Harcosok ​klubja 1149 csillagozás

Chuck Palahniuk: Harcosok klubja Chuck Palahniuk: Harcosok klubja Chuck Palahniuk: Harcosok klubja Chuck Palahniuk: Harcosok klubja Chuck Palahniuk: Harcosok klubja

Chuck Palahniuk bemutatkozó regénye egy új generáció valóságos bibliája lett. Névtelen kisember hőse lélekölő hivatali munkáját és fogyasztói rabszolgalétét megelégelve lázas ámokfutásba kezd, fészekrakó életmódját előbb önpusztító párharcokra, majd nagyvárosi terrorakciókra cserélve, a háta mögött hagyott nagy amerikai Álmatlanságból mind közelebb sodródva a totális tagadás tébolyához. A Harcosok klubja egyszerre adrenalindús akciófolyam, csavaros thriller és szívszorító románc, de mindenekelőtt egy kíméletlen önvizsgálat története: kis anarchista szakácskönyve nem a jóléti társadalom felszámolásához kínál kétes hitelű recepteket – oldalain inkább a menekülés lehetőségeivel, majd lehetetlenségével történő szembesülés revelatív erejű krónikája pereg másodpercenként 24 filmkockás sebességgel.
Nem csoda, hogy a kultuszkönyvből – 1999-ben, David Fincher rendezésében – ragyogó kultuszfilm is készült.

Eredeti megjelenés éve: 1996

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: FilmRegények Cartaphilus · Helikon Zsebkönyvek Helikon · Chuck Palahniuk Trubadúr

>!
Helikon, Budapest, 2022
252 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634794981 · Fordította: Varró Attila
>!
Helikon, Budapest, 2020
252 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634794981 · Fordította: Varró Attila
>!
Trubadúr, Budapest, 2018
230 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634790198

5 további kiadás


Enciklopédia 44

Szereplők népszerűség szerint

Tyler Durden · Marla Singer

Helyszínek népszerűség szerint

IKEA


Kedvencelte 340

Most olvassa 44

Várólistára tette 504

Kívánságlistára tette 391

Kölcsönkérné 12


Kiemelt értékelések

DaTa>!
Chuck Palahniuk: Harcosok klubja

Úgy a felénél még annyira fortyogott bennem az indulat, hogy megfogadtam, erre én 0,5 csillagot adok, és értékelésnek egyszerűen annyit vagyok hajlandó írni, hogy Nem!. Se többet, se kevesebbet. Én túlságosan finomlelkű vagyok ehhez, a filmet nem ismerem, de ha olyan, mint a könyv, legnagyobbrészt tekintetem tenyerembe rejtve szorongtam volna végig, azt biztos. A könyv olvasása közben helyenként fizikai rosszullét környékezett, néhol szinte öklendeztem. Aztán egyre jobban próbáltam a szereplők pszichopatológiáját megérteni, így élvezhetőbbé vált az egész, amikor pedig jött a leleplezés spoiler, akkor már kifejezetten szerettem. Hatással volt rám a könyv, kétségtelenül. Nem mondom, hogy elolvasnám újra valaha is, de az élmény maradandó. A filmet viszont nem nézem meg. Ezek után sem.

7 hozzászólás
Rodwin>!
Chuck Palahniuk: Harcosok klubja

Csak úgy levettem a polcról, nem terveztem, hogy ezt olvasom majd, de a belső hangom azt mondta, ez kell Nekem! Hiszek egy Tylerben, mert jól súgott!
Én pedig azt mondom, hogy tényleg nagyon jó volt. Csak úgy záporoztak a pofonok, amiket kaptam tőle olvasás közben. Mint az Ali – Fraizer trilógiában, ahol mindig más diadalmaskodott.
Esetemben Palahniuk néha akkora gyomrost adott, hogy nehéz volt feltápászkodnom. Minden sornak jelentősége van, nem szabad kapkodva olvasni. Chuck kb beintett az egész világnak, és egy görbe tükröt tartott az olvasói elé. Van akinél nagyon betalál ez a morbid humor, ahogy a szavakkal, és a szereplőivel bánik. Ide tartozom jómagam is.
Sokan akár magukra is ismerhetnek Tyler személyében, és erre a romlott világra, hogy egy dolognak, hány oldala is van? Ki tudsz törni belőle, vagy maradsz aki eddig is voltál?
Nem ragozom túl, már mások előttem biztos megtették, tartalmasabban, és ékesszólóbban.
Csak annyi, hogy zseniális könyv, amit egyszer mindenkinek el kéne olvasnia.
És Te barátom aki ezt olvasod, hiszel egy Tylerben, a világban és annak romlásában, vagy szerinted minden javítható? Hiszel magadban?

>!
Trubadúr, Budapest, 2013
230 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632274157 · Fordította: Varró Attila
Spaceman_Spiff IP>!
Chuck Palahniuk: Harcosok klubja

Apu én vagyok (?)

Nem nagyon tudnék mondani még egy könyvet, ami ennyire férfikönyv lenne. Persze, rengeteg benne foglalt kérdés nemtől független – és ahogy egyre egyenlőbbé válnak a lehetőségek a két nem között ez csak tovább erősödik –, mégis a Narrátor és Tyler kapcsolata messziről bűzlik a férfi identitás kérdéseitől.
Mert hát minden férfi kicsit Tyler akar lenni. És néha minden férfi kicsit a Narrátor.

Igen, nem a tárcád vagy, nem a lakásod vagy, ezt tudjuk, mára már sikk lett ismerni legalább Fincher (egyébként zseniális) filmjét, de sokan a könyvet is előbb-utóbb elolvassák. A fogyasztói társadalom, a mi korunk legékesszólóbb, legbrutálisabb és legsziporkázóbb látlelete ez a könyv.

De mellette ott van a férfi önmarcangolása. Hiszen milyen durva már, hogy miért is jön létre Tyler igazából. spoiler Tyler az az erős, önálló, magabiztos férfi, aki képes meghódítani a világot, és mindent elérni, amit igazán akar. Ugyanakkor mégsem ő az igazi cél, mert ő egyszersmind a férfiúi brutalitás is, a testet öltött pusztítás, amiről a Narrátor csak beszél, Tyler megteszi. Nem érdekli senki és semmi, így ugyanúgy nem életképes, mint a csak a tárgyakkal foglalkozó másik férfialak. (Erről egyébként a film kapcsán itt bővebben is szó van: https://www.youtube.com/watch… )

Végeredményben az én olvasatomban pont arról szól a könyv, hogy különlegesek vagyunk. Már ha elérjük azt a potenciált, ami bennünk van. Amikor túljutunk Apu Kirobbanó Dühén, és nem akarjuk elpusztítani azt a szépséget, amit nem kaphatunk meg, hanem azzal törődünk, amit megkaphatunk.

Nem állítom, hogy könnyű eljutni ide. Én még biztos nem járok ott.

>!
Cartaphilus, Budapest, 2007
244 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789637448591 · Fordította: Varró Attila
3 hozzászólás
Cukormalac P>!
Chuck Palahniuk: Harcosok klubja

„A Rat Racer információs szolgálat mindig az Ön rendelkezésére áll. Most pedig kérjük, hagyja el a testét!” (Macskafogók klubja)

Testvéreim Szilícium-völgyön innen és túl a betárcsázós internetben, a naphosszat tükör előtt próbálgatott Vanilla Ice-mozdulatokban, 2 Unlimitedben és Culture Beatben, valamint a mérhetetlenül cikis, hétvégente osztódással haknizó rave-zenészeket idéző susiruhákban, ez itt a kilencvenes évek! Sajátos kis egyházunk tagjainak kedvenc filmje a Hivatali patkányok (hiába csak ’99-ben mutatják be, nem csak Szomália van tele kalózokkal) – egy valaki mondta a Micsoda nőt, de azóta már elástuk, mármint a tagot –, csütörtök esténként gyulladt fenékkel várjuk a Jóbarátok legújabb epizódját, az egyetlen dal pedig, amit hallgatni engedünk, Madonnától a Fapados priccs. (Vagy nem az a címe? Mindegy, Császár Előd nagyon a Cop Killer felé kacsintgatott, de ledumáltuk róla. Legalábbis asszem… Nem tudjátok, hova lett?) Bizony mondom néktek, kik rendületlenül hisztek az irreálisan felpumpált keblekben és izmokban, az amerikai álomban meg a demokráciában, mi itt mind azért vagyunk itt, mert valami hiányzott vagy elszakadt, amikor készültünk. Apátok (apát, ok?) Tyler Durden. A közösség első szabálya pedig, hogy senkinek egy szót se a közösségről. A második szabály ugyanez. A harmadikat egyelőre még nem tudom ismertetni, de a lényeg, hogy mindenki kussoljon a péntek esti összejöveteleket illetően és akkor rendben leszünk. Vagy szeretnéd, ha szétlőném azt a beszűkült tudatú, hamburgert és sültkrumplit zabáló, kábeltévét bámuló, mókuskerék-rabszolga fejedet, igen?! Nesze, húzd csak meg azt a k…. ravaszt, hadd lássam, lesz-e kedved nevetni, ha az agyvelőd kiloccsan a padlóra és az éjszakás takarítónő kapargatja onnan össze egy telebrunyált vödörbe a maradékát! Tudod, öcsi, a halottak már nem nevetnek.

Befejezted a vigyorgást? Zsír, akkor figyelj tovább! Szent Grálként hordozunk egy könyvet. A címe: Harcosok klubja. A Bibliánk. A Tóránk. A Koránunk. Kultkönyv, kultfilm is van belőle. Először félünk tőle, mert hát mégis csak klasszicizálódott az évek során, aztán felcsapjuk és jön a megdöbbenés: sodor, felzaklat, padlóra küld. Érzed a halántékodon a fegyver hűvös csövét? (Pontosan ezt kérdeztem anyádtól is előző este, te kis nyomorult…) Egy pillanatig sem simogat, mégis olvastatja magát, kirángat a megszokott szürkeségből. Micsoda sorok! Magasztos irodalmi nyelv? Na, azt ne itt keresd! Van viszont mindennél tutibb városi zsargonban szőtt, költői mélységgel ábrázolt látlelet a huszadik század utolsó évtizedének pöcegödörként bűzlő, magát világmegváltónak gondoló nemzedékéről, akik… na jó, ez nem a Mindentudás egyeteme, lököd alássan. Kerek perec kimondon: k…. jó egy könyv és mindenképpen olvasd el, mielőtt odamersz posztolni a lakásom elé, különben bármelyik este kérdés nélkül agyonverlek, ha nem hozod magaddal a listára összegyűjtött felszerelést, fogod?

Tessék, ez a tiéd! Meg van töltve, hogyne. Kispályásnak nézel, öregem? Nem ma kezdtem. Fiatal vagyok még kisapám, de azt tudom, hogy ez a cucc a lehető legjobbkor talált meg. Pont most volt rá szükségem, amikor legszívesebben naponta elhajítanék egy kézigránátot, járjak bármerre is. Ah, ez a Tyler aztán mindent jól lát, mindenkinél jobban – hidd el nekem, még ha kicsit fura íze is van a pudingnak, amit az előbb kaptál. Könnyen lehet, hogy a srácok belevizeltek, de rá se ránts, a harmadik falat után elmúlik az érzés. Aztán már csak azt látod, ahogy a Durden egyház feje nemiszervekről készült metszeteket rakosgat a Hófehérke képkockái közé, hogy hagyott volna anyád Harlem sarkában egy kerítés mellett a tökéletes gyerekkor helyett, amikor mindened megvolt, most meg kamuzol össze-vissza, mert egy aljas kis féreg vagy, aki nem képes normális életet élni… Na, akarsz még egy kis alázást? Nyugi, most már megkíméllek… inkább állj meg itt egy pár napra vagy órára, kapd fel, lapozz bele, csodálkozz, érts egyet, bólogass, aztán gyere vissza dicsérni! Itt vagyok melletted és arra várok, hogy belevesd magad – ezt biztos nem fogod megbánni. A Durden legyen veled, ánem!

Kiegészítő megjegyzés a klubba való felvételed előtt, hogy verjem sebhelyesre azt a fényesre suvickolt, piperkőc képedet: kő, papír, olló, golyó, ököl oda csap, ahova köll – egy valakinek amúgy nem tetszett a könyv. De neki már… béke poraira. A Nemezis Terv utolsó szabálya: tilos kérdéseket feltenni! Mindannyian Tyler Kib….tt Ausztrál Csókja vagyunk.

>!
Helikon, Budapest, 2020
252 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634794981 · Fordította: Varró Attila
lzoltán IP>!
Chuck Palahniuk: Harcosok klubja

Kicsit megmosolyogtató volt – nem gúnyosan –, viccesnek találom azt amikor a fogyasztói társadalom ellen „kampányoló” művet ennyire bekajálják és elfogyasztják – nagy sikerű film is készült belőle, és biztos vagyok benne, ezt lehetett tudni előre. Igazából ez már az abszurd határait súrolja. Na igen, súrolás, takarítani kell, nem maradhat mocsok, hívd életre Te is a saját Káosz-brigádod, ötölj ki egy Nemezis-tervet aztán hajrá, lehet versengeni ki tudja jobban elsikálni az emberiséget.
     És ne csak mosolyogjak, hanem sírjak is. Sajnos ezek a Káosz-brigádok nagyon is léteznek. Hol léteznek? A mindennapokban, ott viselik azt a bizonyos előírt (munka)ruhát amely a megfelelő varázsszavakra mozgatja viselőjét. Nekem is van egy szép – nem fekete – piros varázsruhám, amiben azon dolgozok hogy minél jobban kiszolgáljam a… mit is? Magamat biztosan kiszolgáltatom, aztán beindul a körforgás.
     A könyvben megjelenő erőszakosság megjelenítésének helyessége vitathatatlan (az viszont hogy ezt mások átültetik az életbe, az ennek pont az ellenkezője, de erről nem a könyv tehet, hanem az értelmezés). Egy „szolidabbat” kiemelnék: mi történik az akácfákkal amikor lelocsolják olajjal és begyújtják? A Káosz-brigád egy rögtönzött erdőtüze. És mi történik, amikor ebben a valóságban buldózerekkel letiporják az esőerdőket? Útépítés. Melyik súlyosabb, melyiken kell felháborodni? A regényben ábrázolt erőszakon vagy azon, ami éppen a „szomszédban” történik?
     És ahogy mindent, úgy a Harcosok klubját vagy a Káosz-brigádokat is fenyegeti az a veszély, ami rutinfeladattá változtatja, vagyis ugyanabba a pihe-puha semmibe süllyed bele. Szóval:

(…) Lehet, hogy az ember egy idő után belefásul a rutinverekedésekbe, és szeretne továbblépni. (http://moly.hu/idezetek/456430)

Ha már mindenki pufogtatja az „Én vagyok Apu…” kezdetű mondatokat, elég legyen annyit hozzátenni, legyél Tenmagad Apu, ne csak valamelyik része. Erről is szól a könyv, nem kell mindenáron a csordaszellemet követni, lesni egy vezető óhajait és nem kérdezni, persze nem is kell állandóan a széllel szemben hugyozni.
Találd meg önmagad, válaszd ki valamelyik személyiséged, a többit „lődd főbe”, és élj.

>!
Trubadúr, Budapest, 2013
230 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632274157 · Fordította: Varró Attila
17 hozzászólás
pat P>!
Chuck Palahniuk: Harcosok klubja

Évek óta nem voltam hajlandó elolvasni ezt a könyvet, mert (bár a filmmel kiválóan elvoltam) valahogy abban a skatulyában volt a fejemben, ahol az Amerikai psycho. Amit, finoman szólva, hát ugye nem szeretek annyira nagyon. És ez persze nem is volt olyan nagy tévedés. Az olvasmányélmény azonban egy picikét mégis más volt.
Mert ugyan nem csipkés lelkületű szűzleánykáknak íródott a könyv, azért nem annyira gyomorforgató, és a durva jeleneteket sem éreztem öncélúnak. Bizony, ebben a regényben még én is képes voltam mondanivalót felfedezni. Méghozzá többfélét is ám! Egyszer ugye társadalomkritika – amivel engem ugyan nemigen lehet lenyűgözni, de sebaj. Aztán ugye értelmezhető a férfiúi identitáskeresés regényének – erre ugyan magamtól nem jöttem volna rá, de @acélpatkány értékelése felnyitotta a szemem. Meg még nagyon szép mélylélektani tanmese is a személyiség sötétebb bugyrairól, és ezt az olvasatot nagyon élveztem. (Nyilván van még sokféle más dolog is a sorok között, de nekem ezek tűntek fel.)
A stílusa szerintem nagyon jó, valószínűleg én szeretem a minimalista prózát.
De a legeslegjobb benne az, hogy vicces! Jó, sötét, meg morbid, meg abszurd, meg komolyan már, de én olyan jókat nevetgéltem rajta. Valahogy az a fajta humor van benne, ami úgy mutatja meg a saját életed szar dolgait, hogy rájuk ismersz, de egyből tudod bizonyos távolságból nézni és kiröhögni őket, és úgy már nem is tűnnek olyan borzalmasnak. Az ilyen humort pedig igen nagyra értékelem.

14 hozzászólás
eme>!
Chuck Palahniuk: Harcosok klubja

Őszintén szólva, nem ütött akkorát, mint amekkorára számítottam. Mégiscsak egy agyonrajongott kultkönyvtől van szó. Az is lehet, hogy az én vevőkészülékem nem működik megfelelően, de valami nem stimmel, az biztos. Pedig Pahlaniuk könyve érdekes témákat dolgoz fel, több síkon értelmezhető összetett narratíva. Többszörös kórképet tár elénk, amint a fogyasztói társadalom látszólag békés emésztésének körforgásából kilépni vágyó, anarchista főhős történetét meséli.
Mi történik az egyénnel egy emaszkulált, ösztönöket elfojtó, steril világban? A másolat másolatának másolt világában? A szánalmas rabszolgalétben? Az apanélküliség és -keresés irányvesztettségében? Az álmatlanság-álomnélküliség kilátástalan nihiljében?
Öltöny-nyakkendős kártérítési ügyintézőnk komoly lelki- és identitásválságban van, annyira mélyen, hogy már csak az abszolút mélységben való megmerítkezés kecsegtetheti a megmenekülés reményével. Egyféle válasz ez a kiüresedett, uniformizált, közönyös semmitmondásba fulladó életre: férfias lázadás, pusztítás, kegyetlen és brutális harc, ahol az ember megpróbál megmérkőzni/leszámolni mindennel, de legfőként önmagával, bármit is jelentsen ez.
Palahniuk az egyéni krízishelyzetbe, a mélyléketani-egzisztenciális dimenzióba társadalmi vonatkozásokat épít, diagnosztizál és a kór lefolyását is szépen felvázolja. Az elbeszélő története mintha a rombolva építeni akaró forradalmak ívét követné nyomon, rávilágítva a világmegváltás-pusztítás torzító hatásaira, a hatalom és tömeg viszonyára, a dogma, az írott szó hatalmára, a vezért felfaló önműködővé váló totalitárius rendszerek kialakulására. Az ember pedig itt, ebben az új társadalomban is épp annyira értéktelen, épp annyira csak egy csavar a rendszerben, mint abban, amely ellen lázadt…
Szenvtelen, tűpontos képek, gyilkos szatíra iróniával, csipet paródiával ízesítve. Elszórt utalások, sejtetések, csavar, ami átrendezi és átértelmezésre készteti az olvasót.
Mégis mi a kifogásom a regény ellen? Például a cselekményvezetés, a hirtelen ugrások-váltások, a szakadozottság, amelyeket részben meg lehet ugyan ama bizonyos csavar felől magyarázni, de számomra nem kielégítően és maradéktalanul (nekem legalábbis nem sikerült). Aztán ott van az egész sztori polgárpukkasztónak és sokkolónak szánt tálalása, ami néhol meglepő hatásvadászatba fordul, kimondott igazságai is gyakran zavaróan didaktikusak és sablonosak. A regény paradox módon (?) a bestseller konzumcikkek világa ellen lázadni akaró bestseller termék lesz, és egyáltalán nem biztos, hogy annyira komolyan veszi magát, mint amennyire el akarja hitetni velünk. Sőt. Ravasz, talán túl ravasz is, de úgy érzem, picit jobban ki kellett volna dolgozni az egészet, kicsit csíszolgatni, le-lefaragni, alakítani az íveket. Hogy elhiggyem neki az egészet, és helyenként ne kamaszos Partiszervíz-szabotőrakciónak lássam…

cortinadampezzo P>!
Chuck Palahniuk: Harcosok klubja

Sosem láttam a Harcosok klubja filmet, hiszen amikor megjelent, még túl kicsi voltam hozzá, később pedig már nem annyira érdekelt a nagy fordulat lelövése miatt. Ha teljesen őszinte akarok lenni, inkább úgy fogalmaznék, hogy féltem tőle, mert sűrűn előfordult már, hogy egy kultfilm a legkevésbé sem érintett meg, ezért a tinédzserkori rendszerellenes lázadásom más, kevésbé ismert alkotásokkal tápláltam.

Nos, azóta eltelt több mint 15 év, és most sem érzem szükségét, hogy megnézzem a filmet, viszont egészen más ok miatt: az alapjául szolgáló kisregény annyira pazar, hogy szinte képtelenség jól filmvászonra ültetni. Régen olvastam már ennyire jól összerakott, az elejétől a végéig teljesen önazonos és koherens történetet, amely nélkülöz mindenfajta túlírást, egyetlen percre sem pihen meg és folyamatos sodrásban tartja karaktereit.

A Narrátor a hivatali patkány archetípusaként valami magasabb szintű létezésre vágyik, ami a Tylerrel történő találkozást követően kézzelfoghatóvá válik: Tyler ugyanis épp olyan senki lehetett, mint ő, mielőtt hátat fordított a fogyasztói társadalomnak és felkent célja lett, hogy elpusztítsa a körülötte lévő világot. A Narrátort lenyűgözi Tyler fesztelensége és magabiztossága, arra vágyik, hogy ő maga lehessen az a személy, akiért ezrek rajonganak és áldoznák fel az életüket. És mivel érzi, hogy Tyler egykoron ugyanolyan lehetett, mint ő, tudja, hogy számára is van lehetőség eljutni ebbe a létállapotba.

Valami ugyanakkor nem stimmel a Narrátor és Tyler kapcsolatával, és ez az olvasónak is hamar feltűnik, Palahniuk ugyanis remekül ábrázolja a köztük feszülő ellentmondásos, egyre bizalmatlanabb és paranoidabb viszonyrendszert. A fentebb említett koherencia érhető itt tetten, ugyanis minden egyes találkozásuk, sőt minden interakciójuk a harmadik főszereplő Marlával pontosan egyetlen út, a nagy fordulat felé vezet.

Palahniuk egyébként is remek abban, hogy az emberi lélek legmélyére hatolva élveboncolja a karaktereit, minden kulturális mázat lefejtve róluk, a maguk gyarló csupaszságában mutatva be őket. Az erőszak ábrázolása néha öncélúnak tűnhet, de ne feledjük, itt olyan emberi roncsokról van szó, akiknek semmilyen eszköz nem maradt már, csak a pusztítás.

Sokan sokféleképpen magyarázták már, hogy miről is szól a Harcosok klubja, a fogyasztói társadalom filozofikus igényű kritikája, vagy csupán egy maszkulinitástól fröcsögő, destruktív felnövésregény, esetleg valami egészen más. Az igazság persze valahol ezek között van, az azonban bizonyos, hogy bármelyik oldal felé is hajlik az olvasó szíve, egészen remek olvasmánnyal gyarapodhat.

Hm, mire ezt leírtam, már a filmre is kíváncsi vagyok.

>!
Helikon, Budapest, 2020
252 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634794981 · Fordította: Varró Attila

Népszerű idézetek

egy_ember>!

Puha kis fészkünk rabjává válunk, tárgyaink tulajdonból tulajdonosok lesznek.

3 hozzászólás
Életveszélyes_és_Tilos>!

Egy régi közhely szerint mindig elpusztítjuk, amit szeretünk – nos, akárhogy nézzük, ez fordítva is igaz.

13. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szeretet
Sigyn>!

Nagyon könnyű sírni, ha egyszer rájövünk az igazságra: mindenki, aki számít, előbb-utóbb elhagy vagy meghal. Bizonyos idő után minden ember túlélési esélye eléri a nullát.

17. oldal

czegezoltanszabolcs>!

Egy percnél többet nem szabad elvárni a tökéletességtől.

3.

ludovika>!

Számtalan dolog van, amit nem szeretünk tudni azokról, akik közel állnak a szívünkhöz.

152. oldal

1 hozzászólás
egy_ember>!

Talán az önfejlesztés nem megoldás. Talán az önpusztítás a megoldás.

Kapcsolódó szócikkek: önfejlesztés · Tyler Durden
bolondgomba I>!

– Adva van egy korosztálynyi életerős férfi és nő, akik egy értelmes célt szeretnének szolgálni. A reklámok hatására évek óta felesleges ruhákat és kocsikat hajszolnak. Egész nemzedékük gyűlölt rutinmunkákat végez, csupán azért, hogy megvehessék ezeket a szükségtelen holmikat.
– A mi korosztályunk nem élt át háborúkat és gazdasági válságokat, mégis háború pusztít szívünkben, és egész életünk egyetlen lelki válság. Forradalomra készülünk a kultúra ellen. Krízisünk spirituális természetű, és végigkíséri életünket.
– Az ilyen emberek csak a rabszolgaság révén ismerhetik meg a szabadságot és a megfélemlítés révén a bátorságot.

176. oldal

Algernon P>!

Anyám is csak úgy ontja a hasznos tanácsokat:
– Soha ne vegyél műanyag cipzáras holmit.
Szüleim életbölcsességei nem mutatnának túl jól a konyhai falvédőkön.

76. oldal

Kapcsolódó szócikkek: cipzár, villámzár
Frank_Waters I>!

– Ha Marilyn Monroe élne, tudod mit csinálna éppen?
Jó éjszakát, válaszolom.
A tetőkről cafatokban lóg a kárpit, és Tyler mosolyogva azt mondja:
– A koporsója fedelét kaparászná.

11. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Marilyn Monroe

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Ker Dukey – K. Webster: Pretty Stolen Dolls – Ellopott babácskák
Gillian Flynn: Éles tárgyak
Stephen King: A halálsoron
J.D. Barker: Szíve helyén sötétség
Liz Nugent: Mindig is éjjel lesz
Chris Whitaker: Ahol az égbolt véget ér
John Marrs: A hazugság ára
John Marrs: The One – A tökéletes pár
Stephen King: A búra alatt
Nora Roberts: Éjszakai munka