A ​csillag órája 53 csillagozás

Clarice Lispector: A csillag órája

Egy ​fiatal lány a dzsungelből Rio de Janeiróba kerül gépírókisasszonynak: vajon az ő ártatlansága lesz erősebb vagy a nagyváros nyüzsgése? Ezt a történetet meséli el Clarice Lispector, vagyis az a férfi, akinek a bőrébe Lispector bújik. Ellenállhatatlan rafinériával, lenyűgöző váltásokkal bontakozik ki egy banális történet. Egy regény, amiben minden mondat másfelé kanyarodik, mint ahogy várnánk. A csillag órája minden szabályt áthág, minden várakozást kicselez. A 20. századi világirodalom titokzatos csúcsteljesítménye végre magyarul is olvasható.

Clarice Lispector brazil író. 1920-ban született Ukrajnában. A pogromok miatt a zsidó család 1922-ben Brazíliába, Recife városába, később Rio de Janeiróba költözött: Lispector itt jogot tanult. Diplomatafeleségként a világ számos helyén élt, válását követően, 1959-től visszatért Rióba. Itt halt meg 1977-ben. Novelláit és regényeit világszerte újra és újra felfedezik.

Bense Mónika 1972-ben született Budapesten. Többek… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1977

>!
Magvető, Budapest, 2019
104 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631438857 · Fordította: Bense Mónika
>!
Magvető, Budapest, 2019
104 oldal · ISBN: 9789631439571 · Fordította: Bense Mónika

Enciklopédia 7


Kedvencelte 4

Most olvassa 1

Várólistára tette 48

Kívánságlistára tette 35


Kiemelt értékelések

szadrienn P>!
Clarice Lispector: A csillag órája

Óda a jelentéktelenséghez. A minden idők nagyvárosi szegénynegyedeiben megbújó láthatatlan és szinte öntudatlan, nyom nélkül elmúló életekhez.
Ennek a különleges kisregénynek a legfőbb dilemmája tulajdonképpen az, hogy hogyan lehet mégis megragadni és ábrázolni egy külsejét és jellemét tekintve teljesen jellegtelen fiatal lány alakját, akit soha senki nem vesz észre, a fiktív elbeszélő viszont mégis forró részvéttel és megmagyarázhatatlan vonzalommal fordul felé.
Ez a rejtélyes elbeszélő a lány legapróbb lelki rezdüléseit is ismeri, szinte együtt lélegeznek, a való életben viszont sosem találkozik vele és nem avatkozik bele sorsának alakulásába. Az intim közelségnek és a legyőzhetetlen, hűvös távolságtartásnak ez a kettősége kelti azt a bizsergő posztmodern feszültséget, ami a rövid kötet éltető eleme. Ez a kettősség bizonytalanítja el a külső szemlélőt, és tartja egy kiszámíthatatlan mezsgyén a valóság, a képzelet és az álmok között.
A leheletnyi, de nyomasztóan állandó feszültség mellett különleges még az a bizalmas viszony, amit az elbeszélő alakít ki az olvasóval, megosztva vele az alkotási folyamattal kapcsolatos aggályait, és az a nyelvi erő, ami a csekély száz oldalas terjedelem ellenére is maradandó képeket, szimbólumokat, hangulatot teremt.

giggs85 >!
Clarice Lispector: A csillag órája

Az utóbbi idők talán legfajsúlyosabb és ezzel párhuzamosan az egyik legnehezebben is olvasható novelláskötete, a Minden történet után biztos voltam abban, hogy fogok még olvasni az ukrán származású brazil írónőtől, Clarice Lispectortól, aki valószínűleg a dél-amerikai ország talán eddigi legnagyobb írója volt. A Magvető ezúttal a szerzőnő egy kisregényével, A csillag órájával rukkolt elő, amelynek még a maga alig száz oldalával is kimondott súlya van.

A fülszöveg (egy szegény, vidéki gépírókisasszony Rio de Janeiróba érkezik, majd ott szerelembe esik egy helyi macsóval) egy könnyed, rózsaszín, habos-babos sztorit sejtet, ám azt már a korábbi kötet alapján is tudhatjuk, hogy ezek a romantikus love storyk nagyon is távol álltak Lispectortól.

Az még hagyján, hogy a könyvben szereplő szöveg lejegyzője egy férfi (bőségesen találhatunk ilyet az irodalomban), de az, ahogyan lejegyzi, sokszor több mint zavarba ejtő. Kezdjük azzal, hogy roppant lassan és nehézkesen indul ez a kevesebb, mint száz oldal. Folytonos megtorpanások, olvasókhoz intézett kiszólások, egzisztencialista elmélkedések és az írás körülményeire való utalások sorakoznak az első egy-két tucat oldalon, és se a beharangozott gépírókisasszony, se a nagy szerelem nincs sehol, sőt, még valamirevaló cselekmény sincs.

Úgy tűnik, mintha tényleg a szemünk előtt állna össze egy történet, és tényleg ezeken az oldalakon körvonalazódna meg az íróban, hogy mi is fog később történni, és minden felvetett gondolat, kérdés és probléma megválaszolása feltétlenül szükséges ahhoz, hogy ez a szépirodalmi alkotás létrejöhessen.

Később, bár az oldalak fogytával egyre inkább középpontba kerül ez a (nem túl romantikus) szerelmi történet, és a szöveg lejegyzője / megálmodója is egyre inkább háttérbe húzódik, de Lispector furcsaságai továbbra is megmaradnak: a különös kiszólások, a másnál nem látható és sokszor nehezen értelmezhető szókapcsolatok és sugallatok, az itt-ott előbukkanó rímek…

Mit mondjak, nemcsak a korábban megjelent elbeszélései, de ez a kisregénye is bizonyítja, hogy Clarice Lispector a 20. század egyik legfurcsább, legkiismerhetetlenebb és leginkább megjósolhatatlanul író szerzője volt, akinek ez a vékony kötete csemege lehet egy minden bizonnyal szűk, ám annál műértőbb közösség szemében. A csillag órája ugyanis tipikusan egy olyan könyv, amit nyugodtan elő lehet venni időnként, mert minden olvasás során más és más rétegei kerülhetnek elő.

1 hozzászólás
Annamarie P>!
Clarice Lispector: A csillag órája

Nagyon szeretem az olyan irodalmi felfedezéseket, mint például hogyan ad jellemezést szereplőiről egy adott könyvben a szerző?
Van, amikor céltudatosan, már-már nyersen, felsorolás jelleggel mutatja be figuráit. Találkozhatunk azzal a jelenséggel, amikor mások beszélgetése révén bontakozik ki előttünk egy alak. Izgalmas, amikor egy krízisből indulunk, és az arra adott reakciók jellemeznek. Az sem elhanyagolható, amikor ellentétes vélemények ütközéséből kell az olvasónak kibogarásznia, hogy a történet szereplője milyen is? Clarice Lispector könyvében egy külső szemlélő, egy 3. személy mesél szerelme tárgyáról. Nagyon messziről indít és rendkívül lassan halad. Olvasás közben sokáig érezhető ez a szinte mozdulatlan pásztázás. Higgadtságával, precizitásával egy obszervatórium képét hívta elő bennem. Az egész könyv olyan, mint egy nagy-nagy jellemzés. Macabéa a könyv feléig csupán név nélkül úgy szerepel, mint az „északkeleti lány”, aki bekerül a nagyváros forgatagába, gépírókisasszony lesz belőle. A csendes, visszahúzódó nőt teljesen semlegesnek ismerjük meg, igazából legnagyobb jellegzetessége jellegtelensége. Beleolvad a tömegbe, és láthatatlanná válik.
Nagy fokú szegénység, indulat és vágy nélküliség jellemzi. Három lánnyal bérel egy lakást, jövedelme minimális, öltözete, étkezése egyaránt igénytelen. Ebből a homogén felületből emelkedik ki a narrátor tekintete révén, aki beleszeret a lányba. Tulajdonképpen mindent szeret benne, az összes népszerűtlen jellemvonását, hibáját, kishitűségét.
Bár mindvégig megmaradt bennem az az érzet, hogy egy gigantikus jellemzést olvasok, a könyv körülbelül felénél ez az ábrázolás kiegészül Macabéa társas viszonyainak bemutatásával. Nevezetesen életében először szerelmes lesz. Olimpico de Jesus Moreira Chaves, a hazudós fiú lesz a lány szíve csücske. A gépírókisasszony és a kohász összeillő pár lenne, de Jesusban megvan az ambíció és valamiféle vágy is, ami a lányból hiányzik. Akárcsak a regényt, az ő kapcsolatukat is az egy helyben való topogás uralja. Lassan érintik meg egymást, nehezen jutnak el az első csókig, tovább pedig végképp nem.
A cselekmény akkor vesz fel egy gyenge kis mozgást, amikor Macabéa életében először szeretne valamit. Elmegy egy jósnőhöz, aki saját érdekeit szem előtt tartva – magyarán szólva, megkopasztva ügyfelét-, de végre eléri, hogy megcsillanjon valami az északkeleti lányban. Elülteti szívében a reménység magját, ami végre szegény olvasóban is felszít egy csepp lelkesedést. Más kérdés, hogy ez majdhogynem a regény utolsó mozzanata.

Van ebben az egész történetben valami posztmodern. Bár írói eszközeiben Clarice Lispector nem alkalmaz semmi különlegeset, puritán módon haladunk előre, de talán a távolságtartás okán mégis formabontó a kisregény. Egy másik nagyon érdekes vonás, hogy noha a történet Brazíliában játszódik, nem voltam képes elképzelni riói környezetben az eseményeket. A szürkeség, igénytelenség, egysíkúság nekem a kelet világát, s elsősorban Kínát, Japánt juttatta eszembe. A dél-amerikai latinos hangulatnak nyomát sem leltem. Ez egy időn túli Brazília lehet, egy kihűlt kontinens.
Azt a szegénységet, amiben a lány nyomorog nem éreztem társadalomkritikának. Talán pont azért nem, mert nem hihettem, hogy ez egy valós társadalom, egy valós jelenség. A latinos temperamentum legfőbb vonása, hogy bárhol képes felbukkanni. Hát itt nem.
Azon szintén nagyon meglepődtem, hogy Clarice Lispector már nincs közöttünk. 1920–1977 között élt és alkotott. Az írása viszont nagyon mainak hat, friss, kísérletező jellegű.
Összességében érdekes jelenség A csillagok órája, mely nem cselekményében és történetében, hanem elsősorban irodalmi jellegénél fogva jelent különleges csemegét az olvasónak.

7 hozzászólás
balagesh I>!
Clarice Lispector: A csillag órája

A szülés folyamatának létezése a posztmodernnek köszönhető. A férfiak személyén keresztül a 3. személy, a kívülálló emeltetett be a helyzetbe, amitől az jelenlévővé, megtapasztalhatóvá, sőt kikerülhetetlenné vált. Az áldott állapot és az áldott gyermek között feltárult az áldatlan átmenet. Ma, több évtizeddel később, a részvételi szülés korában csak belátni tudjuk a szülés közérdekűsítésének forradalmiságát. (Ma már ha nem beszélünk róla, akkor csak éppen nem szólunk róla.) Persze minden egyes szülés más és más. És nincs statisztikailag kimutatható összefüggés a szülés milyensége és a gyermek milyensége között.
Ez a szülés nem túl vidám. Mintha a terhesség inkább lett volna csak felvállalt, mint eleve akart. (Biografikus áthallás.) A test teszi a dolgát, amit a szellem fogcsikorgatva fogad el. Bár mintha a szülés adna értelmet a testnek is… Érdekes ugyan a gyerek is (néztek rá feminista, szociológus, egisztenciálfilozófus és nyelvész szemmel is), de engem mégiscsak a szülés ejtett rabul. Mert azért férfiakkal még manapság is csak ritkán esik az ilyesmi meg.

Nikolett_Kapocsi P>!
Clarice Lispector: A csillag órája

Bár az értékelések alapján valamelyest számítottam rá, hogy nem egy klasszikus értelemben vett kisregényt veszek a kezembe, azonban az első oldal után már éreztem, hogy most jócskán ki fogok mozdulni a komfortzónámból.

Egyből egy duplacsavarral indítva az írónő egy férfi elbeszélő szemszögéből mutatja be a fiatal gépírólány történetét, vagyis hát inkább a történet kialakulásának történetét.

Nagyon messziről indulunk, hiszen az első húsz oldal során a férfi elbeszélő álarca mögé rejtőzve próbálja rekonstruálni, hogy mi is vezette odáig, hogy egyáltalán elkezdje írni ezt a regényt. Szinte az utolsó pillanatig bizonytalanságban tartva az olvasót, hogy végül kibontakozik-e ebből valami egybefüggő elbeszélés, vagy be kell érjük gondolatfoszlányok összességével.

Lispector ezt követően is több alkalommal közbeszól az elbeszélőt szócsőként használva és próbál valamiféle magyarázatot adni az éppen történtekre. A tipikus dél-amerikai nyüzsgő és magával ragadó hangulat helyett az írónő az árnyoldalakat, a sötétséget, nélkülözést tárja elénk, aminek köszönhetően sokkal inkább egy tipikus kelet-európai helyszín jelenik meg előttünk.

Az elméletileg központi téma, a szerelmi történet és a szegénysorból származó Macabéa bemutatása tulajdonképpen csak egy ürügy.

Számomra ez a regény a boldogságról, annak mibenlétéről, relativitásáról szól. Macabéa, bár kívülálló szemmel egyáltalán nem lett volna rá semmi oka – hiszen szegény, iskolázatlan, árva, és még ráadásul csúnya és vézna is volt – mégis boldog volt. Amíg a szerelme, a barátnője és aztán a jósnő nem szembesítették vele, hogy igazából nem is lehetne boldog, hiszen mennyi minden hiányzik az életéből ő tökéletesen elégedett volt azzal, ami neki adatott. Ám ezután már egyszerűen nem tudott nem vágyakozni az után, ami teljesen elérhetetlen volt számára, így a történet szomorú végkifejlete lehetett csak az egyetlen lehetséges és méltó megoldás.

Nagyon szokatlan, de nagyon felkavaró és elgondolkodtató írás.

cortinadampezzo P>!
Clarice Lispector: A csillag órája

Amikor tavaly elkezdtem Clarice Lispector monumentális méretű novelláskötetét, a Minden történetet, hamar félbehagytam sűrű önismétlése és néhol túl erőltetett modoroskodása miatt. Azonban már akkor volt valami, ami megfogott az ukrán-brazil írónő prózájában, így adtam neki még egy esélyt, amelyet nem is bántam meg.

A csillag órája a maga röpke száz oldalával berúgja az ajtót, nem is tudok rá cselekménnyel és karakterekkel bíró regényként gondolni, inkább nevezném egy alig megfogható és különleges gondolatkísérletnek: vajon átélhetjük-e egy olyan ember életét spoiler, akit soha nem ismertünk? Lispector ugyanis arra vállalkozott, hogy férfi narrátora kvázi belebújik egy egyetlen pillanatra elsuhanó fiatal lány elméjébe, hogy megpróbálja rekonstruálni, mi történt és mi fog történni vele.

A csillag órája története így nagyjából egyetlen mondattal összefoglalható, egy Alagoas államból származó szegény, fiatal lány Rióba költözik, ahol megismerkedik egy becsvágyó és erőszakos fiúval. A karakterek felskiccelése sem túl bonyolult, a lány klasszikus penészvirág, aki nagyjából tökéletesen alkalmatlan az életre, és egyetlen öröme csupán, ha egy Donizetti-áriát hall a rádióban. A fiúról még ennyit sem tudunk meg, hisz csak rövidke látogatást tesz a lány életében, és ez alapján még nála is egysíkúbb szereplő.

Az igazi különlegesség azonban nem a történetben és a karakterekben rejlik, hanem abban az elképesztően rideg és személytelen prózában, amit Lispector alkotott. Nincsenek hosszú leírások, kitartott snittek, részletes jellemzések, csupán egy-egy rövidke mondat valamiről, aztán már megyünk is tovább a következő gondolatra. Eközben mindent a puritánság hat át, a környezet, a szereplők, de még a narrátor saját gondolatai is, amelyekkel kiszól az olvasóhoz, valahogy tökéletesen jelentéktelennek és mellőzhetőnek tűnnek.

Ez azonban csak a felszín, és ahogy Lispector maga, úgy protagonista narrátora is egyre többször veti le a hűvösség álarcát, hogy a kötet végére megmutassa, a sok különböző réteg alatt ez igazából a be nem teljesült vágyak pusztító voltának regénye.

>!
Magvető, Budapest, 2019
104 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631438857 · Fordította: Bense Mónika
fülcimpa>!
Clarice Lispector: A csillag órája

Komoly erőfeszítésembe került magát az ajánlást és az utána lévő hosszú bevezetést átrágnom. Majdnem feladtam. Milyen jó döntést volt, hogy vittem tovább, csoda mondatokat kaptam, szívet facsaró történetet. A főszereplő leányka a szívem legkisebb zugába fészkelte bele magát, az írónő bravúrosan elérte, hogy akarjam őt, éljem őt. Roppant különleges történetet olvashattam, nagyon érdekesen ír a szerző, nagy dózisban kaptam amit adott, van min elmélkednem.

b_edina>!
Clarice Lispector: A csillag órája

Clarice Lispectorról nehéz írni, mert Clarice Lispectort nehéz olvasni. Ha valaki közelebbi ismeretséget kötött az előző évben megjelent novelláskötetével, akkor azt hiszem, pontosan érti, miről beszélek. Fullasztó, nyomasztó, fojtogató légkört teremt a lapokon, olyat, amiről nehéz eldönteni, akarjuk-e olvasni vagy sem. És közben mégis olyan mondatokat, gyönyörű képeket és szokatlan képzettársításokat rejt el a szövegben, hogy nem lehet szó nélkül elmenni mellette.
Mit kezd hát Lispector egy ilyen banális történettel, minthogy vidéki lány a nagyvárosba kerül, és minden rossz? Hát, semmi olyat, mint amit a szinopszis alapján várnánk. Itt nincsen tündérmese, a királyfi nem lovon érkezik, hanem gyármunkás, és nem lesz megváltás, csak időközi enyhülések.

Kicsit bővebben és kicsit mást írtam róla itt: http://www.konyv7.hu/magyar/menupontok/felso-menusor/fo…

anesz P>!
Clarice Lispector: A csillag órája

borító. 5
tartalom: 4
stílus: 4
szereplők: 4
élmény: 4
mondanivaló: 4

Miután félbehagytam az írónő novelláskötetét, meglepődve láttam, hogy fenn van egy műve az 1001-es listán, és nem is hosszú. Különleges ez a kisregény. Eleve a narrátor egy férfi író, aki az írás folyamatába avat be bennünket. A főszereplő viszont egy lány, aki annyira átlagos, hogy látszólag nem is érdemes rá szót vesztegetni. Nem érti a körülötte lévő világot, szinte éhezik, mégis boldog, vagy legalábbis elégedett. Csakhogy a környezete nem hagyja, hogy így éljen, próbálja kizökkenteni, felrázni. A vége persze tragédia. Emlékezetes marad ez az alkotás, szerintem helye van az 1001-es listán, mert elgondolkodtató látlelet a társadalomról.

Belle_Maundrell>!
Clarice Lispector: A csillag órája

Clarice Lispector a Minden történet megjelenésekor keltette fel a figyelmemet, de azt a könyvét azóta sem olvastam el. A csillag órája viszont barátságosan vékony, pont nemrég hallotam róla jókat, ráadásul akciósan sikerült megvennem, így gondoltam, tökéletes lesz ismerkedésnek.

Az biztos, hogy az írónő stílusa magával ragadott. Érdekes módon sokkal jobban megfogtak a történetet keretbe foglaló részek, amik a fiktív férfi író szemszögéből mutatják be az írás folyamatát. Imádtam az izgalmas, filozofikus eszmefuttatásokat és gondolattöredékeket.

Maga Macabéa sztorija nem nyűgözött le különösebben. Persze érdekes volt, hogy az író mit hoz ki egy ilyen elsőre banálisnak hangzó alapból, és tetszett a kissé ironikus hangnem is, de tényleg jobban élveztem az írós részeket. Viszont elgondolkodtató volt, hiszen Macabéa nyomorúságos életet él, mégis boldog, elégedett, és nincs is tisztában azzal, hogy mások ezt milyen sivár létnek látják, amíg nem szembesítik vele, és az elérhetetlen dolgok után is csak a jósnővel való beszélgetés után kezd vágyakozni. Ezek után pedig talán tényleg nem maradt más mód a történet lezárására, mint amit végül kaptunk.


Népszerű idézetek

Annamarie P>!

Vasárnap korábban ébredt, mert több időt akart szánni arra, hogy semmit se csináljon.

38. oldal

2 hozzászólás
Annamarie P>!

Csak valami halvány tudása volt arról a fajta hiányról, amelyet saját magáról saját magában hordott.

25. oldal

1 hozzászólás
szadrienn P>!

És amit írok, az egy párás ködgomoly. A szavak árnyakból ömlesztett hangok, melyek egyenlőtlenül, függő cseppkövekként, csipkésen, az orgona átszellemült zenéjében találkoznak össze. Alig merek szavakat belekiáltani ebbe a vibráló, gazdag, beteges és homályos hálóba, mert mély basszussal válaszol a vaskos fájdalom.

16. oldal

balagesh I>!

Egy másik kép: sosem kapott ajándékot. Nem is volt szüksége sok mindenre. Ám egy nap meglátott valamit, ami egy rövidke pillanatra fellobbantotta benne a vágyat: Raimundo úrnak, az irodalom odaadó barátjának a könyve volt az, kinn feledte az asztalon. Megalázottak és megszomorítottak volt a címe. Elgondolkodott. Talán életében először sorolta be magát valamilyen társadalmi osztályba. Gondolkodott, gondolkodott és csak gondolkodott! Aztán arra a következtetésre jutott, hogy valójában soha senki nem alázta meg, és mindennek, ami történt, az az oka, hogy a dolgok bizony így történnek, és nincs értelme küzdeni, minek is küzdenénk?

44-45. oldal

Ottilia P>!

– Tudsz róla, hogy az Óra Rádióban azt mondták, egy férfi írt egy könyvet, Alice Csodaországban a címe, és hogy ez a férfi matematikus is volt?

56. oldal

Annamarie P>!

Az északkeleti lány talán már levonta magának a következtetést, hogy az élet meglehetősen kényelmetlen, a lélek nem fér meg a testben, még az olyan szűkös lélek sem, mint az övé.

34. oldal

8 hozzászólás
Annamarie P>!

Csak én, az írója szeretem. Szenvedek érte. És csak én mondhatok ilyet: „mit kérhetnél te tőlem sírva, amit meg ne adnék neked dalolva?”

29. oldal

giggs85 >!

Ha az olvasónak van némi vagyona és kényelmes az élete, ki fog lépni magából, hogy megnézze, milyen is néha a másik ember. Ha meg szegény, akkor meg nem fog engem olvasni, hisz fölöslegesen olvasna az, aki egy kicsit mindig éhes.

33. oldal

Kapcsolódó szócikkek: olvasó
Annamarie P>!

A tények zengenek, de a tények között van némi sustorgás. Ez a sustorgás hat rám.

25. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Jorge Amado: Gabriela
Jorge Amado: Csodabazár
Machado de Assis: Brás Cubas síron túli emlékezései
Lucinda Riley: A hét nővér
Jorge Amado: Holt tenger
Jorge Amado: Az éjszaka pásztorai
Konrád György: A látogató
Graciliano Ramos: Aszály
Italo Calvino: Láthatatlan városok
Raphael Montes: Titkos vacsorák