A Császár halott. A birodalmi erők egyik csatát a másik után vesztik el, s az Új Köztársaság felemelkedésével egyre többen érezik úgy, hogy a remény visszaköltözött a galaxisba. Han Solo számára pedig ez azt jelenti, hogy végre elérkezett az ideje, hogy törlessze régi adósságát, és segítsen Csubakkának felszabadítani a vukik szülővilágát, a Kashyyykot.
Eközben Norra Wexley és társai a galaxis egyik végétől a másikig hajszolják Rae Sloane admirálist és a megmaradt birodalmi vezérkart. Annak ellenére, hogy egyre több birodalmit sikerül kézre keríteniük, Sloane mindig kicsúszik a kezük közül, s Norra már attól tart, hogy az admirálisnak sikerül valamiféle megoldást találni, hogy megóvja a Birodalmat a teljes széthullástól.
Az admirális utáni vadászatnak akkor szakad vége, mikor maga Leia Organa hercegnő kéri föl Norrát és társait egy kényes feladat elvégzésére. Ugyanis a Kashyyyk felszabadítására tett kísérlet Hant, Csubakkát, és egy csapat csempészt is életveszélybe… (tovább)
Utóhatás: Adósság (Star Wars: Utóhatás 2.) 63 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2016
Enciklopédia 8
Szereplők népszerűség szerint
Han Solo · Gial Ackbar · Sinjir Rath Velus · Rae Sloane
Kedvencelte 1
Most olvassa 2
Várólistára tette 19
Kívánságlistára tette 16
Kiemelt értékelések
Nem is volt kérdés hogy elolvasom, főleg úgy hogy a kedvenc karaktereim is visszatérnek. Temmin, csont urasság, Jas Emari, Sinjir Rath Velus…Természetesen nem maradhat el a már meg szokott,cselszövés,árulás politikai játszmák, hozta azt a szintet amit el lehet várni egy star wars regénytől. színre lépet egy igazán érdekes szereplő a birodalom oldalán Gallius Rax aki egyre jobban hátérbe szorítja Rae Sloane-t .Megjelenik Han és Csubi saját kis szabadság harcukkal . Jól szórakoztam a regény olvasása közben , remélem nem kell túl sokat várni a folytatásra.
Jobban tetszett, mint az előző kötet, mivel tudtam izgulni a szereplőkért, izgalmasabb, kalandosabb. Gallius Rax nagyszerű főgonosz, van benne potenciál, a Sloane-nal való ellentét ábrázolása szintén pompás. A Norra vezette kompánia meggyőzőbb teljesítményt nyújtott, mint korábban.
Véleményem és bemutató az alábbi videóban: https://youtu.be/9ZNuJA-Q53o
Véleményem további Star Wars-regényekről: http://goo.gl/XBEwd
… és Star Wars-képregényekről: https://goo.gl/PUO54i
Az első rész nem győzött meg 100%-osan, de ennél már határozottan éreztem/láttam, hogy Az ébredő erő előzménye lehet.
Örültem, hogy Han, Leia és Csubi is szerepet kapott az előző részben megismert új karakterek mellett. És mivel ez a történet nagyrészt az első kötet egyik közjátékának a továbbvitele kiváncsi vagyok, hogy a harmadik részben is valami hasonlóra számíthatok-e.
Nem lesz a kedvencem ez a sorozat, de egyszer olvasósnak jó.
Történetünk nem sokkal azután folytatódik, ahol az előző rész befejeződött. Hőseink immár összeszokott, de súrlódásoktól nem mentesen végzik a munkájukat, ami alapvetően fejvadász jellegű tevékenység. Begyűjteni és bíróság elé cipelni a birodalmi tisztviselőket. Közben a birodalom oldalán is zajlanak az események, kiderül, hogy ki irányítja valójában a dolgokat. Lassan, fokozatosan lendülnek be az események, és kerülnek a helyükre a szereplők. Kicsit érezni, hogy ez egy átvezető, összekötő kötet az első és a harmadik része között.
Szerencsére vagy sajnos, az Elveszett csillagokat és a Vérvonalat hamarabb olvastam, azokhoz viszonyítva ez a trilógia nekem kevés. Habár az első résznél tényleg jobb volt, a könyv első felével nagyon lassan haladtam. Több unalmas és kevésbé jelentős rész is helyet kapott, a második felétől kezdve viszont valamivel pörgősebbek voltak az események. Nagyon örültem, hogy Leia, Han és Csubakka ezúttal nagyobb szerepet kapott, habár Luke-ot még mindig hiányoltam. Jó lenne megtudni ő eközben merre járt. Az új szereplők közül Jas, Sinjir és Rax nagyon érdekes karakterek lettek, várom mi lesz a lezáró kötetben a sorsuk.
Jó érzékkel folytatja tovább az Utóhatásban megkezdett történetet. Ennek előnyére vált, hogy egy komoly politikai játszma kezd el kibontakozni, amiben az egyik karakter rángat mindenkit, mint a marionett bábúkat.
Emellett tetszett, hogy a már ismert karakterek nem csak egy cameo erejéig tűnnek fel, hanem a történet fontos szereplőivé váltak, de nem főszereplőivé.
Kíváncsi leszek a lezárásra. Tényleg lezárás lesz, vagy csak újabb kérdéseket fog felvetni?
Az Utóhatás trilógia első része nagyon tetszett, a másodikat csak egy picit érzem gyengébbnek. Talán mert hosszabb, és kicsit túlírt.
A korábbi, immár legendának számító folytatásoknál másabb, de semmivel sem rosszabb történet pár héttel az első rész után veszi fel a fonalat. A szereplőket jobban megismerhetjük, van némi jellemfejlődés is.
A regényben tetszettek a közjátékok. A galaxis más részeit is bemutató pár oldalas történetek háttérként szolgálnak a cselekményhez.
A várva várt folytatás, és minden, amire igazán nem számítottam.
A borító kész gyönyörűség, az a fajta, amit hosszú másodpercekig bámulsz, mielőtt olvasni kezdesz. Aztán rájössz, hogy nem akarod hosszú másodpercekig bámulni, mert a sztori érdekesebb.
Számomra ez volt az első történet, aminek egy (illetve kettő) fordulata után azt sem tudtam hanyadikán van elseje. És itt még nincs vége a jóságoknak. Jó volt a szembenálló feleket látni, hogy mit tesz a Birodalom és az Új Köztársaság, hogy állnak egymáshoz, és persze hogy sikerülnek Wexley-ék akciói. Az egyik főszál egy előző részben olvasható közjátékból indul ki? Zseniális :)
A karaktereket még jobban megkedveltem (legalábbis a nagy csapat tagjait)
Temmin sokakat idegesít, én viszont szívesen veszem, hogy dacos (a lázadókra emlékeztet) és fogalma sincs, mi történik körülötte, benne, ettől nagyon is közel került az én szintén kamasz szívemhez. Becsülendő, hogy szereti, és bármit megtenne az édesanyjáért, pedig amit Norra tett vele…én biztos nem így éreznék.
Csont uraság rettenetesen szórakoztató. Most komolyan, egy pszichopata harci droid/pótszülő/barát? Kinek ne jönne jól?
Norrában fogalmam sincs mit kedvelek, ő csak Norra. Egyszerűen és nagyszerűen Norra :)
Jas kezd egyre kevésbé pénzért bármilyen gyilkosságot vállaló, tipikus fejvadász lenni. Jó humor, sajátos módon értelmezett segítségnyújtás, jobb emberré válás gondolata, mindezt úgy, hogy mégiscsak fejvadász marad…tökéletes.
Na de egy pár szó a kedvencemnek is jár, akit szívesen jelölnék kedvenc szereplőim közé, csak hát az enciklopédia Sloane-on kívül senkit nem ismer.
Sinjir Rath Velus, te alkoholista, cinikus, helyét nem lelő exbirodalmi: sose változz meg! (legalábbis csak a megkezdett úton haladj a jobb emberré válás felé)
Sloane felidegesített a végén, de ezt leszámítva meg lehet hagyni életben, sok bonyodalmat okozhat még, és az csak jó lehet.
A közjátékokért ismét piros ponty (igen, már ponty), érdekes voltak.
Mindenkinek ajánlom, aki már befejezte az Utóhatást, mert megéri. Az, hogy Wendig továbbra sem tud love storyt írni, ne tántorítson el senkit, nem olyan lényeges és a harmadik részre ez is javul.
Érdekes könyv volt, a közjátékok továbbra is nyerők, mindenek fölött a koréliai, az hatalmas volt. A főhősök továbbra is az első könyvből megismert szereplők voltak, de most amolyan kevésbé fontos főszereplőként megjelent a Leia, Han és Csubi, amit hiányoltam az előző könyvből, de itt se volt olyan meggyőző. Leia nagyon fura volt a hisztis szerepben, és Han se volt az igazi. Valahogy azt éreztem a könyvön, h már el kell kezdeni áthidalni a rést a 6 és a 7 között, például a személyiségekben beállt változásokban mutatkozót. De a Norrás csapat szimpi volt, mindegyik a saját kis kidolgozott jellemével, Csont uraság, meg főleg ahogy a többiek viszonyulnak hozzá az nagyon ütős. Szintén pozitív, hogy az előző részben semmi galaktikus történelemre gyakorolt (utó)hatást nem éreztem, itt már legalább elő vannak vezetve érdekesnek ígérkező dolgok, kíváncsi leszek a befejező részben mennyire varrja majd el a szálakat a szerző. Kicsit lassan csordogált a könyv eleje/közepe, de a vége kárpótolt.
Mit is mondhatnék erről a könyvről? A Star Wars új kánonjának talán egyik legfontosabb regénye lett. A rengeteg új információ, magyarázata a galaxis politikai helyzetének, a pörgős cselekmény és egy meglepő lezárás mind hozzá járul, hogy a könyv letehetetlen olvasmány legyen. Azok a Star Wars rajongók, akik eddig még nem olvasták el azoknak azt javaslom, hogy sürgősen szerezzék meg, mivel rendkívül jól sikerült regény lett, ráadásul visszaidézi a Timothy Zahn időket, mikor még az ő könyvei reprezentálták a Jedi visszatér utáni időket.
Nagyszerű időtöltés volt ez a könyv, alig bírtam letenni. A végéről pedig csak annyit mondok, hogy Jakku bolygója SOKKAL fontosabb, mint először hitte volna bárki is.
Izgatottan várom az Utóhatás-trilógia harmadik fejezetét. :)
Népszerű idézetek
Ez egy háború, Leia, és egy háborút nem lehet megnyerni. A legtöbb, amit remélhetünk, hogy mi teszünk pontot a végére.
275. oldal
Sinjir tudta, hogy ez a fajta hozzáállás sokakra jellemző az Új Köztársaságban. Nem volt még kiforrott új kormány, sem megfelelően működő hadsereg, és sokan kénytelenek voltak időről időre a saját erkölcsi normáik szerint dönteni.
A Birodalomban ez elképzelhetetlen lett volna. Ott soha senkiben nem merült volna föl, hogy ne teljesítse azonnal a kapott parancsot. A tétovázás lefokozást jelentett, a parancsmegtagadás halált.
A Birodalomban minden a kapott parancs és a parancsnoki lánc volt. Ha valaki utasította az embert, hogy letolt nadrágban forogjon körbe-körbe, akkor azt tette. És nem kellett tudnia, miért.
Nem is akartuk tudni.
Az Új Köztársaság azonban – legalábbis papíron – az egyéni emberi értékekről szólt. Arról, hogy mindenki a saját erkölcsi mércéje és legjobb belátása szerint próbált dönteni. És ha valami nem tűnt helyénvalónak, mindig volt egy felsőbb szerv, ahová panasszal lehetett fordulni.
Nagyban és hosszú távon egy ilyen rendszer életképtelen. Hogy is tartja a régi mondás? Túl sok admirális, túl kevés altiszt.
Igaz, az Új Köztársaságban admirálisból sem volt elég. És ha azt is hozzáveszik, hogy Mon Mothma máris nekilátott a galaxis demilitarizálásának…
Mire kettőt pislantanak, az egész szétesik. A Birodalom sem volt képes a végtelenségig fönnmaradni, pedig mindent megtett, hogy kiirtsa az alattvalóiból a hezitálásra és parancsmegtagadásra való hajlamot. Egy olyan rendszer, ami nemhogy tiltja, de még támogatja is ezt a fajta hozzáállást…
Mire az Új Köztársaság észbe kap, megint felüti a fejét a lázadás, csak ezúttal ők lesznek az elégedetlenkedés rosszabbik oldalán. És akkor az emberek, akiknek előbb-utóbb elegük lesz a zűrzavarból, ismét rendet akarnak majd, és azt követelik, hogy hozzák vissza a Birodalmat.
A Birodalom túl kemény volt az alattvalóival. Az Új Köztársaság viszont lehet, hogy nem elég kemény a polgáraival.
149-150. oldal, 11. fejezet – Adósság (Szukits, 2016)
Azt egyelőre még nem sikerült kitalálnia, hogy miért is kellene élnie, de úgy volt vele, hogy addig is, amíg kitalálja, a nem-meghalás igen előkelő helyet foglal el a mindennapi teendők listáján.
30. oldal
Az leszel, ami lenni szeretnél. Én csak azt szeretném, hogy közben végig önmagad maradj, és ne érdekeljen, mások szerint minek kellene lenned!
69. oldal
– Részeg vagy? – érdeklődött Jom.
– Sajnálatos módon nem…
330. oldal
– Úgy értem…nem találod a helyed az életben, sokszor nem tudod, hogy mit kellene tenned vagy mondanod…
– Hát…igen.
– Gratulálok, Temmin! Most már hivatalosan is felnőtt vagy!
– Te most azt akarod mondani, hogy a felnőttek se tudják, hogy…
– Azt – bólintott ünnepélyesen Sinjir. – Csak tízből kilencszer elég jól leplezzük. És ha ez vigasztal, kölyök, sokszor én se tudom, hogy miért vagyok itt. Mi több, tartok tőle, ha egyszer rájövök, fél másodpercen belül szörnyethalok. Mert ha van valami titokzatos hatalom ebben az univerzumban, ami összetartja és működteti a dolgokat, akkor az nem az Erő, hanem az írónia.
141. oldal
– Egy keveset talán tényleg tudok az operákról, de sosem tekintettem magam lelkes rajingónak – mondta a nő kimérten.
– Majd mellettem azzá válik! – dörzsölte össze a kezeit elégedetten a férfi. – Az operák tele vannak remek ötletekkel! Megindítóak! Könnyet csalnak az ember szemébe, vagy megörvendeztetik… pedig még csak nem is valósak. Ebben rejlik az a fogás, amit szeretném, ha átgondolna, és megértene! Azt, hogy valaminek nem kell feltétlenül igaznak lennie, hogy hatást váltson ki. A hangszeres játék vagy a dalok, a dráma és melodráma, a pátosz és a tragédia… mindez színtiszta hazugság. Kitaláció. És mégis az, ami a színpadon történik, egyfajta igazságként képződik le az elménkben. A tény és az igazság két különböző dolog, és engem sokkal jobban érdekel az igazság, mint a tény. Úgy hiszem, némi fondorlat megengedhető, ha a szükség úgy hozza – és most úgy hozta.
49. oldal, 3. fejezet – Adósság (Szukits, 2016)
– Gyerünk! – vezényelt Solo.
– Én nem megyek ki oda! – tiltakozott Sinjir.
– Dehogynem!
– Pókok vannak mindenhol. És nem apró pókok, hanem akkorák, mint a nagymamám. És mialatt a nagymamám elég kicsi asszony volt, sokkal, de sokkal nagyobb volt a világ összes többi pókjánál!
– Azok most el vannak foglalva – vágott vissza Solo.
– Mivel?
– Megeszik a rohamosztagosokat.
– Említettem már, hogy mennyire gyűlöllek?
– Egyszer-kétszer… – felelte Solo, és legyintett, mint akinek semmi sem számít.
370. oldal, 35. fejezet - Adósság (Szukits, 2016)
A sorozat következő kötete
Star Wars: Utóhatás sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Timothy Zahn: Járulékos veszteség 96% ·
Összehasonlítás - James Luceno: Darth Plagueis 93% ·
Összehasonlítás - Matthew Stover: A Sith-ek bosszúja 92% ·
Összehasonlítás - John Jackson Miller: Kenobi 91% ·
Összehasonlítás - Timothy Zahn: Thrawn 91% ·
Összehasonlítás - Paul S. Kemp: Hullámtörés 91% ·
Összehasonlítás - Christie Golden: Sötét tanítvány 90% ·
Összehasonlítás - Joe Schreiber: Maul – Vesztegzár 90% ·
Összehasonlítás - John Ostrander – Jan Dursema: Star Wars: Hagyaték 1. ·
Összehasonlítás - Timothy Zahn: Kirajzás 90% ·
Összehasonlítás