Forgó ​táncparkett 77% 24 csillagozás

Szomorú női sorsok, akik mégis irígyek a másik nő nem létező boldogságára. Mit mondjak nem egy love story. Címből másra következtettem, ennek ellenére jó volt olvasni.

Nem voltam tőle elragadtatva. Nem tetszett, hogy így elaprózta a cselekményt. Túl sok életút, túl kevésbé kidolgozva. Szívesen olvastam volna részletesebben ezeket a sorsokat. Számomra nem volt teljes így.
Nem tetszett a regény tördelése sem. Teljesen logikátlan volt a fejezetek és a bekezdések tagolása. Gyakran minden mondat új bekezdésben kezdődött. Jobb lett volna külön novellában közölni a sorsokat. Ez inkább novelláskötet volt így, regénynek álcázva.
És amitől a falat kapartam, azok a lehetetlen angol-magyar kifejezések: pl. aranysújtásos doorman. Ismerem az írónő életútját, éppen ezért fájt. Még ha ki is vándorol az ember Amerikába, attól még magyarul nem kell elfelejteni, pláne egy írónak. Nekem ez így túl sznob volt…

Újabb Claire Kenneth könyv, amiben nem csalódtam. Hozta a formáját. Könnyed történetek. Előre haladó cselekmény nélkül. Mindenkinek az életébe kaptunk betekintést. Mintha valakinek megírták volna az életrajzát, és abból kiragadott részleteket egy kötetben összefoglalták.
Viszont a háttérben azt a témát feszegeti, hogy mennyien szeretnének más bőrébe menekülni a saját bajuk elől, azt gondolván, hogy a másiknak gondtalan élete van. A történetekből kiderülhetett, hogy ez bizony nem így alakul az életben. (És persze ezt tudhatjuk magunk is) Mindenkinek meg van a saját gondja, baja.
A könyv végén a kör bezárul. A forgó táncparkett tesz egy kört, én így értelmeztem. :)

Érdekes a könyv cselekményének felépítése. Mint egy gyöngysor, mindegyik történet valamilyen módon csatlakozik az előzőhöz. Egy pillanatra találkozik az életük az előző történet szereplőjével, rendszerint valamiért irigyli őt. Onnantól már az új főszereplővel folytatódik, ami után kiderül, hogy nem is olyan irigylésre méltó, nehéz titkokat rejtő a másik élete is.
A történetek több helyszínen játszódnak, nem okozott törést a cselekmények egyik helyszínről a másikra való áttétele sem.
Novellás kötetnek is beillet volna, de nekem tettszett az egyik történet másikba kapcsolása.

15 évesen kezdtem el olvasni a felnőttebb korosztálynak íródott könyveket, akkor váltottam át az ifjúsági irodalomról. Épp végeztem egy kedves olvasmánnyal és keringtem a lakásban, nem találtam a helyem, azonnal olvasni akartam megint valamit. Anyukám mondta, hogy az „Éjszaka Kairóban” tetszene, neki az összes Claire Kenneth könyv megvan, szívből ajánlja mindet. Lelkesen fogadtam el, mikor a kezembe nyomta és minden szabad percemben olvastam. Emlékszem, lebilincselt. Zsinórban elolvastam az összeset. Nekem annak idején nagyon-nagyon tetszett ez is, akárcsak a többi műve az írónőnek, de nem vagyok róla meggyőződve, hogy ma, szűk harminc évvel később ugyanezt a hatást váltaná ki belőlem. Ami nem tetszett az az, hogy úgy a második-harmadik könyve után már úgy éreztem, kissé egy kaptafára készültek (de ezt gyakran érzem az íróknál). Ettől eltekintve olvasmányosak a könyvei, jó a cselekményleírás és mindig van benne izgalom.