálóbban talán úgy lehetne kifejezni, hogy Lévi-Straussról rendre kiderül: sokszor nem látja a lényeget. Elképesztő, hogy a rizs, cigarettapapír, és fokhagyma pillanatnyi (és már a könyv megjelenésekor sem túl időszerű) árváltozásai ugyanúgy foglalkoztatják (ezért le is írja), mint azok a rendkívül zavaros elképzelések, amiket főleg különböző építészeti megoldások, vagy a lombozat színei kapcsán von le meglehetős magabiztossággal. Elméletei tele vannak önellentmondással, fájdalmasan terjengős szócsépléssel és érthetetlen körmondatokkal, amikből alig tud kikeveredni, ezért lírai hangulattal igyekszik méllyé varázsolni. Próbálkozásai egyedül akkor értékelhetőek, amikor bennszülöttek életét leírva megmarad az etnológus megfigyelői pozíciójában és nem untat halálra az okfejtéseivel arról (mindenfajta magasröptű zeneelméleti, vagy művelődéstörténeti érdekességet teljesen nélkülöző módon, ellentétben mondjuk Cs. Szabó László remek esszéivel), hogy vajon miért jut eszébe a Mato Grosso fennsíkján Chopin 3. etűdjének dallama vagy nem dühít fel, amikor konkrétan öt és fél oldalon keresztül taglalja annak az Augustus-korban játszódó zavarbaejtően nívótlan és kusza színdarabnak a cselekményét, amelyet unalmában ő maga talált ki. Ezek mind sokkal kevésbé érdekesek, mint amilyennek esetleg hangzanak. Tényleg borzasztóak, egy hebrencs és fegyelmezetlen gondolkodás tünetei.
Kulturrelativista megközelítése nagyon taszító, ráadásul saját maga sem állja ki a próbát: igenis eltérő értékeket tulajdonít különböző kultúráknak, míg egyeseket nyilvánvalóan lenéz (például a sajátját, vagy akár az iszlám kultúrát), másokat érthetetlenül menteget.
Az elbeszélés térben és időben ugrálásának egyik következménye egy indiai kitérő az alapvetően dél-amerikai útjait taglaló történetek közé betüremkedve. Ennek kapcsán az egyik legfontosabb megjegyzésem annak a (jellemzően nyugat-európai, unatkozó, életközepi válságban célját kereső nő) típusnak, aki szerint India a spirituális fényhozó és a fejlett világ fogyasztásban és jólétben megcsömörlött lakói számára egy ázsiai körút a szellemi és testi megtisztulást hozhatja, hogy forgassa bőszen Lévi-Strauss nyomorról, mocsokról, betegségekről és a kasztrendszer mély igazságtalanságairól beszámoló igen őszinte lapjait. Ezek egyúttal érdekes példáját adják annak, amikor egy marxista indíttatású gondolkodó az „osztálykülönbségeknek” egy egészen eltérő, gyakorlatilag explicit feszültséget nélkülöző, nehezen értelmezhető módjával találja magát szembe, amelyet szorongó alázat és az alávettetek pozíciójának önmaga általi abszurd elfogadása jellemez. Marxizmusa hajótörést is szenved az itt tapasztaltak zátonyán a nyugati ember arisztokratikus vonásokat sem nélkülöző döbbenetének és undorának révén, szóval kifejezetten érdekes olvasmány ez a rész.
Hogy ne csak negatívumokról írjak (igen, sokkal többet vártam ettől a könyvtől), fontos megjegyezni, hogy vannak értékes részei is, egy kifejezetten vakmerő felfedező útjainak a korlenyomatai: a nehezen megközelíthető törzseknek a tárgyhasználatától kezdve a házasodási szokásain át a hatalom fenntartásának és a vezetők szerepének elemzéséig megannyi jelentős megállapítással. Lévi-Strausst olvasni kicsit olyan, mint egy intellektuális aranymosás: a tálban lögyböljük a vizet és a sarat hosszan, hogy a ritkán előbukkanó aranyszemcse épp annyira lelkesítsen fel, hogy további unalmas órákat töltsünk el a következő aranydarabka felbukkanásának reményében. Ami nyilván menetrendszerűen megérkezik újra, csak már kicsit ziláltak az idegeink, és azt kérdezzük magunktól, végeredményben megérte-e. Persze, részben legalább megérte.

Ibanez P>!
Claude Lévi-Strauss: Szomorú trópusok

Sajnos a kötet élvezetes lehetett volna, de az író folyamatos kicsapongásai miatt a könyv felében nem is az Amazonas menti őserdőkben vagyunk, hanem Indiában, arab országokban, Párizsban és más helyeken, sőt, van úgy, hogy egy gondolat miatt elugrunk egy Karacsiban történt emlékhez, majd az abban a történetben lévő emlékről eszébe jut valami tök más utazáson lévő akármi és akkor már ott vagyunk… Az első kétszáz oldalban gyakorlatilag bennszülöttekkel egyáltalán nem találkozunk, de még Dél-Amerikába se nagyon értünk el… Ráadásul amikor elkezd filozofálni, az hamar unalomba fullad (például a legutolsó rész a muzulmánokról)…

Pedig jó is lehetett volna, mert sokszor jó humora volt a szerzőnek… A legjobban talán a nyambivarákhoz tett utazás és az ott töltött idő tetszett, mivel az tényleg expedíciós jelleggel volt leírva, a rákészülés pillanatai, az ökrös utazás igazi hangulatot teremtett… kapunk sok-sok érdekességet is (például a nyambivaráknál található kevés gyerekszületés okáról vagy a homoszexualitás kérdéséről, ahol néha a feleségnek szánt leányzót a fivére helyettesíti…), de összességében a 650 oldalból simán kidobtam volna legalább 300-at, hogy a könyv azt tartalmazza, amiről szólni akart :-(

Ferenc_Molnár_3>!
Claude Lévi-Strauss: Szomorú trópusok

Elképesztően pontos és részletes leírások, bár a nyelvezete néha kissé körülményesnek tűnik. Szépirodalom, tudomány, aprólékos magyarázatok a kultúra lényegéről, logikus rendszerszemlélet, élvezetes olvasmány.

Brigitta_Pilis>!
Claude Lévi-Strauss: Szomorú trópusok

Esküszöm, hogy nagyon érdekes. Jól van megírva, és noha nem néztem volna ki L-S-ből, nyomokban humort is tartalmaz ez a monográfia. A probléma viszont az, hogy mivel vizsgára tanultam belőle, nagyon nehéz volt a rengeteg mesélés között kibogarászni az indiánokról érdemben is szóló részeket, ráadásul minden törzsre volt valamilyen csípős megjegyzése, és az volt az érzésem ilyenkor, hogy ő nagyon utálhatott Brazíliában lenni. De legalábbis lenézte az indiánokat.

keresztenyakos>!
Claude Lévi-Strauss: Szomorú trópusok

Éredekes, bár a kötelező jellege miatt annyira nem fogott meg, talán egyszer újra megpróbálom.


Népszerű idézetek

mcgregor>!

A történet ekkor igen furcsa fordulatot vesz, csodálom is, hogy még egyetlen regényírónak vagy szövegkönyv-szerzőnek sem akadt meg rajta a szeme. Micsoda film lehetne belőle! Egy maroknyi francia él elszigetelten egy ismeretlen kontinensen, amely olyan, mint valami idegen bolygó; egyáltalán nem ismerik a természetet és az embereket, képtelenek rá, hogy megműveljék a földet, és fenntartsák magukat; mindent a kiismerhetetlen lakosságtól kapnak, amely különben meggyűlölte őket, s ez a maroknyi francia a betegségek gyűrűjében minden veszéllyel dacol, csak hogy megmeneküljön az anyaországi küzdelmektől, és otthont alapítson, ahol egy türelmes és szabad rendszerben együtt élhet minden ember, bármilyen a hite, és most mégis saját kelepcéjébe esik. A protestánsok megkísérlik áttéríteni a katolikusokat, ők meg a protestánsokat. Ahelyett, hogy dolgoznának, hogy átvészeljék a nehézségeket, képtelen vitákkal töltik a heteket. Hogy kell értelmezni az utolsó vacsorát? Össze kell-e keverni a vizet és a bort megszenteléskor? Az oltáriszentség, a megkeresztelés valóságos teológiai viadalok tárgya, s ezek után Villegaignon vallást változtat, vagy meggondolja magát.

87. oldal Fort Coligny, franciák Brazíliában, 1556.

mcgregor>!

A trópusok nem annyira egzotikusak, inkább divatjamúltak. Nem a növényzet példázza ezt, hanem apró építészeti részletek, és egy olyan életmód lehelete, amely nem arról győz meg, hogy hatalmas térségeket jártunk be, hanem inkább arról, hogy észrevétlenül hátramentünk az időben.

92. oldal

dtk8 P>!

A hegyvidék egyszerre volt tartózkodó és kihívó; mindig elrejtette szemem elől az egyik felét, de a felmászással és leereszkedéssel járó kiegészítő távlattal újjáteremtette a másikat, s olyan táncot járt velem, amiről úgy éreztem, hogy annál könnyedébben vezetem, minél jobban sikerül behatolnom a tájat ihlető nagy igazságok titkaiba.

385. oldal

Kapcsolódó szócikkek: hegy
dtk8 P>!

Az etnográfus, aki hajlamos rá, hogy felforgató álláspontra jusson övéi közt, és lázadozik a hagyományok ellen, a konzervativizmusig tiszteletteljesnek mutatkozik, mihelyt a szemügyre vett társadalom különbözik az övétől.

436. oldal

mcgregor>!

Egyes európai városok álomba merülnek, és úgy halnak meg lassan; az Újvilág városai lázasan élnek valami idült betegségben; örökké fiatalok, de mégsem egészségesek soha.

103. oldal

dtk8 P>!

Azt mondani, hogy a halál természetes vagy természetellenes, annak már nincs értelme. A halál ténylegesen és jogilag egyszerre természetes és kultúraellenes; vagyis ha meghal egy indián, nem csupán a hozzátartozói sínylik meg, hanem az egész társadalom. A természet kárt okozott a társadalomnak, s ezzel annak adósává vált; ez a kifejezés, hogy adósság, elég jól kifejezi a bororók egyik lényeges fogalmát, a mori-t. Ha egy bennszülött meghal, a falu közös vadászatot rendez, amit az elhunyt fél-részével szemben álló fél-részre bíznak: a természet ellen vezetnek hadjáratot azzal a céllal, hogy valami nagyvadat ejtsenek el, lehetőleg jaguárt, amelynek bőre, körme, szemfoga lesz majd az elhunyt mori-ja.

260. oldal

Kapcsolódó szócikkek: halál
dtk8 P>!

Felfedezőnek lenni ma már szakma; és ez a szakma nem abból áll, amint hihetnénk, hogy eddig ismeretlen tényeket tárunk fel évek szorgalmas munkájával, hanem abból, hogy sok-sok kilométert járunk be, és – lehetőleg színes – álló- és mozgóképeket gyűjtünk össze, s ezek segítségével aztán több napon át teletöltünk egy termet a nézők tömegével, akik előtt a laposságok és közhelyek csodával határos módon kinyilatkoztatássá változnak át, egyes-egyedül azért, mert előadójuk, ahelyett, hogy ott helyben plagizálta volna, húszezer kilométeres utazással szentesítette őket.

10. oldal

dtk8 P>!

Ha helyes a felvetésem, be kell látnunk, hogy az írásbeli érintkezésnek az volt elsődleges feladata, hogy megkönnyítse a leigázást. Az írás önzetlen célokra való használata, amikor szellemi és esztétikai kielégülést szolgál, csak másodlagos eredmény, ha ugyan – mint leggyakrabban – nem pusztán arra való eszköz lesz belőle, hogy erősítse, igazolja vagy elkendőzze a másfajta felhasználást.

340. oldal

mcgregor>!

Az egzotizmus kutatása csupán egy szokványos fejlődés megelőző vagy megkésett állapotainak keresgéléséből áll. Az utazó régiségkereskedővé válik, aki műtárgyak hiányában kénytelen otthagyni néger művészeti boltját, és ósdi emléktárgyakra veti magát, amiket kalandozás közben szedett össze a lakott föld zsibvásárain.

91. oldal

mcgregor>!

Egy csipkelődő, szellemes ember úgy határozta meg Amerikát, hogy ez a földrész a civilizáció megismerése nélkül jutott el a barbárságból a dekadenciába. Helyénvalóbban alkalmazhatnánk ezt a megfogalmazást az Újvilág városaira: úgy válnak vadonatújból roskataggá, hogy nem jutnak át a régiség időszakán.

102. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Mircea Eliade: Az örök visszatérés mítosza
Fiáth Titanilla: Börtönkönyv
Biczó Gábor (szerk.): Antropológiai irányzatok a második világháború után
Horváth Márta (szerk.): A művészet eredete
Mircea Eliade: A kőkorszaktól az eleusziszi misztériumokig
Udvarhelyi Éva Tessza (szerk.): Kultúra a gyógyításban, gyógyítás a kultúrákban
Antos Balázs – Fiáth Titanilla: Határsávok
Christoph Wulf: Az antropológia rövid összefoglalása
Philippe Descola – Gérard Lencloud: A kulturális antropológia eszméi
Edward T. Hall: Rejtett dimenziók