Sarki ​regék 2 csillagozás

Clark Ashton Smith: Sarki regék

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Hyperborea ​kontinense az örök jég szorításában haldoklik. Királyai fegyveres hadakat vezetnek a terjeszkedő gleccser ellen, varázslói mesterséges napokat idéznek fölé; ám a gyönyörű fehér szibilla jóslatai elől nincs menekvés, a félelmetes fehér féreg pedig úszó jégszigetéről dönti romlásba az országokat. Tsathoggua, a szörnyisten kultusza felüti fejét az emberevő vurmik hegyeiben és az elfeledett városok romjai között, hiába harcolnak ellene minden eszközzel az inkvizítorok. Az öntudatos udvari bakó váratlan szakmai problémával szembesül, a hét határon rettegett mágusnak pedig komoly gondjai támadnak a Szaturnusz bennszülötteivel. Ilyen és ehhez hasonló rémségek és furcsaságok várnak az olvasóra, aki Clark Ashton Smith kimeríthetetlen képzelőerővel megformált világába látogat.

Smith ugyanabban az időszakban élt és alkotott, mint a természetfölötti irodalom nagy klasszikusa, Lovecraft – akivel ugyan sohasem találkoztak személyesen, de rengeteget leveleztek és baráti… (tovább)

>!
Delta Vision, Budapest, 2017
416 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633951736 · Fordította: Boza Gergely, Kornya Zsolt, Molnár András, Tarján Eszter

Kedvencelte 1

Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 29


Kiemelt értékelések

>!
Noro MP
Clark Ashton Smith: Sarki regék

Amikor Robert E. Howard hősei találkoznak H.P. Lovecraft kozmikus rémségeivel, a történetet pedig Lord Dunsany szelleme önti prózába, az eredmény nem más, mint Clark Ashton Smith. Ha egy mondattal kéne jellemeznem a szerzőt, akkor azt mondanám, hogy mindent megtaláltam benne, amit kortársaiban szeretek. Nem véletlen, hogy olyan nehezen boldogult a korabeli (pulp, azaz ponyva-) magazinok szerkesztőivel: egyszerűen túlnőtt rajtuk. C.A.S. az elsők között alkotott szépirodalmi igényű és lenyűgöző szókincsű sword & sorcery történeteket, vagyis annak a sornak az élére kívánkozik, amelyben Jack Vance, Fritz Leiber és Michael Moorcock is megtalálhatóak.

E válogatás a Hyperborea- és a Poszeidonisz-ciklusok novelláit gyűjti össze. Mindkettő ókori ihletésű, haldokló kultúrákat mutat be, amelyeket a szerző a történelem előtti időkbe helyezett. E téren hasonlóak Howard valúziai ill. Hibóriai korához (lásd: Kull király ill. Conan világa), de a tálalásban fontos különbségeket találhatunk. Smithnél nem jelent meg az a fajta idealizált barbárság, ami ellensúlyozná a civilizáció dekadenciáját, a kozmikus horror-elemek viszont nem csak ötletszerűek voltak, mint Howardnál, hanem központi szerepet töltenek be a novellák majd mindegyikében. Smith ezeken felül mindig készen állt kifigurázni, szatirikusan kezelni a hard fantasy toposzait, ami kortársaira nemigen volt jellemző. (Szerintem részben ennek köszönhetőek az írásaiban megjelenő nyelvtörő nevek is: esetleg Lovecraft alá adta velük a lovat a “chtulhu fhtagn” jegyében, vagy csak következetesen tartotta magát egy irodalmi tréfához.)

Hyperborea már Lovecraft életében a Chtulhu-mítosz része lett: A hét parancsolat c. bizarr pokoljárásban megjelenő isteneket H.P. maga emelte be a Suttogás a sötétben c. történetébe. Maga a novella szerintem egy érdekes kísérlet: repetitív és tulajdonképpen céltalan története (meghökkentő lezárásától eltekintve) egyfelől egy valóságos, primitív mítoszból is származhatna, amivel a történelem előtti ember próbálta fejébe verni a felsőbb lények hierarchiáját, másfelől a benne ábrázolt túlvilág olyan modern elemeket is tartalmaz, mint az archetípusok vagy az élet biokémiai eredete. Más írásokban is visszaköszön, hogy Smith szerint a mágia és a tudomány, e világ és túlvilág nem különíthető el egyértelműen. (Az Utazás Sfanomoe felé bölcsei például effektíve űrhajót építenek, de rajtuk kívül is találkozhatunk olyan mágusokkal, akiktől nem idegen a téridő, vagy az elemi részecske fogalma. Ekkor még nem alakult ki az írókban és olvasókban az a – szerintem nem is minden esetben követendő – high fantasy álláspont, hogy a varázslat az varázslat, és kész.)

Nem fogok minden novelláról megemlékezni, de a fontosabbakról néhány szót. Az Athammaus tanúságtétele és a Satampra Zeiros története jó példái annak, hogyan olvad össze résmentesen R.E.H. és H.P.L. világképe C.A.S. történeteiben. Mindkettőben egy hagyományos, vaskori (anti)hős találkozik a túlvilági rettenettel, amellyel szemben nincs fegyvere. (Satampa Zeiros öniróniától dagadó keblű figurája egyébként a humorérzékkel megáldott kalandozók egyik első képviselője lehetett.) Más novelláiban viszont Smith attól sem ódzkodik, hogy varázslókat állítson a pozitív hős szerepébe. A fehér féreg eljövetele a Mítosz valamivel talán engedékenyebb megközelítésének tekinthető, amennyiben a csillagokon túlról jött lény, ha nehezen is, de egy képzett mágus számára megérthető tulajdonságokkal bír. A Kapu a Szaturnuszra varázslói viszont már Jack Vance hóbortos, ámde veszedelmes figuráit vetítik előre. Ez a groteszk elemekben bővelkedő novella Vance rajongói számára kötelező.

A Poszeidonisz-novellák habitusát egészen másnak éreztem, mint Hyperborea hard fantasy világát. Ezeket inkább úgy lehetne jellemezni, mint kvázi-ókori környezetben játszódó horror; vagy talán jobb a dark fantasy, mert a történetek főhősei nem egyszerű áldozatok, hanem maguk is varázslók, akik fekete mágiát állítanak a még feketébb erőkkel szemben. A ciklus jellegzetes figurája, Malygris (lásd: Malygris halála), alighanem az archetipikus mágus: toronyban lakik, okkult tárgyakkal körülvéve, ahol sötét kísérleteket folytat, de nem tartja magát gonosznak, hiszen már túllépett az ilyen kategóriákon. De hasonló figura, csak valamivel csekélyebb hatalmú, A kettős árnyék hőse is. Talán ez utóbbi lett a kedvenc novellám az igen erős mezőnyből.

A válogatásba bekerült három olyan történet is, amelyet Smith halála után átdolgoztak. Ezekre jellemző az egyszerűbb megfogalmazás, valamint az, hogy szabadon kapcsolnak ide-oda R.E.H., H.P.L. és C.A.S. életművei között. Így szerepelhet egy történetben Hyperborea, Valúzia és a Kadathból való Ősi Jel – mindez szerintem nem különösebben zavaró, csak indokolatlan, mint a kalóznindzsák. A végső förtelem minden kiszámíthatósága ellenére nekem tetszett, a másik kettőről inkább nem beszélek, mert nem akarom lerontani a Smith-nek (Iä! Iä! Klarkash-Ton fhtagn!) feltétlenül kijáró öt csillagot.

1 hozzászólás
>!
lzoltán P
Clark Ashton Smith: Sarki regék

cas magyarul megjelent harmadik önálló kötete nem más mint egy a glaciális fenyegetettség árnyékában tevékenykedő bomlásnak indult világ szereplőinek utolsó pillanatairól készült költői eszközökkel írásba foglalt festmény

>!
Delta Vision, Budapest, 2017
416 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633951736 · Fordította: Boza Gergely, Kornya Zsolt, Molnár András, Tarján Eszter
>!
just_reading
Clark Ashton Smith: Sarki regék

Régóta vártam, hónapokig hiába, aztán végül mégis megjelent még az idén [2017-ben]. Első dolgom volt átvenni, és miután végre a kezeimben tarthattam, a karácsony előtti/utáni napokban el is olvastam.
Az a legfőbb gondom vele, amit már az Istár hajója kapcsán is éreztem: az 1920-as, 30-as évek szórakoztatóipari termése – tempóban, stílusban, avagy a cselekményvezetés sajátosságait tekintve – immár túlságosan távoli. Ma, 2017-ben mindenképpen másképpen szól, másképpen hat, és más hatást kelt egy-egy történet, mint mondjuk a WT 33. évfolyamának 2. számában. És ez a hatást olykor bizony komikus, máskor meg bosszantó – az alkotók(k) eredeti szándékaitól függetlenül, vagy egyenesen épp azok ellenére.
Mindezzel együtt azt tudom mondani, hogy a nyelvi megformáltság eleganciája (melynek visszaadására a magyar változat készítői is törekedtek – több-kevesebb sikerrel), no meg a történetek atmoszférája igenis olyan tényezők, amely miatt megéri kézbe venni a kötetet. A magam részéről elsősorban A fehér féreg eljövetele vagy A kettős árnyék c. novellák miatt fogok emlékezni e kötetre, de igazából A hét parancsolatot, a Satampra Zeiros történetét vagy az Athammaus tanúságtételét sem nevezném rossznak. Sőt, ami azt illeti: ha a lezárása nem sikerült olyannyira gyengére, ez utóbbit a kötet legjobb írásai közé soroltam volna, mert a felvezetés és a kibontás alapján bizony oda kívánkozott. Merthogy az összhatást egyedül a végkifejlet rontotta le. :(
Úgy érzem, CAS két ponton is nehézségekkel küzd, ezek pedig: a történetek lezárása, valamint a névadás. Az Athammaus tanúságtétele úgy indul, és úgy is folytatódik, hogy a kötet legjobbja lesz, aztán a végére egy meglepően közhelyes, kurtán-furcsán lezárt rémtörténetszerűség kerekedik belőle. (SPOILER!!! Könyörgöm, ne már! Azt a gonosz/csúnya/hűllőszerű/idegen akármit, ami a végkifejletben egy egész várost menekülésre késztet, Howard leggyámoltalanabb hőse pusztán a hónaljszagával távozásra bírta volna! CAS-nál meg menekülni kezd tőle egy egész város, plusz az elbeszélő? Ne nevettessük már ki egymást! :D :D :D Többek között erre gondoltam, amikor azt írtam, 2017 tényleg nem 1937! SPOLIER VÉGE!!!)
És: Avoosl Wuthoqquan? Knighatin Zhaum? Hoom Feethos? Ezek most a „Hogyan kreáljunk minél gyorsabban minél lehetetlenebb hangzású, minél nehezebben kimondható/az olvasót minél inkább hátráltató elnevezéseket” verseny győztesei? Komolyan mondom, utoljára a kilencvenes években, a cherubionos kötetekben találkoztam ennyire túlbonyolított, ennyire nehezen kimondható, lehetetlen nevekkel – de ha leb*sz a főnököm, vagy leküldök két sört, jómagam húsz perc alatt szolgálok egy tucat hasonlóval! :) :(
Összességében persze egyáltalán nem unalmas kötet a Sarki regék, de nem is egységes színvonalú. Ami engem illet, az összehatás – az említett pozitívumok miatt – számomra inkább kedvező, mint keserű – sőt: a Sarki regéket sokkal kevésbé találtam gyengének, mint mondjuk [i]az Istár hajójá[/i]t –, úgyhogy nagy érdeklődéssel várom a CAS-sorozat következő kötetét. (És ami azt illeti, lassan a Howard-miniszéria ötödik darabja is jöhetne már!)


Hasonló könyvek címkék alapján

Neil Gaiman: Smoke and Mirrors
Sepsi László: Holt istenek kora
H. P. Lovecraft: Cthulhu hívása
V. M. Jaskiernia: A Necromancer's Romance
Angela Slatter: Finnegan's Field
Peter Straub (szerk.): American Fantastic Tales – Terror and the Uncanny from the 1940's to Now
H. P. Lovecraft: Zarándokút Kadathba
Neil Gaiman: Tükör és füst
H. P. Lovecraft: The Call of Cthulhu
Varga Tamás József (szerk.): Kalandok és kalandozók