Sarki ​regék 12 csillagozás

Clark Ashton Smith: Sarki regék

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Hyperborea ​kontinense az örök jég szorításában haldoklik. Királyai fegyveres hadakat vezetnek a terjeszkedő gleccser ellen, varázslói mesterséges napokat idéznek fölé; ám a gyönyörű fehér szibilla jóslatai elől nincs menekvés, a félelmetes fehér féreg pedig úszó jégszigetéről dönti romlásba az országokat. Tsathoggua, a szörnyisten kultusza felüti fejét az emberevő vurmik hegyeiben és az elfeledett városok romjai között, hiába harcolnak ellene minden eszközzel az inkvizítorok. Az öntudatos udvari bakó váratlan szakmai problémával szembesül, a hét határon rettegett mágusnak pedig komoly gondjai támadnak a Szaturnusz bennszülötteivel. Ilyen és ehhez hasonló rémségek és furcsaságok várnak az olvasóra, aki Clark Ashton Smith kimeríthetetlen képzelőerővel megformált világába látogat.

Smith ugyanabban az időszakban élt és alkotott, mint a természetfölötti irodalom nagy klasszikusa, Lovecraft – akivel ugyan sohasem találkoztak személyesen, de rengeteget leveleztek és baráti… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Delta Vision, Budapest, 2017
416 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633951736 · Fordította: Boza Gergely, Tarján Eszter, Molnár András, Kornya Zsolt · Illusztrálta: Molnár Áron

Enciklopédia 5


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 20

Kívánságlistára tette 29

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Noro MP
Clark Ashton Smith: Sarki regék

Amikor Robert E. Howard hősei találkoznak H.P. Lovecraft kozmikus rémségeivel, a történetet pedig Lord Dunsany szelleme önti prózába, az eredmény nem más, mint Clark Ashton Smith. Ha egy mondattal kéne jellemeznem a szerzőt, akkor azt mondanám, hogy mindent megtaláltam benne, amit kortársaiban szeretek. Nem véletlen, hogy olyan nehezen boldogult a korabeli (pulp, azaz ponyva-) magazinok szerkesztőivel: egyszerűen túlnőtt rajtuk. C.A.S. az elsők között alkotott szépirodalmi igényű és lenyűgöző szókincsű sword & sorcery történeteket, vagyis annak a sornak az élére kívánkozik, amelyben Jack Vance, Fritz Leiber és Michael Moorcock is megtalálhatóak.

E válogatás a Hyperborea- és a Poszeidonisz-ciklusok novelláit gyűjti össze. Mindkettő ókori ihletésű, haldokló kultúrákat mutat be, amelyeket a szerző a történelem előtti időkbe helyezett. E téren hasonlóak Howard valúziai ill. Hibóriai korához (lásd: Kull király ill. Conan világa), de a tálalásban fontos különbségeket találhatunk. Smithnél nem jelent meg az a fajta idealizált barbárság, ami ellensúlyozná a civilizáció dekadenciáját, a kozmikus horror-elemek viszont nem csak ötletszerűek voltak, mint Howardnál, hanem központi szerepet töltenek be a novellák majd mindegyikében. Smith ezeken felül mindig készen állt kifigurázni, szatirikusan kezelni a hard fantasy toposzait, ami kortársaira nemigen volt jellemző. (Szerintem részben ennek köszönhetőek az írásaiban megjelenő nyelvtörő nevek is: esetleg Lovecraft alá adta velük a lovat a “chtulhu fhtagn” jegyében, vagy csak következetesen tartotta magát egy irodalmi tréfához.)

Hyperborea már Lovecraft életében a Chtulhu-mítosz része lett: A hét parancsolat c. bizarr pokoljárásban megjelenő isteneket H.P. maga emelte be a Suttogás a sötétben c. történetébe. Maga a novella szerintem egy érdekes kísérlet: repetitív és tulajdonképpen céltalan története (meghökkentő lezárásától eltekintve) egyfelől egy valóságos, primitív mítoszból is származhatna, amivel a történelem előtti ember próbálta fejébe verni a felsőbb lények hierarchiáját, másfelől a benne ábrázolt túlvilág olyan modern elemeket is tartalmaz, mint az archetípusok vagy az élet biokémiai eredete. Más írásokban is visszaköszön, hogy Smith szerint a mágia és a tudomány, e világ és túlvilág nem különíthető el egyértelműen. (Az Utazás Sfanomoe felé bölcsei például effektíve űrhajót építenek, de rajtuk kívül is találkozhatunk olyan mágusokkal, akiktől nem idegen a téridő, vagy az elemi részecske fogalma. Ekkor még nem alakult ki az írókban és olvasókban az a – szerintem nem is minden esetben követendő – high fantasy álláspont, hogy a varázslat az varázslat, és kész.)

Nem fogok minden novelláról megemlékezni, de a fontosabbakról néhány szót. Az Athammaus tanúságtétele és a Satampra Zeiros története jó példái annak, hogyan olvad össze résmentesen R.E.H. és H.P.L. világképe C.A.S. történeteiben. Mindkettőben egy hagyományos, vaskori (anti)hős találkozik a túlvilági rettenettel, amellyel szemben nincs fegyvere. (Satampa Zeiros öniróniától dagadó keblű figurája egyébként a humorérzékkel megáldott kalandozók egyik első képviselője lehetett.) Más novelláiban viszont Smith attól sem ódzkodik, hogy varázslókat állítson a pozitív hős szerepébe. A fehér féreg eljövetele a Mítosz valamivel talán engedékenyebb megközelítésének tekinthető, amennyiben a csillagokon túlról jött lény, ha nehezen is, de egy képzett mágus számára megérthető tulajdonságokkal bír. A Kapu a Szaturnuszra varázslói viszont már Jack Vance hóbortos, ámde veszedelmes figuráit vetítik előre. Ez a groteszk elemekben bővelkedő novella Vance rajongói számára kötelező.

A Poszeidonisz-novellák habitusát egészen másnak éreztem, mint Hyperborea hard fantasy világát. Ezeket inkább úgy lehetne jellemezni, mint kvázi-ókori környezetben játszódó horror; vagy talán jobb a dark fantasy, mert a történetek főhősei nem egyszerű áldozatok, hanem maguk is varázslók, akik fekete mágiát állítanak a még feketébb erőkkel szemben. A ciklus jellegzetes figurája, Malygris (lásd: Malygris halála), alighanem az archetipikus mágus: toronyban lakik, okkult tárgyakkal körülvéve, ahol sötét kísérleteket folytat, de nem tartja magát gonosznak, hiszen már túllépett az ilyen kategóriákon. De hasonló figura, csak valamivel csekélyebb hatalmú, A kettős árnyék hőse is. Talán ez utóbbi lett a kedvenc novellám az igen erős mezőnyből.

A válogatásba bekerült három olyan történet is, amelyet Smith halála után átdolgoztak. Ezekre jellemző az egyszerűbb megfogalmazás, valamint az, hogy szabadon kapcsolnak ide-oda R.E.H., H.P.L. és C.A.S. életművei között. Így szerepelhet egy történetben Hyperborea, Valúzia és a Kadathból való Ősi Jel – mindez szerintem nem különösebben zavaró, csak indokolatlan, mint a kalóznindzsák. A végső förtelem minden kiszámíthatósága ellenére nekem tetszett, a másik kettőről inkább nem beszélek, mert nem akarom lerontani a Smith-nek (Iä! Iä! Klarkash-Ton fhtagn!) feltétlenül kijáró öt csillagot.

2 hozzászólás
>!
mcgregor P
Clark Ashton Smith: Sarki regék

Alapvetően nagyon ígéretes és izgalmas téma – különösen a zsánerben még kevéssé elhasznált – Hyperboreáról (de persze valamennyire még az elveszett Atlantiszról is) fantasy novellákat olvasni, valahogy azonban mégis maradt egy kis hiányérzetem. Clark Ashton Smith nyelvezete igényes (helyenként meglepően szépirodalmi jellegű), elképzelt tájainak saját atmoszférája van, ami magával ragadó, de gyakorlatilag minden egyes novellánál azt éreztem, hogy hordoz magában egy mágikusabb, nagyobb volumenű és mélyebb történet lehetőségének felszínre hozatalát a kollektív tudattalan tárnáiból, ami kiemelné az átlagból, a cselekményvezetés azonban ezt csak félig-meddig képes megvalósítani. Helyenként egészen pórias megoldások teszik félszeggé az egyébként rendkívül különös írásokat. Továbbgondolásra és a hangulat keltette érzéseken való elmélázásra késztet, de nem éri el a zseniálisat.
Smith és Lovecraft barátsága természetesen nem véletlen, nagyon hasonló dolgok foglalkoztatják őket, Lovecraft pedig szinte rajongva szerette írótársa műveit, amelyet saját korában alig ismertek el. Smithnek mégis egyedi, megkülönböztethető hangja van, nem egy béna utánzója jóval ismertebb barátjának. A jégkorszak előtti elveszett civilizáció képe, az északi birodalmak, az ókori utazókat is foglalkoztató Hyperborea és Thulé rejtélyei mind esélyt nyújtanak egy erős fantasy világ kidolgozására, de valahogy ez csak felvillanásszerű marad. Félreértés ne essék: így is megéri elolvasni őket a téma szerelmeseinek. De remélem Hyperboreáról egyszer alkot valaki egy letaglózóan ütős fantasy-t is.

>!
Dávidmoly 
Clark Ashton Smith: Sarki regék

A lírai szépség sziporkázó felszíne alatt ott settenkedik a dögszagú halál és az elkerülhetetlen pusztulás jéghideg árnya – kevesen tudják ezt jobban, mint Clark Ashton Smith, és még kevesebben képes ezt olyan fanyar humorral feltálalni, mint ő. Novelláit a görög mitológiából és tragédiákból ismert sorsszerűség hajtja előre, általában a szörnyű végig.
CAS elsősorban költő, olyannyira, hogy ezt fontos szem előtt tartani a prózai művei értékelése során is. Érzésem szerint a Weird Tales nagy triászából (CAS, HPL, REH) ő leginkább a hangulatokra összpontosított, míg Lovecraft a mondanivalóra, Howard pedig a cselekményre. Ez Sarki regék novelláira is igaz. Az erőteljes és sziporkázó nyelvi leleménnyel megformált költői képek, a színpompás világ aprólékos leírása és a hol melankolikus, hol iszonyattal teli hangulat átadása általában fontosabbak, mint a cselekmény vagy a karakterek vagy bármi más. És ez jól is van így, mert ettől lesz ez a kötet egyedi drágakövek kincsestára.
Talán hiba volt két nap alatt ledarálni a kötetet, mert így kicsit tömény volt, de ebben a hidegben nem akartam jobban elhúzni a jégbe fúló világon tett kalandjaimat. A személyes kedvenceim a Kapu a Szaturnuszra, A jégdémon, A kettős árnyék, és a két Satampra Zeiros-történet voltak. A prózaversek nem igazán az én világom, a függelékben közölt történetek közül pedig egyedül az Utressor hordoz önálló értéket.
A borítókép tetszett, bár maga a borító hajlamos a bizarr nem-euklideszi módon való elállásra. A szövegben komolyabb hibát nem vettem észre, szóval látszik a beleölt sok munka, és a függelék esszéivel is elégedettebb voltam, mint általában. És volt benne térkép!
Bár számszakilag a kötet nem érte el a maximálisan lehetséges pontszámot, de összhatásában rendkívül meggyőző teljesítményt mutatott, ezért nincs szívem a prózaversek és a kontárkodások miatt lepontozni. Öt pazúr az ötből.

Az egyes novellákról egyenként és röviden

A hyperboreai múzsa
A prózavers nem az én műfajom, bár Smith jól átadja a kozmikus hideg érzetét. 3,5/5

Avoosl Wuthoqquan végzete
Gonosz mese egy gonosz ember gonosz végzetéről spoiler. 4/5

A hét parancsolat
Népmesei ízű történet egy groteszk és borzongató pokoljárásról spoiler, és arról, hogy miért nem célszerű felbosszantani a varázslókat. A mélység legtöbb iszonytató lényét régi ismerősként köszönthettem spoiler. 4/5

Athammaus tanúságtétele
Egy különösen makacs bűnöző kivégzésének nehézségei is a hóhér szemén át. Felkavaró és erőteljes, érzékletes leírásokkal és némi cinikus humorral. 4,5/5

Satampra Zeiros története
Ebben a kard és boszorkányság stílusú történetben két vidám gazfickó indul kifosztani az előző novellában megismert város, Commoriom romjait, ami – talán mondanom se kell – mérsékelten bizonyul jó ötletnek. Laza és vicces felvezetés után kérlelhetetlenül jön spoiler. 4,5/5

A harminckilenc erényöv elbitorlása
Újabb remekbeszabott kard és boszorkányság stílusú történet a szokásos fennkölt és gunyoros stílusban. 4,5/5

A fehér szibilla
Ez olyan, mintha Lovecraft Álomföld-ciklusából lenne (vagyis erősen Lord Dunsany hatását mutatja). Nem rossz, de a művészi elvágyódás hangulatát teljesen felesleges n+1. alkalommal is megírni. Az első változat lényegesen erőteljesebb. 3,5/5

A fehér féreg eljövetele
Kétségkívül hatásosan lefestett, de kissé túl egyértelmű kifutású történet (ami szintén jellegzetes stílusjegynek tűnik). 4/5

Kapu a Szaturnuszra
Ebben a – leginkább Jack Vance Haldokló Földjének varázslóit idéző megelőlegező – szatírában benne van minden, amit szeretek Smithben: színpompás ötletesség, finom mívű nyelvezet és csípős humor. 5/5

A jégdémon
Bizarr és hátborzongató darab, amiben az emberi kapzsiság egy emberin kívüli akarat tébolyító könyörtelenségével kerül szembe spoiler. Sötét és reménytelenséget sugárzó. 5/5

Az utolsó varázslat
Érdekes kis szösszenet, inkább melankolikus, mint emlékezetes. 3,5/5

Malygris halála
Ebben a novellában Smith horrorisztikusan részletes leírásokkal tudatosítja az ősi bölcsességet, miszerint a varázsló nem játék. spoiler 4,5/5

A kettős árnyék
Ha az előző novella arról szó, hogy a varázslókkal óvatosnak kell lenni, akkor ez arról, hogy a varázslóknak is óvatosnak kell lenni. spoiler Az ember spoiler amúgy is hálás horrortéma, és Smith ért hozzá, hogy az iszonyatot érzékletesen írja meg. 5/5

A halál epifániája
Nem rossz, de azért a Randolph Carter vallomása rám nagyobb hatást gyakorolt. 3,5/5

Utazás Sfanomoë felé
Tegyük fel, hogy van neki rejtett értelme, csak hozzám nem jutott el. 3/5

Függelék

A végső förtelem
Avagy spoiler újra elmesélve. Ettől eltekintve viszont egészen kellemes. 4/5

Utressor
Az amúgy érdekes ötlethez képest egy kissé hosszú. 3,5/5

Fény dereng a sark felől
A végéig úgy voltam vele, hogy ez csak spoiler pofátlan és aljas kannibailzálása, de legalább a végére kitalált valamit a szerzője. 3/5

2 hozzászólás
>!
lzoltán P
Clark Ashton Smith: Sarki regék

cas magyarul megjelent harmadik önálló kötete nem más mint egy a glaciális fenyegetettség árnyékában tevékenykedő bomlásnak indult világ szereplőinek utolsó pillanatairól készült költői eszközökkel írásba foglalt festmény

>!
Delta Vision, Budapest, 2017
416 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633951736 · Fordította: Boza Gergely, Tarján Eszter, Molnár András, Kornya Zsolt · Illusztrálta: Molnár Áron
>!
Szabolcs_Holló
Clark Ashton Smith: Sarki regék

Ismét lenyűgözött Smith stílusa, szókölteményei, élő, lélegző képei, melyek a barokkos körmondatok ellenére érthető és világos. Különös műveltséggel bíró szerzővel van dolgunk, aki valóban egyszerre költő és író.
A Hyperboria-ciklusa valami fenomenális, egyszerre fantasy és horror, bepillantást egy kontinens életébe, ahol az elmúlás, a halál és lovecrafti világkép egyszerre jelen van humorral megfűszerezve. Nagyon remekül működik, ez a nagy írók sajátja. Hangulatos, atmoszférikus írások, amelyek magukon hordozzák a pulp-írók legfőbb jellemzőjét, azonnal magukba szippantanak. A hangulat mellett persze a történet-szálak is érdekesek, talán jobb, mint Lovecraft esetében olykor.
Legegyszerűbben úgy tudnám jellemezni a gyűjteményt, mintha Howard írna Lovecraft novellákat. Az egyes novellákat nem jellemezném külön, mások ezt megtették előttem, de A fehér féreg eljövetele nekem benne van a top 5 novellában, amit valaha olvastam. Eszméletlen a hangulata, az Örület hegyeihez, vagy a nagy öreghez, a Chtullu hívásához ér fel. Nekem még A fehér szibilla, A jégdémon, az Athammaus tanúságtétele és persze A kettős árnyék tetszett igazán. A függelékben szereplő epigonokat azért érdemes elolvasni, hogy ismerjük meg milyen az átlag, vagy átlag alatti novella ebből a zsánerből, így értékelhetjük igazán Smith zsenijét. Érdekes volt a fordítók gondolatait olvasni, illetve alapos elemzés is szerepel a kötetben a ciklusról. Itt is elmondom, hogy a MesterMűvek sorozat szerkesztése, külleme, a szerkesztői előszó és a novellákhoz írt bevezető szenzációs, szerves része a gyűjteménynek, érződik benne a hihetetlen felkészültség és tudás, elismerésem, még sok ilyen kötetet.

>!
bfg3 P
Clark Ashton Smith: Sarki regék

Nagyon régen vártam már ezt a könyvet, és sajnos némileg csalódást okozott. A poszeidónisz-történeteket (egy kivétellel) már ismertem A sír szava című könyvecskéből (nem volt könnyű beszerezni), így arra számítottam, hogy még sok hasonlót kapok. Azonban a ciklusba egyetlen további novella tartozik, az sem kiemelkedő.
Egyébként a kötet legjobb novellái itt vannak: Malygris halála és főle A kettős árnyék örök kedvenc. spoiler
A Hiperborea-ciklus szintén nem ütötte meg azt a szintet, amit akár csak a Gonosz mesék alapján vártam. A legtöbb elég sablonos, vagy gyengén megírt történet, bármennyit méltatta is őket a nagy pályatárs, Lovecraft. A legjobb közülük a szarkasztikus humorú Kapu a Szaturnuszra, és A jégdémon, ami egyedül tudott valamiféle rettenetet átadni.
Az egyes novellák részletesebb értékelését itt írtam meg: https://moly.hu/olvasasok/5926302

>!
just_reading
Clark Ashton Smith: Sarki regék

Régóta vártam, hónapokig hiába, aztán végül mégis megjelent még az idén [2017-ben]. Első dolgom volt átvenni, és miután végre a kezeimben tarthattam, a karácsony előtti/utáni napokban el is olvastam.
Az a legfőbb gondom vele, amit már az Istár hajója kapcsán is éreztem: az 1920-as, 30-as évek szórakoztatóipari termése – tempóban, stílusban, avagy a cselekményvezetés sajátosságait tekintve – immár túlságosan távoli. Ma, 2017-ben mindenképpen másképpen szól, másképpen hat, és más hatást kelt egy-egy történet, mint mondjuk a WT 33. évfolyamának 2. számában. És ez a hatást olykor bizony komikus, máskor meg bosszantó – az alkotók(k) eredeti szándékaitól függetlenül, vagy egyenesen épp azok ellenére.
Mindezzel együtt azt tudom mondani, hogy a nyelvi megformáltság eleganciája (melynek visszaadására a magyar változat készítői is törekedtek – több-kevesebb sikerrel), no meg a történetek atmoszférája igenis olyan tényezők, amely miatt megéri kézbe venni a kötetet. A magam részéről elsősorban A fehér féreg eljövetele vagy A kettős árnyék c. novellák miatt fogok emlékezni e kötetre, de igazából A hét parancsolatot, a Satampra Zeiros történetét vagy az Athammaus tanúságtételét sem nevezném rossznak. Sőt, ami azt illeti: ha a lezárása nem sikerült olyannyira gyengére, ez utóbbit a kötet legjobb írásai közé soroltam volna, mert a felvezetés és a kibontás alapján bizony oda kívánkozott. Merthogy az összhatást egyedül a végkifejlet rontotta le. :(
Úgy érzem, CAS két ponton is nehézségekkel küzd, ezek pedig: a történetek lezárása, valamint a névadás. Az Athammaus tanúságtétele úgy indul, és úgy is folytatódik, hogy a kötet legjobbja lesz, aztán a végére egy meglepően közhelyes, kurtán-furcsán lezárt rémtörténetszerűség kerekedik belőle. (SPOILER!!! Könyörgöm, ne már! Azt a gonosz/csúnya/hűllőszerű/idegen akármit, ami a végkifejletben egy egész várost menekülésre késztet, Howard leggyámoltalanabb hőse pusztán a hónaljszagával távozásra bírta volna! CAS-nál meg menekülni kezd tőle egy egész város, plusz az elbeszélő? Ne nevettessük már ki egymást! :D :D :D Többek között erre gondoltam, amikor azt írtam, 2017 tényleg nem 1937! SPOLIER VÉGE!!!)
És: Avoosl Wuthoqquan? Knighatin Zhaum? Hoom Feethos? Ezek most a „Hogyan kreáljunk minél gyorsabban minél lehetetlenebb hangzású, minél nehezebben kimondható/az olvasót minél inkább hátráltató elnevezéseket” verseny győztesei? Komolyan mondom, utoljára a kilencvenes években, a cherubionos kötetekben találkoztam ennyire túlbonyolított, ennyire nehezen kimondható, lehetetlen nevekkel – de ha leb*sz a főnököm, vagy leküldök két sört, jómagam húsz perc alatt szolgálok egy tucat hasonlóval! :) :(
Összességében persze egyáltalán nem unalmas kötet a Sarki regék, de nem is egységes színvonalú. Ami engem illet, az összehatás – az említett pozitívumok miatt – számomra inkább kedvező, mint keserű – sőt: a Sarki regéket sokkal kevésbé találtam gyengének, mint mondjuk [i]az Istár hajójá[/i]t –, úgyhogy nagy érdeklődéssel várom a CAS-sorozat következő kötetét. (És ami azt illeti, lassan a Howard-miniszéria ötödik darabja is jöhetne már!)


Népszerű idézetek

>!
mcgregor

Halovány arca túl messze van, halálos keblének hava túl távoli, semhogy a szemem valaha lássa. Ám suttogása olykor eljut hozzám, mint valami földöntúli szél, mely a jégfödte pusztaságok horizontját járta be, és elgyöngült a világok közti űrön való átkelésben. És olyan nyelven szól, amit sosem hallottam, de mindig ismertem; szörnyű és csodálatos dolgokról susog, túl a szerelmi vágy eksztázisán. Beszéde nem jó és nem gonosz, kívül esik mindenen, amit a földi parányok hisznek, gondolnak és szeretnek; a levegő, amit szív, a táj, ahol vándorol, a csillagközi tér hidegével zúzos; tekintete kioltja a férfiak szeme világát, mintha napba néznének; csókja pedig, ha valaki elnyerné, úgy ölne és fonnyasztana, mint a villámcsapás.
De mikor nagy ritkán meghallom távoli suttogását, roppant távlatok tárulnak fel előttem, világszéles kontinensek és végtelenbe nyúló óceánok. És időnként dadogok valamit a sok furcsaságról, amit a fülembe súg; bár senki sem veszi szívesen, nem hisz benne és nem hallgatja meg. És ahogy múlnak az évek, egy keserű hajnalon elindulok majd, követem hívását; kifürkészem hófehér messzeségének végzetes varázsát és elenyészek szeplőtelen határtalanságában.

17. oldal A hyperboreai múzsa

>!
Dávidmoly

Mindenfelé könyvek gyűltek halomba, csupa ősrégi fóliáns, kígyóbőrbe kötve és bronzveretekkel pántolva. A platinamarta kapcsokkal lezárt borítófedelek között borzadályos tanok szunnyadtak: Atlantisz elfeledett tudománya, a Föld és a Hold démonait béklyóba verő pecsétek, az elemek transzmutációjának titkai; némely textusokat a rég letűnt Hyperborea rúnáival írtak, azon az elveszett nyelven, amely eleven ajkakról szólva gyilkosabb bármi méregnél és bódítóbb bármi bájitalnál.

236. oldal, Az utolsó varázslat

>!
Dávidmoly 

Egy este megálltunk egy sikátorban Uzuldarum egyik szerényebb lakónegyedében, számba venni anyagi erőforrásainkat; és arra az eredményre jutottunk, hogy kettőnknek összesen három pazúrja van – elég egy nagy üveg gránátalmaborra vagy két vekni kenyérre. Megvitattuk a befektetési lehetőségeket.
– A kenyér – érvelt Tirouv Ompallios – táplálja a testünket, új erőt ébreszt elcsigázott tagjainkban, és munkára buzdítja megfáradt ujjainkat.
– A gránátalmabor – mondtam én – megnemesíti a gondolatainkat, megihleti és megvilágosítja elménket, s talán feltárja előttünk a módját, hogyan menekülhetünk meg jelen nehézségeinkből.
Tirouv Ompallios különösebb akadékoskodás nélkül engedett meggyőző érveimnek, és egy közeli italmérés felé vettük az irányt.

95. oldal, Satampra Zeiros története

Kapcsolódó szócikkek: bor · kenyér
>!
Dávidmoly

Mikor Morghi, Yhoundeh istennő főpapja virradatkor tizenkét legádázabb és legrátermettebb csatlósával betoppant az északi tengerre néző sziklafokon a hírhedt eretnek, Eibon fekete gneisztornyába, meglepetten és csalódottan tapasztalták, hogy házon kívül tartózkodik.

183. oldal, Kapu a Szaturnuszra

>!
Dávidmoly

Az inas és szikár Eibont nem viselte meg túlzottan a mászás; a széltében-hosszában főpapi termetű Morghi azonban hamarosan kifulladt.

204. oldal, Kapu a Szaturnuszra

>!
Dávidmoly

A rablógyilkosság volt a legkisebb bűnük; és az emberevés korántsem a legborzalmasabb.

67. oldal, Athammaus tanúságtétele

>!
Dávidmoly

Karmazsin foum-bort is hoztunk bőrflaskákban, meg mamutcsont kockákat, hogy elüssük a sötét éji órák unalmát; módjával iszogattunk, olykor egy-egy éber pillantást vetve védencünkre, és játszani kezdtünk kis tétekben, legföljebb öt pazúrban, ahogy a jó szerencsejátékosok szoktak, míg fel nem mérik az ellenfelüket.

81. oldal, Athammaus tanúságtétele

>!
Dávidmoly

A fáradtság dacára, mely a nap vége felé kezdett elhatalmasodni rajtunk, utazásunk kellemes volt, számos érdekességre figyeltünk fel a környező tájon és a helyi lakosok szokásaiban. Valószínűnek tartom, hogy utóbbiak közül nem mindenki emlékezik ránk jó szívvel, mivel nem haboztunk magunkhoz venni bármi mozdíthatót, ami fölkeltette kíváncsiságunkat vagy étvágyunkat.

97. oldal, Satampra Zeiros története

>!
Dávidmoly 

A szamarakat tolvajkéz alá nevelték: nem árulták el bőgéssel a jelenlétüket.

112. oldal, A harminckilenc erényöv elbitorlása

Kapcsolódó szócikkek: szamár
>!
Dávidmoly

Maga elé képzelte a különféle kifinomult és komplikált tortúrákat, amiket Morghi már minden bizonnyal előkészített számára; és meglett korú varázslóhoz képest igencsak fiatalos fürgeséggel szökkent át a nyíláson a Cykranoshra.

190. oldal, Kapu a Szaturnuszra


Hasonló könyvek címkék alapján

H. P. Lovecraft: Cthulhu hívása
H. P. Lovecraft: Zarándokút Kadathba
Neil Gaiman: Tükör és füst
Árnyak és Rémek – Ray Bradbury emlékére
Varga Tamás József (szerk.): Kalandok és kalandozók
George R. R. Martin: Álomdalok
H. P. Lovecraft: Howard Phillips Lovecraft legjobb művei
E. T. A. Hoffmann: A király menyasszonya
Ray Bradbury: Októberi vidék
Szabó István Zoltán – Gaborják Ádám – Takács Gábor – Makai Péter Kristóf – Benkő Marianna (szerk.): Az atomkatasztrófa gyermekei