Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Altató 221 csillagozás
Chuck Palahniuk ezúttal az információs kor poklába kalauzolja olvasóit. A horror és a fantasy elemeit vegyítő groteszk road-regény minden ízében igazi Palahniuk-mű: sokkoló, megbotránkoztató, elgondolkodtató.
Carl Streator újságíró egy nap különös megbízást kap szerkesztőjétől: a hirtelen bölcsőhalálról kell cikksorozatot írnia. Alighogy nekilát e nem kifejezetten hálás feladatnak, különös felfedezést tesz: az áldozatok mindegyikének ugyanabból a könyvből, ugyanazt a verset – egy afrikai törzsi mondókát – olvasták fel a haláluk előtti este. Carl fejében hamarosan összeáll a kép, és kezdetét veszi a hajtóvadászat a mondókás könyv fellelhető példányai és a Varázskönyv után, amelyben a gyilkos mondóka eredetije szerepel. A keresésben „segítségére” lesz Helen Hoover Boyle ingatlanügynök – akinek múltja és rózsaszín hajkoronája súlyos titkokat rejt –, Helen titkárnője, Mona Sabbat, a fiatal neohippi boszorkány, valamint Mona megszállott pasija, Osztriga, a Harcosok klubja Tyler… (tovább)
Eredeti megjelenés éve: 2002
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Chuck Palahniuk művei Cartaphilus
Enciklopédia 24
Helyszínek népszerűség szerint
Kedvencelte 21
Most olvassa 5
Várólistára tette 102
Kívánságlistára tette 84
Kiemelt értékelések
Sokkal jobban tetszett, mint az elhíresült Harcosok klubja. Szórakoztatóan tálalt rémség. Annyira bizarr, hogy automatikusan a lepel alá kell sandítania az olvasónak, ahol inkább szeretné látni azt a halálos mondókát, semmint azt a horrort, amit nap nap után szenvedünk el, aminek élet a neve, s unalommal, monotóniával szeletelik rólunk szüntelenül, hártyavékonyan, mint holmi sonkát, vagy szalonnát. De Palahniuk nem bonyolódik a hirtelen halál és a teljes életutat kitöltő haldoklás problematikájába, hanem a gyerekmondóka tömegpusztító jellegére tér át. A főszerepet ugyanis ezúttal egy gyilkos mondóka alakítja. Szinte rá szabták a szerepet. Mondhatni, nukleáris mondóka. Természetesen a mezei polgár is azonnali politikusi attitűdöket vesz fel, amint megsejti a mondóka jellegét. Mindenáron birtokolni, lehetőleg egyedül, de ha ez nem lehetséges, akkor is hatalmába kell kerítenie, mert a birtoklás hatalmat és védelmet jelent. S ha volt is valakinek egyenes gondolata, az már olyan girbegurba, hogy azt sem lehet felismerni, hogy merre kanyarodik. Csak a kanyarodás biztos. Görbe tükör a politikának, mely csakugyan képes a gyerekjátékból is halálos káoszt teremteni. Közben meglegyinti a kártérítési hiénákat, a közvéleményt manipuláló sajtót, s gyakorlatilag mindent, és mindenkit, aki az útjába akad. De senkit, és semmit sem érdemtelenül. Pergős, ironikus írás, mely remek érzékkel vegyíti a társadalomkritikát a szórakoztatással és a a borzongatással.
Szerb Antal nem tudom, mit írna erről a könyvről. Hogy Woody Allennek tetszene-e, avagy tetszett-e neki, ha olvasta, azt se tudom. Humphrey Bogart nem játszana a filmváltozatban. Rendezőnek talán Lynchet, Christopher Nolant tudnám elképzelni hozzá. Woody is jól meg tudná csinálni, de nem ezt várjuk tőle. Hitchcockon még gondolkozom, talán. Godard, Truffaut, Bertolucci kizárva. Bocs.
Képzelj el egy könyvet, amiben bármi lehetséges. Képzeld el, hogy létezik mágia, szó szerint, vannak varázsigék, amiket használni lehet. Gyilkolni velük. Repülni. Feltámasztani. Képzeld el, hogy egyszer csak az öledbe pottyan a lehetőség, hogy gyilkolhatsz anélkül, hogy bárki is megbüntethetne. Hiszen a varázslat nem hagy külsérelmi nyomot, a boncolásnál sem derül ki semmi. Képzeld el, hogy az álladóan Justin Biebert és Lagzi Lajcsit bömböltető szomszédodat egy pillanat alatt elhallgattathatod. Megkímélheted rákbeteg nagynénidet a hosszadalmas szenvedéstől. Aztán a túl csúnya és túl kövér lányokkal is végezhetsz, vagy a nagyon szépek pasijaival. Eltakaríthatod az országod éléről a zsarnokot. Ha újabb jön a helyébe, azt is. De mi van, ha önkéntelenül is elmormolod a varázsigét, és olyat ölsz meg, akit szeretnél életben tudni? A szerelmed, a szülőd, a barátod, a kedvenc íród. Egy pillanat műve az egész, és nem ír több könyvet. Nem szeretkezhetsz vele, nem süt neked az egyedi almás sütijéből. Hatalmad van mindenki felett. De elkezdesz félni a saját hatalmadtól. Félsz, hogy nem tudod irányítani. Eszedbe jut, hátha más is tudja a varázsigét. Bármikor megölhet téged, ha akar. Rájössz, hogy a gyilkolás nem megoldás. Rájössz, hogy nem lehet megváltoztatni a világot azzal, hogy eltakarítod belőle azokat, akik tönkreteszik. Nem lesz jobb a világ, ha megölöd Hitlert, Sztálint, Magyarország Miniszterelnökét, Kim Dzsong Unt, a milliárdost, aki éhbérért dolgoztat, a fasiszta eszme terjesztőit, a cigányokat, a zsidókat, a feketéket, a fehéreket, a sárgákat, a melegeket, a nőket. Nem biztos, hogy érted miért, de látod, hogy nem megoldás. Nem tudom, mi a megoldás, és ez is megőrjít. Nincs más a hatalmadban, csak ennyi: megölhetsz bárkit. És rájössz, hogy ez kevés, hogy ez nem hatalom, nem áldás, ez átok. Te leszel a XXI. századi Raszkolnyikov. Minél többet ölsz, annál kevésbé tűnik valóságosnak ez a világ, elfakul a bánat, de elfakul az öröm is. Üres leszel, és nem lehet újratölteni, mint a mobilod akkuját. Nem tölhetsz le magadba új operációs rendszert, ne cserélhetsz háttérképet. Nem leszel boldogabb, ha drága autót veszel, ha bármire képes vagy, akkor se, tökéletes alakod lehet egy pillanat alatt, olyan nőd/pasid lehet, amilyenre pont vágysz, tiéd lehet minden könyv, amit el akarsz olvasni, sőt, örök életed lesz, és ingyen söröd, csökken a rezsid, sőt, megszűnik, neked fizetnek a szolgáltatók, hogy használd az áramot, a vizet, a gázt. Menjünk tovább: olyan világot teremthetsz magad köré, amilyet csak akarsz, semmiféle erőfeszítésedbe nem kerül. Mégis, egyre rosszabbul érzed magad. Hiányik valami. Rájössz, mi hiányzik: az hiányzik, hogy ne sikerüljön minden. Hiányzik, hogy meg kell küzdened valamiért, hogy kiérdemeld. Hiányzik a fájdalom is, ha valami nem sikerül, és hiányzik elveszteni valamit, valakit. Hiányzik, hogy nem kaphatsz meg mindent. Hülyeség. Meghalni szeretnél, vagy csak elveszteni a varázserőd. Hátha nem fogsz soha többé sóvárogni utána. De hát előtte is sóvárogtál utána, nem lesz baj vele.
Na, valami ilyesmi gondolatsort indított el bennem ez a könyv. Van benne egy kis spoiler, de azt csak az tudja kihámozni belőle, aki olvasta a könyvet. Rock and rollból ötös.
Fogyasztók vagyunk, ezt már a Klub óta tudjuk.
A Klubban, ahol szabályok vannak, és amiről senki nem beszél, ott az életszínvonal-megszállottság melléktermékei voltunk – itt a Nagy Testvér és az információ áldozatai.
A tudás mindig is hatalom volt, most is az.
Tegyük fel, hogy ismersz egy dalocskát, melyet, ha elmormolsz, az illető holtan esik össze. Altatódalnak hívják. Egyes ősi kultúrákban ezt énekelték a gyerekeknek éhezés és aszály idején, vagy amikor a föld nem bírta eltartani a törzset. Ezt énekelték a sebesült harcosoknak, az öregeknek, a haldoklóknak. Arra használták, hogy véget vessenek a szenvedéseiknek és gyötrelmeiknek.
Ez a dalocska tehát egy altatódal. Elalszanak tőle. Végleg.
Ma viszont egy mondókáskönyvben szerepel. Gondolj bele, hány csecsemőnek volt ez az utolsó hallott hangja a világon. És mekkora hatalomhoz jut az, aki rájön az altató titkára.
Chuck Palahniuk egy beteg ember. Nem normális, amit az utolsó oldalakon művelt.
De lehet, ez a fajta elborultság kell ahhoz, hogy ilyen kíméletlen kritikáját adja a fogyasztói társadalomnak. És egy hihetetlen roadtripet képes a papírra vetni, ahol az antik bútorok rengetegében ráébredsz a múltra, és nem tudhatod, mikor találkozol az Aszfaltdögök Krisztusával.
Mert lehet, nem azért jutsz pokolra, amit megteszel. Hanem azért, amit nem teszel…
Ha így gondolod, ez esetben vegyél rész a Diller, Doom és Duke ügyvédi iroda által indítandó csoportperben.
Nagyon nem tudom, mit gondoljak erről a könyvről!!!! Amikor elkezdtem olvasni, tetszett, nagyon is!! Hűű, egy érdekes könyv-gondoltam!!! Aztán ahogy fogytak az oldalak-értetlenül pislogtam – hűűű, mi a franc ez-gondoltam!!!és ez így váltogatta egymást, volt egy kis ilyen hűű, és egyre nagyobb mennyiségű- „mi a franc ez -hűűűű”.
Az a része. ami a mondókát illeti (aki meghallja, az örökre elalszik) az jó ötlet volt, de ahogyan utána eredtek 4-en, hogy az összes példányát fel leljék és megsemmisítsék (még jó, hogy csak 500 db volt belőle), na ott kezdődtek a gondok! Az utazás alatt jobban megismertük Osztrigát ( nagyon nem kedvelhető figura), Helent (szintén), Monát ( határeset) és főszereplőnket Carlt ( nem tudom eldönteni), itt már megszaporodtak a negatív hűűű-k!!!és nem is váltotta fel a pozitív, csak egyre csúszott lefelé, és már vártam, hogy az utolsó oldalra jussak!!!
Elolvastam, és egy kesze-kusza horror nélküli, meghatározhatatlan valamit kaptam!!!!
(ez volt első könyvem az írótól, mind ilyen?? hozzá kell szokni? na, majd kiderül, mert még tervben van tőle más mű is!!)
Na,
Szeretnék Palahniuk gyermeke lenni és ilyen esti meséket (na nem pont ezt a zulut:) hallgatni-olvasni még tőle, sokat! :)
Hozza tőle megszokott stílust és társadalomkritikát, most a túlnépesedés, az állatokkal való gonosz bánásmód, a média és az emberek szavahihetetlenségén végigroadozva fél Amerikát, közbe szórva úton-útfélen a gonosz fricskákat, gyilkos varázslatokat, eszement hirdetéseket és átkokat.
Tisztán modern boszorkánymese, jó adag vitriollal és bizarr őrülettel ötvözve, remélem ezt is megfilmesítik majd az amcsi zombik okulására. :)
FELHÍVÁS!
Ha ezen könyv elolvasása nem indított el semmilyen mélyreható változást az eddigi gondolkodásmódjában, jelentkezzen az általunk indított csoportperre.
Helen, Hipp és a kicsi ©Huck ügyvédi irodája
Most egy picit többet vártam. A kimondott szó hatalma nekem roppant vitális kérdéskör. Éreztem azt a komolytalanságot, amit Palahniuk is említ az Altató háttértörténetében. A vége felé, mintha egy teljesen más könyvet olvasnék. Palahniukos volt hellyel-közzel, bár a vége elment volna akár Nabokovnak is. Abszolút jó példa arra, amikor egy történet megíratja – és nem hagyja – magát.
És a lényeg:
„Egy olyan világban, ahol semmit sem ér az adott szó. Ahol semmit sem jelent, ha az ember megfogad valamit. Ahol azért tesznek ígéretet, hogy aztán megszegjék, jó lenne látni, ahogy a szavak visszanyerik az erejüket.”
Csak annyit tudunk, hogy nem tudunk semmit.
Akarjuk a hatalmat, de nem akarjuk a felelősséget. Gondolkodni akarunk, de nem akarunk eszmélni. Nagy dolgokat akarunk, de nem akarjuk feladni a kényelmet. Elsők akarunk lenni és utolsók. Az élet mindig halál, a komédia pedig szenvedés. Csupa ellentmondás, csupa ellentétes irány. Kicsit, mint én, mint mindenki.
Akarok még olvasni Palahniuktól, de…á, fenéket, persze, hogy akarok még olvasni tőle.
Ezt a könyv valahogy a szerző számomra ismert műveihez képest nem volt olyan átütő. Persze ez is tetszett, de a visszafogottsága miatt valahogy más módon. Az utószóban erre nagyjából magyarázatot is kaptam. Szokás szerint volt benne egy jó adag társadalom kritika, rejtett meg kevésbé rejtett igazságok. A történet tetszett, érdekes volt és a maga módján kicsit humoros. Egész sokmindent ki lehetett volna még hozni belőle, mondjuk ha spoiler tart még pártíz-száz oldalon a könyv. A cselekmény igazán az utolsó részeknél gyorsult fel, miután a spoiler. Tetszett.
Tudtam, hogy Palahniuk az édesapja meggyilkolása után írta ezt a könyvet, de ahogy a végén írt erről, az mellbevágó volt.
Az egész regényt a szomorúság és a gyász érzése lengi körül. A legjobban az fogott meg, ahogy egyre többet tudunk meg a két főszereplőről (Helen Hoover Boyle amúgy tiszta Helena Bonham Carter), és egyre világosabbá válik, hogy régi veszteségeik kísértik őket, ezért lettek olyanok, amilyenek.
(Fél csillag levonás azért, mert a sokszor ismételt kiborulások a hangszennyezésről /bár egyet tudok érteni velük/, akkora általánosságok voltak, mintha egy médiapesszimista Paulo Coelho írta volna őket.)
Felvezetésként annyit, hogy „elsőbálozásom” volt ez a könyv Palahniukkal. Szép lassan szippantott be a történet. Aztán ahogy haladtunk előre, egyre többször jutott az az eszembe, hogy „de hiszen én már olvastam valami hasonlót!” Igen, ez az Amerikai istenek „amerikai változata” :). (Gaiman angol, Palahniuk meg ugye, amerikai).
Elolvasva Palahniuk utószavát még inkább emelem a kalapom előtte, hogy olyan állapotban egy ilyen könyvet össze tudott hozni. Nyomokban ez is tartalmaz mágikus realizmust, ami azért nem jellemző Amerikának ezen a részén.
Néha úgy tűnik, hogy nagyon elmebeteg, aztán meg nagyon reális. Aztán, meg lehet, hogy még van is benne valami…, vagy valamik…
A fülszöveg elég sokat elárul, de a lényegért azért meg kell dolgozni. Megéri elolvasni! :)
Népszerű idézetek
Lehet, hogy nem azért jutsz pokolra, amit megteszel. Hanem azért, amit nem teszel meg.
182. oldal
A tudósok szerint az ókori görögök úgy hitték, a gondolataik nem tőlük származnak. ha valami gondolatuk támadt, azt valamelyik isten vagy istennő parancsának tekintették. Apolló szólt, hogy viselkedjenek bátran. Athéné szólt, hogy habarodjanak bele egymásba.
Ha manapság az emberek meglátják egy tejfölös chips reklámját, máris rohannak a boltba, hogy megvegyék; de ezt most szabad akaratnak hívják.
Az ókori görögök legalább nem áltatták magukat.
27. oldal
Képzeld el az örökkévalóságot, ahol egy ötven évig tartó házasság olyan, mint egy egyéjszakás kaland. Képzeld el az egymást villámgyorsan váltó trendeket és divatirányzatokat. Képzelj egy világot, amely évszázadról évszázadra egyre jobban túlnépesedik és egyre reményvesztettebb lesz. Képzeld el, hogy addig váltogatod a vallásokat, otthonokat, étrendeket és szakmákat, hogy a végén minden elértéktelenedik. Képzeld el, hogy annyit utazol a világban, hogy már minden négyzetcentijét unod. Képzeld el, hogy újra meg újra át kell élned ugyanazokat a dolgokat, szerelemet és gyűlöletet, versengést és győzelmet, míg végül az életedből egy melodramatikus szappanopera lesz. És kábé annyira mozgat meg egy ember születése vagy halála, mint amikor kidobsz egy hervadt virágot.
235. oldal
Végignézheted, ahogyan a feleséged megöregszik, és halálra unja magát. Végignézheted, ahogyan a gyerekeid felfedeznek mindent, amitől meg akartad óvni őket. Drogok, válás, konformizmus, betegségek. Az a sok kedves és erkölcsös könyv, zene és tévéműsor. Csak figyelemelterelés.
26. oldal
Mindig akad valaki, aki kényszert érez, hogy telepermetezze a levegőt a hangulatával.
Az autórádiók bánattal, örömmel, vagy haraggal sugározzák tele a világot.
27. oldal
Orwell papa fordítva gondolta.
Nagy Testvér nem figyel senkit. Nagy Testvér énekel és táncol. Nyulakat húz elő a kalapjából. Amikor ébren vagy, Nagy Testvér minden pillanatban megpróbálja lekötni a figyelmed. Mindent megtesz, hogy ne tudj koncentrálni. Mindent megtesz, hogy elárasszanak az ingerek. Mindent megtesz, hogy elsorvadjon a képzeleted. Míg végül annyi hasznát veszed a fantáziádnak mint a vakbelednek. Nagy Testvér mindent megtesz, hogy lekösse a figyelmedet.
Az állandó kajáltatás rosszabb, mintha mindig figyelnének. Ha a világ folyamatosan eltelít, nem kell azon aggódniuk, hogy mi jár a fejedben. Ha mindenkinek elsorvad a képzelete, senki sem lesz veszélyes többé a világra.
25-26. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Dan Wells: Csak a holttesteden át 88% ·
Összehasonlítás - Stephen King: Újjászületés 84% ·
Összehasonlítás - Josh Malerman: Malorie 83% ·
Összehasonlítás - Justin Cronin: A tükrök városa 91% ·
Összehasonlítás - Stephen King: Álom doktor 89% ·
Összehasonlítás - Stephen King: A Setét Torony – A Setét Torony 89% ·
Összehasonlítás - Stephen King – Peter Straub: A fekete ház 82% ·
Összehasonlítás - Nora Roberts: Napfogyatkozás 81% ·
Összehasonlítás - Stephen King: A kívülálló 90% ·
Összehasonlítás - Laurell K. Hamilton: A nevető holttest 88% ·
Összehasonlítás