A ​halál vége (A háromtest-trilógia 3.) 46 csillagozás

Cixin Liu: A halál vége

Az emberiséget túlzottan magabiztossá és felfuvalkodottá teszi már a győzelem előérzete is. Pedig ha sikerülne végre együttműködnie a két civilizációnak, akkor talán újra lehetne írni a történelmet, mely nem a múltunk, nem a jelenünk, és nem is a jövőnk. „Ha az új univerzum valóban megszületik, számos, palackba zárt üzenet sodródik majd benne. Hihetőnek tűnt, hogy a palackok egy jelentős részében olyan tárolómechanizmusok működnek, melyek az adott civilizáció minden tagjának emlékeit és gondolatait magukba zárták, részletes biológiai jellemzőikkel együtt – talán ezek a feljegyzések elegendőnek számítanak majd ahhoz, hogy az új univerzumban egy új civilizáció új életre keltse azt a régi civilizációt.”

„Már nemcsak az emberiség túlélése, hanem az univerzum léte forog kockán bármelyik világegyetemről is legyen szó.”

>!
Európa, Budapest, 2019
808 oldal · ISBN: 9789635041114 · Fordította: Dranka Anita
>!
Európa, Budapest, 2019
804 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635040384 · Fordította: Dranka Anita

Enciklopédia 2


Kedvencelte 8

Most olvassa 9

Várólistára tette 38

Kívánságlistára tette 51

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Noro
Cixin Liu: A halál vége

A 2019-es év alighanem legvaskosabb, de számomra eddig mindenképpen a legjobb új megjelenése ez a könyv. Az első kötet kissé esetlen újító szándékától a második rész szabatos profizmussal felépített maximalizmusán át Cixin Liu eljutott oda, ahol én az igazzy SF irodalmat keresem: a kozmikus perspektívák fejbevágóan idegen, ugyanakkor lenyűgözően eredeti tartományába.
Ha valakinek A halál vége olvasása közben nem koppan legalább száz oldalanként egyszer a földön az álla, az véleményem szerint nem figyelt eléggé. Ebben az egyetlen könyvben ugyanis annyi ötlet van, mint egy komplett sorozatban, és ezek mindegyike kulcsfontosságú a történet – az emberiség és az univerzum történetének – előadása során. Tény, hogy elsősorban a keményvonalas SF rajongóit szólítja meg: a főhősök lelki csipkéit nem sokat ápolgatja, a nézőpont-karakter fogalmában az író számára egyértelműen a nézőponton van a hangsúly. Ez nem hiba, inkább sajátossága ennek a stílusnak. A társadalmi változások és a kozmosz megismerésének ábrázolása azonban igen magas színvonalon zajlik a regényben.

A sötét erdőt több szempontból is Asimov Alapítványához hasonlítottam. Egy dologban a harmadik kötet is erre a klasszikusra emlékeztet: a cselekmény egyre nagyobb időbeli ugrásokkal mutatja be a jövő történelmét, az emberiség sorsának alakulását. Cixin Liu regénye azonban nem áll meg az emberiség jövőjénél, sőt: miközben a tér és az idő egyre jobban kitágul, szerintem kész csoda, hogy emberi nézőpontját egyáltalán sikerül megőriznie. A szerző eleve nem tartozik a társadalmi űroperák két fő irányzatának egyikéhez sem: nem hiszi, hogy a jelen társadalmi berendezkedés fennmaradna a jövőben, de azt sem, hogy egyenletesen, vagy pláne exponenciálisan fejlődnénk tovább. Bár a második könyv befejező fordulata valószínűleg sok olvasó éberségét elaltatta, még jó néhány krízis követi egymást a harmadik kötet lapjain, némelyikről pedig nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy az előzmények ismeretében is megjósolhatatlanok voltak. Az emberi faj puszta fennmaradása mindvégig kérdéses marad. Az univerzum ellenséges mivolta időnként enyhülni látszik, hogy aztán újult erővel térjen vissza ismét. A tudomány néha váratlan felfedezéseket tesz, de hihetjük, hogy más civilizációk már nem lépték meg ezeket réges-régen?
Az ellenséges világegyetem mellett egy új tényező is megjelenik: vajon a világűr természetes közegnek tekinthető, vagy más, nálunk sokkal öregebb lények formálták ilyenné? Esetleg csupán hangyák vagyunk, akik egy romos házról gondolják, hogy az az érintetlen őstermészet? Az angolszász írók közül elsősorban talán Stephen Baxter szeret hasonló gondolatokkal eljátszani, illetve a világmindenség történetét megírni nagy bummtól nagy reccsig spoiler, de Cixin Liu még neki is tud új gondolatokat mutatni. Ezzel a regénnyel a kínai sci-fi egyértelműen felnőtt az angolszászhoz.

20 hozzászólás
>!
Morpheus 
Cixin Liu: A halál vége

Érdekes volt, de valahogy mégis kevés, túl töredékes, túl direkt, néhol szájbarágós. Nem kötött magához, nem igazán izgatott az emberiség sorsa sem, sem az ostobasága, sem a nagyszerűsége, valahogy egy idő után teljesen értelmetlennek tűnt a trisolarisiak és az emberek ellenségeskedése. Valahogy mindegynek tűnt, hogy mi lesz, hogy az egyik nyer, vagy a másik, vagy mindkettő, esetleg egyik sem.
Régi vagy új világegyetem, nulla vagy tíz dimenzió, a túlélés, bármi teljesen mindegy, vagy inkább értelmetlen, ha nincsenek mellettünk azok, akiket szeretünk, és akiket ugyan nem szeretünk, de vattaként ki kell tölteniük a teret körülöttünk ahhoz, hogy érezzük, emberi világban élünk, amiből előbukkanhatnak olyan emberek, akikből a társunk, barátunk lehet. Ezért felesleges a hibernáció, a fénysebességgel való utazás, mert nincs hova utazni ott, ahol minden idegen és üres.

>!
B_Petra
Cixin Liu: A halál vége

A pacifista, felelősséget vállaló fiatal tanult, képzett, nő temérdek megpróbáltatása ?!, és spoiler altruizmusa, bocsássátok meg a cinizmusom, majdnem teljesen felülírta az olvasmány élményt. Olyan volt ez mikor valaki 6:6-ot dob legalább 4x egymás után, nem sima duplát, ó nem. Végül is, ha jól meggondolom, felül is írta a rajongó gént bennem. Ötletek, perspektíva, univerzum ide vagy oda a főszereplő, és minden ami történt nem nem tudott mást kiváltani mint, hogy a szőr is felállt a karomon.
Ami jár az jár, elszórakoztatott, elgondolkodtatott, látom más hogyan képzeli el a jövőt, nem csak a közeljövőt, emberi sorsok, az univerzum sorsa, a nagy összefüggések, porszemnyi semmiségek filozófiája, mind mind érdekes, le is zárta de így bemutatni ennek a nőnek a szemén keresztül ?!
Még mindíg azt tartom ovlasni érdemes, a legjobb hard sci -fi amint az utóbbi időkben olvastam, csak nekem keserű a vége.

>!
ViraMors P
Cixin Liu: A halál vége

Rejtőzz el jól, takaríts alaposan.

A Tejút galaxis Orion-karjának örök éjszakájában két civilizáció suhant el, mint két meteor, és az univerzum emlékezett a fényükre.

A történelem minden egyes pillanatában elszalasztott lehetőségek végtelen sora rejlik.

A gyermek, az emberi civilizáció egyszer kinyitotta otthona ajtaját és kileskelt. A végtelen éjszaka úgy megrémítette, hogy megremegett a hatalmas, mély sötétségtől, és határozottan becsapta az ajtót.

Röviden:
Olyan volt ez a kötet, mint az előző, csak sokkal masszívabb. Hatványozottabban – és itt gondoljatok valami kellemesen magas számra – masszívabb. spoiler

Hosszabban:
Tulajdonképpen nem tudok mást leírni, mint A sötét erdőnél. Cixin Liu még mindig egyszerre ír hard sci-fit és filozófia könyvet, ami oldalról izgalmassá teszi az olvasást, ugyanakkor nagyon nehézzé. Az előző résznél úgy gondoltam, hogy a hangsúly a világon van és nem a történeten. A felelállás itt is hasonló, de sokkal durvábbak az arányok. Ebben a kötetben Liu tömény ötletorgiát tárt az olvasó elé. Az emberiség és az univerzum, amiben létezik, folyamatosan változik és fejlődik. Korok, eszmék, életmódok, különböző világnézetek és technológiák váltják egymást a könyv lapjain. Egyszerűen elképesztő, ugyanakkor a történet meg a legnagyobb jóindulattal is csak arra volt jó, hogy legyen mire felfűzni a millió meg egy ötletet.
Többségében* tetszett, amit leírt, ugyanakkor nem feltétlenül tetszett, ahogy leírta. Néha olyan érzés kerülgetett, hogy az író nem pont az egyszerű földi halandóknak szánta a könyvét, máskor meg az, hogy nem adja magát könnyen, de szerencsére én sem. Azért eléggé rám tudott telepedni, általános szokásommal szemben nem is igazán sikerült más olvasni mellette. Akinek tetszett a második rész, szerintem adjon egy esélyt neki. Aki viszont már az elsőt is száraznak találta, inkább ne, de legalábbis óvatosan próbálkozzon.

*spoiler

>!
Spaceman_Spiff IP
Cixin Liu: A halál vége

Aki végigolvasta az előző kötetet, az nagyjából tudhatja, hogy mire számítson a befejezéstől. Mármint ami a könyv regénységét illeti: a próza ugyanolyan töredezett, a száraz nem is jó szó rá, inkább csak fura helyen vannak a hangsúlyok, ahogyan a ez történetre is igaz. Karakterek továbbra is inkább kétdimenziós figurák, akikről vagy elhisszük, amit olvasunk, vagy nem. A végkifejletét illetően azért akadnak itt meglepetések.
Az egész könyv egy hullámvasút: a zseniális ötleteket borzasztóan unalmas és dagályos részek követik, amikor az amúgy igencsak vastag könyv kifordul a kezünkből. (Mármint az enyémből, mert azt látom, hogy azért a könyv talált magának rajongókat, ami egyébként egy tök jó dolog, mondom is, hogy miért.) Amikor viszont az ötletek működnek, akkor tényleg nagyon működnek, és itt a hard sci-fi elgondolásokra célzok. Más dimenziójú terek, a csillagászati léptékeken való gondolkodás, vagy az, ahogyan a könyv végén a Naprendszerből kijutó emberiség megismeri az őt körülvevő világegyetemet, az valóban izgalmas, egyes gondolataiba bele lehet szédülni. Az egész „sötét erdő” hipotézist még mindig pazar elképzelésnek tartom, ahogyan azt is szerettem, hogy a szerző ennek minden aspektusát végiggondolta és nem tért le a koncepció által kijelölt útról.
Csak azok a mérhetetlenül unalmas részek, csak azokat tudnám feledni! A központi figura egy pillanatig nem volt érdekes, hiába érteni vélem a funkcióját: Liu több helyütt elmondta, hogy el akarta képzelni az ember számára legrosszabb univerzumot, egy olyan helyet, ahol a jó és etikus ember pusztulásra van ítélve – főszereplőnk pedig pont egy ilyen ember. De valahogy nem működik, nem tud érdekes lenni, megmarad egy nagy szemű, halk hangú kisegérnek, aki érthetetlen módon végigutazza az egész könyvet. És ez igaz a maréknyi mellékszereplőre is – egyikük se tudott a pár vonallal felskiccelt statisztaszerepen túllépni.
És csak hogy ne legyen elég, a magyar kiadás még ront a helyzeten. Már az első kötetnél érezni lehetett, hogy nem tesz jót a kínai-angol-magyar szövegtranszfer, legalábbis ezzel magyarázom magamnak azt a sivárságot, amit néha a mondatok produkálnak. spoiler De hogy ez csak fokozódott a harmadik részre, azt csakis a magyar fordításnak (és a szerkesztésnek) tudhatom be. Iparosmunka, ami nélkülöz mindenféle eleganciát – még akkor is probléma ez, ha az eredeti angol szöveg ilyen. Senki nem haragudott volna meg, ha egy picit olvasmányosabbá teszik a könyvet…
A mérleg egyik serpenyőjében a fizika törvényeivel játszadozó idegenek és feloldhatatlan kozmikus problémák, a másikban a dagályosság, a csikorgó szöveg és az unalmas (és távolságtartó) dráma. Kész az egyenlet, csak még belerakunk néhány változót, elvégre irodalomról beszélünk, amit néha hozzám hasonló bölcsészek is a kezükbe vesznek…

>!
Buzánszky_Vírus_Dávid
Cixin Liu: A halál vége

Mostanság nem húzom túl az értékeléseimet, e vonal mentén tovább haladva;

Kedvenc lett.

Egyáltalán nem értem, emberi lények mily módon lehetnek képesek erre; tudni, írni, elhitetni, elkápráztatni, felfoghatóvá tenni a felfoghatatlant, valós lehetőségnek, abszolút logikusnak érezni egy fikciótspoiler!

>!
kvzs P
Cixin Liu: A halál vége

Az elejétől fogva szerettem a sorozatot, de attól, amit a záró kötetben művelt Liu, csak kapargattam az állam a földről.
Ez az a sorozat, ahol a cselekmény szinte csak azért van, hogy hátteret biztosítson az ötletorgiának. Liu ugyanis mindent annak rendel alá, hogy bemutathassa a létező legfélelmetesebb jövőt. Mind a belső, mind a külső problémák arra világítanak rá, hogy mennyit nem tudunk a minket körülvevő világról, és sokszor milyen naivan szemléljük a lehetőségeinket…
Az egész sorozat nagyon idegen az európai olvasóknak. Egyrészt Liu és a főszereplőinek gondolkodásmódja teljesen idegen a nyugati olvasóknak, másrészt a bemutatott világok, problémák és ötletek újszerűsége is megdolgoztatja az agytekervényeket. Ezt az újdonságként ható agytornát lehet szeretni, vagy gyűlölni, de az elismerés mindenképpen jár neki.

>!
WerWolf
Cixin Liu: A halál vége

A Háromtest-trilógia első két része elvarázsolt és már nagyon vártam a befejező részt, melytől azt reméltem, hogy pontot tesz a trisolarisi és az emberiség közti “csata” végére.
Liu egy új szereplőt mutat be az olvasóknak, akinek a szemén keresztül ismerhetjük meg az eseményeket. Cheng Xin kínai rakétatudós élete az “időszámítás korában” kezdődik, azaz napjainktól indul a történet. Az író, kihasználva a hibernáció nyújtotta lehetőséget, Cheng Xint folyamatosan az események középpontjában tudja tartani, miközben az ismert időszakokban (az első két rész eseményei), illetve az eseménytelen, az alapkutatásokkal eltöltött években hibernálja, így korszakokat ível át ezzel a módszerrel.
A trilógia harmadik kötete kicsit más stílusban íródott meg, mint az első kettő. Persze, itt is van egy szereplőnk, aki végig az események középpontjában áll, és döntései befolyásolják a két faj jövőjét. Mégis, úgy érzem, hogy Cheng Xint inkább csak bábu, akit az író ide-oda lökdös, miközben kifejti nézeteit és kísérletezik a fizika lehetőségeivel.
A regény igen érdekes és izgalmas hard sci-fi, melyben a tudomány nyújtotta lehetőségek tárházát tárja elénk az író. Igaz, hogy vannak hihetetlennek tűnő szálai a történetnek, melyek igencsak megdolgoztatják az olvasó szürkeállományát, abban az esetben, ha az ember meg is akarja érteni a jelenség mögött húzódó fizikai elveket.
Két dolog miatt nem tudom maximálisra értékelni a kötetet. Az egyik a súlytalan főszereplő, Cheng Xin, aki csak sodródik az árral, és nem áll ki a döntései mellett. A másik dolog a túlírás. Érezhető, hogy Liu megakarta osztani az elképzeléseit az olvasóval és ki is akarta fejteni ezeket, de néha sajnos kicsit tovább tartott neki. Az egész kötetben vannak ilyen részek, de jellemzően a vége felé erősödött jobban ez a tendencia, ami néha oldalakon keresztül tartott.
A halál vége méltó lezárása a trilógiának, még ha nem is tökéletes. Azzal, hogy az író az univerzum végéig elvitte a történetet, elvarrt minden szálat és ezzel pontot tett a történet végére.

Bővebben: http://www.letya.hu/2019/10/cixin-liu-halal-vege/

5 hozzászólás
>!
Kiss_Zsuzsa I
Cixin Liu: A halál vége

Na most olyat csinálok, amit már rég nem. Értékelek.

Nem vagyok sci-fi rajongó, távolról sem. Mondhatni: a műfaj fényévekre van a lelkületemtől, na de ez a trilógia!

Az első és második rész után naponta figyeltem az Európa Kiadó facebook-bejegyzéseit, hogy mikor jelenik már meg a harmadik. Megjelent, és két nap alatt beleolvadt az agyamba. Ezt máshogy nem lehetne leírni. Nem olvasmányélmény volt, hanem egy átélt kaland, évmilliókon, dimenziókon keresztüli utazás.

Az európai kultúrkörben felnőve furcsa volt a sok kínai nevet megjegyezni, az egyes személyeket korokhoz illeszteni, de kb. csak az első ötven oldalon. Úgy értem: az első könyv első ötven oldalán. Bár hónapok teltek el az első és a második, majd később a második és harmadik könyv megjelenése között, de valahogy mégsem volt nehéz újra felvenni a szálat (mint oly sok többrészes próbálkozásnál), pár mondat után újra magával ragadott a fizika legsötétebb bugyraiba mélyedő történet. (Ami azért nem semmi, mert a fizika és én komoly antagonistái vagyunk egymásnak. A kapcsolatunk kábé ott szakadhatott meg, amikor általános iskolában a neurotikus fizikatanárnő a gondolkodásmódomat felfogni képtelenül az órákon véletlenszerű időpontokban alázott meg a többiek előtt egy-egy jól odaszúrt mondattal, vagy a szerinte csekély elmebeli képességeimnek „megfelelő” feladat megoldatásával «van egyáltalán ilyen szó?».) Na mindenesetre ezt a regényfolyamot élveztem. Kellő arányban volt benne a tudomány, a kaland, a karakterek szépen kidolgozottak és következetesek voltak, a fordítás pedig mesteri. Azt hiszem, csak egy ponton akadtam meg fordítási bakira tippelve, de tekintve, hogy már nem is emlékszem, hol volt az, egyáltalán nem biztos, hogy fordítási hiba lett volna, valószínűbb, hogy a fizikával ápolt korántsem felhőtlen kapcsolatom eredménye.

Egy dolog biztos: ha Cixin Liu ír még valamit, és azt itt is kiadják, az első leszek a vásárlók sorában.

>!
snowwolf
Cixin Liu: A halál vége

Méltó befejezése a sorozatnak. Jobb, mint az első két könyv: amellett, hogy akció az van bőven, a lét bajuszát rángatja: kik vagyunk? mi az életünk célja? mi is ez az univerzum és magányosak vagyunk-e benne?
Ezentúl minden könyvét, ami megjelenik, elolvasom. Pazar volt az egész sorozat.

Viszont nagyon elkeseredtem:

"Az univerzum valósága nem olyasmi, amit meg szeretne ismerni.
– Miért? Yifan felemelte kezét és a galaxis csillagai felé mutatott, aztán hagyta, hogy karja visszahulljon mellkasára a 3 G-ben.
– Sötétség. Semmi más, csak sötétség."
Azért nem ilyen egyszerű ez, nem ez a végső következtetés, de végig jelen van, mint egy sötét dallam.

A következő könyv, amit olvasni fogok: https://moly.hu/konyvek/john-c-lennox-isten-es-stephen-hawking


Népszerű idézetek

>!
Noro

– Tudományos szemszögből nézve nem túl pontos kifejezés, hogy „elpusztult”. Semmi nem tűnt el. Mindaz az anyag, ami ott volt, még most is ott van, ahogy a perdület is. Csak az anyag elrendezése változott, mintha egy pakli kártyát kevertek volna újra. Az élet azonban olyan, mint a színsor a pókerben: ha megkevered, eltűnik.

535. oldal

>!
ViraMors P

Az élet nem állhat kizárólag várakozásból.

Kapcsolódó szócikkek: várakozás
>!
ViraMors P

Az apokalipszist nem tudjuk elkerülni, így élveznünk kell a jelent.

>!
Noro

– Így aztán a biztosítótársaság, ahol életbiztosítást kötött, nem volt hajlandó fizetni. Gao Way ugyan a saját szemszögéből nézve már áthaladt az eseményhorizonton, és halottnak kell lennie, az életbiztosítást azonban a mi világunk keretei között kötötte, és ebből a viszonyítási rendszerből nézve lehetetlen volt bizonyítani, hogy Gao Way meghalt. Még csak elindítani sem lehetett a megegyezés folyamatát, mert a biztosító azt állítja, erre csak a baleset lezárulta után kerülhet sor, mivel azonban Gao Way jelenleg is zuhan a fekete lyukba, a baleset még nem ért véget, és soha nem is fog.

590. oldal

3 hozzászólás
>!
ViraMors P

– Ha elveszítjük emberi természetünket, sokat veszítünk, de ha elveszítjük állati természetünket, mindent elveszítünk.

>!
ViraMors P

Nincs túl sok mondanivalóm, csak figyelmeztetni szeretném önöket.
Az élet elért egy evolúciós mérföldkövet, amikor az óceánból kiért a szárazföldre, de az első halak, amelyek kimásztak a partra, már nem voltak többé halak.
Ugyanígy, amikor az emberek igazán kilépnek az űrbe, és megszabadulnak a Földtől, nem lesznek többé emberek. Így csak annyit mondanék mindannyiuknak: mikor az jár a fejükben, hogy elindulnak a mélyűrbe, és vissza se néznek, kérem, gondolják át! Sokkal nagyobb árat fizetnek érte, mint képzelnék.

>!
ViraMors P

A gyermek, az emberi civilizáció egyszer kinyitotta otthona ajtaját és kileskelt. A végtelen éjszaka úgy megrémítette, hogy megremegett a hatalmas, mély sötétségtől, és határozottan becsapta az ajtót.

>!
ViraMors P

A történelem minden egyes pillanatában elszalasztott lehetőségek végtelen sora rejlik.

>!
Noro

Minden értelmes lény végső sorsa mindig is az volt, hogy olyan hatalmassá váljanak, mint a gondolataik.

795. oldal

>!
ViraMors P

Ha tényleg léteznek csodák, akkor itt az ideje, hogy megtörténjenek.


Hasonló könyvek címkék alapján

Brandon Hackett: Xeno
Tom Sweterlitsch: Letűnt világok
Szergej Lukjanyenko: Ugrás az űrbe
Orson Scott Card: Fajirtás
Brandon Hackett: Isten gépei és más történetek mesterséges intelligenciákról
Kim Stanley Robinson: Aurora
Mur Lafferty: Hat ébredés
Iain M. Banks: A száműző
Ben H. Winters: Földalatti Légitársaság
László Zoltán: Távolvíz