Charles ​Dickens élete 91% 10 csillagozás

Dickens-rajongóknak afféle alapmű. Terjedelmes, részletgazdag, alapos, és ami számomra nagyon fontos: korrekt. Nem emeli piedesztálra Dickenst, éppen ellenkezőleg: a végletekig árnyalja a róla kialakult képet, úgyhogy a könyv végére érve olvasó legyen a talpán, aki az egymásnak ellentmondó visszaemlékezések, és Dickens egyszer nagyvonalú és szívélyes, máskor már-már kegyetlennek tűnő cselekedetei ismeretében képet tud alkotni arról, hogy milyen is lehetett ő valójában. Bevallom, én nem tudok, de szeretem azt hinni, hogy velem kedvesen bánt volna :D, feltéve, hogy a kapcsolatunk felületes, és a beszélgetéseink az irodalom, és olyan rejtélyes dolgok köré fonódnak, mint mondjuk a mesmerizmus*. Dickens ugyanis igazi haladó szellem volt: érdekelte az álomszerű transzállapot, és az 1840-es évek közepén „távgyógyította” is egy hölgyismerősét, akit saját elmondása szerint gonosz szellemek zaklattak. A távgyógyítások minden délelőtt 11-kor zajlottak (D. és a hölgy ebben az időpontban erősen egymásra gondolt), és hogy Dickensnek lehetett egyfajta „meggyőző”, hipnotikus kisugárzása, azt jól bizonyítja, hogy egy alkalommal, amikor délelőtt 11-kor együtt utazott a feleségével, az asszony – aki semmit sem tudott a férje gyógyítási kísérleteiről – váratlanul transzba esett. Szóval, Dickens erős akaratú ember volt – többféle értelemben is –, azonban nem mindig használta helyesen az „erejét”(= pénzét/tehetségét/szívósságát/kitartását/stb.). Feleségét például elhagyta, és aztán besározta a nevét, fiatal szeretőt tartott, tíz gyereke közül pedig csak a lányait szerette, a fiait egy kivételével ingyenélőnek tartotta, és sajnálta, hogy könnyű gyermekkor jutott nekik, és nem kellett olyan keményen dolgozniuk, mint ahogyan neki kellett tízéves kora körül egy gyárban. Viszont, éppen a szegény gyermekkor miatt, sikeres íróként támogatta az árvákat, a leányanyákat és a prostituáltakat – akiknek átmeneti szállást biztosított egy általa építtetett házban és rendes foglalkozáshoz segítette őket –, szabadidejében pedig börtönöket látogatott, és felszólalt az ottani nyomorúságos állapotok ellen. Jótékonykodott családtagokkal és rokonokkal, barátokkal és rászoruló idegenekkel (persze nem válogatás nélkül), úgyhogy sokan kedvelték, és huszonévesen sikerült élethosszig tartó barátságokat is kötnie. Társaságos lévén, szerette a nagy vendégségeket, a közös mulatozásokat, a színházakat… és a színészkedést. Nem egyszer színpadra lépett ő maga is, sőt élete utolsó felében felolvasóesteket tartott a műveiből (Amerikában is!), ami teljesen szokatlan volt abban a korban, de ami nagyon sok pénzt hozott a konyhára. A felolvasókörúthoz kapcsolódik az alábbi aranyos epizód is: 1868-ban, portlandi felolvasása után a vonaton odaült mellé egy tizenkét éves kislány. Hamarosan szóba elegyedtek, és a beszélgetés során kiderült, hogy a kislány nem tudott ott lenni a felolvasáson, pedig nagyon-nagyon szeretett volna. Elmondta, hogy majdnem mindegyik Dickens-regényt olvasta, valamelyiket hatszor is, de az unalmas részeken átlapozott. Hozzátette, hogy nem a rövid unalmas részeken, hanem a hosszúakon. :) Ezen Dickens nagyot nevetett, majd jó alaposan kifaggatta őt az „unalmas részekről”. A kislány, akit Kate Douglas Wiggin-nek hívtak, felnőve maga is író lett, regénye Becky sorsa címmel magyarul is olvasható (ez lenne az: https://moly.hu/konyvek/kate-douglas-wiggin-becky-sorsa )! :)
Még vagy tucatnyi érdekes epizódot emelhetnék ki az életéből, de inkább visszafogom magam :), és zárásképpen egy személyes élményemet osztom meg: tavasszal (amikor már javában olvastam ezt a könyvet), Londonban jártam, és meglátogattam a Charles Dickens Museumot** – vagyis azt a múzeummá alakított, többszintes házat, ahol fiatalkorában néhány évig Dickens a feleségével és a gyerekeivel élt –, és a Westminster Abbey-t, ahol sok író- és költőóriás mellett az ő sírja is megtalálható. Jó élmény volt – főképp a múzeumi látogatás –, de most már úgy gondolom, még jobb lett volna, ha előtte végigolvasom C. Tomalin könyvét!

*A wikiszótár így definiálja: vonzáson alapuló feltételezett kisugárzás, amely egy élőlényből ered, és a mágneses jelenségekhez hasonlítható életenergia fajta; a 19. században ezt gyógyításra is megpróbálták alkalmazni.

** Persze ez nem egyedüli úti cél volt, csak egy kis állomás a többi közé beiktatva.

Rendkívül részletes (nekem helyenként már-már túl részletes is), de azért olvasmányos életrajz, tényleg mindent megtudsz Dickensről és a műveiről, ez utóbbival vigyázzatok, mert sok a spoiler

Azt hiszem túlzás nélkül állíthatom, hogy Claire Tomalin könyve az év legjobb életrajzi írása, és az is lehet, hogy ez sokáig így is marad, hacsak nem ír még több könyvet.
Ő az a szerző, aki lenyűgöz alaposságával, mélyreható következtetéseivel, és közben fenn tudja tartani a szöveg könnyedségét, érdekességét és olvasmányosságát. Bevallom szívesen lennék az asszisztense.
Az életrajzírás alapvetően indiszkrét műfaj, így a szerző fellebbenti a fátylat az írófejedelem kettős életéről, bemutatja a sokgyermekes bohém családapát és a fiatal szeretőt tartó rejtélyes „cukros bácsit”.
Remek olvasmányélmény, de páratlan forrásanyag is.
Bővebben itt: http://profunduslibrum2.blogspot.hu/2013/10/claire-toma…

Kalapot emelek Tomalin előtt. Sok munkája lehet ebben a részletgazdag életrajzi könyvben Dickens-ről.
Eddig csak pár információt tudtam Dickens életéről, de most már sokkal többet tudok. Némely életrajzíró száraz tényeket tud csak közölni, de Tomalin úgy írta meg ezt a könyvet, hogy Dickens életre kelt a lapokon. Úgy tekintett rá, mint egy emberre, nem csak úgy, mint egy íróra, hírességre.
Ez az én elképzelésem Dickensről:
Nagy hatással volt rá az, hogy kiskorában cipőpasztagyárban kellett dolgoznia és az, hogy testvérét, Fanny-t iskoláztatták, őt meg elküldték dolgozni. Apja jelleme visszaköszönt egész életében, hiszen testvérei és gyerekei közül is sokan adósságba keveredtek. Szerintem a feleségével igazságtalanul bánt, és az a nyilatkozata gonosz húzás volt tőle. A tíz gyerek megkeserítette, mert csak azon aggódott, hogy miből tartsa el őket. Volt, akivel teljesen megszakított a kapcsolatot, mert adósságokba keveredett, ami azért kicsit gonosz volt tőle. Zsarnok volt. A rend és fegyelem uralkodott otthonában. Szerintem titkon gyűlölte a feleségét a tíz gyerekért. Mintha csak a nőnek lenne a szerepe a gyereknemzésben. Csak a munkának élt, mert neki kellett eltartania több mint egy tucat embert. Azért ez nagy nyomást gyakorolt rá. Aztán kicsit fejébe szállt a hírnév és ahogy a könyv mondja, „ripacs” lett.
Persze sok jó tulajdonsága is volt. Szeretett jótékonykodni és segíteni. Ezt nagyra becsülöm benne. Azt is, hogy maga erejéből képes volt felküzdenie magát a szegénységből. A beszámolók alapján bohóckodó, kedves ember lehetett. Egy igazi partiarc volt. Szívesen elmentem volna egy felolvasására.
Nagyon tetszett a könyvben, hogy Tomalin a dolgokat/eseményeket több oldalról, több forrásból is megvizsgálta, mint pl. Dickens halálának körülményeit.
Olvasmányos volt, néhol kicsit túl sok részlettel, de nagyon jó életrajzi könyv. Objektív, bemutatja az író rossz és jó oldalát is.

Ambivalens érzéseket ébresztett ez a könyv. Egyfelől szeretem Dickens műveit, az élete pedig elképesztően izgalmas. Gyorsan el is határoztam, hogy az életrajza tükrében újraolvasok pár kedvencemet.

Másfelől… Néha fájdalmasan igénytelen volt a megfogalmazás, egyes mondatoknál fel-felszisszentem. Hajlok afelé, hogy a nyelvhelyességi problémák tömkelege a fordítás sara. Emiatt, és kizárólag csak emiatt nem jár 4 csillagnál több.