Sarki ​regék 8 csillagozás

Clark Ashton Smith: Sarki regék

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Hyperborea ​kontinense az örök jég szorításában haldoklik. Királyai fegyveres hadakat vezetnek a terjeszkedő gleccser ellen, varázslói mesterséges napokat idéznek fölé; ám a gyönyörű fehér szibilla jóslatai elől nincs menekvés, a félelmetes fehér féreg pedig úszó jégszigetéről dönti romlásba az országokat. Tsathoggua, a szörnyisten kultusza felüti fejét az emberevő vurmik hegyeiben és az elfeledett városok romjai között, hiába harcolnak ellene minden eszközzel az inkvizítorok. Az öntudatos udvari bakó váratlan szakmai problémával szembesül, a hét határon rettegett mágusnak pedig komoly gondjai támadnak a Szaturnusz bennszülötteivel. Ilyen és ehhez hasonló rémségek és furcsaságok várnak az olvasóra, aki Clark Ashton Smith kimeríthetetlen képzelőerővel megformált világába látogat.

Smith ugyanabban az időszakban élt és alkotott, mint a természetfölötti irodalom nagy klasszikusa, Lovecraft – akivel ugyan sohasem találkoztak személyesen, de rengeteget leveleztek és baráti… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Delta Vision, Budapest, 2017
416 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633951736 · Fordította: Boza Gergely, Tarján Eszter, Molnár András, Kornya Zsolt · Illusztrálta: Molnár Áron

Enciklopédia 5


Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 16

Kívánságlistára tette 29


Kiemelt értékelések

>!
Noro MP
Clark Ashton Smith: Sarki regék

Amikor Robert E. Howard hősei találkoznak H.P. Lovecraft kozmikus rémségeivel, a történetet pedig Lord Dunsany szelleme önti prózába, az eredmény nem más, mint Clark Ashton Smith. Ha egy mondattal kéne jellemeznem a szerzőt, akkor azt mondanám, hogy mindent megtaláltam benne, amit kortársaiban szeretek. Nem véletlen, hogy olyan nehezen boldogult a korabeli (pulp, azaz ponyva-) magazinok szerkesztőivel: egyszerűen túlnőtt rajtuk. C.A.S. az elsők között alkotott szépirodalmi igényű és lenyűgöző szókincsű sword & sorcery történeteket, vagyis annak a sornak az élére kívánkozik, amelyben Jack Vance, Fritz Leiber és Michael Moorcock is megtalálhatóak.

E válogatás a Hyperborea- és a Poszeidonisz-ciklusok novelláit gyűjti össze. Mindkettő ókori ihletésű, haldokló kultúrákat mutat be, amelyeket a szerző a történelem előtti időkbe helyezett. E téren hasonlóak Howard valúziai ill. Hibóriai korához (lásd: Kull király ill. Conan világa), de a tálalásban fontos különbségeket találhatunk. Smithnél nem jelent meg az a fajta idealizált barbárság, ami ellensúlyozná a civilizáció dekadenciáját, a kozmikus horror-elemek viszont nem csak ötletszerűek voltak, mint Howardnál, hanem központi szerepet töltenek be a novellák majd mindegyikében. Smith ezeken felül mindig készen állt kifigurázni, szatirikusan kezelni a hard fantasy toposzait, ami kortársaira nemigen volt jellemző. (Szerintem részben ennek köszönhetőek az írásaiban megjelenő nyelvtörő nevek is: esetleg Lovecraft alá adta velük a lovat a “chtulhu fhtagn” jegyében, vagy csak következetesen tartotta magát egy irodalmi tréfához.)

Hyperborea már Lovecraft életében a Chtulhu-mítosz része lett: A hét parancsolat c. bizarr pokoljárásban megjelenő isteneket H.P. maga emelte be a Suttogás a sötétben c. történetébe. Maga a novella szerintem egy érdekes kísérlet: repetitív és tulajdonképpen céltalan története (meghökkentő lezárásától eltekintve) egyfelől egy valóságos, primitív mítoszból is származhatna, amivel a történelem előtti ember próbálta fejébe verni a felsőbb lények hierarchiáját, másfelől a benne ábrázolt túlvilág olyan modern elemeket is tartalmaz, mint az archetípusok vagy az élet biokémiai eredete. Más írásokban is visszaköszön, hogy Smith szerint a mágia és a tudomány, e világ és túlvilág nem különíthető el egyértelműen. (Az Utazás Sfanomoe felé bölcsei például effektíve űrhajót építenek, de rajtuk kívül is találkozhatunk olyan mágusokkal, akiktől nem idegen a téridő, vagy az elemi részecske fogalma. Ekkor még nem alakult ki az írókban és olvasókban az a – szerintem nem is minden esetben követendő – high fantasy álláspont, hogy a varázslat az varázslat, és kész.)

Nem fogok minden novelláról megemlékezni, de a fontosabbakról néhány szót. Az Athammaus tanúságtétele és a Satampra Zeiros története jó példái annak, hogyan olvad össze résmentesen R.E.H. és H.P.L. világképe C.A.S. történeteiben. Mindkettőben egy hagyományos, vaskori (anti)hős találkozik a túlvilági rettenettel, amellyel szemben nincs fegyvere. (Satampa Zeiros öniróniától dagadó keblű figurája egyébként a humorérzékkel megáldott kalandozók egyik első képviselője lehetett.) Más novelláiban viszont Smith attól sem ódzkodik, hogy varázslókat állítson a pozitív hős szerepébe. A fehér féreg eljövetele a Mítosz valamivel talán engedékenyebb megközelítésének tekinthető, amennyiben a csillagokon túlról jött lény, ha nehezen is, de egy képzett mágus számára megérthető tulajdonságokkal bír. A Kapu a Szaturnuszra varázslói viszont már Jack Vance hóbortos, ámde veszedelmes figuráit vetítik előre. Ez a groteszk elemekben bővelkedő novella Vance rajongói számára kötelező.

A Poszeidonisz-novellák habitusát egészen másnak éreztem, mint Hyperborea hard fantasy világát. Ezeket inkább úgy lehetne jellemezni, mint kvázi-ókori környezetben játszódó horror; vagy talán jobb a dark fantasy, mert a történetek főhősei nem egyszerű áldozatok, hanem maguk is varázslók, akik fekete mágiát állítanak a még feketébb erőkkel szemben. A ciklus jellegzetes figurája, Malygris (lásd: Malygris halála), alighanem az archetipikus mágus: toronyban lakik, okkult tárgyakkal körülvéve, ahol sötét kísérleteket folytat, de nem tartja magát gonosznak, hiszen már túllépett az ilyen kategóriákon. De hasonló figura, csak valamivel csekélyebb hatalmú, A kettős árnyék hőse is. Talán ez utóbbi lett a kedvenc novellám az igen erős mezőnyből.

A válogatásba bekerült három olyan történet is, amelyet Smith halála után átdolgoztak. Ezekre jellemző az egyszerűbb megfogalmazás, valamint az, hogy szabadon kapcsolnak ide-oda R.E.H., H.P.L. és C.A.S. életművei között. Így szerepelhet egy történetben Hyperborea, Valúzia és a Kadathból való Ősi Jel – mindez szerintem nem különösebben zavaró, csak indokolatlan, mint a kalóznindzsák. A végső förtelem minden kiszámíthatósága ellenére nekem tetszett, a másik kettőről inkább nem beszélek, mert nem akarom lerontani a Smith-nek (Iä! Iä! Klarkash-Ton fhtagn!) feltétlenül kijáró öt csillagot.

2 hozzászólás
>!
Dávidmoly
Clark Ashton Smith: Sarki regék

A lírai szépség sziporkázó felszíne alatt ott settenkedik a dögszagú halál és az elkerülhetetlen pusztulás jéghideg árnya – kevesen tudják ezt jobban, mint Clark Ashton Smith, és még kevesebben képes ezt olyan fanyar humorral feltálalni, mint ő. Novelláit a görög mitológiából és tragédiákból ismert sorsszerűség hajtja előre, általában a szörnyű végig.
CAS elsősorban költő, olyannyira, hogy ezt fontos szem előtt tartani a prózai művei értékelése során is. Érzésem szerint a Weird Tales nagy triászából (CAS, HPL, REH) ő leginkább a hangulatokra összpontosított, míg Lovecraft a mondanivalóra, Howard pedig a cselekményre. Ez Sarki regék novelláira is igaz. Az erőteljes és sziporkázó nyelvi leleménnyel megformált költői képek, a színpompás világ aprólékos leírása és a hol melankolikus, hol iszonyattal teli hangulat átadása általában fontosabbak, mint a cselekmény vagy a karakterek vagy bármi más. És ez jól is van így, mert ettől lesz ez a kötet egyedi drágakövek kincsestára.
Talán hiba volt két nap alatt ledarálni a kötetet, mert így kicsit tömény volt, de ebben a hidegben nem akartam jobban elhúzni a jégbe fúló világon tett kalandjaimat. A személyes kedvenceim a Kapu a Szaturnuszra, A jégdémon, A kettős árnyék, és a két Satampra Zeiros-történet voltak. A prózaversek nem igazán az én világom, a függelékben közölt történetek közül pedig egyedül az Utressor hordoz önálló értéket.
A borítókép tetszett, bár maga a borító hajlamos a bizarr nem-euklideszi módon való elállásra. A szövegben komolyabb hibát nem vettem észre, szóval látszik a beleölt sok munka, és a függelék esszéivel is elégedettebb voltam, mint általában. És volt benne térkép!
Bár számszakilag a kötet nem érte el a maximálisan lehetséges pontszámot, de összhatásában rendkívül meggyőző teljesítményt mutatott, ezért nincs szívem a prózaversek és a kontárkodások miatt lepontozni. Öt pazúr az ötből.

Az egyes novellákról egyenként és röviden

A hyperboreai múzsa
A prózavers nem az én műfajom, bár Smith jól átadja a kozmikus hideg érzetét. 3,5/5

Avoosl Wuthoqquan végzete
Gonosz mese egy gonosz ember gonosz végzetéről spoiler. 4/5

A hét parancsolat
Népmesei ízű történet egy groteszk és borzongató pokoljárásról spoiler, és arról, hogy miért nem célszerű felbosszantani a varázslókat. A mélység legtöbb iszonytató lényét régi ismerősként köszönthettem spoiler. 4/5

Athammaus tanúságtétele
Egy különösen makacs bűnöző kivégzésének nehézségei is a hóhér szemén át. Felkavaró és erőteljes, érzékletes leírásokkal és némi cinikus humorral. 4,5/5

Satampra Zeiros története
Ebben a kard és boszorkányság stílusú történetben két vidám gazfickó indul kifosztani az előző novellában megismert város, Commoriom romjait, ami – talán mondanom se kell – mérsékelten bizonyul jó ötletnek. Laza és vicces felvezetés után kérlelhetetlenül jön spoiler. 4,5/5

A harminckilenc erényöv elbitorlása
Újabb remekbeszabott kard és boszorkányság stílusú történet a szokásos fennkölt és gunyoros stílusban. 4,5/5

A fehér szibilla
Ez olyan, mintha Lovecraft Álomföld-ciklusából lenne (vagyis erősen Lord Dunsany hatását mutatja). Nem rossz, de a művészi elvágyódás hangulatát teljesen felesleges n+1. alkalommal is megírni. Az első változat lényegesen erőteljesebb. 3,5/5

A fehér féreg eljövetele
Kétségkívül hatásosan lefestett, de kissé túl egyértelmű kifutású történet (ami szintén jellegzetes stílusjegynek tűnik). 4/5

Kapu a Szaturnuszra
Ebben a – leginkább Jack Vance Haldokló Földjének varázslóit idéző megelőlegező – szatírában benne van minden, amit szeretek Smithben: színpompás ötletesség, finom mívű nyelvezet és csípős humor. 5/5

A jégdémon
Bizarr és hátborzongató darab, amiben az emberi kapzsiság egy emberin kívüli akarat tébolyító könyörtelenségével kerül szembe spoiler. Sötét és reménytelenséget sugárzó. 5/5

Az utolsó varázslat
Érdekes kis szösszenet, inkább melankolikus, mint emlékezetes. 3,5/5

Malygris halála
Ebben a novellában Smith horrorisztikusan részletes leírásokkal tudatosítja az ősi bölcsességet, miszerint a varázsló nem játék. spoiler 4,5/5

A kettős árnyék
Ha az előző novella arról szó, hogy a varázslókkal óvatosnak kell lenni, akkor ez arról, hogy a varázslóknak is óvatosnak kell lenni. spoiler Az ember spoiler amúgy is hálás horrortéma, és Smith ért hozzá, hogy az iszonyatot érzékletesen írja meg. 5/5

A halál epifániája
Nem rossz, de azért a Randolph Carter vallomása rám nagyobb hatást gyakorolt. 3,5/5

Utazás Sfanomoë felé
Tegyük fel, hogy van neki rejtett értelme, csak hozzám nem jutott el. 3/5

Függelék

A végső förtelem
Avagy spoiler újra elmesélve. Ettől eltekintve viszont egészen kellemes. 4/5

Utressor
Az amúgy érdekes ötlethez képest egy kissé hosszú. 3,5/5

Fény dereng a sark felől
A végéig úgy voltam vele, hogy ez csak spoiler pofátlan és aljas kannibailzálása, de legalább a végére kitalált valamit a szerzője. 3/5

2 hozzászólás
>!
lzoltán P
Clark Ashton Smith: Sarki regék

cas magyarul megjelent harmadik önálló kötete nem más mint egy a glaciális fenyegetettség árnyékában tevékenykedő bomlásnak indult világ szereplőinek utolsó pillanatairól készült költői eszközökkel írásba foglalt festmény

>!
Delta Vision, Budapest, 2017
416 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633951736 · Fordította: Boza Gergely, Kornya Zsolt, Molnár András, Tarján Eszter
>!
bfg3 P
Clark Ashton Smith: Sarki regék

Nagyon régen vártam már ezt a könyvet, és sajnos némileg csalódást okozott. A poszeidónisz-történeteket (egy kivétellel) már ismertem A sír szava című könyvecskéből (nem volt könnyű beszerezni), így arra számítottam, hogy még sok hasonlót kapok. Azonban a ciklusba egyetlen további novella tartozik, az sem kiemelkedő.
Egyébként a kötet legjobb novellái itt vannak: Malygris halála és főle A kettős árnyék örök kedvenc. spoiler
A Hiperborea-ciklus szintén nem ütötte meg azt a szintet, amit akár csak a Gonosz mesék alapján vártam. A legtöbb elég sablonos, vagy gyengén megírt történet, bármennyit méltatta is őket a nagy pályatárs, Lovecraft. A legjobb közülük a szarkasztikus humorú Kapu a Szaturnuszra, és A jégdémon, ami egyedül tudott valamiféle rettenetet átadni.
Az egyes novellák részletesebb értékelését itt írtam meg: https://moly.hu/olvasasok/5926302

>!
just_reading
Clark Ashton Smith: Sarki regék

Régóta vártam, hónapokig hiába, aztán végül mégis megjelent még az idén [2017-ben]. Első dolgom volt átvenni, és miután végre a kezeimben tarthattam, a karácsony előtti/utáni napokban el is olvastam.
Az a legfőbb gondom vele, amit már az Istár hajója kapcsán is éreztem: az 1920-as, 30-as évek szórakoztatóipari termése – tempóban, stílusban, avagy a cselekményvezetés sajátosságait tekintve – immár túlságosan távoli. Ma, 2017-ben mindenképpen másképpen szól, másképpen hat, és más hatást kelt egy-egy történet, mint mondjuk a WT 33. évfolyamának 2. számában. És ez a hatást olykor bizony komikus, máskor meg bosszantó – az alkotók(k) eredeti szándékaitól függetlenül, vagy egyenesen épp azok ellenére.
Mindezzel együtt azt tudom mondani, hogy a nyelvi megformáltság eleganciája (melynek visszaadására a magyar változat készítői is törekedtek – több-kevesebb sikerrel), no meg a történetek atmoszférája igenis olyan tényezők, amely miatt megéri kézbe venni a kötetet. A magam részéről elsősorban A fehér féreg eljövetele vagy A kettős árnyék c. novellák miatt fogok emlékezni e kötetre, de igazából A hét parancsolatot, a Satampra Zeiros történetét vagy az Athammaus tanúságtételét sem nevezném rossznak. Sőt, ami azt illeti: ha a lezárása nem sikerült olyannyira gyengére, ez utóbbit a kötet legjobb írásai közé soroltam volna, mert a felvezetés és a kibontás alapján bizony oda kívánkozott. Merthogy az összhatást egyedül a végkifejlet rontotta le. :(
Úgy érzem, CAS két ponton is nehézségekkel küzd, ezek pedig: a történetek lezárása, valamint a névadás. Az Athammaus tanúságtétele úgy indul, és úgy is folytatódik, hogy a kötet legjobbja lesz, aztán a végére egy meglepően közhelyes, kurtán-furcsán lezárt rémtörténetszerűség kerekedik belőle. (SPOILER!!! Könyörgöm, ne már! Azt a gonosz/csúnya/hűllőszerű/idegen akármit, ami a végkifejletben egy egész várost menekülésre késztet, Howard leggyámoltalanabb hőse pusztán a hónaljszagával távozásra bírta volna! CAS-nál meg menekülni kezd tőle egy egész város, plusz az elbeszélő? Ne nevettessük már ki egymást! :D :D :D Többek között erre gondoltam, amikor azt írtam, 2017 tényleg nem 1937! SPOLIER VÉGE!!!)
És: Avoosl Wuthoqquan? Knighatin Zhaum? Hoom Feethos? Ezek most a „Hogyan kreáljunk minél gyorsabban minél lehetetlenebb hangzású, minél nehezebben kimondható/az olvasót minél inkább hátráltató elnevezéseket” verseny győztesei? Komolyan mondom, utoljára a kilencvenes években, a cherubionos kötetekben találkoztam ennyire túlbonyolított, ennyire nehezen kimondható, lehetetlen nevekkel – de ha leb*sz a főnököm, vagy leküldök két sört, jómagam húsz perc alatt szolgálok egy tucat hasonlóval! :) :(
Összességében persze egyáltalán nem unalmas kötet a Sarki regék, de nem is egységes színvonalú. Ami engem illet, az összehatás – az említett pozitívumok miatt – számomra inkább kedvező, mint keserű – sőt: a Sarki regéket sokkal kevésbé találtam gyengének, mint mondjuk [i]az Istár hajójá[/i]t –, úgyhogy nagy érdeklődéssel várom a CAS-sorozat következő kötetét. (És ami azt illeti, lassan a Howard-miniszéria ötödik darabja is jöhetne már!)


Népszerű idézetek

>!
Dávidmoly 

Mindenfelé könyvek gyűltek halomba, csupa ősrégi fóliáns, kígyóbőrbe kötve és bronzveretekkel pántolva. A platinamarta kapcsokkal lezárt borítófedelek között borzadályos tanok szunnyadtak: Atlantisz elfeledett tudománya, a Föld és a Hold démonait béklyóba verő pecsétek, az elemek transzmutációjának titkai; némely textusokat a rég letűnt Hyperborea rúnáival írtak, azon az elveszett nyelven, amely eleven ajkakról szólva gyilkosabb bármi méregnél és bódítóbb bármi bájitalnál.

236. oldal, Az utolsó varázslat

>!
Dávidmoly

Egy este megálltunk egy sikátorban Uzuldarum egyik szerényebb lakónegyedében, számba venni anyagi erőforrásainkat; és arra az eredményre jutottunk, hogy kettőnknek összesen három pazúrja van – elég egy nagy üveg gránátalmaborra vagy két vekni kenyérre. Megvitattuk a befektetési lehetőségeket.
– A kenyér – érvelt Tirouv Ompallios – táplálja a testünket, új erőt ébreszt elcsigázott tagjainkban, és munkára buzdítja megfáradt ujjainkat.
– A gránátalmabor – mondtam én – megnemesíti a gondolatainkat, megihleti és megvilágosítja elménket, s talán feltárja előttünk a módját, hogyan menekülhetünk meg jelen nehézségeinkből.
Tirouv Ompallios különösebb akadékoskodás nélkül engedett meggyőző érveimnek, és egy közeli italmérés felé vettük az irányt.

95. oldal, Satampra Zeiros története

Kapcsolódó szócikkek: bor · kenyér
>!
Dávidmoly 

Mikor Morghi, Yhoundeh istennő főpapja virradatkor tizenkét legádázabb és legrátermettebb csatlósával betoppant az északi tengerre néző sziklafokon a hírhedt eretnek, Eibon fekete gneisztornyába, meglepetten és csalódottan tapasztalták, hogy házon kívül tartózkodik.

183. oldal, Kapu a Szaturnuszra

>!
Dávidmoly 

Az inas és szikár Eibont nem viselte meg túlzottan a mászás; a széltében-hosszában főpapi termetű Morghi azonban hamarosan kifulladt.

204. oldal, Kapu a Szaturnuszra

>!
Dávidmoly 

A sors úgy lett volna kegyes Avycteshez – és hozzá –, ha a mester megelégszik azokkal a tanokkal, melyek Atlantisz és Thule örökségét őrzik, vagy Muról és Mayapanról háramlottak reánk. Ez bizonnyal elegendő lett volna: hiszen a thuleigrimóriumok elefántcsont lapjain vérrel írt rúnák szunnyadtak, melyek előparancsolják az ötödik és hetedik planéta démonait, ha aszcendensük órájában olvassák fel őket; és Mu varázslói részletekbe menő feljegyzéseket hagytak ránk oly műveletekről, melyek föltárják előttünk a távoli jövendő kapuit; és atlantiszi ősatyáink nemcsak az elemi részecskék meg a messzi csillagok közt kavargó ösvényeket ismerték, hanem a nap szellemeivel is társalkodni tudtak. Avyctes azonban sötétebb tudományra, mélyebb titkokra szomjazott; és így jutott a kezébe, noviciátusom harmadik esztendejében, az elveszett kígyónép fémtáblája.

274. oldal, A kettős árnyék

>!
Dávidmoly 

– Valóban fölösleges tovább várakozni – mondotta erre Avyctes –, hiszen immár bizonyos, hogy valamit félreértettünk a szövegben, vagy tévedtünk a szertartási kellékek összeválogatásánál, esetleg nem ejtettük elég tisztán a bűvigéket. Elvégre ez egy ősrégi formula. Bármi válaszolt rá annak idején, könnyen előfordulhat, hogy azóta megszűnt létezni, vagy annyira megváltoztak az attribútumai, hogy ez a varázslat már semminő hatással nincs rá.

281. oldal, A kettős árnyék

>!
Dávidmoly 

Úgy látszott, hogy a kígyónép nekromantikus rítusai alapvető és elemi módozatokban különböznek azoktól a szertartásoktól, amelyeket az újabb kori civilizációk alantasabb mágusai használnak ilyen célokra; továbbá bizonyos ritka és különös varázsfőzetek elfogyasztását igénylik, melyek narkotikus hatásukkal kiváltképpen fogékonnyá teszik megivójukat a földöntúli erőkre. Zylac úgy vélte, csak e mérgező mákony által kiváltott transzállapotban válhat rá képessé, hogy észlelje a kígyónép asztrálszellemének megnyilatkozását, mely máskülönben túl éteri és kifinomult az otromba hús-vér érzékek számára.

327. oldal, A végső förtelem

>!
Dávidmoly 

A szamarakat tolvajkéz alá nevelték: nem árulták el bőgéssel a jelenlétüket.

112. oldal, A harminckilenc erényöv elbitorlása

Kapcsolódó szócikkek: szamár
>!
Dávidmoly 

Maga elé képzelte a különféle kifinomult és komplikált tortúrákat, amiket Morghi már minden bizonnyal előkészített számára; és meglett korú varázslóhoz képest igencsak fiatalos fürgeséggel szökkent át a nyíláson a Cykranoshra.

190. oldal, Kapu a Szaturnuszra

>!
Dávidmoly 

Iluac azt mondta, a gleccser valamiféle hatalmas démon, könyörtelen, telhetetlen, és amit egyszer elragadott, többé nem ereszti. De ilyesmiben hinni oktalan, elmaradott babonaság, nem méltó a pleisztocén kor felvilágosult elméihez.

219. oldal, A jégdémon


Hasonló könyvek címkék alapján

Neil Gaiman: Smoke and Mirrors
Sepsi László: Holt istenek kora
H. P. Lovecraft: Cthulhu hívása
V. M. Jaskiernia: A Necromancer's Romance
Angela Slatter: Finnegan's Field
Peter Straub (szerk.): American Fantastic Tales – Terror and the Uncanny from the 1940's to Now
H. P. Lovecraft: Zarándokút Kadathba
Neil Gaiman: Tükör és füst
H. P. Lovecraft: The Call of Cthulhu
Varga Tamás József (szerk.): Kalandok és kalandozók