Sarki ​regék 23 csillagozás

Clark Ashton Smith: Sarki regék

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Hyperborea ​kontinense az örök jég szorításában haldoklik. Királyai fegyveres hadakat vezetnek a terjeszkedő gleccser ellen, varázslói mesterséges napokat idéznek fölé; ám a gyönyörű fehér szibilla jóslatai elől nincs menekvés, a félelmetes fehér féreg pedig úszó jégszigetéről dönti romlásba az országokat. Tsathoggua, a szörnyisten kultusza felüti fejét az emberevő vurmik hegyeiben és az elfeledett városok romjai között, hiába harcolnak ellene minden eszközzel az inkvizítorok. Az öntudatos udvari bakó váratlan szakmai problémával szembesül, a hét határon rettegett mágusnak pedig komoly gondjai támadnak a Szaturnusz bennszülötteivel. Ilyen és ehhez hasonló rémségek és furcsaságok várnak az olvasóra, aki Clark Ashton Smith kimeríthetetlen képzelőerővel megformált világába látogat.

Smith ugyanabban az időszakban élt és alkotott, mint a természetfölötti irodalom nagy klasszikusa, Lovecraft – akivel ugyan sohasem találkoztak személyesen, de rengeteget leveleztek és baráti… (tovább)

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: MesterMűvek: Klasszikusok, MesterMűvek

>!
Delta Vision, Budapest, 2017
416 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633951736 · Fordította: Boza Gergely, Tarján Eszter, Molnár András, Kornya Zsolt · Illusztrálta: Molnár Áron

Enciklopédia 5


Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 30

Kívánságlistára tette 37

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Noro 
Clark Ashton Smith: Sarki regék

Amikor Robert E. Howard hősei találkoznak H.P. Lovecraft kozmikus rémségeivel, a történetet pedig Lord Dunsany szelleme önti prózába, az eredmény nem más, mint Clark Ashton Smith. Ha egy mondattal kéne jellemeznem a szerzőt, akkor azt mondanám, hogy mindent megtaláltam benne, amit kortársaiban szeretek. Nem véletlen, hogy olyan nehezen boldogult a korabeli (pulp, azaz ponyva-) magazinok szerkesztőivel: egyszerűen túlnőtt rajtuk. C.A.S. az elsők között alkotott szépirodalmi igényű és lenyűgöző szókincsű sword & sorcery történeteket, vagyis annak a sornak az élére kívánkozik, amelyben Jack Vance, Fritz Leiber és Michael Moorcock is megtalálhatóak.

E válogatás a Hyperborea- és a Poszeidonisz-ciklusok novelláit gyűjti össze. Mindkettő ókori ihletésű, haldokló kultúrákat mutat be, amelyeket a szerző a történelem előtti időkbe helyezett. E téren hasonlóak Howard valúziai ill. Hibóriai korához (lásd: Kull király ill. Conan világa), de a tálalásban fontos különbségeket találhatunk. Smithnél nem jelent meg az a fajta idealizált barbárság, ami ellensúlyozná a civilizáció dekadenciáját, a kozmikus horror-elemek viszont nem csak ötletszerűek voltak, mint Howardnál, hanem központi szerepet töltenek be a novellák majd mindegyikében. Smith ezeken felül mindig készen állt kifigurázni, szatirikusan kezelni a hard fantasy toposzait, ami kortársaira nemigen volt jellemző. (Szerintem részben ennek köszönhetőek az írásaiban megjelenő nyelvtörő nevek is: esetleg Lovecraft alá adta velük a lovat a “chtulhu fhtagn” jegyében, vagy csak következetesen tartotta magát egy irodalmi tréfához.)

Hyperborea már Lovecraft életében a Chtulhu-mítosz része lett: A hét parancsolat c. bizarr pokoljárásban megjelenő isteneket H.P. maga emelte be a Suttogás a sötétben c. történetébe. Maga a novella szerintem egy érdekes kísérlet: repetitív és tulajdonképpen céltalan története (meghökkentő lezárásától eltekintve) egyfelől egy valóságos, primitív mítoszból is származhatna, amivel a történelem előtti ember próbálta fejébe verni a felsőbb lények hierarchiáját, másfelől a benne ábrázolt túlvilág olyan modern elemeket is tartalmaz, mint az archetípusok vagy az élet biokémiai eredete. Más írásokban is visszaköszön, hogy Smith szerint a mágia és a tudomány, e világ és túlvilág nem különíthető el egyértelműen. (Az Utazás Sfanomoe felé bölcsei például effektíve űrhajót építenek, de rajtuk kívül is találkozhatunk olyan mágusokkal, akiktől nem idegen a téridő, vagy az elemi részecske fogalma. Ekkor még nem alakult ki az írókban és olvasókban az a – szerintem nem is minden esetben követendő – high fantasy álláspont, hogy a varázslat az varázslat, és kész.)

Nem fogok minden novelláról megemlékezni, de a fontosabbakról néhány szót. Az Athammaus tanúságtétele és a Satampra Zeiros története jó példái annak, hogyan olvad össze résmentesen R.E.H. és H.P.L. világképe C.A.S. történeteiben. Mindkettőben egy hagyományos, vaskori (anti)hős találkozik a túlvilági rettenettel, amellyel szemben nincs fegyvere. (Satampa Zeiros öniróniától dagadó keblű figurája egyébként a humorérzékkel megáldott kalandozók egyik első képviselője lehetett.) Más novelláiban viszont Smith attól sem ódzkodik, hogy varázslókat állítson a pozitív hős szerepébe. A fehér féreg eljövetele a Mítosz valamivel talán engedékenyebb megközelítésének tekinthető, amennyiben a csillagokon túlról jött lény, ha nehezen is, de egy képzett mágus számára megérthető tulajdonságokkal bír. A Kapu a Szaturnuszra varázslói viszont már Jack Vance hóbortos, ámde veszedelmes figuráit vetítik előre. Ez a groteszk elemekben bővelkedő novella Vance rajongói számára kötelező.

A Poszeidonisz-novellák habitusát egészen másnak éreztem, mint Hyperborea hard fantasy világát. Ezeket inkább úgy lehetne jellemezni, mint kvázi-ókori környezetben játszódó horror; vagy talán jobb a dark fantasy, mert a történetek főhősei nem egyszerű áldozatok, hanem maguk is varázslók, akik fekete mágiát állítanak a még feketébb erőkkel szemben. A ciklus jellegzetes figurája, Malygris (lásd: Malygris halála), alighanem az archetipikus mágus: toronyban lakik, okkult tárgyakkal körülvéve, ahol sötét kísérleteket folytat, de nem tartja magát gonosznak, hiszen már túllépett az ilyen kategóriákon. De hasonló figura, csak valamivel csekélyebb hatalmú, A kettős árnyék hőse is. Talán ez utóbbi lett a kedvenc novellám az igen erős mezőnyből.

A válogatásba bekerült három olyan történet is, amelyet Smith halála után átdolgoztak. Ezekre jellemző az egyszerűbb megfogalmazás, valamint az, hogy szabadon kapcsolnak ide-oda R.E.H., H.P.L. és C.A.S. életművei között. Így szerepelhet egy történetben Hyperborea, Valúzia és a Kadathból való Ősi Jel – mindez szerintem nem különösebben zavaró, csak indokolatlan, mint a kalóznindzsák. A végső förtelem minden kiszámíthatósága ellenére nekem tetszett, a másik kettőről inkább nem beszélek, mert nem akarom lerontani a Smith-nek (Iä! Iä! Klarkash-Ton fhtagn!) feltétlenül kijáró öt csillagot.

2 hozzászólás
>!
mcgregor
Clark Ashton Smith: Sarki regék

Alapvetően nagyon ígéretes és izgalmas téma – különösen a zsánerben még kevéssé elhasznált – Hyperboreáról (de persze valamennyire még az elveszett Atlantiszról is) fantasy novellákat olvasni, valahogy azonban mégis maradt egy kis hiányérzetem. Clark Ashton Smith nyelvezete igényes (helyenként meglepően szépirodalmi jellegű), elképzelt tájainak saját atmoszférája van, ami magával ragadó, de gyakorlatilag minden egyes novellánál azt éreztem, hogy hordoz magában egy mágikusabb, nagyobb volumenű és mélyebb történet lehetőségének felszínre hozatalát a kollektív tudattalan tárnáiból, ami kiemelné az átlagból, a cselekményvezetés azonban ezt csak félig-meddig képes megvalósítani. Helyenként egészen pórias megoldások teszik félszeggé az egyébként rendkívül különös írásokat. Továbbgondolásra és a hangulat keltette érzéseken való elmélázásra késztet, de nem éri el a zseniálisat.
Smith és Lovecraft barátsága természetesen nem véletlen, nagyon hasonló dolgok foglalkoztatják őket, Lovecraft pedig szinte rajongva szerette írótársa műveit, amelyet saját korában alig ismertek el. Smithnek mégis egyedi, megkülönböztethető hangja van, nem egy béna utánzója jóval ismertebb barátjának. A jégkorszak előtti elveszett civilizáció képe, az északi birodalmak, az ókori utazókat is foglalkoztató Hyperborea és Thulé rejtélyei mind esélyt nyújtanak egy erős fantasy világ kidolgozására, de valahogy ez csak felvillanásszerű marad. Félreértés ne essék: így is megéri elolvasni őket a téma szerelmeseinek. De remélem Hyperboreáról egyszer alkot valaki egy letaglózóan ütős fantasy-t is.

>!
Dávidmoly
Clark Ashton Smith: Sarki regék

A lírai szépség sziporkázó felszíne alatt ott settenkedik a dögszagú halál és az elkerülhetetlen pusztulás jéghideg árnya – kevesen tudják ezt jobban, mint Clark Ashton Smith, és még kevesebben képes ezt olyan fanyar humorral feltálalni, mint ő. Novelláit a görög mitológiából és tragédiákból ismert sorsszerűség hajtja előre, általában a szörnyű végig.
CAS elsősorban költő, olyannyira, hogy ezt fontos szem előtt tartani a prózai művei értékelése során is. Érzésem szerint a Weird Tales nagy triászából (CAS, HPL, REH) ő leginkább a hangulatokra összpontosított, míg Lovecraft a mondanivalóra, Howard pedig a cselekményre. Ez Sarki regék novelláira is igaz. Az erőteljes és sziporkázó nyelvi leleménnyel megformált költői képek, a színpompás világ aprólékos leírása és a hol melankolikus, hol iszonyattal teli hangulat átadása általában fontosabbak, mint a cselekmény vagy a karakterek vagy bármi más. És ez jól is van így, mert ettől lesz ez a kötet egyedi drágakövek kincsestára.
Talán hiba volt két nap alatt ledarálni a kötetet, mert így kicsit tömény volt, de ebben a hidegben nem akartam jobban elhúzni a jégbe fúló világon tett kalandjaimat. A személyes kedvenceim a Kapu a Szaturnuszra, A jégdémon, A kettős árnyék, és a két Satampra Zeiros-történet voltak. A prózaversek nem igazán az én világom, a függelékben közölt történetek közül pedig egyedül az Utressor hordoz önálló értéket.
A borítókép tetszett, bár maga a borító hajlamos a bizarr nem-euklideszi módon való elállásra. A szövegben komolyabb hibát nem vettem észre, szóval látszik a beleölt sok munka, és a függelék esszéivel is elégedettebb voltam, mint általában. És volt benne térkép!
Bár számszakilag a kötet nem érte el a maximálisan lehetséges pontszámot, de összhatásában rendkívül meggyőző teljesítményt mutatott, ezért nincs szívem a prózaversek és a kontárkodások miatt lepontozni. Öt pazúr az ötből.

Az egyes novellákról egyenként és röviden

A hyperboreai múzsa
A prózavers nem az én műfajom, bár Smith jól átadja a kozmikus hideg érzetét. 3,5/5

Avoosl Wuthoqquan végzete
Gonosz mese egy gonosz ember gonosz végzetéről spoiler. 4/5

A hét parancsolat
Népmesei ízű történet egy groteszk és borzongató pokoljárásról spoiler, és arról, hogy miért nem célszerű felbosszantani a varázslókat. A mélység legtöbb iszonytató lényét régi ismerősként köszönthettem spoiler. 4/5

Athammaus tanúságtétele
Egy különösen makacs bűnöző kivégzésének nehézségei is a hóhér szemén át. Felkavaró és erőteljes, érzékletes leírásokkal és némi cinikus humorral. 4,5/5

Satampra Zeiros története
Ebben a kard és boszorkányság stílusú történetben két vidám gazfickó indul kifosztani az előző novellában megismert város, Commoriom romjait, ami – talán mondanom se kell – mérsékelten bizonyul jó ötletnek. Laza és vicces felvezetés után kérlelhetetlenül jön spoiler. 4,5/5

A harminckilenc erényöv elbitorlása
Újabb remekbeszabott kard és boszorkányság stílusú történet a szokásos fennkölt és gunyoros stílusban. 4,5/5

A fehér szibilla
Ez olyan, mintha Lovecraft Álomföld-ciklusából lenne (vagyis erősen Lord Dunsany hatását mutatja). Nem rossz, de a művészi elvágyódás hangulatát teljesen felesleges n+1. alkalommal is megírni. Az első változat lényegesen erőteljesebb. 3,5/5

A fehér féreg eljövetele
Kétségkívül hatásosan lefestett, de kissé túl egyértelmű kifutású történet (ami szintén jellegzetes stílusjegynek tűnik). 4/5

Kapu a Szaturnuszra
Ebben a – leginkább Jack Vance Haldokló Földjének varázslóit idéző megelőlegező – szatírában benne van minden, amit szeretek Smithben: színpompás ötletesség, finom mívű nyelvezet és csípős humor. 5/5

A jégdémon
Bizarr és hátborzongató darab, amiben az emberi kapzsiság egy emberin kívüli akarat tébolyító könyörtelenségével kerül szembe spoiler. Sötét és reménytelenséget sugárzó. 5/5

Az utolsó varázslat
Érdekes kis szösszenet, inkább melankolikus, mint emlékezetes. 3,5/5

Malygris halála
Ebben a novellában Smith horrorisztikusan részletes leírásokkal tudatosítja az ősi bölcsességet, miszerint a varázsló nem játék. spoiler 4,5/5

A kettős árnyék
Ha az előző novella arról szó, hogy a varázslókkal óvatosnak kell lenni, akkor ez arról, hogy a varázslóknak is óvatosnak kell lenni. spoiler Az ember spoiler amúgy is hálás horrortéma, és Smith ért hozzá, hogy az iszonyatot érzékletesen írja meg. 5/5

A halál epifániája
Nem rossz, de azért a Randolph Carter vallomása rám nagyobb hatást gyakorolt. 3,5/5

Utazás Sfanomoë felé
Tegyük fel, hogy van neki rejtett értelme, csak hozzám nem jutott el. 3/5

Függelék

A végső förtelem
Avagy spoiler újra elmesélve. Ettől eltekintve viszont egészen kellemes. 4/5

Utressor
Az amúgy érdekes ötlethez képest egy kissé hosszú. 3,5/5

Fény dereng a sark felől
A végéig úgy voltam vele, hogy ez csak spoiler pofátlan és aljas kannibailzálása, de legalább a végére kitalált valamit a szerzője. 3/5

2 hozzászólás
>!
Ivenn P
Clark Ashton Smith: Sarki regék

Kénytelen leszek Tsathoggua oltárán áldozni és az istenség bocsánatáért esedezni, amiért eddig nem olvastam Clark Ashton Smith-től. Ez az ember ugyanis egy fantasztikus művész. Egy költő! A történetei igazából nem is történetek, hanem hangulatok, amik szavakba vannak foglalva.
Lényegében a kötet szinte összes novellája valami irtózatos mocsokba, pusztulásba, visszataszító romlásba taszítja le az olvasót, mégis ezt olyan szépséggel és eleganciával teszi, amelytől az embernek néha eláll a lélegzete is vagy éppen a hideg futkos a hátán. Úgy gondolom, hogy Smith alkotásainak ez a megfoghatatlan, különleges, földöntúli atmoszféra az erőssége, amelyet képes volt minden művében megteremteni. A novellái inkább élmények és érzések halmaza, egyáltalán nem a történetvezetésen van a hangsúly, mégsem éreztem céltalannak vagy semmitmondónak egyik alkotását sem.

Ha valaki egy különleges horrorgyűjteményre vágyik vagy szeretne jobban megismerkedni a XX. század eleji weird-nemzedékkel, akkor szerintem ez egy tökéletes választás. A kötet egyúttal azért is különleges, mert rengeteg információt és „kulisszatitkot” oszt meg az egyes novellák keletkezéséről, kiadásának hátteréről. Így sokszor olvashatunk vicces levelezéseket Smith és Lovecraft között (akik nemcsak írótársak, de közeli barátok is voltak), illetve tanúi lehetünk a korabeli „pulp” könyvkiadás nehézségeinek, Smith folyamatos harcának a kiadókkal, amely néha majdnem olyan szórakoztató/megbotránkoztató/elkeserítő, mint maga a novellái.

Összességében engem nagyon lenyűgözött az egész kötet tartalma és szerkesztése, abszolút az egyik legigényesebb darab, amit 2018-ban olvastam. Mindenképp felkeltette az érdeklődésem Smith további történetei iránt (a másik novelláskötete már itt is csücsül az asztalomon), de folytatni fogom az ismerkedést a Delta MesterMűvek sorozatával is. Nagyon jó kezdeményezésnek tartom ezt az egész sorozatot, alig várom, hogy több klasszikust is a kezembe vehessek!

13 hozzászólás
>!
lzoltán IP
Clark Ashton Smith: Sarki regék

cas magyarul megjelent harmadik önálló kötete nem más mint egy a glaciális fenyegetettség árnyékában tevékenykedő bomlásnak indult világ szereplőinek utolsó pillanatairól készült költői eszközökkel írásba foglalt festmény

>!
Delta Vision, Budapest, 2017
416 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633951736 · Fordította: Boza Gergely, Tarján Eszter, Molnár András, Kornya Zsolt · Illusztrálta: Molnár Áron
>!
Szabolcs_Holló
Clark Ashton Smith: Sarki regék

Ismét lenyűgözött Smith stílusa, szókölteményei, élő, lélegző képei, melyek a barokkos körmondatok ellenére érthető és világos. Különös műveltséggel bíró szerzővel van dolgunk, aki valóban egyszerre költő és író.
A Hyperboria-ciklusa valami fenomenális, egyszerre fantasy és horror, bepillantást egy kontinens életébe, ahol az elmúlás, a halál és lovecrafti világkép egyszerre jelen van humorral megfűszerezve. Nagyon remekül működik, ez a nagy írók sajátja. Hangulatos, atmoszférikus írások, amelyek magukon hordozzák a pulp-írók legfőbb jellemzőjét, azonnal magukba szippantanak. A hangulat mellett persze a történet-szálak is érdekesek, talán jobb, mint Lovecraft esetében olykor.
Legegyszerűbben úgy tudnám jellemezni a gyűjteményt, mintha Howard írna Lovecraft novellákat. Az egyes novellákat nem jellemezném külön, mások ezt megtették előttem, de A fehér féreg eljövetele nekem benne van a top 5 novellában, amit valaha olvastam. Eszméletlen a hangulata, az Örület hegyeihez, vagy a nagy öreghez, a Chtullu hívásához ér fel. Nekem még A fehér szibilla, A jégdémon, az Athammaus tanúságtétele és persze A kettős árnyék tetszett igazán. A függelékben szereplő epigonokat azért érdemes elolvasni, hogy ismerjük meg milyen az átlag, vagy átlag alatti novella ebből a zsánerből, így értékelhetjük igazán Smith zsenijét. Érdekes volt a fordítók gondolatait olvasni, illetve alapos elemzés is szerepel a kötetben a ciklusról. Itt is elmondom, hogy a MesterMűvek sorozat szerkesztése, külleme, a szerkesztői előszó és a novellákhoz írt bevezető szenzációs, szerves része a gyűjteménynek, érződik benne a hihetetlen felkészültség és tudás, elismerésem, még sok ilyen kötetet.

>!
Voorhees
Clark Ashton Smith: Sarki regék

Nem keveset gondolkodtam a könyv értékelésén, ugyanis Smith páratlan zsenialitása úgy szövi át a kötetben szereplő novellákat, mint egy szerető lágyan ölelő karja; gondoskodó, mégis kérlelhetetlen, mint egy zsarnok. Ez a kettősség jellemezte számomra az írásokat. A remek felvezetésekben olvashattunk arról, a szerző adott novellája milyen sorsra jutott, elégedett volt vele vagy sem, és bizony, ez a cselekményen is meglátszik.

Smith-ben van egy csipetnyi Howard és egy leheletnyi Lovecraft, stílusa mégis egyedi. Költői képei egészen különlegesek, változatos fogalmazása és szókincsének bősége rendkívül figyelemre méltó. Olyan dolgokat, mint a halál, az elmúlás, vagy más névtelen borzalmak, melyekről a hétköznapi ember szeret tudomást sem venni, Smith pőre egyszerűséggel, szinte közönyösen tálalja. És az olvasó szomjazik a tudásra, titokban bújja, mint a varázslók a könyveiket, és borzongva lapozza az oldalakat. Az egyes írások utóhatása is erős.

Bár a kötetben szereplő több novellát is olvastam már korábban, Smith írásait bármikor szívesen újra olvasom. A kedvenceim a Malygris novellák és a Kettős árnyék voltak; ez utóbbi újra értelmezi a rettegés fogalmát. Mégis, a fél pont levonást azért alkalmaztam, mert a legtöbb írás nem borzongatott annyira, mint a Gonosz mesékben szereplő történetek. Ez természetesen szubjektív vélemény, de a válogatásban szereplő kreatúrák számomra inkább voltak undorítóak, mint félelmetesek.

Lenyűgöző az a munka, amit a @DeltaVision végez. Nemcsak a fordítás minősége, hanem a korrekciókra szánt órák tömkelege, az időrendre fordított figyelem, a gondos válogatás mind olyan minőséget eredményezett, amit nyugodtan kezébe vehet minden, rémtörténetet kedvelő olvasó. Nem fog csalódni.

>!
johnjsherwood I
Clark Ashton Smith: Sarki regék

Novelláskötetként érthetően változó a színvonala, főleg a válogatás teljességre törő igénye miatt (azaz egy „best of”-kötetből pár írás nyilvánvalóan kimaradt volna); ezzel együtt nem tudnék olyat mondani, ami kimondottan nem tetszett, mert Smith tehetsége azokon is átsüt, és itt főleg a hangulatteremtő képességét kell értenünk (ami sok kiválóan használt írói eszközének köszönhető). A cselekményvezetését illetően sajnos igaz, hogy ez a műfaj rosszul öregszik, de a kötet közepe ebből a szempontból, illetve humor és karakterek szempontjából is kimondottan erős: A fehér féreg eljövetele, Kapu a Szaturnuszra, Malygris halála, ezek mai szemmel is élvezhető novellák, különösen pedig A kettős árnyék, amely talán a kedvencem. Ami pedig a három hozzátoldott, Smith hagyatékára alapozott, de nem általa írt novellát illeti, cselekményesebbek ugyan, mint Smith írásai, de stilárisan messze elmaradnak mögöttük, és épp ezért nagyon jó ötletnek tartom a beválogatásukat – így látszik igazán, hogy Smith miben tudott többet és jobban, mint mások, akik az ötleteivel próbálkoztak.

>!
Mortii
Clark Ashton Smith: Sarki regék

Régóta kerülgettem már Smith-t, valahogy sohasem jutottam el hozzá. Idén bele dobtam magamat Lovecraft kortársai és mesterei világába, így CAS is megkerülhetetlenné vált!
A hangulatot, a tájat zseniálisan meg festi a mester. A sztorik egyszerűek, könnyen emészthetőek!
Maga a kötet nagyon nívós, viszont sajnálom, hogy a végére beválogattak pár kiegészített novellát.

>!
bfg3 P
Clark Ashton Smith: Sarki regék

Nagyon régen vártam már ezt a könyvet, és sajnos némileg csalódást okozott. A poszeidónisz-történeteket (egy kivétellel) már ismertem A sír szava című könyvecskéből (nem volt könnyű beszerezni), így arra számítottam, hogy még sok hasonlót kapok. Azonban a ciklusba egyetlen további novella tartozik, az sem kiemelkedő.
Egyébként a kötet legjobb novellái itt vannak: Malygris halála és főle A kettős árnyék örök kedvenc. spoiler
A Hiperborea-ciklus szintén nem ütötte meg azt a szintet, amit akár csak a Gonosz mesék alapján vártam. A legtöbb elég sablonos, vagy gyengén megírt történet, bármennyit méltatta is őket a nagy pályatárs, Lovecraft. A legjobb közülük a szarkasztikus humorú Kapu a Szaturnuszra, és A jégdémon, ami egyedül tudott valamiféle rettenetet átadni.
Az egyes novellák részletesebb értékelését itt írtam meg: https://moly.hu/olvasasok/5926302


Népszerű idézetek

>!
mcgregor

Halovány arca túl messze van, halálos keblének hava túl távoli, semhogy a szemem valaha lássa. Ám suttogása olykor eljut hozzám, mint valami földöntúli szél, mely a jégfödte pusztaságok horizontját járta be, és elgyöngült a világok közti űrön való átkelésben. És olyan nyelven szól, amit sosem hallottam, de mindig ismertem; szörnyű és csodálatos dolgokról susog, túl a szerelmi vágy eksztázisán. Beszéde nem jó és nem gonosz, kívül esik mindenen, amit a földi parányok hisznek, gondolnak és szeretnek; a levegő, amit szív, a táj, ahol vándorol, a csillagközi tér hidegével zúzos; tekintete kioltja a férfiak szeme világát, mintha napba néznének; csókja pedig, ha valaki elnyerné, úgy ölne és fonnyasztana, mint a villámcsapás.
De mikor nagy ritkán meghallom távoli suttogását, roppant távlatok tárulnak fel előttem, világszéles kontinensek és végtelenbe nyúló óceánok. És időnként dadogok valamit a sok furcsaságról, amit a fülembe súg; bár senki sem veszi szívesen, nem hisz benne és nem hallgatja meg. És ahogy múlnak az évek, egy keserű hajnalon elindulok majd, követem hívását; kifürkészem hófehér messzeségének végzetes varázsát és elenyészek szeplőtelen határtalanságában.

17. oldal A hyperboreai múzsa

>!
Dávidmoly

Mindenfelé könyvek gyűltek halomba, csupa ősrégi fóliáns, kígyóbőrbe kötve és bronzveretekkel pántolva. A platinamarta kapcsokkal lezárt borítófedelek között borzadályos tanok szunnyadtak: Atlantisz elfeledett tudománya, a Föld és a Hold démonait béklyóba verő pecsétek, az elemek transzmutációjának titkai; némely textusokat a rég letűnt Hyperborea rúnáival írtak, azon az elveszett nyelven, amely eleven ajkakról szólva gyilkosabb bármi méregnél és bódítóbb bármi bájitalnál.

236. oldal, Az utolsó varázslat

>!
Dávidmoly

Egy este megálltunk egy sikátorban Uzuldarum egyik szerényebb lakónegyedében, számba venni anyagi erőforrásainkat; és arra az eredményre jutottunk, hogy kettőnknek összesen három pazúrja van – elég egy nagy üveg gránátalmaborra vagy két vekni kenyérre. Megvitattuk a befektetési lehetőségeket.
– A kenyér – érvelt Tirouv Ompallios – táplálja a testünket, új erőt ébreszt elcsigázott tagjainkban, és munkára buzdítja megfáradt ujjainkat.
– A gránátalmabor – mondtam én – megnemesíti a gondolatainkat, megihleti és megvilágosítja elménket, s talán feltárja előttünk a módját, hogyan menekülhetünk meg jelen nehézségeinkből.
Tirouv Ompallios különösebb akadékoskodás nélkül engedett meggyőző érveimnek, és egy közeli italmérés felé vettük az irányt.

95. oldal, Satampra Zeiros története

Kapcsolódó szócikkek: bor · kenyér
>!
Dávidmoly

Mikor Morghi, Yhoundeh istennő főpapja virradatkor tizenkét legádázabb és legrátermettebb csatlósával betoppant az északi tengerre néző sziklafokon a hírhedt eretnek, Eibon fekete gneisztornyába, meglepetten és csalódottan tapasztalták, hogy házon kívül tartózkodik.

183. oldal, Kapu a Szaturnuszra

>!
Dávidmoly

Az inas és szikár Eibont nem viselte meg túlzottan a mászás; a széltében-hosszában főpapi termetű Morghi azonban hamarosan kifulladt.

204. oldal, Kapu a Szaturnuszra

>!
Dávidmoly

A sors úgy lett volna kegyes Avycteshez – és hozzám –, ha a mester megelégszik azokkal a tanokkal, melyek Atlantisz és Thule örökségét őrzik, vagy Muról és Mayapanról háramlottak reánk. Ez bizonnyal elegendő lett volna: hiszen a thulei grimóriumok elefántcsont lapjain vérrel írt rúnák szunnyadtak, melyek előparancsolják az ötödik és hetedik planéta démonait, ha aszcendensük órájában olvassák fel őket; és Mu varázslói részletekbe menő feljegyzéseket hagytak ránk oly műveletekről, melyek föltárják előttünk a távoli jövendő kapuit; és atlantiszi ősatyáink nemcsak az elemi részecskék meg a messzi csillagok közt kavargó ösvényeket ismerték, hanem a nap szellemeivel is társalkodni tudtak. Avyctes azonban sötétebb tudományra, mélyebb titkokra szomjazott; és így jutott a kezébe, noviciátusom harmadik esztendejében, az elveszett kígyónép fémtáblája.

274. oldal, A kettős árnyék

>!
Dávidmoly

– Valóban fölösleges tovább várakozni – mondotta erre Avyctes –, hiszen immár bizonyos, hogy valamit félreértettünk a szövegben, vagy tévedtünk a szertartási kellékek összeválogatásánál, esetleg nem ejtettük elég tisztán a bűvigéket. Elvégre ez egy ősrégi formula. Bármi válaszolt rá annak idején, könnyen előfordulhat, hogy azóta megszűnt létezni, vagy annyira megváltoztak az attribútumai, hogy ez a varázslat már semminő hatással nincs rá.

281. oldal, A kettős árnyék

>!
Dávidmoly

Úgy látszott, hogy a kígyónép nekromantikus rítusai alapvető és elemi módozatokban különböznek azoktól a szertartásoktól, amelyeket az újabb kori civilizációk alantasabb mágusai használnak ilyen célokra; továbbá bizonyos ritka és különös varázsfőzetek elfogyasztását igénylik, melyek narkotikus hatásukkal kiváltképpen fogékonnyá teszik megivójukat a földöntúli erőkre. Zylac úgy vélte, csak e mérgező mákony által kiváltott transzállapotban válhat rá képessé, hogy észlelje a kígyónép asztrálszellemének megnyilatkozását, mely máskülönben túl éteri és kifinomult az otromba hús-vér érzékek számára.

327. oldal, A végső förtelem

>!
Dávidmoly

Iluac azt mondta, a gleccser valamiféle hatalmas démon, könyörtelen, telhetetlen, és amit egyszer elragadott, többé nem ereszti. De ilyesmiben hinni oktalan, elmaradott babonaság, nem méltó a pleisztocén kor felvilágosult elméihez.

219. oldal, A jégdémon

>!
Voorhees

Hoom Fethos agyában a legparányibb gondolatnak sem hagyott helyet a rettegés; Quangának viszont mászás közben a barlang szörnyűséges változásain járt az esze, melyeket sehogyan sem tudott egyezésbe hozni a természeti jelenségekre vonatkozó széles körű tapasztalatával. Próbálta meggyőzni róla magát, hogy valami furcsa hibát követett el, amikor megbecsülte a helyiség méreteit és a terep hajlásszögét. Igyekezete azonban hasztalan volt: olyasmivel kellett szembesülnie, ami gúnyt űzött a józan észből; ami földöntúli, borzadályos tébolyával eltorzította a világ ismerős arcát és rosszindulatú káosszal fertőzte meg rendezett működését.

A jégdémon, 223. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

H. P. Lovecraft: Cthulhu hívása
H. P. Lovecraft: Howard Phillips Lovecraft legjobb művei
Veres Attila: Éjféli iskolák
Veres Attila: Odakint sötétebb
Jeff VanderMeer: Borne
Jeff VanderMeer: Fantomfény
Max Gladstone: Nagyrészt halott
Robert Jackson Bennett: Lépcsők városa
Kleinheincz Csilla – Roboz Gábor (szerk.): Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018
China Miéville: Perdido pályaudvar, végállomás I-II.