Öleld ​át a tigrist, és vidd vissza a hegyekbe 0 csillagozás

Taj Csi
Chungliang Al Huang: Öleld át a tigrist, és vidd vissza a hegyekbe

Könyvünk ​szerzője tizenhat éves koráig a Távol-Keleten tanult harci művészeteket és képzőművészetet. 1949-ben az Egyesült Államokba került, ahol is saját bevallása szerint olyan mértékben szembesült a Kelet és a Nyugat közötti különbséggel, hogy rendhagyó módon kellett visszanyúlnia keleti gyökereihez. 1973-ban jelent meg szintézise, amely a taj csi nyugati értelmezésének egyik legkorábbi alapműve. 1997-ben, megjelenésének 25. évfordulójára nagy sikerrel újra kiadták.
Mi is az a taj csi? Ősi kínai mozgásrendszer, a harcművészetek és a relaxáció technikáinak sajátos ötvözete. Célja az egészség megőrzése, a belső harmónia megteremtése. A szerző a taoista filozófiát és az ettől elválaszthatatlan taj csi gyakorlatot kívánja Nyugat számára közvetíteni. A szokványos taj csi könyvektől eltérően nem annyira a konkrét gyakorlatokkal és azok elméleti hátterével foglalkozik, hanem inkább azzal, hogyan vihetjük be a taj csi értékeit és alapelveit életünkbe. Könnyedség, spontaneitás,… (tovább)

>!
Édesvíz, Budapest, 1998
210 oldal · ISBN: 9635283083

Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 2


Hasonló könyvek címkék alapján

Havasi András: A TaiJiQuan elmélete és filozófiája
Yang Jwing-Ming: A legendás mesterek Taiji-titkai
Liang Shou-Yu – Wu Wen Ching: 24 és 48 lépéses Taijiquan
Jesse Tsao: Tai chi szűk térben
Teng Ming-Tao: Taoista történet
Ni Hua-Ching: Tao
James Macritchie: Csi Kung
Paul Crompton: Taj Csi
Yu Fu-nian – Schwanberger József: A taijiquan művészete
Christopher Markert: Titkos erőközpontunk, A TANTIEN