Nyári ​srácok 1. (Nyári srácok 1.) 74% 64 csillagozás

Nem igazán tudom hova tenni egyenlőre ezt a történetet.
A rajzolás viszonylag szépen kidolgozott, viszont a történet része valahogy egysíkú.
Igen, tudom, hogy nyitó kötet és lehet sokkal érdekesebb is, de most ez csak ennyit ért nálam.
Ami a sok szexuális töltetett jelenti, hol nincsen, jó az tény, itt kicsit bőven kijutott belőle…de ez nem teszi rosszabbá, de jobbá sem.
Egyszeri olvasásnak megfelelt.

Irányított narrációnak hívják. Vagy ha nem, úgy kéne hívniuk.

Máig emlékszem, amikor kijött a Dragon Age I. játék, és csak az én gépemen futott el. Kilenc éve történt (*csendben meghal odabenn*), és az albérletben négyen ültünk a monitor előtt és vitatkoztuk végig a döntéseket és a párbeszédeket. Sármos, szélesvállú, szakállas kardos mágust alakítottunk benne.
Aztán csatlakozott hozzánk egy elf srác. Egy orgyilkos, Zevran. Tőrökkel. Menő páncéllal. Gyerekkorától orgyilkosnak nevelték. Érdekes karakter volt, jól megírt és jó hátterű. Idegen országból származott, jó volt a táborban beszélgetni vele. Minden küldetés után egyből mentünk hozzá beszélgetni, hogy hátha reflektál valamit a maga fanyar módján.
Aztán egyszer csak nyakon kapta egy beszélgetés során a szakállas főhőst, mi meg tátott szájjal néztük, ahogy cafatokra smárolják egymást. A mi derék, szélesvállú, szakállas harci mágusunk a szemünk előtt comingoutolt elég vehemensen a monitoron (volt ott minden).

Ez volt az első eset, amikor azonosítottam az irányított narrációt.

Mi nem akartunk smárolni az elf pasassal. Nem akartunk éppen pont vele összejönni. Mégis ez lett, mert a játék arra volt beállítva, hogy igenis smárolj és melegedj össze valakivel, és a narrációja plusz a mi Zevranra irányított figyelmünk együttesen kidobták a szakállas harci mágus és a meleg elf orgyilkos történetét.
Már elfnézést, de mi nem ezt szerettük volna.

Lehet ezt finoman és jól csinálni. Például ha a játék figyeli, hogy a legnagyobb kedvelési rátánk egyébként egy másik karakternél volt, és vele hoz össze. De ez itt el volt baltázva.

A másik elbaltázási mód az lett volna, ha négy lépcsőben végigkérdez a játék, hogy „Hé, most le fogsz feküdni Zevrannal. Akarod?” "Ejha, kőkemény a helyzet, Zevran mindjárt ELFenekel, akarod?" „Huh, ha ELFelejtetted volna, Zevran mindjárt megcsókol. Jó lesz?” Vagy ilyesmikkel.

Minden történetben van irányító kéz. A figyelmet mindig irányítjuk valamire, ha könyvet írunk, ha játékot, ha képregényt. De amikor az irányító kéz belemarkol a hajadba és benyom a csöcsök közé, akkor…

Itt, ez a ponton, csöcsöktől övezve érkezünk meg a Nyári srácokhoz.

Mert itt aztán kilóg a lóláb. Az első párbeszédektől kezdve érzed, hogy csak és kizárólag arra megy ki a játék, hogy itt bizony mellek legyenek. Vannak benne ilyen szavak, amiket a szereplők mondanak néha: baseball, iskola, ebédlő, szia, de végig kínosan a tudatában vagy annak, hogy a szerző egyik kezével ezeket a szavakat mutogatja el neked, hogy elterelje a figyelmedet és másodpercekkel később kebelrengetegbe taszítson. Mindvégig tudod, hogy a baseball kizárólag arra szolgál, hogy legyen az edzés végén öltöző, a kollégiumnak az a szerepe, hogy a fürdőben összefusson a főhős az önjáró dekoltázzsal, az ebédlő csakis arra szolgál, hogy ebédkártyáját átengedve jó színben tűnjön fel Emlőke előtt, és így minél hamarabb tudjon beférkőzni a… nos, oda.

Persze ez a kötet nem hazudik. Akinek ez a borító nem azt üzeni, hogy „There will be tits”, az vak vagy értelmileg hendikeppelt kissé, már elfnézést. Mit ígér? Mellet. Megadja?

Megadja, Klárikám! Pedig ez még csak a történet eleje – még van két kötet hátra.

Én kíváncsian várom – igazából azokban a két percekben olvastam el, amíg a szabin levő kollégám gépe bekapcsolt az elmúlt egy-két hónapban. A sztori bonyolultságát jól jelzi, hogy mindig fel tudtam venni a fonalat, az írás minőségét remekül mutatja, hogy kedélyesen végigröhögtem, a mellek méretét pedig jól jelzi, hogy úgy vélem, H kosár lehet ez vagy I.

Kinek ajánlom ezt a sztorit? Az Amerikai pite és hasonló történetek kedvelőin kívül? Bátor adrenalin-junkie arcoknak, akik úgy érzik, hogy meg tudnak birkózni egy igazán különleges viharral: https://www.youtube.com/watch…

Mindenki más felejtse elf.

Vannak benne csöcsök! Ha nem kéne egy kihívás miatt minimum öt mondatban értékelnem, ennyit írtam volna róla. Az első fele nagyon nem tetszett! Igazából azt se értettem, hogy ez a manga most kinek szól, ki is lenne a célközönség. A címe és a borítója alapján azt hittem ez valami csajos dolog lesz, de annyira nem csajos, viszont annyira nem is pasis a történet. A manga vége felé jöttem rá, hogy itt a két nem közötti különböző félreértések (amik tiniként még gyakoribbak) humoros bemutatása lenne a cél. Legalábbis találtam erre utaló jeleket. A végére így egész szórakoztatóvá is vált és ebből még egész sok mindent ki is lehetne hozni. Azon jót nevettem, hogy a lány melleinek a mérete rajzonként változik! XD

Nem értem az alacsony értékelést ilyen mennyiségű szavazat mellett! Régebben, amikor megvettem dugdostam anyám elől, nehogy meglássa, hogy ez egyébként mellekkel van tele (vagy inkább már csöcsökkel…), mert megvádol, hogy leszbi vagyok vagy valami. Most újraolvastam az egészet és még mindig nagyon tetszett!

Szeretem az ilyen történeteket, plusz itt a rajzolás hozta a mangás érzést, viszont (!) látszott rajta, hogy itt az amerikai embertípus hál' istenem dominált, tehát nem volt tele csillogó-billogó nagy szemekkel az egész és bishounen fiúk is hiányoztak.

A történet egyszerű és eléggé reális, bár nem épp a legpozitívabb képet festi le az amerikai egyetemekről… inkább aláírja a sok sztereotípiát, amit a hülye amcsi filmekben tesznek elénk.

Érdekes kis füzet, emlékeztet a 2000-es évek tini romcomjaira (milyen érdekes, hogy ma már erre van szavunk, régen a Pite-klón kifejezést használtuk). Megmosolyogtató, hogy ma már egy ilyen történet mennyire archaikusnak hat. Szerencsére én pont akkor voltam kamasz, mikor ez ilyen jellegű filmek mentek és jó nagy adag nosztalgia vegyült benne az olvasás közben.
Erről jut eszembe… feltűnt másnak is, hogy annak idején (főleg a Pite-filmek idején), az ilyen szüzesség elvesztős alkotásokban állandóan american punk dübörgött? Annyira szép idők voltak azok :D
Mindenesetre ez csak a történet eleje, kíváncsian várom a folytatást.

Ennek a sorozatnak a darabját, kemény 300 Ft-ért vettem meg jó pár éve a Tesco-ban (igen, annak idején még lehetett ilyen termékeket is kapni ott). Nem mondanám hogy annyit is ér, ugyanis nem először olvastam végig a történetet. Igazi „napsugaras rágógumi téma”, mely sokkal jobban élvezhető ha az ember még a kamaszkora elején jár. De kellemes kikapcsolódást nyújt annak, aki szereti az ilyen stílusú Mangákat.

Ha tökéletes kikapcsolódásra vágysz, ez a megfelelő képregény a számodra. Minden megvan benne, ami egy, a tinédzseréveit éppen csak maga mögött hagyó srácnak szüksége van. Tizennyolc évesként ugyanúgy élveztem, mint most, közel a harmincháromhoz – igaz, most már inkább nosztalgikus hangulatba kerültem tőle. Nem túl bonyolult sztori, de a humor elviszi az egészet, és azért némi drámát is kapunk.

tetszik a történet csak tényleg 1 kicsit perverz XDXD

Perverz. Erről ennyit =^.^=

Kalandosan került hozzám ez a sorozat. Anno diákkoromban az ikertesóm másik városba járt középsuliba, mint én. Az egyik osztálytársa éppen leselejtezte a manga gyűjteményét és mivel kidobni nem szerette volna és tudta, hogy én szeretem a mangákat, manhwát, képregényt, elküldött nekem egy halom könyvet. Köztük volt ez is a Pirotannal.

Tudom álszentnek tűnik,de soha előtte nem láttam még ilyesmit. – Tudtam a létezésről. – Úgyhogy persze megmutattam az összes fiú haveromnak és körbejárt mindenkit. :D

A rajzolás nekem tetszett, de a történet nem annyira volt összeszedve. Sőt, kimondottan nem volt kidolgozva. A karakterek felszínesek, és a végén sem érted, hogy ugyan miért jöttek össze.