Lépj ​be az életembe 83% 20 csillagozás

Furcsa egy könyv volt ez, egyszerre volt krimi és családtörténet is. Lassú egy regény, kicsit soknak tartottam Veronica kiskorában történteket, nem kötött le, a szöveget nem tartottam egy tízéves gondolatvilágának megfelelőnek, túl felnőttes volt. Később már izgalmassá vált, főleg Lili a nagymama alakja miatt. Az apát és a testvért is távolinak éreztem, őket sem tudtam megszeretni.
Maga a történet lényege, Ana szerepe érdekes lett volna, de így csak gyenge négyes.

Kölcsön kaptam, kölcsön kapott könyvet pedig illik elolvasni. Végigszenvedtem. Pedig a stílus jó, kifejezetten olvasmányos,de a regény az én ízlésemnek nem eléggé pörgős, a karakterek kissé életlenek. Abszolút egyszer olvasós, egy hét múlva semmire nem emlékezős könyv. Nem tudom lehetett volna-e ez jobb. Lehet csak ennyi volt a történetben.

Megrázó könyv volt, meg kell hagyni. A téma fájdalmas, és nagyon kíváncsi voltam, kiderül-e a végére az igazság.
Az író stílusa sajnos annyira nem fogott meg, de annak örültem, hogy mindkét lány kapott megszólalási lehetőséget.
Verónica ugye megtalálta azt a bizonyos fényképet még gyerekként. Nem biztos, hogy felkeltette volna az érdeklődését, ha nincs az a sok pusmogás a szülei között, amiről ő meg az öccse nem tudhatott. spoiler Jó néhány embert gyűlöltem ebben a történetben, és Ana állt az élen. Annyira nyilvánvalóan nem stimmelt vele valami, annyira törleszkedett a családhoz, és az apához, hogy hányingerem lett tőle. spoiler
Laurára egy kicsit haragudtam a végén. spoiler
Nagyon szomorú, hogy ilyesmi megtörténhetett régen, de nagyon remélem, manapság ez már nem „divat”.

Nehezen találtunk egymásra, de a végére csak összeállt egy súlyos családi dráma. Az első fele nekem vontatott volt, de el kell ismernem, hogy az írónő szépen játszott az olvasóval, spoiler A feszültség hiányzott, spoiler. A végére viszont szépen összeálltak a darabkák. Nagyon érdekes volt figyelni Laura reakcióit, spoiler Az igazán letaglózó azonban az utószó volt számomra, spoiler Érdekes, hogy ezt pont a Nő fehér kimonóban után olvastam, amiben szintén ártatlan éppen megszületett babák sorsa volt a téma. Valószínűleg sok volt nekem ez a két könyv egymás után.

Ez a könyv a gyermekkorom idézte fel, mind a stílusával, mind a történetével. Még az imitt-amott unalmasnak tűnő részleteket is úgy itta be a szemem és az agyam mint a szivacs. Egyszerűen pazar. Krimiket megszégyenítő módon hull le a lepel és áll össze a kép egy család történetéről. A szereplőkkel együtt jöhetünk rá az apró részletekre.
Maga a történet tragikus, és még elszomorítóbbá teszi a tény, hogy ilyen megtörtént emberekkel.